Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-12 / 61. szám
A „helyjegyem" a mozdonyfülkébe szólt. Nem olyan kényelmes, mint az utasoknak fenntartott kupé, igaz, nem is három személyre méretezték. Itt nem szokás idegeneknek tartózkodni. Vendéglátóim: Fehér László mozdonyvezető és Kovács István vonatvezető. Előbb átböngészik az írásbeli utasításokat, az úton mire kell fokozottabban vigyázni. Aztán az órájukra pillantanak ... (Cikk a 3. oldalon.) Elöl ül a... Hartman Gromikónál A szovjet—amerikai kapcsolatokról és néhány más időszerű nemzetközi kérdésről tárgyalt tegnap Moszkvában Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, a Szovjetunió külügyminisztere Arthur A. Hartmannal, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetével. A találkozót a diplomata kérte. A megbeszélésen Andrej Gromiko felhívta a nagykövet figyelmét Konsztantyin Csernyenkónak, az SZKP KB főtitkárának március 2-i beszédére, amely értékelte a nemzetközi helyzetet, s ezen belül a szovjet—amerikai kapcsolatokat is. A beszéd olyan konkrét intézkedési programot ismertetett, amelynek megvalósításával jelentős pozitív változások kezdődhetnének a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban, s általában a nemzetközi helyzetben. A találkozóról kiadott szovjet közlemény megállapítja: a megbeszélésen Arthur Hartman által az európai helyzetről kifejtett értékelés arra vall, hogy az amerikai kormányzat nem hajlandó józanabb, a béke megszilárdítását elősegítő álláspontra helyezkedni. Vagyon védelmi íanácsk ozás XVI. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM 1984. MARCIUS 12., HÉTFŐ ÁRA: 1,80 FORINT (Stabo telv.) Vasárnap délelőtt, egy nappal a lausanne-i nemzeti megbékélési konferencia második szakaszának megkezdése előtt viszonylagos nyugalom volt Bejrutban. Időközben megérkezett Svájcba a libanoni nemzeti megbékélési konferencia résztvevőinek többsége. A szembenálló felek kilenc megbízottja találkozik mától a Genfi-tó pariján fekvő Lausanne egyik szállodájában. hogy kísérletet legyenek a libanoni társadalmat megosztó ellentétek áthidalására, a nemzeti egység helvreállítására. Az ellenzéki vezetőknek egyelőre nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk minden kérdésben, így például abban, hogy Amin Dzsemajel maradjon-e továbbra is Libanon államfője. Ma reggeli telefon Ismét megnyílik a Korán usz Csien Csi-csen Moszkvában Moszkvába érkezett Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettes, a kínai kormány kü- lönképviselője a szovjet— kínai politikai konzultációk ma kezdődő negyedik fordulójára. Tárgyalópartnere Le- onyid lljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes lesz. Könnyű préda a butik, a víkendház Bezár, a Pannonia Szálloda. Az elképzelések szerint a felújított hotelt 1986 második negyedévében nyitják meg ismét. Milyen átalakítást végeznek? kérdeztük Klusócz- ky Lajostól, a Hungarhotels igazgató-helyettesétől. — külsőleg is megváltozik az épület homlokzata. Megkaptuk a múzeumtól a szálloda eredeti tervrajzát, s a régi képeit. Ennek alapján visszaállítjuk a hajdani díszes épület gipsztuskóit is. Belül olyan átalakítást hajtunk végre, amelynek eredményeként kétcsillagossá válhat a szálloda. A mostani 40 szoba helyet csak 35 lesz, de mindegyik kap fürdőszobát, vagy zuhanyozót. Egy gazdasági liftet is beszerelnek, a személyzet munkájának megkönnyítésére. A teljes felújítás költsége körülbelül 55—60 millió forint; a tatarozást a TOPSZOLG építőipari vállalatra bíztuk. Az épületben üzemelő bisztrót előreláthatóan az év végén zárjuk be. Ám ha kiderül, hogy a lábazatot is meg kell erősítenünk, hamarabb megszüntetjük az önkiszolgáló éttermet. Mint ismeretes, ennek a helyén nyitjuk meg a hajdani Rorá- riusz cukrászda utódját. A miskolciak régi kívánságának megfelelően, visszakapjuk a Vendéglátóipari Múze- ryntól a hangulatos cukrászda bútorait, berendezéseit. ügyészség, a Mészöv, a KI- SOSZ, az Állami Biztosító, a tanács különféle szakigazgatási szerveinek vezetői vettek részt Székely Lászlónak, a városi tanács elnökhelyettesének és dr. Korózs András rendőr ezredesnek, a Miskolc városi-területi Rendőrkapitányság vezetőjének irányításával. Dr. Káló József rendőr őrnagy, a városi-területi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője vitaindítójában elmondotta, hogy a felderített bűncselekmények több mint 50 százalékát vagyon ellen követték el. Az arányok egyre inkább a városok felé tolódnak el. A betörések a leggyakoribbak. Miskolcon ebből a szempontból különösen veszélyeztetett területként tartják nyilván Tapolcát és környékét, a Bodóte- tőt, Lyukóvölgyet, Mályit és Nyékládházát. A város belterületén az Ady-híd és a Búza tér környéke a bűnelkövetők által leginkább veszélyeztetett rész. (Folytatás a 4. oldalon} A két német állam között Politikai párbeszéd Az utóbbi időben rendkívüli módon megnőtt a vagyon elleni bűncselekmények, a betörések száma a hétvégi házakban és a gombamód szaporodó butikokban. Az illetékes szerveknek tehát sürgősen tenni kell valamit. Ám vajon a tulajdonosok is megtesznek mindent annak érdekében, hogy ne kínáljanak könnyű prédát a tetteseknek? Erről volt szó a Miskolc városi Tanácson azon a tanácskozáson, amelyen az Ónodon jártunk idő, ami a központi határozatok meghozatala óta eltelt. (Cikk a 4. oldalon.) (Kiss József felvétele) # Kovács Péter, a Budapesti Honvéd világválogatott kézilabdázója a miskolci sportcsarnok légterében... Szombaton és vasárnap hat mérkőzést vívtak a legjobb magyar férfi kézilabda-együttesek az első alkalommal kiirt Borsod Nagydijon. A közönség világklasszisokat látha.ott a parketten, amint a labdát bűvölik. Meglepetésben sem volt hiány, hiszen a bajnok Honvedet szikrázó mérkőzésen legyőzte a Veszprémi Építők, és ezzel a nagydijat is megnyerték ... A hét vége sporteseményeiről lapunk 7. oldalán számolunk be. Libanonról, Sváicban A miskolci járáshoz tartozó települések megnevezés helyett január elsejétől városkörnyéki községeknek hívjuk azokat a falvakat, amelyek egy másfajta formációban tartoznak ezután Miskolc- hoz. Ónodon, ahol legutóbb a város párt- és tanácsi vezetőivel jártunk, 1707-ben volt egy ország- gyűlés, amelyet megkülönböztetett figyelemmel tart nyilván a magyar történelem. A közigazgatási változásnak nemhogy múltja nincs, de nem is A két német állam politikai párbeszédének erősödése jegyében nyílt meg tegnap a tavaszi lipcsei nemzetközi vásár. Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke igen hosszan időzött a nyugatnémet pavilonban. Kijelentette, hogy eleget tesz a bonni meghívásnak, és tárgyalni fog Helmut Kohl kancelláral, a látogatás időpontját azonban diplomáciai úton később fogják meghatározni. Az NDK kormányának meghívására tegnap Lipcsébe érkezett Franz Josef Strauss bajor miniszterelnök, a CSIV elnöke is. Honecker fogadta őt is és Lambsdorff nyugatnémet minisztert is. Csökken a felhőzet, s derült idő várható ma. Az északi, északkeleti szél általában élénk, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között alakul. Derült idő Igtaák