Déli Hírlap, 1984. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-12 / 137. szám
Vendének Katowicéből Barátsági gyűlés a Pamutfonóban A Hazafias Népfront megy’Ji es városi bizottságának meghívására Miskolcon tartózkodó lengyel küldöttség tagjai, K azsimir Kaiba, a Katowicéi vajdasági Pártbizottság osztályvezetője es Janus Uurmala, a vajdasag napilapjának, a Dzednik Za- hodninak a főszerkesztője tegnap délelőtt találkoztak Újhelyi Tiborral, a megyei partbizottság titkárával, majd baráti beszélgetést folytattak a HNF megyei bizottságán. Délután fél háromkor a Pamutfonóban magyar—lengyel barátsági gyűlést tartottak. Ezen ott volt Eduard Dembiczky, a Lengyel Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója, követségi tanácsos, valamint Stanislaw Gajewski, a katowicei galéria igazgatója és Stanislaw Mazus festőművész is, akinek harminc társával közös kiállítása nyílt meg délután az Ady Művelődési Házban. Az összegyűlteket dr. Szi- gethy Tibor, a gyár igazgatója üdvözölte. A rendezvény szónoka Mátó Tibor, a városi béke-barátság munkabizottság titkára volt. Szólt a különböző generációk feladatairól, az együttműködés lehetőségeiről, a béke megőrzése érdekében. Felszólalt Eduard Dembiczky is. Vázolta azokat az eredményeket, amelyeket Lengyelország a felszabadulás óta eltelt 40 évben az építőmunkában elért. Koszolta reggeli telefon Jó autós is holtig tanul Városszerte hirdetik ac ATI plakátjai, hogy szívesen vállalkoznak a jogosítvánnyal rendelkezők elméleti és gyakorlati tudásának felfrissítésére. Népszerűek ezek a tanfolyamok? — kérdeztük Horváth Istvánt, az Autóközlekedési Tanintézet igazgatóját. — Az úrvezetők körében nem annyira. Tavaly például mindössze egy tanfolyamot tudtunk indítani számukra. A vállalatok inkább kedvelik ezt a fajta szolgáltatásunkat, s igénybe is veszik. Idén már a hatodik 30 —40 fős csoport kezdi a továbbképzést. Amit ajánlunk: szakembereink 16 órát adnak a résztvevőknek, személyenként mindössze 130 forintért. Témajavaslatot kínálunk, s a vállalat választja ki, hogy dolgozóinak milyen jellegű tanfolyamot szeretne indítani. A gépkocsivezetők igénylik is, hogy időről1 időre felfrissítsék a tudásukat. netet mondott a szocialista országoknak a nehez evekben — 1980-ban és 1931-ben — nyújtott’ segítségért. Beszédét magyarul fejezte be, éltetve a hagyományos magyar—lengyel barátságot. Seres Ilona, a Pamutfonó Ezüstfonal szocialista brigádjának vezetője felszólalásában hitet tett a két nép barátsága mellett és szólt arról is. hogy mit tehetnek a gyár dolgozói a béke megőrzése érdekében. £ A Medicor mísftofci gyárának története elmesélhető számokban is: kilenc éve jött létre, a város legjobban prosperáló üzeme, termékei három- évenként megújulnék, idei termelési terve háromszáz millió forintra rúg. A cég (utalva a Magyar Hírlap szombati cikkére) nem akar örök „vesztes" lenni. Nyerni akar. (Cikk o 3. oldalon.) (Kerényi felv.) fi fl 1 *1 1 1 r 0 Hol, n likőr nem lesz me CILIX) Síi AS A 3. OLDALON) le« víz: m ÉVFOLYAM, 13?. S2ÄM 1984. JÚNIUS 12., KEDD A végleges! _ így k a Az idén már böngészhettek egy lakásjuttatási névjegyzéket lapunkban az érdeklődök, amikor a lakásügyi társadalmi bizottság és a lakásügyi hatóság elkészítette a tanácsi bérlakásokra, garzonházi lakásokra és egyes, ilyen lakásokat érintő cserékre vonatkozó ideiglenes névjegyzéket. A közléssel egy időben, az ideiglenes névjegyzéket közszemlére tették. A városi tanács végrehajtó bizottsága az elmúlt napokban tartott ülésén elfogadta a végleges lakásnévjegyzéket. Az ideiglenes listákon a pontszámokat is feltüntették, a lakásra várók ezek ismeajcMíg a libanoni parlamentben ma készülnek szavazni a kormány nemzetiegység-programjáról, Bejrutban tovább folynak a véres harcok. Lángoló autók, rommá lőtt épületek, halottak és sebesültek láthatók az utcákon. rétében tehették meg kifogásaikat. Összesen 705 esetben éltek ezzel a lehetőséggel az előírt határidőig. A reklamálók leginkább saját lakáskörülményeiket vázolták, de néhány esetben megkérdőjelezték a névjegyzéken szereplők jogosultságát is. Hogy ezt nem tették minden alap nélkül, arra bizonyság: 35 igénylő neve végül is lekerült a névjegyzékről. A végrehajtó bizottság döntése értelmében még egyszer felülvizsgálta a listát a társadalmi bizottság és a lakásügyi hatóság. 150 család lakáshelyzetéről tájékozódtak újra a helyszínen, ennek eredményeként további 32 igénylőt töröltek a névsorból, ugyanakkor 65 nevet is hozzátettek a tervezethez, így a névjegyzékeken keresztül lakáshoz juttatandók száma 461-re változott. A tanácsi bérlakások jegyzékét megtol dották még a kis méretű — egy- és másfél szobás — lakáshoz juttatandók névjegyzékével is. Ebben a névsorban főleg a gyermeküket egyedül nevelők szerepelnek. A végleges névjegyzékek 1984-re, és előzetesként 1985- re vonatkoznak. Erre a kis időeltolásra azért van szükség, mert a következő névjegyzékek jóváhagyása mindig az első negyedév után történik. (A végleges lakáslistát folytatásokban közöljük, ezúttal a 4. oldalon.) Ötszáz tóiáit öntöz Űj víztározót építenek a Borsod megyei Ostoros patak völgyében egy új, rendkívül gazdaságosnak ígérkező öntözési módszer 'hasznosítására. A munka megkezdődött. Az Ostoros patakot elzáró , gát körülbelül-1.5 millió köbméter vizet fog majd fel, s ez mintegy 500 hektárnyi szőlő rendszeres öntözését oldja meg. Az Északr magyarországi Vízügyi Igazgatóság és a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanszéke által kidolgozott eljárással két különböző öntözési módszert — az altalaj-öntözést és a csepegte,- tést — kombinálják. Ma kezdődik a KG S Í csúcsértekezlete * ■ ‘t - • ' J Moszkvában ma megkezdődik a KGST-tagállamok ■felső. szintű - gazdasági érteik Enrico Berlinguer. az Olasz Kommunista Párt főtitkára Padovában, azon a választási gyűlésen, ahol agyvérzést kapott. Megírni Enrico Berlinguer Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt 62 éves főtitkára tegnap 12 óra 45 perckor elhunyt a padoval kórházban, azt követően, hogy péntek hajnalban megoperálták. Az olasz rádió és televízió műsorát megszakítva közölte Enrico Berlinguer halálhírét. amelyet a négytagú orvoscsoport egyik tagja jelentett be Padovában. A L’ Unitá, a párt hivatalos lapja kora délután különkiadásban jelent meg. Berlinguer fényképe mellett egyetlen szó állt az első oldalon: „Meghalt”. Az OKP főtitkárának holttestét kora délután a pado- vai kórházból Velencébe vitték, ahonnan Pertini államfő utasítására az elnöki kü- löngéppel Rómába szállították. Enrico Berlinguert a párt székházában ravatalozták fel, s a hétfőn délután kiadott jelentés szerint a temetést szerdán tartják. Az Olasz Kommunista Párt főtitkára halála alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága táviratban fejezte ki részvétét kezlete. A harorrmapós tanácskozás feladata az együttműködés további elmélyítés« a ' KGST-órszágök megnövekedett gazdasági, tudományos-technikai potenciáljának, valamint a yltógban lezajlott változásoknak a figyelembevételével. A .kíHWWtsé- gék élén az egyes tá*.államok kommunista pártjainak vezetői állnak, s a miniszter- elnökök is helyet kaptak a delegációkban. A magyar küldöttséget Kár dar János, az MSZMP' Központi Bizottságának első iáikéra/ vezeti.- Tagjai’; "Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Havasi 'Ferenc, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság i tagjai; Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára,. Faluvégi Lajos és Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettesei. a Központi Bizottság tagjai. A magyar delegáció tegnap elutazott, s délután meg is érkezett Moszkvába. Olvasóinkkal találkoztunk a DIGÉP-ben Kedves meghívásnak teti eleget tegnap néhány munkatársunk: a Diósgyőri Gépgyárban találkozott olvasóink egy csoportjával. Az ilyen invitálásnak mindig örülünk, hiszen közös dolgainkat vitathatjuk meg. A résztvevők kíváncsiak voltak lapunk készítésének kulisszatitkaira, és elmondták észrevételeiket is. Jó volt hallani: a Déli Hírlap népes gépgyári olvasógárdájának tetszik, hogy naprakészen informáljuk őket a város aktuális eseményeiről. Kevesellték viszont a portrékat. Elmondták: gyárukban is sok olyan munkás dolgozik, aki több évtizedes hűsége és példamutató magatartása után megérdemelné, hogy példaképként állítsuk a jövő generációja elé. -A hasznos iavaslatokat megszívleljük, s számos témával a jövőben foglalkozunk. 4 8