Déli Hírlap, 1984. április (16. évfolyam, 79-101. szám)
1984-04-13 / 88. szám
STOP! KÖZLEKEDÜNK! Szorult helyzetben Ebben a sűrű forgalomban a gépjárművezetők gyakran rászorulnak a másik jóindulatára. Sajnos, a magyar autósok nem tartoznak az udvariasok közé — tisztelet a kivételnek. Szorult helyzetemben magam is ezt tapasztaltam tegnap reggel. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy a Szűcs Sámuel és a Szeles utca találkozásánál mintegy tíz percet várakoztam, míg alkalom adódott rá, hogy ráforduljak a több sávos útra. Azaz, csak próbálkoztam. Nem tudtam az Útburkolati vonallal párhuzamosan besorolni a forgalomba, keresztben álltam, várva, hogy az előttem levő továbbhaladtával magam is folytathatom utamat. Már-már sikerült, amikor hirtelen elém vágott az FN 35-25 rendszámú furgon. A vezető mellett ülő utas kinézett az ablakon, és jót derült rajtam. Jo mulatság volt! Nekik ... Az udvariasság nem törvény — mondják. Az udvariatlanság nem büntetendő. A jóérzésű ember azonban belátja, hogy balesetet előzhet meg. Á közlekedésben rengeteg helyzet adódik, amikor a bajt megelőzi az udvariasság, vagy éppen előidézi az udvariatlanság. olykor a rosszindulat. A következő példa sem ritka. Tapasztalta már soksok gépjárművezető, hogy amikor az országúton — szabályos körülmények között — előzésbe kezd, az előzött is ..rákapcsol”. Veszélyes dolog! Az előzést mielőbb be kell fejezni, hogy ne zavarjuk a szembejövő forgalmat. Ha az előzött versenyezni kezd, az előző esetleg nem tudja időben befejezni a manővert, s megtörténhet — mint ahogy meg is történt már — a frontális ütközés. A gépjárművezetőnek kétszeresen nehéz dolga van, ha ismeretlen városban jár. Természetesen útbaigazítják a közlekedési jelzőtáblák, ennek ellenére sokszor bizonytalan, éppen azért, mert keresi, kutatja a neki megfelelő útvonalat, az épületet, ahová igyekszik, esetleg parkolóhely után néz ... Megtörténik, hogy jelzi befordulási szándékát, aztán észrevéve, hogy nem jól cselekedett, meggondolja magát, és továbbmegy. (Zárójelben megjegyezzük: ez a művelet tilos, hiszen a Kresz is előírja, hogy a megkezdett műveletet kell befejezni, nehogy megtévesszük a többi közlekedőt. De tegyük hozzá: mindezek ismeretében is tévedhet bárki ...) Nos. a jó helyismerettel rendelkező, „otthonosan” mozgó gépjárművezetőik hamar észreveszik a „mazsolát”. s szidják a bizonytalanságáért, a lassú haladásért. Ne tegyék! ök is juthatnak hasonló helyzetbe... Vannas autósok, akik a szabály betartását is udvariasságként könyvelik el. Például azzal dicsekszenek, hogy még a zebra előtt is Értekeznek a fiatalok Munkájuknak rangja Tan A Vasutasfiatalok tegnap tartották, a Diósgyőri Gépgyár KISZ-esei ma tartják, a kohászat és az ÉÁÉV ifjú dolgozói holnap tartják meg KlSZ-kiildöttgy ülésüket. Ezeken az összejöveteleken értékelik a legutóbbi küldöttgyűlés óta végzett munkát, meghallgatják a pénzügyi ellenőrző bizottság beszámolóját, végezetül pedig megválasztják a KlSZ-bizott- ság titkárát, tagjait, s azokat a küldötteket, akik a felsőbb szintű küldöttgyűlésen képviselik a vállalatot, az ott dolgozó fiatalok érdekeit. A DIGÉP KlSZ-bizottsá- nak küldöttértekezlete ma délelőtt tíz órakor kezdődött. Az írásbeli beszámolóhoz Kugler István, a KISZ-bi- zoítság titkára fűzött szóbeli kiegészítőt. Elmondotta, hogy a DIGÉP 1318 KISZ-tagja a tavalyi évre eltervezett feladatokat sikeresen végrehajtotta. A KISZ-murikának a gépgyárban rangja, tekintélye van, a vállalatoknál dolgozó fiatalok eredménj-esen járulnak hozzá a gazdasági, politikai feladatok telejsíté- séhez. Persze vannak hibák is, ezeknek kiküszöbölése az elkövetkező időszak feladatai közé tartozik. A beszámoló és a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése után megkezdődött a vita, amelyet várhatóan a délutáni órákban zárnak le. Ezt követően megválasztják a KISZ-bizottság új titkárát, s a bizottság tagjait. /T BELY EGGYŰJTÉS A Nagykanizsán megrendezett országos ifjúsági bélyegkiállítás megnyitá ának napján, április 2-án 4 -f-2 Ft-os feláras, Ifjúság elnevezésű bélyeget bocsátott forgalomba a Magyar Posta. A bélyeg Lengyel György grafikus- művész terve alapján, 283 300 fogazott és 4200 fogazatlan példányban, 4 színű ofszetnyomással, 100 bélyegképet tartalmazó ívekben az Állami Nyomdában készült. A bélyegképen stilizált felnőtt-gyermek figura látható, alatta a „Gyermek- és Ifjúságvédelem” felirat olvasható. A bélyeg fogazva vagy fogazatlanul bér- mentesítésre — a 4 Ft-os névérték erejéig — felhasználható. Aprilis 14-én 10 órától rendezik meg a külföldi, majd 16 órától a modern magyar, illetve 15-én 10 órától a klasszikus magyar bélyegek 26. tavaszi nagy árverését a MABEOSZ Budapest, VI., Vörösmarty u. 65. sz. alatti székházában. Az árverést anyagok április 13-án 15—18 óra között, április 14-én 8—10 óra között, illetve az árverések előtt 1 órával tekinthetők meg. A MABfiOSZ Heves megyei küldöttei április 14-én 10 órától a Heves városi Tanács épületében, míg a borsodi küldöttek Miskolcon, a Zsigmondy u. 2. sz. alatt tartják meg értekezletüket, szintén 10 órától. R. L. megállnak, s kézjellel biztatják a gyalogosokat, menjenek csak. Ennek semmi köze az udvariassághoz! Ez kötelező. Gyakori a gyalogosok által elkövetett szabálytalanság oly módon, hogy nem a kijelölt helyen kelnek át az úttesten. Az autósok rá’uk dudálnak, netán — e a sebesség hirtelen íoa*-- sával — ijesztgetik is őket. A gépjárművezető legyen udvarias a szabálytalan gyalogossal szemben is! Ne szidja a lehúzott ablakon át, mert ezzel csak megzavarja, elvonja a figyelmét az átkeléstől, s esetleg a másik irányból közlekedő forgalom veszélyezteti a szabálytalankodó gyalogost. A sok közül még egyféle „udvariasságról” — ami tilos! Melyik gépjármű vezető ne tapasztalta volna, hogy a szembejövő autós fényjelzéssel hozza tudomására: vigyázz, szabályos sebességgel haladj, mert nem messze innen radaroz a rendőrség! Ez a „jóindulat” cinkosság, erkölcsbe ütköző dolog. Már csak azért is, hogy aki szabálytalan, az fizessen érte! Rend és fegyelem nélkül nem lehet közlekedni. Persze, nem ritkaság az sem, hogy valaki csak „heccből” jelez, ijesztgeti társát a közlekedésben. Ez is tilos, mert szabálytalan, miként az elobbi. Büntetni kellene ... Az udvariasság, a mások segítése a forgalomban párosodjék a közlekedési szabályok szigorú betartásával. Ez a feltétele annak, hogy úti célún kát biztonságosan elérjük. Ha a másik szorult helyzetben van, segítsünk rajta. Családi körben Apu tűzoltó * Ha a tanulás és az időjárás úgy engedi, a kerti munkára is kaphatók a gyerekek — Amikor a Centrum Áruházból látom, hogy három tűzoltókocsi is megy egymás után. bizony végigfut a hátamon a hideg. Különösen akkor, ha tudom, hogy a férjem szolgálatban van. — Nagy Sándorné arra a kérdésünkre válaszolt így, hogy félti-e a férjét, aki a bátrak hivatását választotta. A ranglétra sok fokát megjárt főtörzsőrmester hajdan kovács volt az LKM-ben, majd a Ládi Fűrészüzemben dolgozott, s ott ismerte meg a jövendőbelijét is. A házasságkötés után a feleség szüleinek örömhegyi lakásában leltek otthonra. S a telekszomszéduk, tűzoltó lévén, elcsábította bajtársnak. A fizetés is jobbnak ígérkezett, építkezni akartak, kellett a pénz. Közben annyira megszerette e pályát, hogy már el sem tudnák zavarni. S tanult szüntelenül. Kijárta a A Csorba-telepi Zöldbabot, Meghirdették, hogy lehet jelentkezni jól jövedelmező zöldbabtermesztésre, Miskolc határában, a Csorba-telepi tó mellett. A kezdeményezés újdonság, a vállalkozók földet, vetőmagot kapnak, s nincs más tennivalójuk, mint a kertészkedés. Miért szervezték meg ezt az ak- eiót? — érdeklődtünk Tóth Ferenctől, a Nagy-miskolci Állami Gazdaság kertészeti főágazat- v ezető jétől. — A miskolci hűtőháznak körülbelül 74 hektáron termesztünk zöldbabot, gépi feldolgozással. Sajnos, így nem gazdaságos ez az ágazatunk. Kiszámítottuk, hogy ha kézi munkával és szedéssel termesztjük a zöldbabot, egy évben akár kétszer-három- szor is arathatunk. Géppel viszont csupán egyszer, mivel szedéskor nagy a biológiai vesztesége a zöldbabnak. Ezért gondoltunk arra, tónál kalákában hogy kísérletként legalább 30 hektár területet felosztunk 833 négyszögöles területekre. S ezt kiadjuk a jelentkezőknek a májustól szeptemberig tartó szezonra. A vállalkozóknak a kapálás, a művelés és a kézi szedés lesz a feladatuk. A jelentkezők biztosítékként három-, illetve hatezer forintot fizetnek be, ennek fejében átadjuk a vetőmagot, és biztosítjuk a szállítást. A zöldbab szüretelésekor akár az egész család részt vehet a nagy munkában; a lényeg az, hogy ezt legalább három napon belül elvégezzék. Különben a bab megszálkásodik, és a hűtőház nem veszi át. Számításaink szerint minden vállalkozó — az időjárástól függően — 10—17 ezer forint tiszta jövedelemre tehet szert zöldbabtermesztéssel, néhány hónapon belül. (szántó) A versmondóverseny győztesei Városi versmondóversenyt rendezték tegnap, a költészet napja tiszteletére, az úttörőházban. Az I. korcsoportban (5—8. osztályosok) Leeső Péter (40. sz. Altalanos Iskola) bizonyult a legjobbnak. A 2. Laczkó Marianna (Felsőzsolea, I. sz. Alt. Isk.) lett. A két S. helyezett: Ersekcsanádi Gyöngyi (2. sz. Alt. Isk.) és Szegedi Mária (13. sz. Alt Isk.) A II. korcsoportban (7—8. osztályosok) 1. dijat nem adtak ki. A két 2. díj nyertese: Üveges Tamás (22. sz. Alt. Isk.) és Putnoki Mária (39. sz. Alt. Isk.) A 3. helyen Székely Judit (42. sz. Ált. Isk.) végzet*. tiszthelyettesi iskolát, a marxizmus— leninizmus középiskolát. leérettségizett, s most végzi Budapesten levelezőkent a tiszti iskolát. Alig akadt olyan szakmai tanfolyam a túzoltóparanes- nokságon. amelynek neki ne fogott volna. Lángvágó és hegesztő bizonyítványt szerzett, s a könnyübúvárkodás- hoz szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekben. is jártas. A gyermekei előtt ő a példa, tanulásban vele keli felvenniük a versenyt. • VERSENYBEN ÉS MELEG HELYZETBEN Külalakra így képzelek el minden tűzoltót. Nagy Sándor erős, vállas, izmos ember. A napi elméleti oktatás mellett mindig- gyakorlatoznak, s egy óra a kötelező sportfoglalkozásé. Most már a röplabda a kedvenc sportága. mert abban nem kell annyit fújni,, de még tizenegy évvel ezelőtt sok-sok társát lekörözte. Az 1973-ban Brnóban rendezett nemzetközi versenyen, amelyen 16 ország tűzoltói képviseltették magukat, s ahol három magyar csapat is indult, a borsodi válogatott tagjaként az előkelő harmadik helyen végeztek. De még évek múltán is elsőként állhat.ott a dobogóra a megyei roham- páíyán nyújtott teljesítményéért. Életbevágó, hogy ő és társai milyen hamar tudnak segítséget nyújtani, ha bajba kerülnek. Emlékezetes esetei közé tartozik a Bútoripari Szövetkezet Weid- lich-udvarbeli lerakatának pincetüze, ahol afrikbálák gyulladtak meg, de a sajó- bábonyi lángokat sem kívánja vissza... A tűzoltóságon hétközben igénybe lehet venni az üze; mi konyhát, de Nagy Sándor jobban kedveli a hazait. — Van literes csavaros üveg és kapcsos lábas, s ha szombaton . vagy vasárnap vagyok szolgálatban, a féleöt »4ségem behozza az ünnepi ebédet. De előfordul, hogy csak integetünk egymásnak, hogy majd jövök, mert már indulnunk kell. # HELYBEN VAN A BOLT — Egy ilyen alkalommal nagyon izgultam, mert hallottam bent a laktanyában a rádión keresztül, hogy se- gíséget kérnek egy erdőtűz oltásához. S szinte hallottam, hogy recsegnek, pattognak a gallyak. Előadódik, hogy 10—15 perccel a szolgálat lejárta előtt kapják a riasztást; ilyenkor nagyobb aggodalommal várom haza — árulja el a feleseg. A gyerekek megszületése után a férj úgy döntött, hogy nem nőnek való a rönkökből parkettát és padlódeszkát • szabni három műszakban. Borbála 1977-től dolgozik a Centrum Áruház nőikoniek- ció-raktárában. Igaz, itt sincs könnyű dolguk, amikor beáll az udvarra tíz áruszállító autó... Ha szép holmit lát, s szükség is van rá, megveszi. Amióta itt dolgozik, más ruházati boltban még nem járt. Ha véletlenül valamit nem kap meg, a férjét indítja útnak. így vettek egy sötet; kék nadrágot a fiuknak iá. A fűszerbolt és a húsbolt a házuk földszintjén van. hiszen a Katalin utca 5. szám alatt laknak. Elégedettek az ellátással, a kiszolgálással: szomszéd lévén, megvan az a jó kapcsolat, hogy munkába indulás előtt beszalád feladni a megrendelést. • VESZÉLY ÉS BIZTOSÍTÁS — Szerényen, de jól élünk — mondja Nagy Sándor, amikor a keresetéről faggatom. Családi pótlékkal együtt tisztán 6FU0 forintot kap kézhez. (Bevallom": többré" számítottam.) A veszélyességi pótlékot „beépítették" az alapfizetésbe. Ehhez évente 8500 forint ruhapénz jár. s ha megkíméli az öltözékét. J más konfekciódarabot is vehet érte. A veszélyesség visz*; szatérő probléma, s meg-t, hökkentő, hogy a biztosító" nem köt velük vállalaton ke-- resztül CSÉB-et. Azért valami biztonsági alapnak mégis ‘ szükségét érezte, így vállalt" 4 296 forintos havi díjú gon-' doskodásbiztosítálst a gyere-’ kei nevére. v sí A 24 óra szolgálat után á 48 szabad az 1400 négyszögöl teleké, hiszen mire a ve-., gére ér, kezdheti ismét az. elején. Segít ebben Zsuzsa «-• lányuk is, aki a 101-es szak- ’’ munkásképzőben fonó szakmát tanul, de már most a kereskedelem felé kacsintgat. Attila hetedikes a 6. sz. iskolában, s még nem döntött, hogy szobafestő-mázoló legyen-e. vagy örökölje apja mundérját... OLÁH ERZSI 'J % Várakozás közben nyugtató a kézimunka