Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-02 / 53. szám

iVőJ holttest a hányató jegén Beismerte Gettót a gyilkos Személy gépkocsi vagy mol or kerék pár? Szűkült a kör ♦ A lakossás; segített Perspektivikus rajz a színház homlokzati részéről A közelmúltban több napon át fényképpel illusztrált rend­őrségi felhívás jelent meg a lapokban, amelyben a lakos­ság segítségét kérték a Szabó Ibolya miskolci lakos sérelmé­re elkövetett súlyos bűncselek­mény felderítéséhez. A rendőr­ség február 29-én, szerdán es­te elfogta és előzetes letartóz­tatásba , helyezte Nagy András József 24 éves, Miskolc, ví- kendtelepi lakost, aki az elé tárt bizonyítékok alapján be­ismerte, hogy február 16-án megölte Szabó Ibolyát. Február 17-én bejelentés érkezett a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság bűn­üldözési osztályára, hogy reggel 8 óra 35 perckor Szirmabesenyőnél, a 3. szá­mú bányató jegén két fiatal­ember női holttestet fede­zett fel. A helyszínre érke­ző nyomozók megállapítot­ták, hogy a sértett Szabó Ibolya, aki Miskolcon, a Re­pülőtér szomszédságában la­kott. A fején több, ütéstől származó sérülést találtak. A helyszíni szemle során, nem messze az áldozattól, egy vérfoítos betondarab is előkerült. Hiányzott az áldo­zat két gyűrűje, amit az el­követő tulajdoníthatott el, Az áldozat A nyomozó hatóságok szé­les körű munkába kezdtek. Az áldozat egész napját, mozgási területét felderítet­ték. Megállapították, hogy Szabó Ibolya meglehetősen labilis idegállapotú volt, s egész személyisége és maga­tartása hozzájárult a bűncse­lekmény elkövetéséhez. Feb­ruár 16-án a lány eltávozott lakásáról, s egy személygép­kocsit megállítva, a drótgyá­rig vitette magát. Az is ki­derült, hegy a Pityóka ne­vezetű. borozóban is járt. A rendőrség ekkor kérte a saj­tón keresztül a lakosság se­gítségét. Igen sok hasznos A piacokról jelentjük Olcsótt a priiü A Nagyváthy utcai zöldség- gyümölcs bolt egyedül látja el a környéket, minden piactói távol esik. Hét hónapig volt az üzlet szerződéses üzemeltetésű, de mi­vel a várt eredményeket nem tudták elérni, a bolt vezetője visszamondta a szerződést, s maradt a régi bevált kereskedel­mi formánál, azaz továbbra is a Zöldért Vállalat üzemelteti a boltot. A téli hónapokban nincs túl nagy forgalom: december­ben 240 ezer, januárban 180 ezer forint volt a bevétel. A perifé­ria lakóinak igényeit ki tudják elégíteni, téli főznivalókból van bőven, de primőrökből szeré­nyebb a kínálat. Ma reggel a fejessaláta és a zöldpaprika volt a legszebb áru a boltban. A vasgyári piac külső standja éled, egyre több kistermelő hoz­za el áruját. A csarnoki kiske­reskedők a paradicsom és a karfiol kivételével mindén, a szezonban kapható árut kínálnak. A Búza térről jó híreket kaptunk: olcsóbb lett az uborka, a paraj és a fejes saláta. Szép a meleg­házi karalábé, a 20—25 dekás gumók darabonként 20—26 fo­rintba kerülnek. Az eddig 130 forintért kínált kígyóuborka ma 90 forintért kapható, és megje­lent a fürtös uborka is, kilón­ként 140 forintért. Az ügy eleteken történt A Zöldért árai szabadpaci árak Búza téri Vasgyári Burgonya 6,90 Vöröshagyma 15 Fokhagyma 48 Dughagyma 52 Fejes káposzta 12 Kelkáposzta 26 Vöröskáposzta 20 Sárgarépa 14 Petrezselyemgyökér 18 Zeller 23 Karalábé 15 Cékla 14 Téli retek 10 Savanyú káposzta 15 Fejes saláta 13 Alma 9—14 Körte Uborka 100 Sóska _ Paraj _ Tojás 2,50 Gomba 90 Zöldhagyma Hónaposretek __ Paprika 8—14 Paradicsom __ Szárazbab 38—40 Lencse 59 Metélőhagyma 14 Lila hagyma 16 Az ózdi szabadpiac február 25-i árai: a burgonya kilóját 7—8, a sárgarépáét 15—20, a petrezse­lyemgyökérét 15—22 forint között adják, a fejes káposzta kilója 12, a kelkáposztáé 30, a savanyú ká­posztáé 20 forintba kerül. A ka­6,90—10 8—10 12—16 15—20 40—60 60—70 40—52 50—80 10—15 14—16 30—36 30—35 20—26 25—30 16—24 20 18—24 25 26—30 30 15—24 20 10—12 20 12—15 15—20 18—24 20 8—15 10—14 5—18 8—18 18—40 —. : 90—140 100—160 100—120 70—80 60—80 60—70 1,90—2.40 2.10—2,30 90—100 100—110 5—10 7 12—20 8 5—20 6—14 — 30—42 35—40 60—70 60 10—16 18—20 25—30 ralábé 20. az alma 6—18. a pa­raj 50. a sóska 90 forint kilón­ként. A hónaposretek csomója 9, egy fej saláta 7—13. a tojás darabja 1,40—2.50 forint között változik A melegházi uborka kilója 120 forint, a zöldpaprika darabja 10—13 forint. A Nemzeti Színház végleges terve Tombola a slaűdan A DVTK Baráti Köre igyekszik felejthetetlenné tenni a piros-fehér szurkolók számára a tavaszi nyitány el­ső találkozóját, a DVTK— FTC NB I-es bajnoki labda­rúgó-mérkőzést. A szünetben tombolát rendeznek, amely­nek fődíjai: kilencen ingyen utazhatnak a csapat soron következő, a Vasas elleni mérkőzésére Budapestre. (A nyertesek az utazás mellett ingyen ebédelhetnek, s ter­mészetesen a jegyet is a Í3VTK Baráti Kör biztosítja számukra a mérkőzésre.) A tombolán emellett kisorsol­nak egy Videoton magnós táskarádiót, valamint több apró ajándékot. Tombolaje­gyet a mérkőzés előtt és az I. félidő alatt a mozgóáru­soktól. valamint a lelátók megjelölt helyein, 10 forin­tos áron lehet vásárolni. bejelentés érkezett. Jelent­kezett az a gépkocsivezető is, aki felvette Szabó Ibo­lyát. Ám újabb tanúk már arról tájékoztatták a nyomo­zókat, hogy a sértettet mo­torkerékpáron látták Miskol­con, majd Szirmabesenyő közelében is. A holttest fel- fedezési helyétől nem mész. sze motorkerekpár-nyomokat rögzítettek a rendőrök. Ek­kor már nyilvánvaló volt, hogy a tettes motorkerékpá­ron vitte áldozatát a hely­színre. Üjabb elemző. értékelő munka kezdődött. A nyomo­zók sorra vették mindazo­kat, akik motorkerékpárral rendelkeznek, s azt télen is használják. Egyre szűkült a kör, mígnem kizárásos ala­pon három személy maradt a gyanúsítottak közül. így került sor — a rendelkezés­re álló bizonyítékok alapján — szerdán este Nagy And­rás József letartóztatására, akinél megtalálták a Szabó Ibolyától eltulajdonított két gyűrűt is, s aki tettét beis­merte. Ügyében a Borsod megyei Rendőr-főkapitány­ság folytatja a vizsgálatot. A rendőrség ezúton is megköszöni azt a hatékony támogatást, amelyet a la­kosság nyújtott a tettes fel­derítésére, kézrekerítésére. (felföldi) ff: Készül a krakkói menü. Krakkóból jöttek Az ízek diplomatái Sokan vallják: egy orszá­got nem lehet anélkül meg­ismerni, hogy előbb kony­haművészetével, jellegzetes ételeivel, ízeivel meg ne ba­rátkoznánk. Miskolcon már­cius 3-ig tart a magyar— lengyel turisztikai és ven­déglátóipari hét, amelyet a miskolci IBUSZ, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat s a krakkói Orbis Iroda szerve­zett. Három mesterszakács — Wojciech Chudzik. Fran­dizek Trzyszczyk és Stanis­law Duszyk — és egy cuk­rász — Osinszki Marian — mutatta be a miskolciak szá­mára a lengyel konyha re­mekeit a krakkói mártoga- tottól a WZ-tortáig. Mind a négyen a híres krakkói Kra- kowia Hotelben dolgoznak, s elmondták, hogy most már a magyar konyhát is kez­dik kiismerni: megtanították őket a miskolci kollegák, akik tavaly vendégeskedtek náluk. Az új Nemzeti Színház a tervek szerint a Városliget oldalán, a Hősök tere folyta­tásában épül fel. szemben a Gorkij-fasor- ral. a Dózsa György úton. A színház ter­veinek elkészítésével megbízott Hoffer Mik­lós egyetemi tanár elkészült a végleges tervvel. Az épületben 1100 fős drámai nagyszínházát, valamint 200 fős stúdió- színpad létesül. Az épülettel szemben tá­masztott követelmények kialakításához a tervező kollektíva munkájához színészek, rendezők, a színházak technikai szakembe­rei és más közéleti személyiségek is taná­csot adtak. A kivitelezési munkálatokkal a Középületépítő Vállalatot bízták meg; az elképzelések szerint 1989-ben készül el. + Egy impozáns belső részlet (Balaton József felvételei) Visszatér a tél? Március 1-én tegnap a meteorológiai tavasz kelle­mes idővel köszöntött be, országszerte sok volt a nap­sütés. A legmelegebbet a Hajdúságban mérték, ahol többfelé is 11 fokig melege­dett fel a déli órákban a le­vegő. Budapesten hét fokon állt meg a hőmérő higany­szála. A jó idő azonban nem tart sokáig, mert a hét végén havazás, hófúvások lehetnek. Ma esős, borús idő várha­tó. Ennek megfelelően a hő­mérséklet is alacsonyabb lesz, plusz 6 fok körül alakul. Csőrepedés a pincében Elöntötte a víz a pincét a Szabó Lajos u. 41. szám alatt, az éjszakai órákban, csőrepedés következtében. A MIK szerelői elhárították a hibát. Ugyancsak az éjsza­kai órákban javították meg a liftet a Kuruc u. 41. szám alatt, valamint a szemétle­öntőben a villanyvilágítást a Bertalan u. 7. szám alatt. Az ingatlankezelő vállalathoz tegnap 107 bejelentés érke­zett. Ma javították meg a Vi­lág utcában az eltört vízve­zetéket a vízmű szakembe­rei. □ ELI hírlap. — A Magyar Srocislist» Munkáspárt Mls- íole »áros) Bizottsasé»ak politikai aapilapia. - Fösterkesító CSAI a LÁSZLÓ Srerkesrtóséa Miskolc Baicsv-Zslllnszky 0' i ts21 Postacím- Miskolc ISO) Pf • M rei»foak«rocm W-94) ntkarsae ia-223-. bel- 9s vércsoonökal rovat- ;S-í24: lev elet Cs­óvát: 10-225 - kultúrooiltlka • iH-220: soort- 10-222 információ t-221 — Kisdia- a Borsod meevei Lapkiadó vonalat Mlskclr tirav-zstlinstkv út 15 155? Postacím- Miskolc lám Pf 17« - -lel«« kiadó: VERES MIHÁLY TSIefoa »-IS! - Hirdetésiéi 4»pir Miskolc széebenvi ót 15—1*1 *525 Telető«- I5-Í1S - Tér ?srtl: a Maevar Posta Kapható- s nlriacéruscknál E'^fttetre -ó a hlrlackétfceaitc oostahlvatalokftíi és kérbesltókaél Elóflre “St dH »rrv hcnaora 1« tortát aeevedévre: 105 fonat eerv évre too formt. - laden I 25051. - KéS7fllt: a Borsod megvet wvem- -lafoari vonalam«! P. ».e ÖLIAN BÉLA. — ISSN WM—OW A lottó 9. heti nyerőszámai: 20 22 49 78 90

Next

/
Thumbnails
Contents