Déli Hírlap, 1984. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1984-05-18 / 116. szám

★ Kondiné magasra felugorva kapura lő és gól... A Bor­sodi Bányász kitűnő kézilabdázója vezeti a góllövő listát az NB 1-ben. Vasárnap az FTC védőivel kell majd megbirkóz­nia, hogy megőrizhesse elsőségét. (Szabó István felvétele) Olimpiai ötpróha Holnap következik a futás Rövidesen befejeződik az elmúlt évben útjára bocsáj- tott tömegsport-akció, az olimpiai ötpróba. A téli csúcstúra, a kerékpáros pró­ba után ezen a hét végén a futás következik. Az utóbbi napok esős, hűvös időjárása sem lett volna kedvező, ám a most beköszöntött meleg idő is nagy erőpróba elé állítja majd a résztvevőket. Az előkészületek megtör­téntek. A sportcsarnok előt­ti téren ma délutánra már állnak a sátrak, amelyekben a versenyirodákat, büféket rendezik be. A próbázók holnap reggel hét órától fél 9-ig jelentkezhetnek, min­denki a neve kezdőbetűjé­nek megfelelő sátornál. Ké­rik, hogy a három hónapnál nem régebbi sportorvosi iga­zolást, az akcióigazolványt mindenki vigye magával és természetesen a 20 forintos nevezési díjat is be kell fi­zetni a helyszínen. A rajt délelőtt 9 órakor lesz a sportcsarnok előtt. Az útvonal: Szemere út — Ka­zinczy út — Szentpétexá kapu — Nógrádi S. utca — Repülőtér — Besenyői út — Zsolcai kapu — Kun Béla út — Budai J. utca — Sportcsarnok. A férfiaknak három óra alatt 28 kilomé­tert — tehát két kört — kell teljesíteni, a nőknek más­fél óra alatt 14 kilométert. Az útvonal sárga színű öt­próba emblémával és nyilak­kal fel van festve. Egyéb­ként a rendőrség megfelelő zárásról, biztosításról gon­doskodik. Azok, akik vala­milyen oknál fogva a próba feladására kényszerülnek, a zárókocsiként haladó autó­buszba felszállhatnak. A rendezők frissítő állo­másokról is gondoskodnak. A sportcsarnoknál, a Szent- péteri kapuban, a repülőtér­nél és a Gömöri étterem előtt juthatnak teához, li­monádéhoz, vízhez a futók. Természetesen ezeken a he­lyeken megfelelő egészség- ügyi szolgálat is lesz. Azok, akik a megadott szintidőkön belül teljesítet­ték a távokat, sorsolási je­gyeket kapnak, amelyekkel ismét értékes jutalmakat le­het majd nyerni. (f. gy.) A bükkábrányi Béke Mg. Termelőszövetkezet Építőipari Ágazata Miskolc, Báthori sor 63. szám alatti telephelyén felvételt hirdet miskolci munkahelyekre az alábbi munkakörök ben: 0 asztalos, 0 festő-mázolö, 0 segédmunkás, 0 takarítónő, 0 „D"-kategóriával rendelkeiő gépkocsivezetőt anyagbeszerzői tevékenységre. Kézi szövésű, pasztellszínű, csíkos, kockás és tornyos mintázatú parasztszönyegekkel VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. Nagy választék! Répási Divatáru Miskolc, Győri kapu 35., földszint. állás Archívumkezelo-könyvtárost, kapcsolt munkakörben számlázó! azonnali belépéssel alkalmaz a Borsod megyei Lapkiadó Válla­lat, Jelentkezés: Miskolc, Bajcsy- Zs. út 15. L emelet 115. szoba. Jó! képzett szobafestő szak­munkást magas kereseti lehető­séggel állandóra felveszek, Te­lefon: 17-337, az esti órákban? A Miskolc! Hütőház azonnali belépéssel alkalmaz nyersanyag­könyvelőt, középfokú közgazda- sági végzettséggel. Jelentkezés a hűtőház főkönyvelőjénél. Bére­zés megegyezés szerint. Munka­idő 7.15—15.35-ig. Épületgépész üzemmérnök (harmadéves közgazdászhallga­tó) 7 éves beruházói—kivitelezői gyakorlattal állást változtatna. Válaszokat: „Augusztus 1-től 146 042” jeligére a kiadóba. A Bodrogkeresztúri Kerámia Ipari Szövetkezet pályázatot hir­det főkönyvelői állás betöltésé­re. Feltétel: számviteli főiskolai végzettség és 2 éves ipari gya­korlat, vagy mérlegképes köny­velő, 5 éves ipari gyakorlattal. A pályázat részletes önéletrajz­zal,- az előző munkahelyek meg­jelölésével a szövetkezet elnöké­hez nyújtható he. Bodrogke- resztúr, Dózsa Gy. út 1—3. Felsőfokú raktárgazdálkodói végzettséggel állást keres Sze­rencs körzetében 14 év szakirá­nyú gyakorlattal anyaggazdász. „1984” jeligére a kiadóba. Középfokú vendéglátóipari végzettséggel szakács- és felszol­gáló gyakorlattal, valamint jo­gosítvánnyal állást keresek, „Biztos 145 81?” jeligére a kiadó­ba. ingatlan Eladó Kilián-délen kétszobás, összkomfortos, 57 m2-es alapte­rületű, loggiás szövetkezeti la­kás 30 ezer OTP-vel. Ár: 8400 Ft/m2. Érdeklődni: Miskolc 3, sz* Ügyvédi Munkaközösségnél. Eladó 3 szoba, összkomfortos családi ház, ipari tevékenységre alkalmas telekkel. Tanácsi la­kást beszámítok. Érdeklődni: Mogyorósi. III., Bölcs u. 4. Mályí-tó partján félig kész ház eladó. Tátrai, Széchenyi u, 88. L em. Csak délelőtt. Pestimrén kertvárosban, ker­tes, családi ház beköltözhetően eladó, Megtekinthető és tárgyal­ható: Budapest XVIII. ker„ Pod- horszky u. 99 a. Farkaséknál vagy hétfőn munkaidőben, dr.. Bálinttal, a szerencsi bíróságon. Fürdőszobás családi ház eladó sürgősen. Marx tér, Avar u. 16. Kis bérű kötödemöhely teljes felszereléssel, gépekkel eladó, Autót beszámítok, „Kötődé 145 939” jeligére a kiadóba. Jó! bevezetett, forgalmas fő­utcán levő, üzlethelyiség átadó Miskolcon. Válaszokat „üzlet 146 044” jeligére a kiadóba, Gorömbölyi pincesoron, három- szintes hétvégi ház iker pince­helyen eladó. Tel.: 62-181. Adok Budapesten, a XVILL, Havanna lakótelepen 1 + 2 fél szobás, 1. emeleti öröklakást 260 ezer Ft OTP-vel, kérek Miskol­con 2 szobás lakást + 300 ezer Ft kp, + OTP-t átvállalok. „Miskolc 145 878” jeligere a ki­adóba, Nyékládháza, Mátyás király ti, 14, sz, alatt 2 szobás, családi ház, 435 négyszögöl telekkel el­adó. Érdeklődni a helyszínen szombati napokon. Jó állapotban levő. komfortos, 4 szobás, kertes családi ház el­adó, Megtekinthető mindennap 16 óra után, Miskolc (Martinié- lep), Föveny szer u. 24. Kertes, három szoba, összkom­fortos, önálló házrész nagy pin­cével a III. kerületben, azonna­li beköltözéssel eladó, vagy 2,5 szobás szöv„ Ül. QTP-lakásra cserélhető. Tsz-irodának is alkal­mas. „Nyolcszázötvenezer 146 025” jeligére a kiadóba. Eladó 200 négyszögöl telek a Hernád-parton, Felsődobszán. Irányár: 250 ezer Ft. Érdeklőd­ni: 78-779. Meleg, napfényes, kevés fű­tést igénylő, gázfűtéses, II. eme­leti, telefonos 1 + 2 fél szobás, 51 m2 alapterületű szövetkezeti lakás eladó. Miskolc, Pozsonyi u. 60. II/2. (Katowice közelében.) Ar: 510 000 Ft + 44 000 Ft OTP- átvállalás. Telefon: 11-215. Két szoba, összkomfortos, szö­vetkezeti lakás eladó kp. + OTP-átvállalással. Érdeklődni: Középszer u. 74. VI/3., vagy a 61-299-es telefonon 17 óra után. Vállalatok részére egy szoba, összkomfortos, különálló épület kiadó. Érdeklődni; a 16-964-es telefonon­Jam ah a PC—100-as szintetizá­tor, Regent 60 W-os erősítő, basszusgép olcsón eladó. Érdek­lődni : vasárnaponként, Barsi Bertalan, Kisgyőr, Petőfi u. 1. „Tornádó 39” surf eladó. Ér­deklődni szombat délelőtt: 77-679. Színes televíziók olcsón eladók, Érd.: 9—17 óráig. Miskolc, Hu­nyadi utca 60. Popsarok, Esztergagép eladó. (Csehszlo­vák „TOS” gyártmányú, 800-as csúcs távolság, valamint 1 db 250- es abrikter, l db SKIL ütvefúró, 1 db hidraulikus csőhajlító. Mis­kolc, ill., Kodály Z. a, 52. (Nagyerenyő.) Fender Ibanez basszusgitár és 10 W-os erősítő eladó. Telefon: 64-547, érdeklődni este 6 órától. Eladó egy kétfüggős Amati dobfeiszereles. Érdeklődni: Mis­kolc, József Attila telep 11. sz. 3—8 óráig. (101/B-s végállomásá­nál.) Méhészek, figyelem! Akácvi­rágzástól augusztusig párzott anyák, rajok eladók, Sály, Har­sány, Béke u. 20, Eladó igényesnek 2 db ágyne­műtartós rekamié, franciaágy, éjjeliszekrényekkel és asztalos- szerszámok. Miskolc, Huba u. 34, Kerti garnitúra ernyővel. Le­hel hűtőgép, televízió, heverők, asztalok, székek, borosballonok eladók. Tapolca, Verne Gy. u. 8o sz. 1 m-es szobafenyö, nagymére­tű legyezopálma eladó. Érdek­lődni a 69-738-as telefonon. 80 literes villanybojler eladó. Érdeklődni: délután a 33-686-os telefonon. Hétvégi házban egy nyáron használt 80 literes hidrofor 4800 Ft-ért eladó. Dr. Pető, Szikszó, Miskolci u, 4. Tel.: 1. Elemes szekrény fal (Panni) eladó. Dessewffy u, 20. 01/2. Tel.: 65-743 (este). 6 Eladó Ixi m-es, neonvilagftásos kirakat vasráccsal ellátva. Meg­tekinthető hétköznap 17—19 órá­ig. Tel.: 35-911 8—16 óráig. Be­loiannisz U, 44, Jó minőségű fenyöfagarázs el­bontással, anyagárban eladó, Ér­deklődni: 52-499, Kerti bútort, hmtaagyat, baajtót vennék. „Nyár 14« 420*5 jeligére a kiadóba kérem a cí­meket. I car mii Jáwa Mustáng, 43 köbcentimé­teres motorkerékpár eladó. Ér­deklődni csak vasárnap, kolc, Szathmáry u, 3. Ford Éxcord és MB 1«80 Sko­da szgk. alkatrészként, bontott állapotban eladó. Forrásvölgy u, 55, Üzemképes Zaporozsee, rend* szám nélkül eladó. Érdeklődni: a 35-648-as telefonon, IFA terepjáró billenős teher­gépkocsi friss műszakival eladó, 2—3 éves Zsigulit beszámítás:. Érdeklődni: 17—20 óra között a 60-472-es telefonon. Barkas platós tehergépkocsi eladó. Érdeklődni: Miskolc (Avas-dél), Sályi 1. u. t, fsrt. 3. P 21 motorkerékpár igényesnek eladó. T.s 69-355, 18 óra után. Trabant Lim., S éves eladó. Érdeklődni: Középszer u. 74. Vl/3. 17 óra után, vagy a 61-293- es telefonon. UR-es Trabant, 1986-ig orvé» nyes műszakival eladó. Érdek­lődni: egész nap a 88-676-es te­lefonon, vagy Arany J. n. 17U n/2. Társaság hiányában megismer, kednék házasság céljából intel­ligens, jó megjelenésű, értelmi­ségi, középkorú férfival, hasonló körülményekkel rendelkező csi­nos asszony. „Vannak még vé­letlenek 146 183” jeligére a ki­adóba. Összerakható cső állvánnyá* családi ház külső vakolását — színezését — minőségi kivitel­ben vállalom. Simon Albert kő­műves mester. Miskolc, Fövény- szer 80. Zenekar esküvőre zeneszolgál­tatást vállal vidékre is. Miskolc I. kér., Gizella u. 15. Balázs Ernő. Női szabó megkezdte műkö­dését és kézimunkák árusítását, Cím: Hernádiné, Tízes honvéd u. 11. m/3. fr szetter kan kutyám elveszett, becsületes megtalálóját jutalma­zom. Miskolc, Katowice a, L fsz. 1. A márkaboltban megvá­sárolhatjuk a műanyagok­ból készült háztartási cik­keket is: a napozómatrac­tól az ülőpárnákon át a hab­labdákig. A márkabolt név persze, nem puszta jeJzés a cégtáblán: a választék, nyitás után is gazdag ma­rad, erre garancia maga a bábonyi gyár. A nagytétel- ben vásárlók számára elő­rendelést is felvesznek az üzletben, sőt, legyártható- ak megrendelésre a nem szabványos méretű termé­kek is. A márkabolt 800 000 fo­rintos árukészlettel fogad­ta a nyitás napján a vá­Márkabolt nyílt Miskolcon M ® miBABONY V sáriakat, s ebben a sajb- bábonyi termékek mellett jutott rész a különféle koz­metikumoknak, háztartási műanyag áruknak és a pvc-padlóknak is. Ha a vásárlók igénylik, a keres­letnek megfelelően még változhat a márkás termé­kek családját kiegészítő választék. Ugyancsak rugalmasan kezelik a nyitvatartási idő­pontokat is. Most kísérlet­képpen, hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután fél 5- ig várja a vásárlóit a Po­rán márkabolt. Ha a vá­sárlói szokások úgy kíván­ják, a nyitvatartási rend átalakulhat majd. A vásárlók előtt valóban ismertek a sokat emlege­tett márkák, jól cseng a Porán név. Az új márka­boltban azonban részletes szaktanácsadással, pontos felhasználási útmutatóval is tudnak szolgálni az áru mellé. Sajóbábony nincs messze Miskolctól: s a BIK szakemberei most va­lóban elérhető közelségbe hozták. (X) Porán-premier Ha Sajóbábony, akkor Porán, ä Poránról pedig a miskolci és a borsodi vásár­lóknak a Porán márkabolt jut eszébe ezután, hiszen Miskolcon, a Bajcsy-Zsi- linszky út 8. szám alatt a napokban megnyílt a Bor­sodi Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat és az Észak- magyarországi Vegyiművek közös üzlete. A BIK jól bevált üzlet- politikáját folytatja az újabb márkabolt megnyitá­sával, s ezúttal valóban egyedülálló vállalkozásba fogtak, hiszen Porán már­kabolt csak egy van a me­gyében, s az országban is. Az Északmagyarországi Ve­gyiművek termékeit jól is­merik országrészünkben, külön bemutatni talán egyiket sem kell. De mégis érdemes tallózni a bolt kí­nálatában, hiszen a válasz­ték valóban csábító. Kaphatók itt a különféle kemény- és lágyhabok szé­les méretskálában. Porán keményhab szigetelőlemezt az építőipari szakértők a legjobb hőszigetelő anya­gok közé sorolják. A már­kaboltban kettőtől hat cen­timéterig többlete vastag­ságban kaphatók a burkolt Porán-lapok. A tetőtér- beépítök, magánerőből ott­hont teremtők között ka­pós termék most már egy helyről, minden mennyiség­ben beszerezhető. A lágy­habokat a vásárló közönség inkább szivacs néven isme­ri és keresi, s a márka­boltban ebből a sajóbabo- nyi termékből is teljes a választék. Még textilszi­vacs is van á raktárban, vastagsága másfél millimé­tertől hét milliméterig ter­jed. A Poropak, kézi keveré­sű, kétkomponensű, poli- uretán hőszigetelő kémény habrendszer — így szól a hivatalos titulus. A lényeg ettől sokkal egyszerűbb, hiszen a két flakon tartal­mát csak össze kell önteni, s betöltve a kívánt üregbe az anyag magától haboso­dig és kitöltve a réseket megszilárdul. A hab réme­kül hőszigete], de nemcsak erre alkalmas: a Poropak- kal belső korróziós üregvé­delmet is végezhetünk.

Next

/
Thumbnails
Contents