Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-11 / 36. szám
/ jfc A vihar még a buszmegállót is elvitte a tapolcai útelágazásnál.. (Temesi László felvétele) Szakadtak a vezetékek, dőltek a fák Áz orkán kártevése Az orkánszerű szél közeledtét már csütörtök délután jelentette a meteorológiai intézet. A nyugati országrészben ennek hatását erezhették is, s nem kellett sokat várni, hogy Borsodban is átéljük a kellemetlen vihart. Fákat té- pet ki. villamos vezetékeket szakított el, sőt. egy buszmegállót is arrébb taszított. Sok dolguk volt tegnap az ÉMÁSZ dolgozóinak. Négy- szer-ötször annyi bejelentés érkezett az ügyeletre, mint általában. Tegnapi számunkban közöltük, hogy Miskolc környékén az erős széllökések miatt több községben nem volt áram. A hibát elhárították ugyan az ÉMÁSZ szakemberei, de több helyütt a nap folyamán kezdhették elölről... Különösen Ernődön, Alsózsolcán, Szikszón és Nyékládházán okozott gondot a vihar. Perecesen és a Csorba-telepen tegnap déltől fél 2-ig vezetékszakadás miatt nem volt villany. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat üzemirányítója. Kovács Károly ma reggel a következőket közölte lapunkkal: Vooatszerenesétlenség Indiában Negyvenhárom halottja és száz sebesültje van az eddigi jelentések szerint annak a vonatszerencsétlenségnek, amely tegnap történt az indiai főváros közelében. Egy személyvonat vezetője nem vette figyelembe a tilos jelzést és belerohant egy állomáson veszteglő expressz- vonatba. Még az idén kapható Csemperagasztó, lalszipltl A Kemikái Epítóanyagipa- ri Vállalat az idén új termékekkel bővíti a magánlakásuk építésének befejező munkáihoz, a lakáskorszerűsítéshez és az épületek védelméhez szükséges anyagok választékát. Jelenleg hét új terméket vizsgáztatnak alkalmazástechnikai kísérletekkel. A minősítési eljárások befejeztével általában ez év első leiében kerülnek forgalomba ezek az újdonságok. Várhatóan még az első negyedévben forgalomba kerül két új csemperagasztó, s a burkolatok közötti hézagot kitöltő íugázóanyag, a Szi- leton termékcsalád új tagjai. Különösen jelentős a két komponensű, rugalmas csemperagasztó, amely a cementkötésű faforgácslapon vagy az azbesztcementlapokon is megtartja a csempét. Ezzel az anyaggal a festett felületre, olajjal mázolt falra, sőt a régi csempére vagy a pvc-padlóra is felragasztható az új burkolólap. Űj igényt elégít ki a vállalat a többféle színben készülő fugázóanyaggal, ugyanis divatossá vált — sőt műszakilag is indokolt —, hogy a csempéket és az egyéb burkolólapokat ne helyezzék szorosan egymás mellé, hanem 5 —10 milliméteres széles hézagokat hagyjanak közöttük, s ezt töltsék ki fehér vagy színes anyaggal. A pvc- és szőnyegpadló felragasztásához szüiiseges sima felület kialakítására szolgáló úgynevezett aljzatkiegyenlítő szárazhabarcsból két új terméket fej iesz lettek ki. Az eddig forgalmazott hagyományos terméknél mindkettő kevesebb importadalékot tartalmaz, tehát termelése gazdaságosabb, és a magánépítő is olcsóbban juthat hozzá. A műgyantakötőanyagú festékeknél jóval olcsóbban és kiváló minőségben kerül forgalomba a vízüveg-kötésű festék, amely az épülethomlokzat és a szobafal festésére, sót, faanyagok tűzvédő bevonataként is alkalmazható. A festett felület később lemosással tisztítható, s ennélfogva a homlokzatra csapódó eső ellen is tartós védelmet nyújt. A magas importadalék- tartalma miatt jelenleg csak korlátozottan kapható falszigetelő vegyianyag pótlására készített új termékükkel már megoldják az ellátási gondokat. így széles körben lehetővé teszik, hogy a régi épületek falaiba felszívódó nedvességnek útját állják. A lecsapódott párától, nedvességtől védi a falakat a jól bevált bitumenes habarcs, amelyből tavaly 250 tonnát gyártottak, s idén — a nagy kereslet miatt — a tavaszig felépülő új üzemben már kétezer tonnát állítanak elő. — Volt munkánk az elmúlt huszonnégy órában jócskán. Az emberek a kimerültségtől alig állnak lábukon, de a hibák »agy részét már magunk mögött tudhatjuk, összesen 154 kisfogyasztói bejelentés érkezett ügy eleiünkre, ebből 132 panaszt orvosoltunk. A többi hiba kijavításán dolgozunk. A 20 és 35 kilovoltos vezetékeknél húszszor volt üzemzavar, akadt oszlopkitörés és vezetékszakadás is. Mindenesetre most már el-, mondhatom, hogy sehol a megyében nagyobb területen nincs áramkimaradás. A tűzoltóság pénteken délelőtt 10 órakor kivonult a Papszer utcában, ahol egy fa az útra dőlt. Városszerte több helyről jelentettek fa- kidőléseket. \ A meteorológiai intézet miskolci állomásán elmondták, hogy a szél már csütörtök délután éreztette a hatását. 40 kilométeres sebességeket mértek ekkor. Tegnap reggelre felerősödtek a széllökések, és délben már elérték a 80 kilométeres óránkénti sebességet. Az idén ezzel a legerősebb széllökéseket mérték. O fok A tegnapi viharos, helyenként orkán erősségű szél mára valamelyest mérséklődött, de kora délután ismét erős széllökésekre számíthatunk. Havazás nem várható. A legmagasabb hőmérséklet nulla fok körül alakul. Autópályák Az idén 1,3 milliárd forint jut az autópályák és az országos úthálózat bővítésére, fejlesztésére. Folytatják az Ml-es és az M5-ös autópályák építését, erre a célra 600 millió forintot költenek. Üjabb szakaszt — a tervek szerint — csak 1985-ben adnak át a forgalomnak, de addig is nagy erőkkel dolgoznak 2x2 sávos pálya építésen az Ml-es Hércegha- lom és Bicske között, valamint az M5-ön. ahol mintegy 40 kilométernyi szakasz átadását tervezik jövőre. Elszakadt a felsővezetők lelsózsoica és laktaharkáay között Dízelek viszik a vonatokat A szegedi gyors — amelynek tegnap este 22 óra 25 perckor kellett volna a Tiszai pályaudvarra érkeznie — csaknem négy órát késve, ma hajnalban, három órakor érkezett Miskolcra. Jelentősen késnek tehát a vonatok. Koncz Zoltántól, a MÁV miskolci üzemfőnökségének helyettes vezetőjétől a legfrissebb állapotok felől érdeklődtünk: — Felsőzsolca és Takta- harkány között még mindig dízelmozdonyok viszik a személy- és gyorsvonatokat. A felsővezeték ugyanis tegnap leszakadt, s helyreállításához eddig az orkánszerű szél miatt nem tudtunk hozzákezdeni, Mihelyst csökken a szél ereje, azonnal megkezdjük a hiba elhárítását. Így Szerencs felől a vonatok 20—30 perces késéssel közlekednek. Ám, azok a szerelvények, amelyek Nyíregyházán túlról érkeznek — például Debrecenből, Szolnokról — jelentékeny késést „összeszednek”. Pontosan érkeznek a vonatok Budapest, Hidasnémeti és Ózd felől. A M/ÍV kérése az utazóközönséghez A MÁV Miskolci Igazgatósága tájékoztatja az utazó közönséget, hogy a rendkívüli időjárás miatt a hálózaton több helyen a viharos erejű szél s egyes területeken — elsősorban Szeged és Békéscsaba térségében — a heves havazás a személyvonatok közlekedésében nagymérvű késést okoz. A felsővezetékek szakadása pedig a vonatok fűtésénél jelent problémát. A rendkívüli időjárás miatt a személyszállító vonatok közlekedéseben korlátozásra lehet számítani, ezért felkérik az utazó közönséget, hogy utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a vasútállomásokon. A MÁV illetékesei az utazó közönség türelmét és megértését kérik a rendkívüli helyzetben. özv. Siónál Sándorne inteiéSB özv. Rónai Sándornénah több évtizeden át végzett eredményes mozgalmi munkája elismeréseként. 85. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szocialista Magyarországért érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára adta át. i Bodrogközi gyümölcsből Hos almaié - natúrban A Bodrogköz klímája, talajadottságai kiválóan alkalmasak alma és körte termesztésére. És is ezzel a lehetőséggel az itteni állami gazdaság, amelynek György- tarlón. Páterhomokon és néhány kisebb tanyán 600 hektárt kitevő alma- és körteültetvénye van. s erről évente általában 1000—1200 vagon gyümölcsöt szoktak szüretelni. A piac telítettsége miatt az utóbbi időkben mind nagyobb nehézségbe ütközik főképp az alma eladása. Ezért a Bodrogközi Állami Gazdaság az értékesítésnek másfajta lehetőségét is igyekszik megvalósítani. A múlt év őszén a sárospataki hűtőházuk mellett gyümölcsfeldolgozó léüzemet létesítettek, amely egyelőre egy gépsorral működik, de fokozatosan bővíteni kívánják. Lottónvercmények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 6. játékhetén öt- találatos szelvényt nem találtak. A 121 darab négyesre egyenként 83 964 forintot fizetnek. A hármasok 468. a kettesek 22 forintot érnek. DELI hírlap. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának oouakai aaoilapla. - ti »szerkesztő: CSAL a LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Batcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím Miskolc 3501. Pí.: 39. Telefon köz Dont: 38-941 Titkárság- 18-223: Bel- as városoolittkal rovat: ,8-224: levelezés! rovat: 18-225: kultúrpolitika- 18-228: sport: 18-222: információ 18-227. — Kiadta: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Baicsv-Zsilinszky út iS 3527 Postacím- Miskolc *501 Pf.: 179 - ‘Telelés kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon 38-131. - Hirdetésfelvétel- Miskolc Széchenvi ót 15—17 SS2b Telefon: 18-213. — Tér ■ esztl a Maeyar Posta Kapható: a mrlaoaruscknal Elófltethe a nlriBokézbeslté Dostahivataloknál és kézbesítőknél Eléflze ésl dH: eey hónapra- 34 forint a ee ved évre: 102 forint ecv évre KW forint — tndex- 25951. — Készölt- a Borsod mesrvel Nvom ialpart Vállalatnál V. v.t KILIÁN BÉLA. - ISSN MSS—02<* A tavalyi termésből ivóié készítésére meghagytak 500 tonna almát és 100 tonna körtét. A próbaüzemelést januárban befejezték, s jelenleg már teljes kapacitással dolgozik az új léüzem. Jó minőségű, natúr, rostos alma- és körtelevet készítenek. Tervükben szerepel a választékbővítés is, ezért már az idei nyáron bogyós gyümölcsökből további 3—4 fajta üdítőt állítanak elő a sárospataki üzemben. Reagan kissé füllentett Kis füllentésen kapta rajta Reagan elnököt a New York Dail" News, és híradása az európai lapokban is elterjedt. Arról van szó, hogy az elnök gyakran szeretett — személyes élményként, a szemtanú szavával — beszámolni arról az amerikai pilótáról, aki társa iránt erze4t ielelösség- ből, sorstársi köteler- ségtudatból nem ugrott ki a kigyulladt repülőgépből ejtőernyőjével a háború idején, hanem együtt zuhant a halálba menekülni nem tudó társával. — „Ne félj Ham. nem hagylak el, együtt halunk meg” — ez lett volna az utolsó szava, amit Reagan — mint szem- és fültanú — a hősiesség példájaként idézett a mai fiatal amerikai nemzedék szamára. — Sajnos, az idézett amerikai lapban egy veterán háborús harcos leleplezte: mindaz, amit az elnök „átélt”, eg4t amerikai filmben volt látható és hallható 1944-ben. Ö maga is látta. Ahogy Reagan is láthatta — a moziban. (máté) Éhes amerikaiak Detroitban, az irigyenkony- ha előtt ezrek állnak sorban a meleg étel reményében. Detroit és húsz másik amerikai nagyváros polgármestere együttes jelentésben vonta kétségbe a Reagan- kormányzat állítását, miszerint az Egyesült Államokban nincsenek éhezők.