Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-07 / 32. szám

Érdekek és érdemen Mit ér a munkaverseny ? 4c Országrészünk új városában. Eresen sokfelé találkozhatunk még épülő, vagy nemrég be­fejezett házsorokkal. Képünk is bizonyítja, hogy az encsiek is megpróbálnak kórszerű tech­nológiával, de szépen és igényesen építeni. (Kiss József felvétele) A szalonka és vadászata A szalonkáról és vadásza­táról lesz előadás ma dél­után, 4 órakor a - miskok' Vaetárszklubban.- a Bajcsy- Zsilinszky út 4. szám alatt, a Kákas-csárda épületében. Az előadó dr. Janis Miklós, a budapesti Állatorvostudomá- nyi Egyetem tanára. A klub vezetősége minden vadásztár­sat, és-: érdeklődőt szeretettel vár.v a belépés díjtalan. Ma 5 óra 5 perckor fel­hangzik az ismerős szignál a Miskolci Rádió hullámhosz. szain. s kezdődik a játék, amelyre a 35-510-es telefon- számon tárják a hallgatók megfejtéseit. F.z alkalommal olyan slágerek szereoelnek a iutalorhlistán. amelyben a dalok .szerzői a nagy elődök­re emlékeznek. Aki a leg­újabb slágereket szeretné hallani, a lista végéről vá­4c Mint ahogy már hírt adtunk róla. .megkezdték a villa- mgspalya felújítását az Augusztus 20. strandfürdő és a Kun Béla út között. A már korábban a járdákra helyezett sínekből — amelyek bizony néha-néha akadályozták a gya­logosforgalmat — fokozatosan építik az úgynevezett repü­lővágányokat. Erre bezetik rá a villamosokat. A már ala­posan elhasznált pályát igy tudják zavartalanul felújítani. A Magyar Közlöny idei első számában íelent meg az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének rendelke­zése, amely a munkakönyvek kiállítására, kezelésére, nyil­vántartására és a munka- könyvbejegyzésekie vom. ko­zó korábbi szabályokat mó­dosítja és egészíti ki. Az új rendelkezés szerint munka­könyv nélkül alkalmazható: a termelőszövetkezeti tag, a tsz vezetőségének írásos en­gedélyével, az abban meg­határozott időtartamra: illet­ve a szünidő ideje alatt vagy azon túl, a középfokú okta­tási intézmény vezetője ál­tal adptt írásbeli engedél­lyel munkát vállaló tanuló Általános szabály, hogy nem állítható ki munkakönyv a középfokú oktatási intéz­mény nappali tagozatán ta­nulók részére. rZ laszthat ajándékzenét. íme, a lista: 1. Tutti Frutti — Little Richard 2. Little Richard énekei — Illés együttes 3. Johny B. Goode — Freddie és a Dreamers 4. Bye, bye Johny B. Goode — Dolly Roll 5. Emlékezés Buddy Hollyra — Mick Berry «. Szerelmes lettem John Tra- vollába — Sandy 7. Sandy — John Travolta 8. Heartbreak Hotel — Elvis Presley 9. Elvis Presleyre emlékezve — Fonográf együttes 10. Mosolyalbum — TORMA 11. Kaméleon — Culture Club együttes együttes 1?. Tooralooralooraloo — TRIÓ 13. Ne sírj! — ÁSIA 14. Buffalo Bill — Indeep egy. 15. Csinos lányok mindenütt — WvnA £lty:örves ifi. Tartozom neked —- Frepz együttes • 17. Szomorú hétfő — New Orders együttes 18. Állj! A szerelem nevébeu — Hollies együttes 19. jaj! Raffaella Cara 20. Kristály — Elton Job* Zöldség a házikertben A mezőgazdasági könyvhó­nap keretében holnap dél­után öttől az Ady Művelődé­si Házban előadást tart Ger­gely Ilona szaktanár. A té­ma: Amit a házikert zöld­ségtermesztéséről tudni kell­• A Lindi Imre vezette pa­nalszereló brigád (BÁÉV) vál­lalta és teljesítette, hogy o Jókai utca 8. számú ház épí­tését meggyorsítja: a szokásos két nap helyett másfél nap alatt húz fel egy szintet. • A Polácsik Zoltán dirigál­ta kohászcsapat (LKM, öntödei gyáregység, vasöntö üzem) előbbre hozta a szilvesztert: 26 300 tonnás tervüket decem­ber 12-én teljesítettek. • A nemesacel-hengermü „A" műszakján a Fazola Hen­rik szocialista brigád a köte­lezd feladatot háromezer ton­nával toldotta meg. A «/amok mo«ö I Jeles vállalások ezek. A számok. a tonnák embert dicsérnek. Számtalan ilyen_ passzusa van még az 1983- as ev azon történetének, amelybe a termelési ered­mények és a hazánk felsza­badulásának 40. évfordulója alkalmából indított szocia­lista munkaverseny sikerei íródnak. , A kérdés persze úgy is fel­tehető, hogy merre tart a munka verseny- mozgalom; hogy a gyorsan változó vi­lágban kiállja-e a próbát a legkisebb termelöközösség, a brigád. A kérdések költőiek, de azért érdemes néhány hónapot visszamenni az idő­ben. A gyárkapun belül is, kívül is feltűnően nagy vá­rakozás előzte meg a szo­cialista brigádvezetők tava­lyi, hatodik tanácskozását. Volt valami a levegőben, s a borsodi delegátusok is re­ménykedtek a mozgalom ke­retét adó szabályok válto­zásában. A vélemények ösz- szegyűjtése és tisztázása után, a .sok fórumot meg­járt tervezet szakszervezeti előterjesztése nyomán a kor­mány új ,.1'éftdelettgJ rnqdö.-, sította a 'híres-neves 1038- ast, s a szocialista muhka- verseny-mozgaíom szabá­lyainak kódexe január 1-től az 1054-es számú. S a szamok mögött itt is emberek, kollektívák, .érde­kek es érdekütközések van­nak. A íőe«apás iránta Hajdú Lászlóval, az SZMT közgazdasági osztá­lyának politikai munkatár­sával arról beszélgettünk, hogy a változó szabályok ho­gyan stimulálhatják a kéz­zel fogható gazdasági hasz­not hozó versenyszellemet. — Az alapelvek termesze­A technika történetéből A páncél­kocsi őse A mai páncél­gépkocsi őséről Valturius: De Re Militare („Kato­nai dolgokról”) cí­mű, 450 évvel ez­előtt, 1534-ben megjelent mun­kájáról ad hírt. A deszkákból össze­ácsolt kocsiban alul és fölül elhe­lyezett 2—2 mus­kétásnak és a ko­csisnak jó védel­met nyújtott ez az alkotmány, csak arról nem emléke­zik meg a szerző, hogy vajon mi védte az ezt von­ató lovakat. (Kép­illusztráció Valtu­rius könyvéből) K. A, * • tesen változatlanok: a ver­senymozgalom önkéntes, cél­ja a vállalati elképzelések maradéktalan teljesítése, egymás segítése, demokra­tikus szocialista közössegek kialakítása. A keret, a for­ma. a szabályozórendszer az, ami változott. A koráb­bi igény most kodiiikálo- dott. Lehetőség nyílt az év­közi értékelésre, s a telje­sítmény azonnali elismeré­sére. Az egész esztendőre szóló bngadvállalás ne le- g-en dogma, szent és sért­hetetlen. hiszen a vállalat­nál egyik hónapról a má­sikra módosulhat a terv, a főcsapás iránya, így a ki­sebb kollektívának is lehe­tősége, joga van változtat­ni. Néhány cég nem is vár­ta meg a hivatalos pecsé­tet. Az ÉMV-nél, a D1GÉP- nél vagy a TVK-ban már ko­rábban újítottak. Nem vár­ják meg az ev végét. Az úgynevezett negyedéves munkaverseny szakaszon­ként ■ tisztázza a helyzetet. Nemcsak naprakészén ismer el, de — naprakészen — új feladatokat adhat és új vál­lalásokat szülhet. A ver­senymozgalomnak szorosan illeszkednie kell a vállala­ti tervekhez. így aztán az elismerést is egységesíteni kell: ne legyen külön java­dalmazás a kötelező mun­káért és külön elismerés a terven felüli vállalásért, hi­szen az ered meny a közös kalapba kerül. VNa és vállalás A versenymozgalom szer­vezése, feltételeinek megte­remtése, értékelése nemcsak a szakszervezet feladata. A vállalat gazdasági vezetésé­nek törvényben rögzített kö­telességei vannak. Az eddi­gi, már túlhaladott, s mai szemmel nézve merev sza­bályok akként módosultak, hogy a vállalatok kezebe ad­ták a marsallbotot. — Korábban a legjobbak jutalmazására, kitüntetésére fix keret állt rendelkezésre. A pénzt és a kitüntetést ak­kor is odaadták, ha nem volt kiváló teljesítmeny. De megesett az is. hogy egy öt- ventagú brigád csak azért nem kaphatta meg a legma­gasabb elismerést. mert nem volt rá elég pénz. Egy kisebb létszámú, de kevés­be jól húzó csapatot tün­tettek ki. Most rugalmasab­bak a keretek. A brigádok elismerésében megszűnt a szamárlétra. Magyarán: nincs ezüst- és aranykoszo­rú. Kiváló brigád van, vagy lehet. A kollektíva dönt. S házon belül — a megnöve­kedett önállóság jegyében — speciális elismerési formák is létrehozhatók. A pamut­fonóban például, elébe men­ve az eseményeknek, rang­gal, pénzzel jár a kiváló művezetői cím odaítélésé, vagy az igazgatói dicséret, vagy a szakszervezeti okle­vél adományozása . .. Azon lehet, lehetett vitatkozni (a szakszervezetek napilapjá­nak, a Népszavának a cikk­sorozata a példa erre), hogr válságban van-e. volt-e a munka verseny-mozgalom. Egy tény: most a megúju­lás plőtt áll. Ehhez törve-: nyes keretet kínál az új kormányrendelet, s lehetősé get adnak rá a borsodi üze­mekben is most zajló, vé­leményegyeztető, sok tippet fölvető brigádvezetői . ta­nácskozások. (brackó) 'Y-Ä S»-•h’V.'.eíl£>vrc­A határállomáson . . _ :_* A * - '_A Aem nyithat pénz be v ál tót az IBUSZ A január ?-án nemzetközi­vé lett bánrévei közúti ha­tárállomásról irtunk január 23-i számunkban. A cikkben elmarasztalóan szóltunk az JBUSZ-ról. amely a három­éves határállomáson a mai napig nem tudott pénzbevál- to-helyel nyitni, amire most különösen szükség lenne, hi­szen nyugati országokból érkező turisták is igénybe vehetik ezt az átkelőhelyet. Az IBUSZ borsodi irodájá­nak igazgatója, Nagy László a következőket mondotta cikkünk megjelenése után: — Valószínűleg téves tá­jékoztatás miatt nem helyt­álló, amit írtak. Az igazság az, hogy ez az átkelőhely nem magyar területen fek­szik, s mi a megnyitáskor sem, és most sem kaptunk engedélyt rá, hogy itt pénz­beváltót nyissunk. Az tény, hogy a regi kis IBUSZ-iro-. da igencsak messze van in­nen, s így akik átlépik,, vagy át szeretnek lépni a határt, nemigen tudnak ide eljutni. Az valóban igaz, hogy épül egy szolgáltató- vendéglátó létesítmény az új határállomás közelében (400 méternyire innen), de ezt nem az IBUSZ készíti, mi itt csak egy helyiséget ka­punk, bérelhetünk. Tudjuk, nem lesz az igazi, de lega­lább ez is egy lépés ahhoz, hogy igazán nemzetközivé váljon a bánrévei közúti ha­tárátkelő. A cikkben emlí­tett úgynevezett táskás mód­szert — vagyis, hogy mozgó pénzbeváltó működjön a ha­táron — szintén nem tudjuK bevezetni. Nem magyar terü­leten van az állomás — ezert nem. ír ■ -j TS yt E*y aníennalolvajnak Egyáltalán nem tisztelt tolvaj úr! Rossz boltot csinált, ami­kor azt a bizonyos hosszú antennát lecsavarta a fehér Tra­bant tetejéről vasárnapra virradóra az Arany János utca sö­tétjében. Bizonyára nem jól látott, s nem vette észre nagy sietségében, hogy az a bizonyos antenna nem egyszerű rádió- készülékhez való. Most aztán törheti a fejét, hogy mire is használhatná. Ebben szeretnék segítségére lenni. Az a bizonyos hosszú fémszál csak CB-rádiótelefon adás­vételéhez való. Ráadásul ehhez még kell az úgynevezett talp­ponti rögzítőcsavar is, amit viszont a kocsi tetején felejtett, így aztán most ott áll — ki tudja, hol? — egy semmire sem jó fémpálcával. A gépkocsi tulajdonosa pedig egy már sem­mire sem használható rögzitőcsonkkal. Ketten már vihetnék valamire, ha valamelyikük lemon­dana a maga jussáról a másik javára. Ezt viszont aligha várhatja el a tulajdonostól... Sz. L

Next

/
Thumbnails
Contents