Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-12 / 61. szám
Labdarúgás, NB I Gyülekeznek a viharielhők a Diósgyőr teleit Vasas-DVTK 3-0 (2-0) Bár ez a nézőtéren nemigen hallatszott, viszonylag szép számú diósgyőri drukker kisérte el a piros-fehéreket a Fáy utcai szombati mérkőzésre. Tették ezt azért, mert a Ferencváros ellen mutatott játék alapján reménykedtek benne: végre megtörik a jég, vége lesz a kinos sorozatnak, bravúrt hajt végre a csapat, s pontot szerez a Vasas otthonában. Hogy a várakozás nem volt alaptalan, azt bizonyítja: a vendégek szerezhettek volna vezetést, de hogy végül mégis a piros-kékek otthonában maradt a két pont, abban elsősorban a rendkívül gyengén játszó Diósgyőr a ludas. S ezzel egyre jobban gyülekeznek a viharfelhők a DVTK egén ... Az már hétközben köztudott -volt. hogy ugyancsak tartalékos összetételben lép pályára a DVTK. hiszen Lippai mellett a maródiak listájára került Szlovák es Fekete is, Oláh pedig ..besárgult”. Mégis biztató volt, ahogyan a Veréb — Bősz, Sztahon, Görgei, Búza, Kiss, Menyhárt, Szabó, Szemere, Borostyán, Dzurják (Szlifka) összetételű vendégcsapat kezdett. Áz első perc végén Dzurják tört volna kapura, de felvágták. S mert a játékos ezt nehezményezte, a rendkívül indiszponált Győri még őt figyelmeztette. Miként nem sokkai később Borostyán sem úszta meg játékvezetői intelmek nélkül, noha vele szemben követtek el szabálytalanságot. S hogy Győrinél maradjunk, egy esetben csaknem gólt ért el a Vasas, egy beívelésnél ugyanis Veréb mentett, de ketten is lökték, természetes hát, hogy kiejtette a labdát, de szerencsére erre Kiss sem számított. Győri pedig teátrális jelenetekkel mutatta. semmi nem történt.. . Miközben a Vasas Leboniczky — Pecha, Híres, Komjáti, Csorba, Balogh, Kiss, Csík, Katona (Rácz), Izsó, Kuti összetételű együttese csak vergődött, a DVTK megszerezhette volna a vezetést a 18. percben, szabó akár lőhetett is volna, de Kisshez játszott, akinek beadását Dzurják fejelte kapura, Leboniczky nehezen védett. Veréb percei után Borostyán villant. Híres azonban „beleda- rólta” a földbe a diósgyőri csatárt, Győri pedig — továbbot intett ... A 23. perc ifjabb lehetőséget teremtett a diósgyőriek számára, de Győri ezúttal is közbelépett. Bősz szöglet után Leboniczky kezei közül fejelte ki a labdát. Győri azonnal szabadrúgást ítélt — kifelé .. . A 24. percben a mérkőzés helyzetét Ääjgyta ki. Borostyán. Szabó iriOltásával remekül lépett ki. A védelem biztos pontja egyedül Görgei János volt a Vasas kapusának játékba avatkozni. S ez mindennél többet mond. No, meg az edzői nyilatkozatok. Fekete Ferenc nagyon lesújtott volt a találkozó után. Nehezen vállalkozott értékelésre, végül a következőket mondotta: — Nagyon elkeseredett vagyok. Egy hallatlanul gyenge Vasastól kaptunk ki, mert mi még gyengébbek voltunk. Megint volt ordító gólhelyzetünk, de nincs olyan játékos a csapatban, aki a kapuba tudna találni. Szégyellem magam a játékosok helyett is . .. Mészöly Kálmán viszont érthetően vidám volt. A DVTK játékát az egykori szövetségi kapitány így látta: — Hit és önbizalom nélkül hiába játszik egy csapat mezonyfo- lényoen, nem lehet eredményes. Csodálkozom ezen a csapaton, mert mint láttuk, az „öregek” tartották a lelket az együTtesoen, a fiatalok? Semmit nem tettek szinte a jobb eredményért. Ehhez nem hisszük, hogy bármit is hozzá kellene tennünk. Mert ezen a mérkőzésen szerintünk is csak Veréb, Görgei és Szabó játéka közelített az NB I- es színvonalhoz . . . TÓTH ZOLTÁN A TOVÁBBI EREDMÉNYEK: SZEOL AK—Bp. Honvéd 4-3 (3-1). Szeged, 10 ezer néző. V.: Jaczina. G.: Kun (3), Somogyi, ill. Takó (öngól), Dajka, Kozma M. Kiállítva: Balogh I. Csepel— FTC 2-1 (1-0). Üllői út, 20 ezer néző. V.: Huták. G.: Tulipán (2), ill. Szabadi. MTK-VM—P_M- SC 0-0. Hungária krt., 3 ezer néző. V.: Bay. ZTE—Tatabánya 2-0 (1-0). Zalaegerszeg, 5 ezer néző. V.: Lauber. G.: Házi, Soós. Rába ETO—Nyíregyháza 7-2 (2-1). Győr, 16 ezer néző. V.: Kovács I. G. : Szentes (3), Mile (11-esből), Han- nich, Burcsa, Hajszán, ill. CséTi, Vágó. Haladás VSE—Ü. Dózsa 1-0 (1-0). Szombathely, 15 ezer néző. V.: Kőrös. G.: Szabó F. Kiállítva: Kardos és Kisznyér. Volán—Videoton 3-0 (2-0). Czabán Samu tér, 8 ezer néző. V.: Németh L. G.: Vincze, Szeibert, Kajdi. a bajnokság Állasa: az ne i. Állasa I. Bp. Honv. 17 10 4 3 36-13 24 2. Videoton 17 10 4 3 ?J-13 24 3. Ü. Dózsa 17 8 7 2 30-18 23 4. Rába ETO 17 7 7 3 39-29 21 5. Tatabánya 17 7 5 5 21-22 19 6. Vasas 17 7 4 6 22-18 18 7. Cseoel 17 6 5 6 22-21 17 8. ZTE 17 6 4 7 18-19 16 9. PMSC 17 5 6 6 20-22 16 10. SZEOL AK 17 6 4 7 23-26 16 11. FTC 17 5 5 7 26-30 15 1?» Haladás 17 6 3 8 18-26 15 13. MTK-VM 17 5 4 8 24-33 14 14. Volán SC 17 4 5 8 23-31 13 15. NYVSSC 17 4 3 10 18-32 11 16. DVTK 17 2 6 9 12-28 10 Labdarúgás, IV B II Kohász-siker Ozdon írüfeözben Leboniczky kiindult kapujából, s jobb sarok mellé gurított. S ahogy az lenni szokott. jött a ..büntetés”. A 26. percben Csorba Izsóhoz játszott, védőink rövidén mentettek, s az érkező Komjáti bombagólt ragasztott a diósgyőri kapuba. 1-0/ Veréb Dercei után Kiss I. húzott el egy ízben a jobb oldalon, kecsegtető helyzetbe került, de uev tűnik, mire a beadásra került volna a sor. elfáradt. S csaknem az ellenakcióból — mondhatni. ismét Győri hibáiéból — újabb gólt szerzett a Vasas. A 43, nercben ide-oda pattogott a labda a rüósgvőriek kamránál, Kiss L. kézzel megszelídítette azt. majd fordulásból — a leálló "’oHo'i ___ f) »•> 1 _ oA c n ry-N l-l’n ^Cdíg kÖrnuto*oH t , # ?-0. TTnr'H 11 i ^ e; petrr irlolo’ rr> A rr T"ri ’ n rí-í c* a T>*"<T»Tfr j A ‘cn.nif rn ” m vf ö1 ónxrhpn. Vb’t. br»«3TT 3 VnctKS-CTlirVnlók a7nn a ■»•Ai om pr-i Trpri voltok* Óriási meglepetésekkel folytatódott a labdarúgás második vonalában a küzdelemsórozat. A ,.házirangadók” fordulójában a Hódgép—Metripond a Békéscsabát. a Debreceni Kinizsi a DM- VSC-t verte, s fosztotta meg az esetleges jobb helyezéstől. Az Eger tovább gyarapította pontjainak számát, növelve előnyét, kikapott a Kazincbarcika, s ha a 90. percben lőtt góllal is, de nyert az Ózdi Kohász. Eredmények: HÓDGÉP—METRIPOND— BÉKÉSCSABA 2-1 (0-0) Hódmezővásárhely, 6<X>0 néző. V.: Hartmann. Gollövok; Cser- nus, Fehér, illetve Szekeres. az első félidőben a vendégek uralták a mezőnyt, a második 45 percben vezetéshez is jutottak, de akkor eredményesen váliott ritmust a hazai csapat. A találkozó lefújása után a békéscsabai Kanyárit kiállították, mert megütötte ellenfelét. ÓZD—KESZTHELY 1-0 (0-0) VAntfógeknek a 16-os körrv^év^n e'fnt*v a tudománva ... A 65. pércben szérvjégdíías góllal biztosította be győzelmét az angyalföldi együttes, Katona kitűnő beadását Csík előrevetődve fejelte Veréb kapuiéba. 3-0. Érdekes módon csak ezután vette át az irányítást a Vasas, s esett mindinkább vissza a Diósgyőr. Sokak szerint Leboniczkyt a tüdőgyulladás veszélye is fenyegette. mert a második játékrészben mindössze kétszer kellett SZOLNOK—SZEKSZARD 3-0 (2-0) Szolnok. 1600 néző. V.: Roxin. Góllövők: László (2). Rostás. A hóesésben játszott mérkőzésen a jól játszó hazaiak győzelme egy pillanatig sem volt kétséges. NAGYKANIZSA— KAZINCBARCIKA 3-0 (3-0) Nagykanizsa. 2200 néző. V.: Kiss G. Góllövők: Simon, Bellák, Lukács (U-esböl). A közepes iramú csata után megérdemelten jutott két ponthoz a hazai együttes. ganz-mAvag— SALGÓTARJÁN 1-1 (1-0) Ózd, 2000 néző. V.: Csáki. Gol- lövő; Kovács. A végig támadó Ózd csak a 90. percben szerezte meg a győztes gólt. a jól védekező Keszthely ellen. D. KINIZSIDEBRECENI iVIVSC f»-0 (1-0) Debrecen, 500C néző. V.: Szávó. Góllövók: Bruder, Orenstein. Potyagóilal jutott vezetéshez a Kinizsi, majd az utolsó percben egy látványos akcióból növelte előnyét. Büszke lehet a nevesebb debreceni együttes elleni sikerére. i BAKONY VEGYÉSZr- 22. SZ. VOLÁN 3-0 (0-0) ic Hiába tüsténkedett a középpályán, mondhatni magára maradt Szabó Imre ... Kőbányai út. 1000 néző. V.: Radies. Góllövők: Veiland, illetve Földi (ll-esből). A végig óriási iramöt a hazaiak bírták jobban, de balszerencséjükre két perccel a lefújás előtt büntetőhöz jutottak a. vendégek, amit értékesítettek is. EGER—SOPRON 1-0 (0-0) Eger. 5000 néző. V.: Maczkó. Góúövö: Szilágyi. A listavezető nehezen tudta megtörni a szívós vendégvédelmet. szabó L. sp— kecskémét 1-0 (0-0) Mezőtúr, 1500 néző. V.: Búbod Góüövő: Nagy. Az prés szélben óriási ‘küzdelem foivt. és n Viazm csapat csak a 90. nercben érte el gvőztes ®őliát. eöv szöglet utáni kavarodást követően. SIÓFOK—BAJA 2-1 (1-1) Siófok. 2*00 néző. V.- Hazafi. Góllövők: Szabó (2. mindkettőt 11-eaből). illetve Szabó (ll-es- ből). A ll-esek mérkőzése végig heves iramú, kemény, küzdelméé, de alacsony saíftvonalu volt. Veszprém. 2200 né?5. V.: Eöry. Góllövők: Arky (2). Tóth G. Végig fölényben játszott a Bakony Vegyész, de az első félidőben sok helyzetet kihagyott, a 61. és 66. perc között viszont háromszor eredményes volt. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Eger 21 14 5 2 42-21 33 2. Hódgép—M. 21 11 6 4 30-18 28 3. DMVSC 21 10 7 4 35-25 27 4. Békéscsaba 21 10 6 5 49-28 26 5. Bakony V. 21 10 4 7 38-36 24 6. Szolnok 7. 22. sz. 21 9 5 7 40-25 23 Volán 21 9 5 7 32-34 23 8. Siófok* 21 8 10 3 39-24 22 9. N.-kanizsa 21 7 8 6 41-41 22 10. Keszthely 21 7 7 7 30-23 21 11. S.-tarján 21 6 7 8 28-23 19 12. Ózd 21 6 7 8 32-37 19 13. Sopron 21 7 5 9 19-30 19 14. Baja 21 5 8 8 32-38 18 15. Kecskemét 21 7 4 10 30-45 18 16. D. Kinizsi 21 6 5 10 25-33 17 17. Szekszárd 21 5 7 9 20-30 17 18. Szabó L. SE 21 5 5 11 22-30 15 19. K.-barcika 20. Oanz21 6 3 12 27-45 15 mavag 21 2 6 13 20-46 10 • A Siófoktól 4 büntetőpont levonva. Bordás József, a Bp. Honvéd válogatottja félelmetes erejy balkezéről híres. Lövéseivel szemben a Szegedi Volán ugyancsak válogatott kapusa, Jegenyés Alpár is tehetetlen volt Kézilabda Borsodi Nagy díj — meglepetéssel Anélkül, hogy túlzásokba esnénk, nyugodtan leírhatjuk: Miskolc — a rendezvények tekintetében — lassan a kézilabdasport fellegvára lesz. Ezt bizonyítja az is, hogy a különféle kisebb tornák, az I. Déli Hírlap Kupa és MÉH Kupa után most a Borsod megyei Kézilabda Szövetség lépett: kiírták a Borsodi Nagydíj férfi- és női tornát, amelyen az NB I első négy helyezettjei, tehát a legjobbak vehetnek részt. A Magyar Kézilabda Szövetség méltányolta a borsodiak kezdeményezését. Azt is jóváhagyták, hogy hazánkban első alkalommal pénzdíjat kapjanak a résztvevő csapatok. Mindez történt az ösztönzés. a nagyobb küzdelemre való serkentés céljából — a sportág előbbre lépése érdekében. Nos, a bajnoki címet védő Budapesti Honvéd, a második helyezett Veszprémi Építők és a bronzérmes Szegedi Volán itt is volt a hét végén a miskolci sportcsarnokban. Mivel a 4. Tatabánya — más kötelezettsége miatt — nem tudta vállalni a részvételt, a szintén NB I-es Özdi Kohász kapta meg a jogot a pályára lépésre. A csapatokban sokszoros magyar válogatottak léptek pályára szombaton és vasárnap. így a sportcsarnokba látogató, a kézilabdát szerető közönség a színvonalban nemigen csalódhatott. I A rendezőket, házigazdákat —, s a m vendégeket is csalódás érte már szombaton délután. Mindenki arra számított, hogy a nem mindennapi Kézilabdaparádé, a többszázszoros válogatottak részvétele nagyobb érdeklődést vált Ki a miskolciakból. Nem így történt! Szombaton és vasárnap is jó, ha ezer néző foglalt helyet a sporlcsar- nOK lelátóin. Ez bizony kudarc. Még azt sem lehet mondani, hogy sokba kerültek a ,belépők, hiszen arra ügyeltek, hogy mindenki a pénztárcájához mérten megtekinthesse a legjobb magyar férfi-kézilabdaegyüttesek küzdelmét. — Mi kell még a miskolciaknak ahhoz, hogy megteljen a sportcsarnok? Ügy tűnik, itt már a legjobbak küzdelme sem vonzerő — hallatszott több sportvezetőtől is. A megállapítások, az észrevételek helytállóak, s meglehetősen szomorúak. Különösen akkor, ha Miskolcon ebben az időpontban egyetlen élvonalbeli, jelentősebb sporteseményt sem rendeztek ... BP. HONVÉD- ÓZDI KOHÁSZ 27-24 (14-7) V.: Andorka, Schóber. Góllg- vők: Kovács 13, Bordás 7, őri 3, Somogyi, Gávai 2—2, illetve Cseri 9. Pribék 7, Huszti 5. Réthy, Üveges, Kovács 1—1. A tartalékosán felálló fővárosiak ellen az ózdiak az első félidőben igen sok hibával játszottak. Am, szünet után alaposan feljavultak, némi szerencsével meglepetést is okozhattak volna. VESZPRÉMI ÉPÍTŐK— SZEGEDI VOLÁN 27-27 (15-11) V.: Somhegyi, Szendrei. Góllövők: Ulcz 7. Gyurka 8. Molnár 4, Pardi 3, Végh 2. Debre, Salamon, Nagy l—l. illetve Lele 8, Ten ke 7, Vizsnyicai 6, szabadit* * A Borsodi Nagydíj első védője a férfiaknál a Veszprémi Építők. Bartalos Béla, a 307-szeres válogatott kapus, kezében a díszes trófeával. (Szabó István felvételei) 3. Borbás, Hubai, Kiss l—l. Presz- tízsmérközést vívott a két csapat. A szegediek nagy lendülettel kezdtek, am Bartalos szinte mindent kivédett. A második félidő hatalmas, fej-fej melletti küzdelmet hozott, a gólok felváltva estek. igazi kupamérkőzésen, igazságos döntetlen született. VESZPRÉMI ÉPÍTŐK— ÓZDI KOHÁSZ 30-21 (16-6) V.: Somhegyi, Szendrei. Góllövők: Molnár 7. Gyurka 6. Debre 5. Salamon 3. Pardi, Áment, Ulcz, Brenner 2—2, Vida i. illetve Pribék 7, Jakab 4. Huszti, Cseri 3—3. Kovács 2. Tóth, Kiss l—l. Az ózdiak ismét feltűnően sok technikái hibát vétettek úgy a védekezésben, mint a támadásban. Sokat körülményeskedtek és a ’endület is hiányzott játékukból. BP. HONVÉDSZEGEDI VOLÁN 29-25 (13-11) V.: Andorka, Schóber. Góllö- vők: Kovács 13. Őri 5. Bordás, Lehel* 4—4. Sándor 2. Gávai i, illetve Lele 7. Szabadíts, Vizsnyi- cai 6—6. Tenke 5. Hubai 1. Az egész mérkőzés kimenetele bizonytalan volt. olyan nagyszerű, látványos küzdelmet mutatott be a két csapat. A fél válogatott vonult fel ezen a találkozón (Bp. Honvéd: Jegenyés, Kovács, Bordás, őri; Szeged: Szabadíts, Lele. Tenke). A szegediek közel álltak a győzelemhez. szfgedi vot an— ÖZDI KOHÁSZ 37-27 (18-11) V.: Somhegyi, Szendrei. Góllövők : Lele 13, Szabadíts 8. Borbás 5. Hubai 4. Velki 3, Vizsnyicai, Kiss 2—2, illetve Fekete 7. Kovács 5, ' Debnár, Huszti, Cseri, Réti 3—3. Pribék 2. Az ózdiak meglehetősen sok hibávál játszottak ezen a mérkőzésen is. Ráadásul sokat vitatkoztak a pályán, ami egyáltalán nem használt. VESZPRÉMI ÉPÍTŐK— BP. HONVÉD 25-22 (11-12) V.: Andorka, Schóber. Góllövők: Molnár 9, Gyenka, Debre 5 —5, Ulcz, Végh 3—3, illetve Kovács 8. Bordás 5. Lehel 3, Gávai, őri 2—2, Vida, Sándor l—l. Megszületett a meglepetés! Az utolsó, döntő mérkőzésen a tét az volt, hogy ki nyeri meg a férfiaknál a Borsodi Nagydíjat?! Ugyanis amennyiben a Honvéd döntetlent ér el, akkor is győztes, a veszprémiek viszont vereség esetén is biztos másodikok lettek volna, ha .. . Csak három góllal lehetett volna kikapniuk. Sajnálhatják, akik nem látták ezt a mérkőzést! Még nemzetközi kupatalálkozókon is ritkán látható párharcot vívott a két együttes. A Honvédből Kovács Péter és Bordás mindent megpróbált — a játékvezetők jóindulatából a szabálytalanságok sorozatát is —, ám a veszprémiek valami fantasztikus hajrát vágtak ki a második félidőben. Bartalos Béla, a 307-szeres válogatott kapusuk pedig bravúrok sorozatát mutatta be. Parázs hangulatban teltek az utolsó percek, de szögezzük le: teljesen megérdemelten győzött, s szerezte meg az elsőségei ezen a tornán a veszprémi együttes. í Vélemények Dr. Szádeczky Zoltán, a i Borsod megyei Testneve- i lési és Sporthivatal elnö- i ke: — Valamikor Borsod- 1 ban. Miskolcon országo- i san is elismert kézilabda- * csapatok tevékenykedtek. * Valamennyiünket, akik sporttal foglalkozunk, örömmel tölt el az. hogy néhány lelkes sportember, társadalmi aktíva (Menyhért László és Mező Jenő, — a szferk.) életre hív- ( ta ezt a rangos eseményt. i Ilyen jellegű torna ez idá. i ig még nem volt Magyar- j i országon. Ezért tölt el i csalódással, hogy a mis- I kolci közönség nem mél- • tányolta kellőképpen az » erőfeszítéseket. Több né- 1 zőre számítottunk. Talán 1 majd egy hét múlva, a női tornán többen lesz* nek . . ? Egy valamit fontosnak tartok. Azt. hogy népszerűsítsük, pronagál- t juk ezt a szép sportágat, ismét legyenek olyan szakosztályaink, amelyek ( megfelelően képviselik i Borsodot. Miskolcot az or- i szág élvonalában. i Menyhért László, a Bor- i sód megyei Kézilabda i Szövetség elnöke: — Sok 1 váratlan fordulatot hoztak a férfimérkőzések. Akik nem látták, azoknak nehéz elmesélni, milyen látványos és küzdelmes, de ugyanekkor izgalmas, változatos sportág is a kézilabda. Én rem^nvke- | dem. sőt bízom a^ban. i hogy ezen a hét végén, i szombaton és vasárnap i amikor az ország le^iobb i négy női csanata mérkő- i zik — szinte az egé^z vá- • lógatott —. akkor valami- 1 vei többen tisztelnek meg 1 bennünket. 1 i I A Borsodi Nagydíj végeredménye: 1. Veszprémi Építő* (Bartalos Béla, Pardi Károly, Molnár Gyula, salamon István, Ulcz László, Végh József, Vida József, Nagy Róbert,. Brenner László, Gyurka János, Debre Viktor, illés Zoltán) 5 pont, 2. Budapesti Honvéd 4 p., 3. Szegedi Volán 3 p., 4. ózdi Kohász o p. Gólkirály 34 találattal Kovács Péter (Budapesti Honvéd), a legjobb kapus Bartalos Béla (Veszprémi Építők). A díjakat dr. Szádeczky Zoltán, a megyei sport- hivatal elnöke, Menyhért László, a Borsod megyei Kézilabda Szövetség elnöke. Kecskeméti István, a városi sportcsarnok igazgatója és Mező Jenő, a megyei kézilabda-szövetség főtitkára adta át. FELFÖLDI GYÖRGY Fífigyiztes: a Veszprémi Epii