Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-13 / 37. szám

A i\Otí igazgaiuiiojenek nyilatkozata I. Déli Hírlap Kupa — kézilabdában Tegnap délelőtt az újságírók arról kérdezték Monique Ber- lioux asszonyt, a NOB igazga­tóját, hogy vajon az alpesi ver- senyprogram „csúszása’' miatt nem lesz-e szükség a téli olim- pai játékon meghosszabouáaaua? A kérdés jogosságát az olimpiai vezető nem vitatta, de nyilatko­zatában elsősorban azt hangsú­lyozta, hogy az olimpiai műsort február 19-ig be kell fejezni! — Minden valószínűség sze­rint az olimpiát a terveknek megfelelően február 19-én bezár­hatjuk. Bármiféle változtatást csak a NOB hozzájárulásával le­het eszközölni, de — a szaraje­vói házigazdákkal együtt úgy gondoljuk — ilyesfajta feladat megoldására nem kell vállalkoz­nunk. Egy nappal korábban a szer­vezők nevében Miroslav Jan­csit» már nyilatkozott, mégpe­dig igencsak optimista hangvétel­ben. — Óránként kapunk jelentést a bosznia-hercegovinái meteoro­lógiai központtól, a hegyi meg­figyelő helyekről, s ha minden igaz, ma olyan ragyogó napsü­tésre ébrednek az olimniai részt­vevők, hogy napszemüvee nélkül ki sem mehetnek az utcára. Némiképpen ellentmond Jan­csics prognózisának egy másik jugoszláv, az olimpiai informá­ciós központban tevékenykedő Pavel Lukac sajtófőnök vélemé­nye. — A NOB-bal és a Nemzetkö­zi Sí Szövetségekkel közös ülé­seinken már többször is napi­rendre került — a halasztások miatt — az olimpia meghosz- szabbításának kérdése, szerin­tem nem kizárt, hogy a játéko­kat csak február 20-án zárhat­juk be .. • * Az APA osztrák hírügynökség tegnap gyorshírben jelentette, hogy a kedvezőtlen időjárás mi­att elmaradt a férfi lesikló- bajnokság. ugyanígy le kellett mondani a nők edzését is. Tegnap délben befejeződött az a tanácskozás, amelvben rögzí­tették az alpesi síszámok új programját. A döntés értelmében az új program: Hétfő: női óriás mű­lesiklás mindkét futama. Kedd: férfi óriási műlesiklás mindkét futama. Szerda: női lesiklás. Csü- . törtök: férfi lesiklás. Péntek: női műlesiklás. Szombat: tarta­léknap. Vasárnap: férfi műle­siklás. Cselgáncs Miskolci sikerek a területi versenyen Szombaton rendezte meg a megyei szövetség az ifjú­sági I—II. korcsoportos, va­lamint a felnőtt II. osztályú cselgáncsozók körzeti rang- sorversenyét, amelynek az MVSC tornacsarnoka adott otthont. A versenyen 8 egyesület 108 versenyzője küzdött a helyezé­sekért. A 4 tatamin szünet nél­kül peregtek a mérkőzések. Az érdeklődők küzdelmes összecsa­pásokat láthattak, de nem volt hiány a látványos technikai meg­oldásokat tartalmazó akciókból, dobásokból sem. A miskolci színeket az MVSC és a MEAFC sportolói képvisel­ték. A vasutasok 26, míg az egyetemisták 10 versenyzőt in­dítottak a viadalon. A házigazdák nagyon 6zép eredménnyel fejezték be a ver­senyt. A megszerezhető 18 arany­éremből 10-et az MVSC sporto­lói vihettek haza. Különösen az ifjúsági versenyzők remekeltek. A ő mérkőzéseiket látva meg­állapíthattuk, hogy van megfe­lelő utánpótlás az egyesületnél, akik képesek a jó hagyományo­kat tovább folytatni. A mintegy 4 órás verseny után Braskó Péterrel, az MVSC vezető edzőjével beszélgettünk. — Milyen színvonalúnak ítéli a küzdelmeket? — A felnőtt mezőnyben nem lehetett különösebben színvonal­ról beszélni Sajnos, nagyon ke­vés versenyző indult. Annál in­kább tetszett az ifjúsági sporto­lók küzdelme. Szép. akciődús versenyeket láthattunk. A fiúk egyre lobban formába lendülnek. — El^gedett-e versenyzőivel, ki­ket emelne ki közülük? — Elégedett vagyok. hiszen nem számítottam ilyen szép si­kerre. A felnőttek közül kiemel­ném Varga Istvánt, aki mar 4 éve abbahagyta az aktív ver­senyzést. A volt válogatott ver­senyző mintegy szórakozásból indult a versenyen — és győ­zött. A juniorok közül Gáspár Barnát említhetem, az ifik kö­zül pedig Kiss Péter és Rácz Péter érdemel dicséretet. — Mikor láthatunk legköze­lebb cselgáncsversenyt Miskol­con? — Két hét múlva, február 25- én az úttörő I—II. korcsoportos területi rangsorversenyt rende­zik meg városunkban. EREDMÉNYEK. Felnőtt II. osz­tály. 60 kg : 1. Kormány (Máté­szalka). 65 kg: l. Molnár (Deb­recen). 71 kg: 1. Buda (Debre­cen). 78 kg: 1. Varga (MVSC), ... 3. Bordás (MEAFC). Ifjúsági I. osztály. 60 kg: 1. Gáspár, 2. Máté (mindkettő MV­SC). 65 kg: 1. Rózsa (MEAFC), 2. Seress (MVSC), 3. Szemán (ME­AFC és Jurák (MVSC. 71. kg: 1. Lenkei (MVSC), 2. Polácsik (MVSC), 3. Szabó (MEAIC) és Kálmán (MVSC). 78 kg: 1. Nyi­las (Debrecen), ...3. Kéméndi és Mécséi, ... 5. Funák és Ku- pecz (mind MVSC). 86 kg: 1. Kiss (Eger), 2. Szkiba (MEAFC), ... 4. Kovács (MEAFC). 95 kg: 1. Túrái (MVSC). Ifjúsági II. osztály. 49 kg: 1. Pásztor (MVSC). 53 kg: 1. Nyes­te (MVSC). 57 kg: 1. Járdán (Eger). ...5. Veres és Fekete (mindkettő MVSC). 62 kg: 1. Szinkulics (Debrecen). 68 kg: 1. Rácz, 2. Pusztai, 3. Török (mind MVSC). 75 kg: 1. Kiss P ...........3. Nagy (mindkettő MVSC). 83 ke: 1. Olajos (MVSC). +83 kg: 1. Lövei. 2. Áron. 3. Virág (mind MVSC). PAPP ZSOLT Keddtől a sfadionbin Megkezdik a DYTK-liér’etel árusítását A DVTK elnöksége közli: kedden megkezdik a DVTK- bérletek árusítását. Az egye­sület rendezvényeire érvé­nyes bérleteket február 14- től március 2-ig — szombat és vasárnap kivételével — 13 és 17 óra között lehet meg­váltani a DVTK klubhelyisé­gében. A régi bérlettulajdo­nosoknak korábbi helyüket február 22-ig tartja fenn a/, egyesület vezetése. • Totó Bochum—Mannheim 1-0 1 1. FC Köln—Bremen 1-4 2 Frankfurt—Bielefeld 1-1 X Kaiserslautern Uerdingen 5-2 1 Nürnberg—Düsseldorf 2-1 1 Darmstadt—Karlsruhe 1-3 2 Duisburg—Aachen 3-0 1 Avellino—Napoli 1-0 1 Catania—Milan 1-1 X Genoa—Pisa 0-0 X Róma—Torino 2-1 1 Verona—Udinese 2-1 1 Padova—Como 1-3 2 Pótmérkőzések Hannover—Fortuna Köln 1-1 X Pescara—Arezzo 3-1 1 Perugia—Tries tina 0-0 X A Sportfogadási és Lottó Iga/gatóság tájékoztatása szerint a totó 6. heti szelvé­nyei között 5 darab 13 plusz I találatos akadt. Nyeremé­nyük egyenként 519 014 fo­rint. A 10 darab 13 találatos szelvény mindegyikére 259 507 forintot fizetnek. A 12 talá­latos szelvények 4384. a ll­esek 340 forintot érnek. A 10 találatos szelvényekre egyenként 70 forintot fizet­nek. 4 női torna a Borsodi Bányász A gólkirály: leddi Mária • Tehetséges fiatalok * bemutatkozása a MÉH Kupán A gólkirály 3eddi Mária (B. Bányász) lett. Képünkön az Ózd ellen szerez gólt. (Szabó István felvételei) A Miskolc városi Sport­csarnokban szombaton dél­után meglepően szép számú közönség előtt kezdődött meg a Miskolc városi Kézilabda Szövetség és a Déli Hírlap szerkesztőségének közös ké­zilabda-teremtornája. Az el­múlt hét végén a női csapa­tok léptek pályára. Azt már most egyértelműen megálla­píthattuk: sikert aratott az elképzelés, s minden bizony­nyal lesz folytatása a hagyo­mányteremtő tornának. Mert a hét végén sorra kerülő férfitorna hasonló sikerrel kecsegtet... A szervezők gondjai már ismertek voltak: hiáoa hív­tak meg tucatnyi női együt­test, különböző okok miatt egymás után jöttek a szövet­séghez a lemondólevelek. így végül négy női együttes kör- mérkőzéses formában döntöt­te el a kupa sorsát. S ha a Borsodi Bányász NB I-es együttese favoritnak számí­tott is ebben a mezőnyben, azért akik kilátogattak a sportcsarnokba, nem csalód­tak... SZOMBATON DÉLUTÁN a Borsodi Bányász—Salgótar­jáni Síküveggyár találkozóval kezdődött a program. Az már a kezdésnél meglátszott: a bányászok meglehetősen ré­gen találkozhattak labdával, tekintve, hogy az alapozási időszak végeíelé tartanak. A salgótarjániak egyáltalán nem tisztelték az első osztályba jutott elleníelüket. kitűnő vé­dekezéssel alaposan megne­hezítették a találkozó elején a sajószentpéteriek dolgát. S ha pontosabban lőttek vol­na ... Kár, hogy sok labdát feleslegesen elszórtak, zicce­reket, büntetőt hibáztak, s így a bányászok egyre jobban elhúztak. Az előnyt a csere­sor is tartani tudta, amikor pedig visszatért a kezdőcsa­pat, már csak a gólarány volt kérdéses. B. BÁNYÁSZ—S. SÍK­ÜVEGGYÁR 36-16 (16-7) B. BÁNYÁSZ: Kemecsei — Égerszeginé (8), Feketévé (5). Kondivá (4), Dohainé (5). Ve- rebélyi (6), Tóth (2). Csere: Bencs (2), Jeddi (3), Hau- mann (1), Darai. S SÍKÜVEGGYÁR: Szoó — Tóth (1). Kovács (1). Szabi) (2). Zubercsákné (2). Kissné (5). Lakatos (5). Csere: Ju­hász. Tarján. Ürvölgyi. Bal- cza, Lidik. Küzdelmesebb, élénkebb já­tékot hozott az Ózdi Kohász —Miskolci Spartacus talál­kozó. A miskolciak meglépő^ en bátran és ken-rinven véde­keztek. egy pillanatig sem látszott meg az osztálykü­lönbség a csapatok között. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a miskolciak em- berháirányban is tudtak gólt szerezni, igaz, ezt később az ózdiak is megtették. Er­dőd! kétéves kihagyás _. után is bravúrt bravúrra halmo­zott, de a rutintalanság a ta­lálkozó végén kiütközött, így az ózdiak megsz.erezték a szá­mukra értékes két pontot Ózdi kohász—m. Spar­tacus 22-20 (13-11) ÓKSE: Kurucz — Kovács (3), Forgóvá (4), Barcsik (6), Kur­di (2), Faragóné, Hadházi (3). Csere: Szabó (4). Marosi, Pa- nyák, Marincsák. M. SPARTACUS: Erdődi — Répási (2), Fischer (3), Ko­vács (2), Varga (1), Bodó (6), Zeleni (2). Csere: Nagy (4), Soltész, Sobotich. VASÁRNAP DÉLELŐTT némileg gyérebb érdeklődés mellett folytatódott a torna. Az első mérkőzésen, a Borso­di Bányász—Miskolci Sparta­cus találkozón a bányászok már sokkal jobban játszotta«, mint tették azt szombaton, ugyanakkor a miskolciak több játékosukat pihentették. A fiatalok csak az első fel­időben tudtak úgy-ahogy el- lentállni, az NB I-es csapat rohamainak, a második já­tékrészben már amolyan macska—egér harc folyt. Igaz, a szövetkezetiek becsületére legyén mondva: egy pillana­tig sem adták fel a küzdel­met. B. BÁNYÁSZ—M. SPAR­TACUS 41-14 (19-5) Góldobók: Dobatná, Tóth (7—7), Jeddi (6), Verebélyi Haumann (5—5), Bencs, Kon­divá (3—3), Enginé, Darai (2 —2), Kerékjártóné (1), illet­ve Sándor, Szabó (4—4), Demjón, Sobotich (2—2), Sol­tész, Bistey (1—1). A folytatásban az Ózdi Kohász—Salgótarjáni Sík­üveggyár mérkőzésen kezdet­ben jól tartotta magát a sík­üveggyári csapat. Ám a mér­kőzés első félidejének hajrá­jában több labdát feleslege­sen, előkészítetlenül dobtak el, az ózdiak viszont ziccerig játszottak, s eredményesek is voltak. Fordulás után a tar­talékos Özd kitűnően játszott, a salgótarjániak viszont visz- szaestek, s még csak megne­hezíteni sem tudták a kohá­szok dolgát. Magabiztos já­tékkal nyert az NB I/B-s együttes.' ÓZDI KOHÁSZ—S. SÍK­ÜVEGGYÁR 32-18 (13-8) Góldobók: Szabó (8), Ko­vács, Barcsik (5—5), Faragó­né, Kurdi (3—3), Hadházi (4), Marosi, Panyák (2—2), illet­ve Szabó (6), Zubercsáknc (5), Kovács (4), Tóth, Ürvöl­gyi (1—1). VASÁRNAP DÉLBEN megkezdődött a legjobb mis­kolci hasznosanyaggyűjtő is­kolák leány kézilabdacsapa­tainak tornája is, a MÉH Kupa. Az Észak-magyaror­szági MÉH Nyersanyaghasz­nosító Vállalat díszes vándor­serlegéért négy együttes, a 8-as, a 34-es, a 40-es és a 42- es iskolák csapatai körmér­kőzéses rendszerben vetélked­tek. Az első két forduló után a 34. sz. iskola együttese áll a legjobban, de a 42-esnek is van még reménye a végső si­kerre. Az mindenesetre biz­tató: sok tehetséges fiatal ját­szott ezekben az iskolai együttesekben. Reméljük, ta­lálkozunk még Fajcsák, Far­kas, Smider és főként Jász ka nevével később is ... EREDMÉNYEK: 10. sz. Iskola —42. sz. Iskola 13-13 (4-7). A leg- jobb dobók: Vismeg, Prahotin. Balogh (3—3), illetve Jászka (6), Smider (3), 34. sz. Iskola—8. sz. Iskola 23-6 (9-2). Ld.: Fajcsák (9>, Farkas (8), illetve Zoltai (4). 34. sz. Iskola—40. sz. Iskola 17-6 (8-3). Ld.: Fajcsák (6). Fide! (5). 42. sz. Iskola—§. sz. Iskola 23-5 (14-1). Ld.: Jáczka (11), Smider (7), illetve Orosz (4). VASÁRNAP DÉLUTÁN már a helyezésekért folyt a küzdelem. Azazhogy éppen a küzdelem maradt el. A Miskolci Spartacus ugyanis fölényesen lelépte a Salgótar­jáni Síküveggyár együttesét. Már a találkozó elején el­húztak a szövetkezetiek, s látványos játékkal, helyen­ként már figurákat, szép megoldásokat is bemutatva szórakoztatták a közönséget. Nemcsak a támadásban, de a védekezésben is kitűnőt nyújtottak a miskolciak, míg a salgótarjáni lányokon egv^ re jobban érződött az alapo­zás fáradtsága. Magabiztosan nyerte a torna harmadik he­lyét a miskolci csapat. M. SPARTACUS—S. SÍK­ÜVEGGYÁR 30-12 (14-5) Góldobók: Bódi, Fischer (9 —9), Répási, Zeleni (3—3), Kovács, Nagy (2—2), Sándor, Varga, illetve Kovács (4), Szabó (3), Zubercsákné (2), Ü rvölgyi, Tóth, Balcza. A döntőre már mintegy 200 néző volt kíváncsi. Ám ez­úttal csalódniuk kellett azok­nak, akik színvonalas, küz­delmes mérkőzést vártak. Az Ózdi Kohász hamar megad­ta magát, sérült kapusai kép­telenek voltak útját állni a bányászok lövéseinek. Ahol különösen a tehetséges fiatal, ifjúsági válogatott Jeddi volt elemében. S amikor már több mint húsz góllal vezetett a Borsodi Bányász, játékosai megengedhettek maguknak néhány látványos megoldást is. Így lőtt nagy tapsot arat­va Kerékjártóné úgynevezett kínai sóit a levegőben repül­ve. Végül az egyre jobban belelendülő sajószentpéteriek kiütéses győzelmet arattak. B BÁNYÁSZ—ÖZDI KOHÁSZ 45-17 (22-7) Góldobók: Jétídi (14). Ke­rékjártóné (8), Verebélyi (6), Enginé. Égerszeginé (4—4). Dobainé. Kondivá (3—3). Be­nes. Tóth. illetve Kovács (6). Szabó (5), Faragóné. Kurdi (2—2), Barcsik, Hadházi. Az I. Déli Hírlap Kuna végeredménye. 1. Borsodi Bá­nyász. 2. Ózdi Kohász. 3. Mis­kolci Spartacus. 4. Salgótar­jáni .Síküveggyár. A torna gólkirálya: Jeddi Mária (B. Bányász) 23 gól­lal. A mérkőzéseket a Balogh —Dinya. a Budavári—Rózsa és a Rózsa—Faragó játékve­zető-párosok vezették. TÖTH ZOLTÁN A győztes öröme. A kupával á csapatkapitány Kerékjártó- né Kerti Magdolna.

Next

/
Thumbnails
Contents