Déli Hírlap, 1984. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-17 / 141. szám

a Vígét színházi ért szezon A szándék tiszteletre, a megvalósítás figyelemre méltó (Folytatás az 1. oldalról) Az egy évvel ezelőtti évad sikeres előadásainak műsoron tartásával az elmúlt év őszé­től 16 darabot játszott a Miskolci Nemzeti Színház. Kilenc új bemutató volt, és ha az elmúlt tíz hónap szin­tén sikeres új bemutatóit a szeptember 3-án kezdődő szezonban is műsoron tart­ják; a miskolciról is elmond­ható, hogy felzárkózik a re­pertoárszínházak sorába. A 16 darab felújításával, illetve színre vitelével nem kis munkát végzett a társu­lat. Ugyanakkor — ahogy Gyarmati Béla, a színház igazgatója szezonvégi érté­kelésében fogalmazott — korholniuk kell ' magukat, hogy elmaradt egy, a közön­ség által várt zenés darab bemutatója. Bár az egri Gár­donyi Géza Színház felújí­tása miatt Egerben ‘nagyon keveset játszottak, és kevés előadás ment ki Borsod- Abaúj-Zemplénbe is, 347 színházi estén több mint 160 ezer nézőt számoltak meg a jegyirodák. Összességében kedvezőnek ítélte az új be­mutatók kritikai fogadtatását, imponálónak a statisztikai adatokat. Ezzel együtt sem hangzott el határozott nem, vagy igen, hogy jónak vagy rossznak értékeli?e a szín­ház vezetése az elmúlt sze­zont. A repertoár azt mutatja, hogy az elmúlt években sok­szor hiányolt klasszikusok ma már hangsúlyosan jelen vannak a miskolci színpa­don. A Peer Gynt felújításá­hoz a Rómeó és Júlia, illet­ve az Az ember tragédiája csatlakozott. Jelen volt (nem egyforma súllyal és színvo­nalon) a magyar dráma, va­lamint a Weedekind-darab, a Lulu, illetve egy Andre­re v-színmű bemutatásával a világszínház is. Ahogy a színházban látják: ha az előadásoknak voltak is hi­báik, feltétlen erénynek szá- .mít, hogy nem voltak rutin­munkák. A következő esz­tendők feladata lesz hyilván az egyenletesebb színvonal biztosítása. Nemigen, tűr ha­lasztást a zenés társulat megerősítése, . és szerephez kell hogy. jusson a gyerekek­re figyelő darabválasztás. Dr. Környey László, a vá­rosi tanács művelődésügyi osztályának vezetője fogal­mazta meg: ez az intézmény helyzeténél fogva állandóan a figyelem középpontjában van. Miskolc méltányolja, ■ hogy a társulat- és színház- építés sok esztendős folya­mat. A Művelődési Minisz­térium és a városi tanács értékelését így foglalta ösz- sze: az elmúlt szezon mű­sorterve tiszteletre méltó volt szándékában, és figyelemre méltó megvalósításában. Az évadzáró társulati ülé­sen nemcsak értékelik; meg is köszönik a munkát. A Miskolci városi Tanács kü- lönjutalmát Gépelné Tóth Rózsa tanácselnök-helyettes Szikora János rendezőnek és Mihályi Győző színművész­nek adta át. A Borsod me­gyei Tanács által alapított Déryné-dij az idén Körtvé- lyessy Zsolt színművészé. M— Sport ■ Eredetileg úgy volt, hogy nemzetközi páros salakmo­torversenyt rendez tegnap délután a Borsodi Volán, ám a viadal egyéni küzdelemmé sikeredett. A magyarok mel­lett nyugatnémet, osztrák, csehszlovák, lengyel vaspa- puesosok álltak rajthoz* s a másfél ezernyi néző kissé csalódott, mivel meglehető­sen közepes teljesítményt nyújtottak a versenyzők. A győzelmet. Farkas Ferenc szerezte meg, Berecz es Ba­logh előtt. B Holnap délután 5 órakor játssza visszavágó mérkőzését a területi baj­nokságba jutásért az MVSC labdarúgó-csapata Prügy együttesével. Az első találko­zó 2-2-re végződött. ■ A Ma­gyarország—Egyiptom Davis Kupa teniszmérkőzés l:l-re áll, miután Kiss Sándor el­veszítette első mérkőzését, Taróczy szerezte meg váloga­tottunk győzelmét. FSincs ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a lottó 24, játékhetén öt- találatos szelvény nincs. A 89 darab négyesre egyenként 108 710 forintot fizetnek. A hármasok 659, a kettesek 27 forintot érnek. Radioaktív álmok Ez a címe annak a Los Angelesben forgatott horror­filmnek, amelynek két fő­szereplőjét látjuk. Az egyik Lisa Blount, a kellőképpen vonzó szőke hölgy, a másik egy kellőképpen visszataszító óriási patkány. Ez a ször­nyeteg, amely a film meséje szerint a radioaktivitás ha­tására nőtt ekkorára, drá­gább és nagyobb, mint ami­lyet valaha is készítettek. A súlya — noha levegővel van felfújva — több, mint négy mázsa. Teljesen valószerű­nek ható mozgását tizenkét kezelő irányítja. A patkány egyébként a filmben, — ál­munkban se jöjjön elő! — felfalja partnernójét. Országos bor- és üdítőital- verseny Hegyaljai sikerek A társulati ülés résztvevőinek egy csoportja A pénteki eredményhirde­téssel befejeződött Székesfe­hérváron a 19. országos bor­es a 4. üdítőital-verseny. Az egy hétig tartó országos bírá­laton több mint ezerféle bort, pezsgőt és 190-féle üdí­tő italt értékelt a neves szak­emberekből álió kilenc bíráló bizottság, A borversenyen kötelező­en részt vettek a bolti for­galomban levő borok, a ter­melői borok közül azokkal nevezhettek, amelyeket elő­zőleg a megyei bírálaton aranyéremmel jutalmaztak, a muzeális borok versenyére pedig az 1979-es évjáratnál öregebb nedűkkel lehetett nevezni. A számítógéppel feldolgo­zott összesítés szerint a ver­senyen részt vett 1040 bor huszonöt százaléka arany, huszonhárom százaléka ezüst, huszonkilenc százaléka bronz minősítést kapott, 'huszonegy százalékát nem díjazták, két százalékát pedig kizárták a. SifSiiieía És Kapa Tegnap délután folytató­dott a nemzetközi Avas Ku­pa súlyemelő verseny. Ezút­tal már korántsem születtek olyan jó eredmények, mint csütörtökön. A legnagyobb meglepetést a diósgyőri Bar- si László okozta, aki szakí­tásban 166 kilogrammra ja­vította országos csúcsát, ám lökésben egy ízben sem tu- dott megbirkózni a 200 kilo­grammos kezdősúllyal, és ki­esett. A tegnapi győztesek: 82 kilo­gramm: 1. Király (Tatabánya, 362,5 kg); 90 kilogramm: 1. Man- ózák (Csepel, 365 kg); 1.00 kilo­gramm: i. Bökfi (Békéscsaba, 370. kg); 110 kilogramm: 1. Sán­dor (Haladás, 377.5 kg); Nehéz­súly: l. Krecsmájer (Bp. Hon­fié, 515 kg). Útlezárások a polgári 2 isza-hídon Június 18-átől kezdve há­rom héten át korlátozzák a közlekedést a 35. sz. nyék- ládháza—debreceni főúton levő polgári Tisza-hidon. Ez idő alatt kedden, szerdán és csütörtökön reggel fél 8-tól este 6-ig naponta többször kerítenek sort a híd lezárá­sára, de a kényszerű vára­kozás ideje nem lesz több esetenként 3—4 percnél, így 'az autósok maximálisan 15 perc menetidő-növekedéssel számoljanak. A forgalmat jelzőlámpákkal szabályozzak majd. A hidlezárásokra a hídszerkezet hegesztett var­ratainak röntgenvizsgálata miatt van szükség. versenyből. Az állami gazda­ságok közül a Tokaj-hegyal- jai Állami Gazdasági. Bor­kombinát érte el a legjobb eredményt: 37 bora — köz­tük tizenöt muzeális — ka­pott aranyérmet. A pince- gazdaságok közül az Eger- Mátravidéki Borgazdasági Kombinát szerezte meg az elsőséget: 41 borát díjazták aranyéremmel — köztük 15 muzeálist. A termelőszövet­kezetek borversenyében a szekszárdi Aranyfürt és a siklósi Magyar—Bolgár Test­vériség Tsz bizonyult a leg­jobbnak öt-öt aranyérmes bo­rával. Az egyéni borterme­lők közül a pálmát a sop­roni Gangl János és ifjú Gangl János vitte el egy-egy aranyérmes borral. A bor­versenyen általában a vörös borokkal értek el jobb ered­ményeket. Az üdítőital-versenyre be­nevezett 177 ital között 5 arany-, 25 ezüst- és 25 bronz­érmet osztottak ki. A leg­jobb üdítő italnak a Nagy- kanizsai Sörgyár Pepsi Co­lája, a hazai alapanyagú üdítő italok közül pedig a Kisvárdai Szeszipari Válla­lat Sztár meggye bizonyult. A verseny alkalmával — kísérletképpen az idén elő­ször — elvégezték a szak­emberek a hazánkban gyár­tott sörök összehasonlító bí­rálatát is. DELI HÍRLAP. — & Magyar Szocialista Muakaspárt Mis­sole »arosi Bizottságának politikai napilapja, - Főszerkesztő: CSAL a LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3301. pt : 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- es várospolitikát rovat: 18-224: levelezés) rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-232: információi 18-227. — Kiadja: a Borsod megvel Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Baicsy-Zslllnszky út is. 3527. Postacím- Miskolc 3501 pf.r 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon- 36-131. - Hirdetésfel­vétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17, 3325 Telefon: 16-213. — Ter- lesztf: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethe­tő a hlrlapkézbesitó oostahlvataloknál és kézbesítőknél. Előfize- esi díj; egy hónapra.:.34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre- 400 forint. — index: 2S8S1. — Készült: a Borsod megye) Wyom- daipari Vállalatnál F. v.; KILIÁN BET,A. - ISSN »133—«20» Bíínlelt a hegyen Megcsonkította áldozatát A közvéleményt meg ma is élénken foglalkoztatja az a bűncselekmény, amelyet 1984. február 29-én Kerek­hegy—Özugróban követett el a 61 éves Zsíros József, aki nemcsak megölte áldozatát, de meg is csonkította a holttestet. A bűncselekmény tárgyalását tegnap kezdte meg a Borsod Megyei Bíró­ság dr. Koharek József biin- tetőtanácsa. Miután az ügyészség kép­viselője ismertette a vádira­tot — amelyet lapunkban már közöltünk —, a. tanács­vezető bíró megkérdezte Zsí­ros Józsefet: bűnösnek érzi-e •magát? Az idős férfi így vá­laszolt: „Mindkét vád tekin­tetében csak részben érzem bűnösnek magam...” Az ügyészség ugyanis nemcsak a Gombkötő Gyuláné ellen kü­lönös kegyetlenséggel elköve­tett emberölés bűntette mi­att, hanem egy korábbi, a feleségének okozott súlyos testi sértés büntette miatt is eljárást indított ellene. Ez utóbbi cselekményével kapcsolatban Zsíros József elmondotta, hogy . egy vita során indulatos állapotba ke­rült, s. a felkapott vasrúd- dal két ízben végigvágott asszonyán, aki később ala­posán térden rúgta őt. A továbbiakban a bíróság a Gombkötő Gyuláné sérel­mére elkövetett bűncselek­mény részleteiről kérdezte Zsírost. Az idős férfi igen aprólékosan mondta el, ho­gyan telt el a napja febru­ár 28-án, majd 29-én. Ez utóbbi napon 17 óra körül kért vizet hétvégi házuknál Gombkötőné, beszédbe ele­gyedett vele, majd a laká­sába is beengedte. Bár vé­gig igyekezett meggyőzni a bíróságot Zsíros József ar­ról, hogy ő ki akarta tenni Gombkötőné szűrét, ez nem sikerült. Több ízben is meg­kínálta az asszonyt borral — ■ vallomása szerint ezt a nő kényszeritette (?) ki —, majd az ágyba is befeküdt Gombkötőné; Zsíros szerint akkor,, amikor ő visszament, hogy az állatokat ellássa. Az idős férfi — elmondá­sa szerint — még ezután is (igyekezett kitessékelni az asszonyt a lakásból, de az csak nem akart menni. Vé­gül abban egyeztek meg, hogy korán reggel elhagyja a házat. így azután Zsíros melléfeküdt. Vallomása sze­rint a nő igyekezett inge­relni, de a férfi kijelentette: impotens, s egyébként is fél a nemi betegségtől. Ezért az­után Gombkötőné — Zsíros szerint — durva szavakkal illette. A férfi idegességében szinte egész éjszaka mász­kált az udvaron, illetve a lakásban. Egy alkalommal az ablakon át azt vette észre, hogy Gombkötőné a szek­rényben turkál. Visszatérve a lakásba, felelősségre vonta az asszonyt, majd előbb kéz­zel, később egy balta nye­lével a rekamiéra visszaíek- vő asszony testére ütött, hogy távozzon már el. Amikor le­tette a baltát, vallomása sze­rint Gombkötőné megjegyez­te: „Vigyázz, mert azzal meg en hasítalak ketté .. Zsíros — minta mondta — tartott tőle, hogy megérkezik a felesége, ezért arra kérte az asszonyt: távozzon. Le­húzta róla a paplant is, mi­re az asszony megütötte; előbb hasba vágta, majd mellen ütötte, végül az ar­cába csapott. Az egyik ütés — vallotta Zsíros — mütött arcfelemet érte, elhomályo­sodott előttem minden, s csak arra emlékszem, hogy felkaptam a baltát, s lesúj­tottam. Hogy ezután mi történt, nem tudom, Járkál­tam az udvaron, talán a la­kásba is visszamentem, de semmire sem emlékszem. (Érdekes módon, a rendőr­ségi tanúvallomásában min­den ezt követő részletre is emlékezett.) Csupán arra em­lékszem — mondotta —, hogy amikor feleségemet megláttam, felszabadultam, s elmondtam, mi történt. Szól­tam neki, értesítse a rend­őröket, akik miután megjöt­tek, kérdés nélkül a kocsiba ültettek ... , A bíróság az iratok ismer­tetése után két tanút hall­gatott meg, majd elnapolta a tárgyalást. Folytatás: a jövő héten. ítélen június vé­gén várható. TÓTH ZOLTÁN AJÁNLATUNK 20 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL KEMPUSG­SATUM VARJA ÖNT A

Next

/
Thumbnails
Contents