Déli Hírlap, 1984. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-28 / 151. szám
krónjkája Megszületett as ítélet Tóth Tamás büntetése: 4 év börtön Lgabb négy vádpont ♦ Kölcsönadóit vagy csendestársak ♦ 2.6 millióval még tartozik A Miskolci Városi Bíróság clr. Csohány Ferencné büutetotaná- csa előtt tegnap a perbeszédekkel folytatódott Tóth Tamás — ismertebb nevén Tamás bátya — bűnügyének tárgyalása, majd a délutáni órákban a bíróság meghozta ítéletét. A Miskolci Városi Ügyészség képviseletében dr. Fuhrmann Sánű,or ügyész azzal kezdte vádbeszédét: egy nagy port telvert ügy végére tesz — első tokon — pontot a bíróság, hiszen a vádlott Miskoic-szerte nagy népszerűségnek örvendett. Értelmes, intelligens ember, aki többre hivatott annál, mint hogy a vádlottak padjára kerüljön. Az ügyész a továbbiakban két életszerű és plasztikus tanúvallomásra hivatkozva bizonyította a vádlott szavahihetőségének kétséges voltát, de más tanúvallomások is igazolják — hangsúlyozta a vád képviselője —, hogy Tóth Tamás tárgyaláson tett vallomásai nem felelnek meg a valóságnak. A továbbiakban arról szólt: bebizonyosodott, hogy Tamás bátya göngyölítette csalásait, azaz egyik kölcsönből fedezte a másikat. „Ha szolid életet élt volna, ezzel a, borozóval még ma is ő lehetne a „császár” a milliomosok és a miskolci fiatalok körében ...” — mondotta több tanúvallomásra hivatkozva. A kijelentést igazolja, hogy egy jól menő nyári hónapban 863 ezer forintos bevétele is volt a Tamás bátya kunyhójában, de nyáron 400 ezer forint alatt nem f orgalmazott. Ám a koncertek, a luxuskocsi vitték a pénzt, s mint kiderült, nem is keveset __ Maga vallotta a tárgyalás során: meg akarta-mutatni, ki’ is az a Tóth Tamás. Hát így sikerült... Miután az ügyész további négy vádponttal kiegészítette a korábbi vádat, . megjegyezte: Tóth Tamás több alkalommal került már ösz- szeütközésbe törvényeinkkel, ám korábbi büntetéseiből , nem tanult. Amikor összecsaptak feje fölött a hullámok, disszidálni próbált, amiért újabb büntetést is kapott. Mindezek ismeretében börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A védő, dr. Zombor Ferenc egy római közmondással vezette be védőbeszédét, amely szerint: Bármit teszel, okosan, megfontoltan tedd, s figyelj, ügyelj a végére! Tóth Tamás ez utóbbit elmulasztotta, s ennek egyedül ő viseli minden ódiumát. Pedig mások is — elsősorban a magas kamatot követelő hitelezők — közrejátszottak abban, hogy ide jutott. Becsvágy, szereplési vágy, elismerés és dicséret vágya hajtotta, meg is kapta ezeket, de milyen áron? Szerepelteti a televízió, a rádió, újságcikkek jelennek meg róla — miközben ő tönkremegy. Meggondolatlan lépéseinek sorát a Lincoln Continental gépkocsi megvásárlása indította el, s a koncertek sora folytatta. Ezek és a reprezentációk mindinkább meghaladták anyagi erejét, s végül a teljes csőd következett Nehezen született meg a gall arany Franciaország—Spanyolország 2-0 (0-0) A boldog Piatini az Euró- pa-bajnokság győztesének járó kupával. A döntővel tegnap este véget ért a Franciaországban rendezett labdarúgó Európa- bajnokság. A házigazdák meglehetősen kemény ellenfélre találtak a spanyol együttesben. Érdekesség, hogy az eddigi találkozókat figyelembe véve, a mérleg nyelve a spanyolok felé billent, ezen sikerült tegnap javítani a galloknak, akik a Pare des Princes tett házas nézőserege örömére kiharcolták az aranyérmet. Ráadásnak Platini magabiztosan, nyerte a gólkirályi címet. be. Az átlagember számára döbbenetes az a kép, ami feltárult a tárgyalás során az uzsorakamatok, a kölcsönök tekintetében. Ám — hangsúlyozta — azt is látni kell: sok volt ebben a csendestárs, akik a nagy nyereség reményében fektették be pénzüket a jói menő borozóba. A hitelek felvételét — miután részletesen górcső alá vette az egyes vádpontokat a védő — igyekezett azzal magyarázni, hogy az érintett összegeket a kölcsönadók ajánlották fel. Elszaladt vele a ló — tartja a mondás, s mert ez igaz védencemre is, csak az általam érintett vádpontokban indítványozom a bűnösség megállapítását, s az ezzel arányos büntetés kiszabását. Az utolsó szó jogán Tóth Tamás a következőket mondotta: — Aki védekezik, vádolja is önmagát. Ezért nem védekezem. Kérem a mélyen tisztelt bíróságot, a mélyen tisztelt elnökasszonyí, vegye figyelembe, hogy az említett kölcsönöket nem akartam senkitől kicsalni. Jóindulatú voltam, mindenkinek meg akartam adni, ami öt megilleti. Két gyermekem felneveléséről kell gondoskodnom, tanulni, dolgozni szeretnék. Be akarom bizonyítani, hogy becsületesen helyt tudok állni a társadalomban ... A Miskolci Városi Bíróság dr. Csohány Ferencné tanácsa ítéletében bűnösnek találta Tóth..'Tamást 5 rendbeli, üzletszerűen, jelentős kárt okozó csalás bűntettében — amiből 2 rendbeli cselekményt folytatólagosan követett el —, 13 rendbeli üzletszerűen, nagyobb kárt okozó csalás bűntettében — amiből 1 rendbeli cselekményt folytatólagosan követett el —. s 2 rendbeli, nagyobb értékre elkövetett devizagazdálkodás megsértése bűntettében. Ezért őt 4 évi börtönbüntetéssel sújtotta és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Elkobozni rendelte „a bíróság az ominózus gyűrűt és ezüstrudat, egyben kötelezte Tóth Tamást 6« 817 forint elkobzás alá eső egyen érték megfizetésére, a felmerült bűnügyi költségek viselésére. A bíróság a Lincoln Continental gépkocsira és a tapolcai házra elrendelt bűnügyi zárlatot fenntartotta. Az ítélet indoklásában a tanácsvezető bírónő elmondotta; a büntetőtanács a vádirati tényállást vette glapul a bűnösség megállapításakor, s megállapította, hogy 2 millió 188 ezer forint összegre követte el a csalás bűncselekményét, s a mai napig is 1 millió 597 ezer 500 forinttal tartozik Tóth Tamás hitelezőinek. A csalás — hangsúlyozta dr. Csohány Ferencné — intellektuális bűncselekmény, ezt Tóth Tamás maximálisan kihasználta azzal is, hogy több alkalommal 500-asokkal teli táskával mutatkozott. máskor az általa szerkesztett, hamis 7-50 ezer forintos kölcsönadási szerződéssel igazolta fizetőképességét. Miután pedig látta, hogy akkora összegre rúg tartozása, amelyet jóimén ő borozója ellenére sem tud előteremteni, Románián át hamis iratokkal akart disszidálni. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, vádlott és védője részben a bűnösség megállapítása miatt, részben az elkobzás és az elkobzás alá eső egyen érték megfizetése miatt, valamint enyhítésért fellebezett. Így az ítélet nem jogerős. TÓTH ZOLTÁN OEL.J UIKi.AP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc »áros) Bizottságának politika) «aDllaola. — Fflszerkesztö: CSALa LÁSZLÓ Szerteesztúség : Miskolc. Balcsy-Zslllraszky út 15 3527. Postacím: Miskolc 3301 Pt.: 39. Telefcnkttepont: 38-94: Titkárság: 18-223: Bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-22S: Kultúrpolitika: 18-228: sport: 18-222: >»formációt 18-227. — Kiadta: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat. Viskók. Baicsy-Zslllnszky ú* 18. 3527 Postacím: Miskolc 3S01. Pl.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telelő»: 36-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 18-213. — Terjeszti: a Magyar Posta Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető a hlrlaokézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előflze- ésl dl}: egy hónapra- 34 fonat negyedévre: 108 fortnt. egy évre- 100 fortnt — index: 25951. — Készült: a Borsod (hegyei Nyom faipart Vállalatnál F v.! KILIAN RET.A - ISSN M33—070c A Borsod megyei Autó- és Motorsport Szövetségben tegnap, a késő esti órákban bombameglepetést okozott egy távirat, amelyben a Váci Autójavító SE közölte, hogy július 14-én, a harmadik Porán hegyi gyorsasági versenyen Ferjáncz Attila, valamint dr. Tandari és Felián is rajthoz áll. Valamennyien Renault—5 turbó gépkocsival versenyeznek. Ferjánczék Miskolcon tárcsázzuk a 05 öt ki ország legnagyobb könyve Hazánk legnagyobb könyve Győrött, az Egyházmegyei Könyvtárban található. Az óriáskódex egy egész birkanyáj bőréből, "készült; ugyanis 318 pergamenlapból áll. Mérete: 84x57 centiméter, a könyv teljes súlya 70 kilogramm, kötését csodálatosan szép bronzveretek díszítik. A betűi,, illetve a kottafejek nagysága 3 centiméter, az iniciálék mérete pedig meghaladja a 30 centimétert. (Matusz Károly felvétele) Kukalűz Csendes napjuk volt tegnap a miskolci tűzoltóknak. Csak délután kellett kivonulniuk a József Attila utca 02. számú ház elé. ahol egy szemétgyűjtő konténer tartalma lobbant lángra. Egy vízsugár bevetésével igen rövid idő alatt eloltották a tüzet; amit az okozott, hogy valaki égő csikkét dobott a kukába. Személyi igazolványok és forgalmi engedélyek Közbiztonsági akció Miskolc állampolgárai tegnap délután és az éjszaka megnyugvással vették tudomásul, hogy a rendőrök szokatlanul nagy számban jelenlek meg a városban. A közvélemény nagy többsége elismeréssel fogadta a köz- biztonsági akciót. Miért volt rá szükség . . . ? Nos, érre álljon itt néhány számadat: a rendőrök különböző okok miatt felírtak másfél ezer állampolgárt. Előállítottak, illetve bekísértek 71 személyt, ebből őrizetbe vettek 16-ot, bűncselekmény elkövetése miatt tízet. Sajnálatos módon az alkoholisták is igen sok gondot adtak ezen az éjszakán, Maximálisan megtelt a kijózanító állomás. A nagy erők bevonásával Bővíti műszaki—kereskedelmi kapcsolatait a Buda- flax Lenfonó- és Szövőipari Vállalat az angol Lee Cooper céggel. A két vállalat. tavaly három évre szóló együttműködési szerződést kötött, amelynek értelmében a Budaflax csillaghegyi szövőgyárában gyártott farmerszövetből 825 ezer darab indigó-festett Lee Cooper márkájú farmernadrágot készítenek. A márkás farmernadrágok iránti kereslet és a két vállalat közti jó kapcsolat ala'pján került sor a kooperáció bővítésére: a Bu- daílax és a Lee Cooper cég a farmeréhoz hasonló meny- nyiségű márkás kordbársony nadrág hazai gyártásáról írt alá szerződést. A kordbárbor rendőr ezredes, a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője irányította, helyettese dr. Káló József rendőr őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője volt. Több tucat gépkocsival mintegy 300 rendőr Vett. részt az akcióban. Nemcsak Miskolcot, hanem a városkörnyéki településeket is több alkalommal meglátogatták az este, illetve éjszaka folyamán. Mint az előzőekben is felsorolt statisztikai adatok bizonyítják: nem eredménytelenül. Miskolcon a Szemere-kert- ben italozott Skorák László 25 éves helyi lakos, amikor igazoltatták. A fiatalembernek ez nem tetszett, rátámadt a rendőrökre, ezért hi- I vatalos személy elleni erősony nadrágokat Csehszlovákiából importált szövetből, a Lee Cooper szabásmintája alapján a Ruhaipari Szövetkezet karcagi, valamint az EKISZ ózdi üzemében készítik. Az első 32. ezer darab nadrág, férfi- és női változatban augusztusban már a hazai boltokba kerül. Csőtörés miatt folyik a víz a Középszer utcában hajnal óta. A vízművek ügyeletesei szak miatt előállították. Gesztelyben ennél szomorúbb eset történt. Csóka Tihamér 22 éves. Csóka János 26 éves és Csóka Sándfor 30 éves helyi lakosok két fiatalkorú kislány sérelmére erőszakos közösülést követtek el. Őrizetbe vételük mellett a három férfi ellen megindult a vizsgálat, illetve az eljárás. Lelák Zoltán 38 éves miskolci lakost a rendőrségi felügyelet szabályainak megsértése, valamint közveszélyes munkakerülés miatt kellett őrizetbe venni. Ugyancsak erre a sorsra jutott Kiss Gizella 38 éves mezőcsáti lakos. Az akció során négy külföldi állampolgárt kellett előállítaniuk, üzérkedés ■■ gyanúja miatt. Négy, / intézetből szökött gyermekkorút találtak meg a rendőrök, és adtak át az intézetnek. Sajnálattal tapasztalták rendőreink, hogy a többszöri figyelmeztetés, felhívás ellenére igen sokan otthon felejtik a személyi igazolványukat. Emiatt — mivel adataikat hitelt érdemlően nem tudták igazolni — hat személyt kellett a kapitányságra előállítani. Üjabban sok gondot okoznak azok a felelőtlen gépjárművezetők, is, akiknek lejárt a forgalmi engedélye. Az akció során három személyautóról kellett levenni emiatt a rendszámot. Ismét találtak az ellenőrzések során egy olyan személygépkocsit, amelyet a hazánkban egyelőre tilos gázpalackkal üzemeltettek. mára ígérik a javítás befejezését. Az ÉMÁSZ és a TI- GÁZ szerelői az eltelt 24 órában kisebb készülékeket reparáltak meg. A MIK szakemberei éjszaka felvonót javítottak meg a Szdnyei Merse Pál utTanácstagok fogadóórái végrehajtott akciót Tóth TiMárkás kordbársony farmerek (felföldi) Az ügyeleteken történt Uyás a Középszer ottan Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Garami Károly a Tízes honvéd u. 21. sz. alatti 1/3;.- sz, p^rtalapszervezet- ben, 17 órától, Balogh Sándor a Marx K. u. 49. sz. alatti HNF-tanácstermében, 16 órától; Kamecz István a Vágóhíd u. 16. sz. alatt, a felvásárlási főosztályon, 14- től lö óráig. ca 10-ben, a Vörös Hadsereg útja 17-ben, a Testvérvárosok utca 36-ban, a Hajós István utca 27-ben és a Kuruc utca 5. számú házban.