Déli Hírlap, 1984. április (16. évfolyam, 79-101. szám)

1984-04-10 / 85. szám

Kosárlabda A Hangária körúti pálya nézői között meglepően sok diós­győri szurkolóval találkoztunk. Közülük Darabos Péter vál­lalkozott arra, hogy az eredménytől függetlenül elmondja véleményét a találkozóról. Nos, állta is a szavát, tegnap délelőtt telefonon jelentkezett szerkesztőségünkben, s így összegezte benyomásait a látottakról: — Felesleges lett volna rózsaszínű álmokat kerget­ni, ezért eleve azzal a tu­dattal utaztam a mérkőzés­re: esélytelen ezen a talál­kozón a csapat. Nem csupán azért, mert az MTK-VM a Hungária körúton legyőzhe­tetlen, sokkal inkább azért, mert az utóbbi időben már hit nélkül játszik a DVTK. Most is hiába vezettek már a 10. percben a fiúk, hiába voltak lényegesebben veszé­lyesebbek az első játékrész­ben a diósgyőri kontratá­madások, mint a fővárosiak egysíkú játéka nyomán ki­alakult lehetőségek, látszott: a játékosok nem hiszik el, hogy ezt a találkozót meg­nyerhetik. Pedig számtalan lehetőség volt erre. Kezd­hetném azzal, hogy Kiss óriási helyzetet puskázott el, hogy Gorgei lövésénél a ka­pufa sietett Gáspár segítsé­gére, hogy Szabó lövése is hajszál híján beakadt. Nem teszem, mert nem helyzete­ket kell kidolgozni, de gólo­kat kell rúgni a sikerhez. Erre pedig ma nincs játé­kosa a DVTK-nak. Még Bo­rostyánt sem említhetem — gólja ellenére sem — a ve­szélyes játékosok sorában, mert egyre nagyobb helyze­teket hibáz el, amilyeneket korábban álmából felkeltve, éjjel 2-kor is holtbiztosán értékesített volna. — Fordulás után is biza­kodtunk még, hiszen Veréb parádésan védett, Görget re­mekül irányította a védel­met, a középpályán is vol­tak jól dolgozó játékosaink, Borostyán és Fekete pedig többször megkavarta a ha­zaiak védelmet. Ám. amikor Fekete sérülés miatt kivált, mintegy varázsütésre össze- csuklott a csapat. Ehhez hozzájárult persze az is, hogy Szemere hibáját kö­vetően Veréb — aki addig szerintem a mezőny legjobb­ja volt — érintés nélküli szögletgólt kapott, no meg az is, hogy közvetlenül az egyenlítés után Borostyán a mérkőzés egyik legnagyobb helyzetében hibázott. Kikap­tunk, s ezzel egyszersmind ki is esett a csapat. Miha­marabb el kell kezdeni a jövő gárdájának építését, s olyan ütőképes együttest kell kialakítani, amely ké­pes lesz egy év múltán is­mét visszatérni az első osz­tályba — valamennyiünk örömére... (toth) BEAC—DVTK 93:59(43:30) Budapest, Felszabadulási Ku­pa mérkőzés. A diósgyőriek mindkét félidőben alárendelt szerepet játszottak, igen so­kat hibáztak. Ld.: Madaras (11), Jászka, Stejánné, Náda­st (10—10). STC—Miskolci Postás 88:63 (41:28). Salgótarján, NB II, férfi. Végig jobb volt a hazai csapat. Ld.: Kakas (22), Filep (11). Drahos (8), Diczházi (8). Miskolci Postás—Nyíregy­házi MGFSC 55:70 (24:34). Miskolc, NB II, férfi. A ven­dégek végig irányították a találkozót, s megérdemelten győztek. Ld.: Kakas (16), Ti­sza, Drahos, Osgyáni, Fülöp (8—8). Tájfutás Beesett illetve kornyékén ren­dezték meg a háromnapos Me­csek Kupa nemzetközi tájfutó versenyt. amelyen több mint 800-an álltak rajthoz. A DVTK két sportolója is aranyérmes lett. Kalo Mária az N 21 A ka­tegóriában győzött, míg Káló Erzsébet az N 17 B kategóriá­ban szerezte meg az első he­lyet. A férfiaknál az F 21 B kategóriában Bokros (MEAFC) bizonyult a legjobbnak, Dosek (DVTK) az F 21 A kategóriá­ban 6. helyezést ért el. Á Miskolci Hűtőház azonnali belépéssel alkalmaz rakodókat vagon- és kom ionra kodáshoz ­nem hideghelyi munkán —, kiemelt kereseti lehetőséggel. Munkaidő 7,30-15.30-ig. Teljes brigádok jelentkezeset Is elfogadjuk. Jelentkezés a hütohaz munkaügyi osztályán. Állást kínálunk! Érdekelheti Ont is! KERESÜNK: A MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATHOZ (Miskolc, József Attila u. 44.) ♦ asztalost; + A BORSOD MEGYEI TEJIPARI VÁLLALATHOZ (Miskolc, Erdélyi u. 1. sz.) ♦ kompresszorházi csoportvezetőt, ♦ kazánházi segédkezelőt, ♦ férfi-, női segédmunkást, ♦ szállítmánykisérőt, ♦ takarítónőt, ♦ alkalmazási programozót, ♦ számítógépes rendszerszervezőt, ♦ számítógép-műszerészt, ♦ gépírót; + A MÉH NYERSANYAGHASZNOSITÓ VÁLLALATHOZ (Miskolc, Fonoda u./ ♦ áruforgalmi előadót (férfi munkaerőt), ♦ értékkönyvelőt; + AZ ORSZÁGOS FÖLDTANI KUTATÓ ÉS FÚRÓ VÁLLALATHOZ (Miskolc, József Attila u. 57.) ♦ gyengeáramú elektrotechnikust, ♦ gépkocsi-előadót, ♦ gépírót ♦ JELENTKEZÉS: MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÓ IRODA Miskolc, Szemere u, 17., I. e. apróhirdetések állas Az encsi Zoja Mgtsz felvétel­re keres férfi betanított mun­kásokat, kiemelt kereseti lehe­tőséggel, állandó miskolci mun­kahelyre. Jelentkezni lehet: mindennap du. 3 órától, Mis- kóic, Avas It. Hajos István u. 29. VI5. sz. alatt. Megközelíthe­tő a ül-es és 31-es autóbusszal. Miskolci kirendeltségünkre mélyépítési munkákban jártas létesítményi főmérnököt kere­sünk. Szállást biztosítunk. „Uj Tisza-híd 1491” jeligére a Fel- szabadulás téri hirdetőbe. Autófényező szakembert kere­sek felvételre. Lippai János fé­ny ézömesler. Miskolc, II., Al­máskert u. 41. sz. (Állami Biz­tosító gépjármű-kárrendezőtől 250 m.) Hivatalseeedet azonnali belé­péssel alkalmaz a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Jelentkezés személyesen: Miskolc, Bajcsy- Z&. út 15. L emelet, 115. szobi*. ingatlan Régi t,pusu falusi házat vennék Miskolcon vagy környékén. Ár­megjelöléssel „Szép környezet 144 224** jeligére kérem a kiadó­ba. Hoff marni Otto utcában har­madik emeleti 2,5 szobás, össz­komfortos. telefonos, szövetke­zeti lakás eladó: 11 000 Ft m2 -f- 100 000 OTP-hátra lék. Érdeklőd­ni : 16-318-as telefonon, 19—20 óra között. Ingatlankezelő közelében ví- kendtelek eladó alápincézett, fa- hazzal. Érdeklődni: 12-203-as te­lefonon. Belvárosi, tanácsi, gázfűtéses garzonomat nagyobb tanácsira cserélném. Telefon; 38-321. lír- bán Ferenc. Igényes nőnek szoba kiadó. Szentpéteri kapu ég. Tel.; 89­332. Lyukóvölígy, Pocem-dűlöben négyszögöl szőlő-gyümölcsös faházzal, pincével eladó. „Tavasz US 992“ jeligére a kiadóba. Eladó 2,5 szobás szövetkezeti lakás azonnali beköltözéssel a Hoffmann Ottó utcán. Vételár: 550 ezer Ft kp. H- OTP-átválla- lás. Érdeklődni az ingatlanközve­títéssel megbízott 4. sz. ügyvédi Munkaközösségnél. Miskolc, Sza­bó L. u. 6. sz., személyesen, vagy telefonon. Sürgősen eladnám kétszoba- összkomfortos, gázfűtéses szö­vetkezeti lakásomat, ugyanott 200 négyszögöl telek faházzal eladó. Miskolc, Kassai u. 54. sz. 4/1. Tisza-parthoz 100 m-re családi kertes ház eladó vágy miskolci kertes családi házra cserélném. Tokaj, Benedek Pál u. 16. sz. Eladó 3 szobás, 73 m2 alapte­rületű összkomfortos szövetkezeti lakás vagy kazincbarcikaira cse­rélnénk, 1 — 2,5 szobás szövet­kezeti lakásra, kp. -j- OTP-átvál­lalás vagy különbözeiét. Levele­ket „Sürgős 143 837“ jeligére a kiadóba 306 négyszögöl szóló-gyümöl­csös, zártkert-ingatlanomat egy szobával, kamrával, busztól 5 percre, bármilyen lakásra cse­rélem. Telefon: 85-180. 1—2x1 2 szobás tanácsi lakásom 4- 300 négyszögöl szőlő-gyümöl­csöst saját lakásra cserélek. Cí­meket „Nyáron költözünk 143 665,! jeligére a kiadóba. Két dolgozó nőnek vagy két fiatalembernek albérletbe szoba kiadó április 15-től. „Vidékiek előnyben 143 666” jeligére a ki­adóba. Derkovits utcán, társasházban háromszobás lakás sürgősen el­adó. Telefon: 67-263. Családi ház eladó, kétszoba- összkomfortos, gázfűtéses, júliusi beköltözéssel. Érdeklődni: Mis­kolc, Pozsonyi n. 17. pdaswotel Hízott sertés eladó. Göröm- boly, rücsök u, 5. sz. Előnevelt csirke, négyhetes: sárga, kendermagos, fehérhüsú, tavaszi szezonra előjegyezhető, folyamatosan kapható. Szállí­tást vállalok. Csorba Béla, Al- sózsolca, Kossuth u. 184. Eladó 1 db kétajtós szekrény, 1 komód és 1 dohányzóasztal. Miskolc, Engels 67. 4/3. Kővári. Tel.: 65-ala. Eladó 4 db propán-butannai fűthető, kéménybe kötős Lam- part konvektor 2 db 23 kg-os gázpalackkal. Miskolc, Salétrom u. 15. Kerti traktor ekével, boronával, talajlazítóval eladó. Érdeklődni lehet mindennap 17 óra után: szombat, vasárnap egész nap. Szirmabesenyő, Erdősor út 29. sz. Méhesház orsós emelővel mé­hek nélkül eladó. Szepesi, Her- nádnémeti. Színes kisképernyös tv elatfó. Tel.: 74-939. Kombinált szekrény, rekamié eladó, Tóth Bálintnc, Miskolc, Gyár u. 40. Háromajtós szekrény eladó. Hekkei Józsefné, Miskolc, Vá­szonfehérítő 1. sz. I. em. Jármű Eladó GAZ—69-es szgh. rend­szám nélkül, egyben vagy bont­va, 80°0-ig fel van készítve vizsgára. Érdeklődni: Vörös­marty 39. Vili 3. Hároméves Trabant kifogástalan állapotban eladó. Miskolc, Mikes Kelemen u. 30. Dr. Molnár. 5 éves Wartburg eladó vagy te­lekre cserélnénk. Telefon: 77- 009. Kisiparosok! Könyvelését, adó­bevallását, kalkuláció készítését vállalom. Szabóné, Miskolc III., János u. 7. Várfürdőnél. Tárnái Gyula közúti árufuva­rozó 3508 Miskolc, Futó u. 13 III 2., műk. eng. száma: 13 611—2 1984. bélyegzőm 1984. március 28-án elveszett, ezért érvényét vesztet­te. Vasárnap délelőtt eltűnt arany­sárga cocner spaniel másfél éves kutyánk. A becsületes megtalálót, nyomravezetőt mafas jutalomban részesítem. Értesítsen a 38-328 te­lefonon, az esti órákban s Mol­nár, László J. u, 35. Kitűnő, győztes szülőktől mazó kuvasz kan fedez. Telefon S'»-2*4, tel vételt hirdet az alábbi munkakörökbe: FIZIKAI MUNKAKÖRBE + forgácsoló szakmunkás ♦ kovócs ♦ lakotos ♦ hőkezelő ♦ hegesztő ♦ bádogos + üvegező ♦ famintaátvevő + kompresszorkezelő <# kazán- és turbinagepesz ♦ öntvény tisztító ♦ daruvezető ♦ targoncavezető ♦ darukötözó ♦ anyagmozgató segédmunkás irodatakarító SZELLEMI MUNKAKÖRBE ♦ technológus + szerszámkészítő ♦ diszpécser + kooperációs előadó ♦ létesítményfelelős ♦ számítástechnikai programozó ♦ gyors- és gépiró Bérezés megegyezés szerint, Egyes munkakörökben különféle bérpótlékokat is fizetünk. Érdeklődni es jelentkezni a vállalat munkaerő-gazdalkodasan lehet, Telefon: 51-955 10-52 mellék. Megközelítés: az 1 D-s. 33-as es 133-as autóbuszokkal.

Next

/
Thumbnails
Contents