Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-05 / 55. szám
Tudják 3^ Gyermekmegőrzőből, elöiskolából ismét óvoda lett. Játszani sem felejtettek el Köszönet az óvónőknek Elég gyakran járok a városi tanács végrehajtó bizottságának üléseire, sokszor végighallgattam, hogy a kiváló embereknek kijáró elismerést jóváhagyta a testület. De arra nem emlékszem, hogy egy szakmát - mint most Miskolc városának óvónői társadalmát — olyan formában dicsérték volna meg, hogy a köszönt jegyzőkönyvbe kerül. Ez a jegyzőkönyv ugyanis nem a mindenkori értekezletek sokszor bizony unalmas írásos anyaga; emögött a köszönetnyilvánítás mögött egy keserves évtized van. Miskolc óvodáinak zsúfoltsága (nagyon sokszor megírtuk ezt) 1978-ban, illetve 1979-ben volt a legkritikusabb. Ekkor a 100 férőhelyre jutó gyermeklétszám elérte a 131-et — 136-ot; a város sajátos településszerkezete, az új lakótelepek (Avasdél, belváros, Vologda) lemérhető feszültséggócokat teremtettek. Magyarul: a városi tanács művelődésügyi osztályán semmitől sem féltek annyira, mint a „beóvodá- zástól”, és óvónő volt a talpán, aki a körzetében élő felnőttek előtt megállt. Ma Miskolc 66 (nagyon magas ez a szám) óvodájában 7780 férőhelyen 1000-rel több gyereket helyeznek el. Minden jogos igényt kielégítenek, az óvodákban a zsúfoltság gyakorlatilag megszűnt. Mindezért, az intézmények építéséért és a lakosság jogos szociális igényeinek kielégítéséért magának mondhat köszönetét a városi tanács végrehajtó bizottsága; jól tették, hogy ezek a házak felépültek, hogy egyre kevesebb a lakásóvoda, hogy újakat nem kell létesíteni. A város vezetőinek gondja és feladata volt, hogy ha némi lépéshátránnyal is, de levezessék a 10 ezres lakótelepekkel építkező nagyvárosMa délután 3 órakor a TIT Kazinczy Klubjában nyitja meg a magyar nyelv hetenek megyei rendezvénysorozatát Nagy Zoltán, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkára’. A nyitó előadást dr. Lörincze Lajos címzetes egyetemi tanár tartja. Édes anya- • nyelvünk címmel. A rendezvénysorozat azonban már korábban megkezdődött ... Beszéd- és magatartáskultúra címmel dr. Deme László ny. egyetemi tanár tartott előadást a Herman Ottó Gimnáziumban, déli fél 1- kor. Hiúsági magatartás és beszédmód (Egy kis beszéd- technika fiataloknak) című ban annak idején kissé pánikszerűen mutatkozó demográfiai hullámot. A néhány nappal ezelőtti ülésen az volt szép a testülettől, hogy a Tájékoztató az óvodai nevelési program követelményeinek végrehajtásáról című, rövid írásos anyag kapcsán eszükbe jutott; az esztendőkkel ezelőtti goromba időkben is fiatal nők tömege állta a sarat. Az óvoda ma már nem gyermekmegőrző hely, és itt álljunk meg egy pillanatra. Nem is olyan régen ugyanis országos baj volt ez, itt Miskolcon némileg nagyobb, mint máshol. Mert ha igaz dédanyáink igazsága, hogy a kisgyerek nevelését a pólyában kell elkezdeni, akkor bizony nemzedékek fogékonyságát határozhatja meg, ha a három—hat évesekkel nem tudnak megfelelően foglalkozni. A szűkösség és az intézményhiány mellett ugyanis átélt még egy traumát az óvoda: esztendőkbe telt, mire kiderült, hogy nemcsak az a baj, ha gyermekmegőrzőnek, hanem az is, ha valamiféle előiskolának tekintik. A játék volt a kulcsszó, amit a szakemberek megtaláltak, vagy pontosabban amihez visszataláltak. Ha a mindennapi gyakorlatra lebontjuk, végül is életképesnek bizonyult óvodai nevelési programnak hívják ezt. Az óvónők bárkinek készséggel elmondják, hogy a nevelést, az oktatást, a kisgyerek tanít- gatását 12 feladatkörben, foglalkozási ágban oldják meg, a tornától a munkára való nevelésen át a matematika minimumának elsajátításáig. Erre szerződtek, ezt tanulták, ezt csinálják. Természetesen nem egyformán (nyilván intézményenként kimutathatóak a belső feszültségek, a felszerelésben itt-ott megnyilvánuló hiányosságok), de a lényeget tekintve megnyugtatóak. Egy előadását két helyszínen tartja dr. Tatár Albertné: délután 2 órakor az alsózsolcai nevelőotthonban és általános iskolában, majd délután 4 órakor a Csabai kapu 9—11. szám alatt, a Semmelweis Kórház kultúrtermében. Műveltség — modernség — durva beszéd — ez a témája Demeter Gyula tanár, délután fél 6-kor, a szirmabesenyői művelődési otthonban tartandó előadásának. Dr. Lő- rincze Lajos Nyelv és magatartás című előadását délután 6 órakor hallgathatják a Földes Ferenc Gimnáziumban. gondjukra hívnánk fel azonban a figyelmet. A szülő korán reggel elviszi és „leadja” a kicsit, délután érte megy, és alkalmasint örömmel fedezi fel, hogy egy verssel többet tud, hogy másképpen játszik, hogy okos dolgokat kérdez, hogy kérdez egyáltalán, hogy nyílik a kis elméje. Az óvodáknak szükségük van rá, hogy a felnőttek partnerek legyenek ebben. Az egészen kicsi természetrajz ugyanis sok mindent meghatároz. A szülők érdeklődését is meg kell, hogy határozza. M— Mura Péter vezényletével ma este koncertet ad a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Mozart négy műve szerepel a műsoron, amely este fél 8- kor kezdődik a Miskplci Nemzeti Színházban. A Titus című opera nyitánya, a G-dúr hegedűverseny, a Per questa bella mano — hangversenyária és a D-dúr f Haífner) szimfónia hangzik fel. Nagybőgőn közreműködik Harsányt István, énekel Marczis Demeter. Az est hegedűszólistája Pe- rényi Eszter. A kiváló hegedűművész 1967-ben szerezte meg diplomáját, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Kovács Dénes növendéke volt. Hamarosan népszerű lett Magyarország hangverseny-dobogóin rendszeresen szerepelt a rádióban és a televízióban, híre, külföldre is eljutott. Ausztriától Svédországig, a Szovjetuniótól Olaszországig tizennégy euróoai országban vendégszerepelt. Az Országos Filharmónia szólistája, a Liszt FeNagyon is meghatározó egy nemzet életében, hogy az mennyire ismeri a múltjai, mennyire (ön) tudatos. Nos — a matematikával ellentétben — nincs mivel büszkélkednünk ezep a téren. Több szerencsétlen körülmény és intézkedés „eredménye” ez. Csak emlékeztetőül írom, hogy néhány éve még nem volt érettségi tantárgy, s ez csak tovább rontotta a presztízsét, s arra is csak utalok itt, hogy bizony a gyakorta cserélődő tankönyvek minősége is megkérdőjelezhető. (Meg is tette ezt a szaksajtó.) Magáról az „eredményről”, a fiatalok történelmi ismereteinek fogyatékosságairól, hézagairól már gyakrabban olvashattunk, olykor túldramatizálva is a napi sajtóban. Az is nyilvánvaló, hogy egy adott generáció felkészültségéért. ha úgv tetszik tudatzavaraiért, a mindenkori felnőtt társadalom a felelős. Mindezt csupán azért tartottam fontosnak elöljáróban leírni, mert — úgy tűnik — az elmúlt években megfordulóban van ez a folyamat, s ebben igen nagy szerepet vállalt, vállalhat a tévé is. Milliók ismerkedhettek meg a távoli múlttal az ókori Keletet bemutató kitűnő sorozatban, s érdeklődéssel várjuk az Árpád-házi királyokat bemutató sorozatot is. Igen tanulságos volt — s a szakemberek bizonyára el is gondolkodnak rajta — a Ki miben tudós? szombati fordulója, amelyet nagyobb érdeklődéssel vártam, mint a matematikusokét. Nem feladatom a négy fiatalember tudását, felkészültségét minősíteni; megtette ezt a tudósokból, szakemberekből álló zsűri. Néhány megjegyzésem lenne viszont magukról a kérdésekről, s a verseny lebonyolításáról. A matematikusok azt vallják: a tanulás feltétele az, hogy a tanuló megértse magát a feladatot, a matematikai problémát és nyelvet. Tudnirenc Zeneművészeti Főiskola tanársegédje. Jól ismerik a miskolci hangversenylátogatók is. + A ma esti hangverseny szólistája Perényi Eszter hegedűművész. AZ AGROSZER KV. SAJÓSZENTPÉTERI ÜZEMEGYSÉGE gyakorlattal rendelkező építőipari és rakodógép-, valamint targoncaszerelésben jártas munkatársat keres. Mezőgazdasági gépszerelők és autó-motorszerelők jelentkezését várjuk. Bérezés megállapodás szerint. AGROSZER KV, Sajószentpéter, Béke tér 12. 3770 Mától: a magyar nyelv hete Ma este a színházban J II Miskolci Szimfonikusok ligieravc e a történelmet? r T > illik, ha nem érti, akkor soha meg nem tudja tanulni. Nos, a történelemnél (és néhány humán tantárgynál) a folyamat éppen ezzel ellentétes. Előbb meg kell ismerni, ha úgy tetszik „be kell vágni” néhány tényt, adatot, s csak a sok-sok ismeret birtokában „áll ossz/ maga a kép. az összefüggések. Azt ugyanis csak a laikus hiszi, hogy a történelemtudomány „könnyű”. Nincs bonyolultabb — eddigi ismereteink szerint —, mint maga az ember, s ez áll a történelmére is. A kérdések, feladatok úgy voltak összeállítva, hogy azokból ki lehetett alakítani egyfajta képet a fiatalok felkészültségéről. Az már más dolog, hogy ez a kép reális-e, megnyugtató-e? Egy ilyen verseny döntőjébe nyilván a legjobbak jutnak el. Mégis zavart néhány sommás, át nem gondolt mondatuk, amely mintha arra utalt volna, hogy tudják, de nem értik. Végezetül egy megjegyzés magáról á lebonyolításról* Sokáig arra gyanakodtam^ hogy az én készülékem rom^ lőtt el. Mindenféle recsegések, susmorgások terelték el a figyelmet a látottakról. Riasztóan kopár és fantáziát-1 lan maga a stúdió is, ahofe a verseny folyik. Hajdanvolt, szigorlataimat idézte fel.. . Csupán kérdem, hogy néni lehetne ezt játékosabban, ol!» dottabban, emberibben? EL végre — bármilyen komoly, is a tét: egyetemi felvétel a-; legjobbaknak — mégiscsak- játék ez, amelyben fiatalok vesznek részt. (horpácsi) r Vértes Eva a Rónaiban Vértes Éva, a Magyar Rádió főmunkatársa tart tájékoztatót időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről a RóI nad Sándor Megyei MűvelöI dési Központban, holnap délután fél 6-kor. r Műsor HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró- niKa. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.ÖU: Jannequin-maungálok. — 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt; hét műsorából. — 14. üt: Boccaccio. — 14.38: Fürdői levelek. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.05: Melis György operaáriákat énekel. — -í 15.28: Zenélő dominó. — 16.00: Lengyel táncok divatja a regi Magyarországon. — 16.30: Vilagablak. — 17.00: Hírek. — 17.05: Könyvpremier. — 17.47: Daloló, muzsikáló tájak. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Kék hang. — 20.35: Verdi-áriák. — 21.00: Csak arra vagyok kíváncsi. . . — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Rádiószínház bemutatója. — 23.37: Bach: V. brandenburgi verseny. — 24.00: Hírek, Petőfi rádió: 13.00: Tánczenei koktél. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Cseppből a tengert ... — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Hűek. — 18.35: örökzöld dallamok. — 19.30: Hétfő esti muzsikaszó ifj. Sánta Ferenccel. — 20.00: Sportvilág. — 20.30: Hírek. — 20.35: Slágereim története. — 21.30: Árnyalatok. — 22.30: Ritmus. — 23.00: Hírek. — 23.20: Dunajevszkij és Miljutyin operettjeiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.25: Grófé: Grand Canyon. — 13,00: Hírek. — 13.07: Szonda. — 13.37: Nóták. — 14.14: Magyar zeneszerzők. — 14.40: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. —' 16.00: Rádióvízió. — 16.30: Claudio Ab- bado operafelvételeiböl. — 17.00: Tracey Ullamn felvételéből. — 17.30: A hét zenemüve. — 18.04: Francia barokk muzsika. — 19.00: Hírek. — 19.05: Fiataloknak — kortárs zenéről. — 19.35: Új Haydn-lemezeinkből. — 20.42: Bemutatjuk új felvételeinket. — 21.52: Operaest. — 23.00: Részletek a Térje Rypdal—David Darling duó Eos című uj lemezéről — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hűek. időjárás. műsorismertetés. — 17.05: Hétről-hétre. hétfőn este. Zenés magazin. A műsorban Gricser Péterné. a Miskolci Postaigazgatóság igazgatóhelyettese válaszol a hallgatóknak a telefonigénylésekkel. -bekötéssel kapcsolatos kérdéseikre. Szó lesz még a műsorban a nyugdíjakról, a szátoki vízhiány okairól. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. (Közben: El szeretném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Karcsai Nagy Éva összeállítása.) — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A Salgótarjáni városi Tanács V. B. az 1983. évi gazdasági és pénzügyi ellenőrzések tapasztalatait vitatja meg — Megkezdődtek a dohánytermesztés munkálatai a prügyi Tiszamente Tsz-ben.) — 18.25: Szemle az Észak-Magyar- ország. a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, valamint a Nógrád keddi számából. Szlovák televízió: 13.00: Szünidei műsor. — 16.30: Japán dokumentumfilm. — 17.00: Katonák T-r! fi műsora, — 17.05: Elektronika és lezer. — 18.05: A szocialista oi-‘ szagok életéből. — 1U.3U: T v-híradó. — 20.00: A haldokló idő orvosa. — 21.15: Honvédelmi műsor. — 22.00: Vilagníradó. — 22.15: Látogatás a Prágái Nemzeti Képtárban. — 22.40: Szórakoztató műsor a budapesti Maximból. Kiállítások: Szakmunkás Galéria (lü—17): A Miskolci Galéria piakatjai. Filmszínházak: Béke (3): Mac- kenna aranya (szí. amerikai, H. hely ár!) — (n6 és 18): Szeiid modorosok (szí. amerikai, 16 even ieiüiieknek!) — tíeke Kamaramozi (4): Kölcsönkért gyula (mb. szovjet). — (o): Zsaru vagy csirkefogó (mb. francia, lií. francia, ill. helyár!) — Köss um (13, hno es 7); Kisvárosi íoj to- gaio (mb. szí. francia, 16 evén felülieknek, II. helyarl) — He- vesy Ivan Fiimkmo (íö és ííj: Egymásra nézve (szí. magyar., 18 even leiúliekneki) — Táncsics (18) : Kaszkadőrök (mb. szí. ame* rikai, 11. iielyar!) — (14 és 16): Vabank (mb. szí. lengyel). —' Táncsics «.aniaramozi (o; : Bűnös,! életem (mo. szí. lengyel). Szikra (5 es 7): szabaaiaoon Vé*c lenceben (mb. szí. francia-olasz* III. helyar!) — (3): A csoda vé-i ge (szí. magyar. 14 éven xelú*- lieknek!) — Petőfi (4 és 6): Magánélet (mb. szí. szovjet). **2 (ö) : Csatár a pacban (mb. szí. francia, 11. lielyar!) — Fáklya (4, 6 és 8) : Gallipoli (mb. szí.. ausztrál). — Fáklya kamaramozi (ló) : Férfiak póráz nélkül 4 (mb. olasz. II. heiyár. 16 éven;. | felülieknek!) — Tapolca, Any. (7): E. T. (A földönkivüli) (mo.. szí. amerikai, kiemelt es Ili.: helyár!) — Krúdy (f7): Prof, Kuruzsló I—II. (mb. szí. lengyel, dupla helyár!) — Nehézipari:; Műszaki Egyetem (5): Dühöngő. Bika (mb. amerikai, 14 éven felülieknek. II. helyár!) — (7): Norablás (szí. jugoszláv—NSZK). — Egyelem étterem (19) : Zsaru vagy csirkefogó? (mb. francia, III. helyár!) — Vasas, Sikerfii-::' mek Mozija (6) : Flor asszony és két férje (mb. szí. brazil; 14 ; éven felülieknek. III. helyár!) Avas-déli mozi (6) : Autóverseny- v zők (szí. -magyar). — Hámor/ (f6) : Anna és a vámpír (lengyel; 7 16 éven felülieknek!) — Pereces r (6): A matróz, a kozák és a ha^r miskártyás (mb. szovjet). '.*:Á KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — * — 8.27: Társalgó. — 10.00: Hírek. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: A hét zenemüve. — 11.05: A Népzenei Hangos Újság mellékleté. — 11.43: az eltűnt miniatűr, avagy egy érző lelkű hentesmes- ter kalandjai. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — \ 8.05: Slágermúzeum. — 9.00: Napközben. 3. műsor: 9.00: Iskolaradió. — 9.30: Mahler—Cooke: X. szimfónia. — 11.00: Hírek. — 11.05: Operarészletek. — 11.40: Kocsis Zoltán zongorázik. Televízió, l. műsor: 10.00: Találkozás a tél végén. — 11.25: Képújság.