Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-16 / 40. szám
Kapós a Szalmár balor Lehelbe utólag, több pénzt kérni? Közmüvita A Domus Áruházban elhatároztak. hogy lehetővé teszik a magyar bútoi ipar jelentősebb gyárainak bemutatkozását. Elsőként a mátészalkai Szatmár Bútorgyár hozta el a teljes választékát; •etruár 3—11. között a Szatmár bútorok uralták az áruház földszintjét. A Domusnak a mátészalkaiakkal a legjobb a kapcsolatuk, talán ezért is nyitották meg ők a bemutatók sorát. No, meg azért, meit kelendőek a termékeik, a magyar piacon pedig közismerten a legolcsóbbak. (A következőkben a Zala Bútorgyár vendégeskedik a miskolci Domusban.) A^ mátészalkaiak bemutatkozása sikerrel zárult — hallottuk az áruház vezetőjétől. Körülbelül 90 lakószobát adtak el. s a keresletre jellemző, hogy néhány termékre mar csak előjegyzést tudnak felvenni. Maicius végéig azonban valamennyi előjegyzett bútor megérkezik. * A Kraszna ülőgarnitúra, a Szamos II. szekrénysorral A városkörnyéken jártunk 4 bocsi sor bölcsőjénél Furcsa kettősségbe kellett beleszokniuk a bocsi embereknek. mióta a sörgyár megtelepedett a falu felső végen korábban kukoricát ringató földön. Nem a hírnévre gondolok, ami évtizede közismertséget hozott a söróspaiackok márkajelvényei révén a bécsieknek. Azt a tajta gondolkodásmódot kellett szokássá kovácsolni. amely pontosan érti, mit jelent, hogy együtt örülhet, de sírhat is a gyár és a falu. s ez nem is olyan egyszerű. Olykor megeshet, hogy úgy tűnik: mást-mást kíván egyiknek is, másiknak is a közvetlen érdeke. Előbb vagy később, de mindenképp kiderül persze, hogy különválasztani a kettőt nem lehet. A bocsi ember ugyanis a gyár gondját a zsebén, a faluét a szívén keresztül érzi meg. + GYORSABBAN FUTNI A HELYBEN- MARADÁSHOZ A sörgyárban Rétfalvi Károly, a pártvezetőseg titkára es > tsszu István igazgató igyekezett dióhéjba foglalni Miskolc város párt- és tanácsi vezetőinek látogatása alkalmával a históriát, amely az alapkő letétele óta kerekedi '. Hogy mit fejlődött a gyár; miből s menynyivel ad többet; hány ember találja meg a falai között családjának a kenyerét. Hogy tíz évvel ezelőtt 273 ezer forint értéket volt képes előállítani egy-egy emberük egy hónap alatt, s hogy a múlt esztendőben már több mint háromszor ennvi volt a „fejadag”. Ráadásul 600-zal több — 1850 — dolgozójuk van. Túlnyomó többségük már itt vált igazi munkássá. A start lendülete tehát mindeddig töretlen, noha ma már gyorsabban kell futni ahhoz is, hogy helyben maradjon a nagy piaci standon a termelő. Majálist pedig nemigen remélnek a következő esztendőtől sem. Miután megszűnt a söripari tröszt, vállalati önállóságukhoz adósságaikat is mellékelték, melyeket maguknak kell „kigazdálkodni”, idén s jövőre még. Kevésbé lenne nyomasztó a gond, ha nem volna egyéb kötelezettség. — Sürgető megoldást kíván a szennyvíz kezelése. A gyár alapításakor nyárfás szikkasztómező létesítését írta elő az ÉVIZIG erre a célra. A környezetvédelmi törvénynek azonban ez már nem felel meg. Alagcsövezésre köteleztek bennünket, ami nem pár forintos üzlet — avatta be a látogatókat legégetőbb feladataikba Hosz- szu István igazgató. Aztán hozzáfűzte, miféle tartalékokat mozgósítottak már eddig is a maguk erejéből. Üj termékekkel hódítanak a piacon, s van jó néhány ötlet is a továbbjutáshoz. + MERRE VAN ELŐRE. ..? Csálc természetes'. irogy Bocs és Berzék közös tanácsú község pártvezetőségi titkára,, Pocsai Károly, a tanács elnöke, Kovács István, s a Haladás Tsz elnöke. Krakkai Béla is érintette a szikkasztómező gondját. Olyasformán, amiből nyilvánvaló a készség a közös rendezésre. Mint amilyen készséggel vesz reszt a gyár is e falvak fejlesztésében. Mar amennyire lehetősége engedi. Van helye a segítségnek. Az iskolát bővíteni kell. s hasonló okból pénzt igényel az óvoda is. Rájuk férne végre valami olyan létesítmény, amelyen két tucatnál többen is elférnek. Nem valamiféle „kívánságlistát” állítottak össze Miskolc város vezetőinek a bőcsiek. csupán megmutatták, „merre vap előre” a falu népének. MtsXoie város tanácselnöke. Rózsa Kálmán mindenesetre „vette a lapot”: ígérettel búcsúzott. Megnézeti a város szakembereivel, miként enyhíthet Miskolc a bocsi, s berzeki gondokon. (r) Repülőváíány az Augusztus 20. strand előtt Repesrálják es síneket Az uíúhbi hónapokban hozzászokhattunk, hogy a villamosok egy vágányon, vagy úgynevezett repülő vágányon közlekednek egy-egy szakaszon. A pálya rekonstrukciója miatt helyenként csak nagyokat zökkenve haladhatnak a jármüvek az elöregedett síneken. A tavalyi év végén mintegy 200 méteres rész elkészült, a Szinva- hídtól az Augusztus 20. strandig. F hónán elejétől tehát innen folytatják a munkát az EAÉV szakemberei. Egy héttel ezelőtt kötötték be a repülővágányokat a fürdő előtt, es ezzel kezdetét vette a villamosvágányok reparálása a Bajcsy-Zsilinszky úton. Eddig az északi vágány fel- és alépítményének bontását végezték el. körülbelül 200 méteres szakaszon. Az ÉÁÉV dolgozói, a korábbi pályaépítési tapasztalatokat hasznosítva, jó ütemben haladnak. A forgalomban sincs fennakadás, a villamoson tartják a menetidőt. A sínpárok közötti távolságot húsz centiméterrel szélesítik ki, hogy évek múlva az új, Tátra villamosok is zavartalanul elférjenek egymás mellett. Ha ezzel vegeznek. megkezdődik az alépítmény építése, illetve a Kun Béla útig folytatják a bontást. Az építőket a hideg idő sem hátráltatja a munkában, és ígérik, hogy a határidőt betartják. Az összesen mintegy 600 méteres szakasszal októberben végeznek, de elképzelhető az is. hogy valamivel korábban átadják a forgalomnak. Mennyi út- és közműfejlesztési hozzájárulást kell fizetni Miskolcon a jövőben? — kevés kérdés eldöntésekor volt ilyen heves vita a városi tanács végrehajtó bizottságában, majd nemrég a tanácsülésen. Az érvek és ellenérvek nem elsősorban a pénz. a magasabb tetelek megfizetésének ténye miatt csaptak össze. A fő kérdés az volt. hogy etikus-e utólag felemelni a hozzájárulási összegeket, ha már a lakókat a r.égebbi adatokról tájékoztatták — annak ellenére. hogy ezt jogszabály támasztja alá. A negyedét fizet/tik Az új EVM—PM rendelet tavaly október 16-án lépett hatályba, s az eddiginél jóval magasabbra helyezte az üt- és közműfejlesztési hozzájárulás maximalis mértékét. A régebben érvényes jogszabályok szerint, például lakótelek esetében szilárd burkolatú útért maximum 4500 forintot lehetett elkérni, az új rendelkezés értelmében 8600-at. Szennyvízcsatorna esetében 5000 forint az emelkedés. vízvezetéknél 3300. Az üdülőtelkeknél az októberi rendelet szerint a teljes létesítési költséget kell megfizetni. A városi tanács végrehajtó bizottsága a régebbi rendelkezésekor a maximumpénzösszeget szavalta meg. Ez nem valamiféle túlzás, hiszen az átlagos 13—15 meteres telekszélesség esetén a rá eső valódi építési költségeknek így is csak a 22— ‘25 százalékát fizette meg a telektulajdonos. Ez az arány azonban az elmúlt években romlott, hiszen az út- és közműépítési költségek jelentősen növekedtek. Egy méter szennyvízcsatorna Értesítjük az utazóközönséget, hogy a mai naptól az 1-es autóbuszok a Tiszai pu. irányába ideiglenesen — a Vásárcsarnokkal szembeni öblüsitett megállóhely kiépítéséig — megállnak a Zsolcai kapuban, a Katalin utcai kereszteződés után is. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT építése ma 5 ezer. a gázvezetéké 3 ezer forintba kerül: Az új jogszabály szerinti maximumösszegek fizetésekor a lakosság továbbra Is csak a kisebb részét viseli a valódi költségeknek. Kétezer ingatlant érint! De mi legyen azokban az esetekben, amikor már tavaly informálták a lakókat arról, hogy mennyibe fog kerülni a közművesítés? A végrehajtó bizottság vizsgálatot rendelt el. s az illetékesek feltárták, hogy az idei városi közművesítések 60—65 utcát, s körülbelül 2000 ingatlant érintenek. A rendelet szerint itt már az új. magasabb összegeket kellene alkalmazni — annak ellenére, hogy az ott lakókat meg az előző, alacsonyabb hozzájárulásról tájékoztatták. Az ügyben még egy tényezőt kellett figyelembe venni. Ha az idén továbbra is az eddigi, mérsékeltebb összegeket fizetik be hozzájárulásként a miskolciak, akkor 10 millió forinttal kevesebb bevételhez jut a tanács. Ez azt is jelenti, hogy kevesebb pénz jut a tovább: közmű- tej lesztesekre — hiszen ne feledjük, hogy az építési költségek több mint harom- neeyeoet a város viseli! A tanácsi testület a lehetőségek közül választva, végül is úgy döntött, hogy uz 1984. december 31-ig üzembe helvezett közműlétesítményeknél egyedileg csökkentett mértékben határozza meg a fejlesztési hozzajaru- lást. Miien az eddigiekhez Az új jogszabály áltál előirt magasabb mértékű közműfejlesztési hozzájárulást csak a jövő évben üzembe helyezendő utaknál, járdáknál, villany-, víz- és gázvezetékeknél. s csatornáknál kell majd megfizetni. Egyszerűbben fogalmazva: az érintett telektulajdonosok az idén az eddig kapott tájékoztatásnak megfelelően kell, hogy fizessenek. (W—ó> Hogyan viseli el a bojler és az autumata mosógép? Ha kicsi a víznyomás Perecesre a hét végén is visznek vizet o A vízellátással kapcsolatban milyen biztatást tudunk adni olvasóinknak? Ezzel a kérdéssel kerestük meg Piu- kovies Józsefet, a Miskolci Vízművek főmérnökét. — A legnagyobb biztatás az lehet, hogy közeledik a tavasz, s van hó a Blikkben. Ha elolvad, újból „termelnek” majd a bükki források. A sajóládi vízműnek a múlt heti viharral kapcsolatos hibáit hétfőre sikerült megszüntetni, és a keddi víztermelés már elérte a 100 ezer köbmétert. Ez azt jelentette, hogy a város nagy lészen megszűnt a krónikus vízhiány. A város nyugati, Bükk felőli részén azonban még mindig vízhiánnyal küzdenek, különösen csúcsidőben. a délutáni, esti órákban. A vízellátásnak váltóik Jön a villamos a repülőt'*; gazói. 4"yon A sin mellett petflg bontják a betonutal az ÉÁÉV dolzatlanul neuralgikus pontja Pereces, ahol a lakosság kifejezetten a bükki vizekre van utalva. Tegnapelőtt éjszaka kaptak először vizet (hosszú idő után), de a hóolvadásig változatlanul számolniuk kell a vízhiánnyal. Szombaton és vasárnap is lajtkocsikkal szállítják az ott lakóknak az innivalót. Naponta ötször-hatszor járják végig Perecest, egy fordulóval öt köbméter, azaz körülbelül ötszáz vödör vizet tudnak biztosítani. A főmérnök szerint ez a vállalatnak anyagi gondokat nem, de annál körültekintőbb szervezési feladatokat jelent. Sokakat érdekel: a gyakori víznyomás-ingadozás miként hat a gázbojlerekre, illetve az automata mosógépekre? A szakemberek válasza megnyugtató. A gázrendszerű vízmelegítők víz- hiánvbiztosítóval készülnek, a készülék tehát csak bizonyos víznyomás mellett működik. Az automatika vízhiány esetén, vagy egy bizonyos szintű víznvomás alatt nem hozza működésbe a készüléket. Természetesen csupán akkor érvényes ez. ha a felhasználók nem avatkoznak be laikus módon a szerkezet működésébe. A nagyobb gond. hogv - hirtelen víznvomásváltozássa' mechanikai szennyeződések lg kerülnek a tűzbe. ? ~zek már inkább veszélyeztetik a bojlereket. A VILI-KE^Z műszaki vezetőitől azt az információt kaotuk. hogv az automata mosógép nem indítja be a beállított programot, amíg a benne levő vízsrintmérőt el nem éri a kellő mennyiség. A gép. ha lassabban is, de „meeszívja” masát a programhoz szükséges vízmenv- nviséggel. még akkor is, ha kicsi a nyomás. O. E, Miskolcon Megállnak a Katalin utcánál