Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-27 / 49. szám

r.yyyyyy.£•: a miskolciaké a szó Összetört armatúrák Rovatvezető: Nyikes Imre. — Postacím: Dél) Hírlap, Miskolc, 3901, Pt 39. — Tel.: 18-229 B. G. (Miskolc)? Túl gyorsan vált a lámpa Csak az elismerés hangján beszélhetünk a Szinva befejezése révén létrejött új útról, a Vörösmarty utca meghosszabbítá­sánál. Van azonban az itt lakóknak egy komoly észrevételük. A Rákóczi utcánál elhelyezett gyalogos átkelőhelynél levő jel­zőlámpa gyorsan vált át. Egy lassúbb járású, vagy beteg em­ber nem ér át a zöld jelzés alatt; még átkelés közben pirosat. rosszabb esetben már elindult járművet kap __A diákokról, iskolásokról már nem is beszélve, hiszen ők sokszor csoport­ban kelnek át a forgalmas úttesten. Két javaslatunk lenne. Az egyik: mivel alig ötszáz méteren négy jelzőlámpa is működik, legalább egyet meg kellene szüntetni, vagy állandó villogó sárgára állítani. A másik javaslatunk: a működő lámpák gya­logosokra vonatkozó zöld jelzést állítsák hosszabb időre. Id. Ócsai Géza Továbbra is az a véleményünk, hogy a fiatalok mozgási lehető­ségét nem a most kiültetett fák veszik el, azokra igenis szüksége van rossz levegőjű városunknak. Más kérdés az, hogy lehetőséget kellene találni több játszótér vagy sportpálya létesítésére, de nem olyan áron, ahogyan azt ön sze­retné. Mert a por és az ipar ál­tal szennyezett levegő is jelent olyan veszélyt, mint a mozgás­hiány. 3ó ötletet adott a DH Rovatunkban, olvasóink észrevételei aiapján, foglal­koztunk a miskolci nyilvános illemhelyek tarifáival. Töb­ben szóvá tették ugyanis, hogy az év elején egy-két W. C.-nél indokolatlanul emel­ték a használati dijakat. Olvasóink észrevételével megkerestük az illemhelye­ket szerződésben üzemelte­tők felügyeleti szervét, a városi tanács vb-hivatalá- nak városgondnokságát, hogy megtudjuk, miképpen álla­podtak meg az üzemeltetők­kel a szerződés megkötése­kor a használati díjakról. Kérdésünkre az alábbi vá­laszt kaptuk: Az üzemeltetőkkel kötött bérleti szerződésben nincs meghatározva a használati díj összege. A bérlő (azaz a W.C.-t üzemeltető) kötelezett­sége, hogy az árhatósági elő­írásokat és az adózással kapcsolatos tennivalókat maradéktalanul betartsa. A korábbihoz képest például emelkedhet a használati díj, ha közben az üzemeltető emeli a szolgáltatás színvo­nalát is. A díjak ellenőrzé­se az árhatóság feladata. Amennyiben meg nem en­gedett, vagy indokolatlan áremelést tapasztalnak, ter­mészetesen eljárást kezde­ményeznek a W. C.-t üzemel­tetők ellen. jjc Eredetileg vasajtó védte a Gömöri felüljárónál, a Zsolcai kapu végében a lámpatestek biztosítékait rejtő üreget. Ezeket azonban — ki tudja, kik? — letépték. S aztán már nem is ke­rültek vissza a vasajtók, hanem helyettük papundeklivel bu- gyolálták be a veszélyforrást rejtő nyílásokat. A baj csak ott van, hogy ettől a veszély nemigen múlt el... F. L. Miskolc Pocsékba vész a meleg Bizonyos rövid Időszako­kat leszámítva, környékün­kön nem panaszkodhatunk az idei télre. Ám még a 0 fok körüli hőmérsékletnél is tisztességtelen pazarlásnak lehettünk és lehetünk tanúi nemegyszer, szerte Miskol­con. A nyitott lépcsőházaj- tók, a kitárt ablakok önma­gukért beszélnek. Pedig köz­tudott: az energia drága, s nem kis tételt jelent az or­szág fizetési mérlegében. S hányszor, de hányszor az ab­lakokon át engedjük ki azo­kat a forintokat, melyek pe­dig segíthetnének bennünket a mérleghiány kiegyensúlyo­zásában ... S az vajon eszükbe jut-e egyeseknek, hogy a nyitott lépcsőházajtó a lakásainkat is lehűti, s az­tán nem győzünk reklamál­ni a TÁVHÖ-nél? ... Arról már nem is beszélve, hogy ilyen magatartás mellett fe­lesleges erőlködésnek tűnhet a lakások hőszigetelési prog­ramja is. Mert amit nyerünk a réven, elveszítjük a vá­mon. B. G. Miskolc Miskolc, Rákóczi u. 11. és további 8 aláírás „... a cikkben említett vé­dősövény alkalmazása a hó- fúvásos szakaszokon egyma­gában a hóátfúvásokat nem akadályozza meg, főleg úgy nem, ha az árok túloldalán telepítenék. A hófúvások elleni, növényzettel történő védekezésre műszakilag kel­lően alátámasztott előírások érvényesek és hatékonyak. A hóvédő erdősávok nem telepíthetők közvetlenül az út mellé, mert ez esetben a felfogott havat éppen az útra terítenék. A legkisebb távolság az útárok vagy a bevágás szélétől, a töltés lá­bától 20 méter. Ha valami akadálya van az első sor 20 —25 méterre történő tele­pítésének, az erdősáv 30—50 méterre való telepítése Is hatékony. Nem ajánlott rö­vid erdősávok telepítése, ha az adott szakaszon a két- három soros hófogórácsok sem adnak megfelelő védel­met. Az erdősáv hatékony­sága megszűnik, ha vala­mely oknál fogva kereszt- irányban megszakításokat Sáros lábú Bennszülött miskolci lévén, mindig örömmel tölt el, ha városszépítő munkát látok. Ezért örvendeztem akkor is, amikor tanácsházánkról le­kerültek a faállványok, s felújítva, friss sárga színben pompázott a régi szép épü­let. Illetve: a friss, sárga szín még ma is változatlanul tiszta — és remélhetőleg so­káig így marad —, ám a lábazat! Nos, a földszinti ab­laksor alatt kőlapokkal bur­kolták be a falazatot, s ez a „lábazat” manapság már nagyon piszkos. Sárréteg fe­ketéink rajta, s helyenként még firkálmányok is csúfít­ják. Pedig a tervezők nyil­kell eszközölni. Rövid sza­kaszokból álló erdősávnál a végeken légörvények alakul­hatnak ki, melyek hótorla­szokat képeznek. Az erdősáv növényzetfajtáinak összeté­telére vonatkozóan ugyan­csak műszaki előírások ér­vényesek. A fentiek alap­ján a hófúvás elleni véde­kezés véleményünk szerint egyszerű élösövény létesíté­sével nem küszöbölhető ki, ugyanakkor az erdősáv ter­mőterületen fennálló hely­igénye népgazdaságilag sem mindig indokolható. Az út­ügyi szervek eddig is és a jövőben is az adott lehe­tőségek sokoldalú mérlegelé­sével szervezik a hófúvások elleni védekezést, és ahol erre mód van, a hóvédő er­dősávok fejlesztését is. mi­vel ez nemcsak elsődleges célját szolgálja, hanem a környezetvédelmet is.” (A választ a Miskolci Közúti Igazgatóság műszaki igazga­tójától, Stoll Gábortól kap­tuk a Védősövényt az utak mellé című levélre.) tanácsháza... ván azért építettek ide kő­lapokat, hogy azokat köny- nyen tisztán lehessen tarta­ni. vízzel le lehessen mosni. A tények szerint azonban ez a lemosás ejmaradt. Az eső­víz pedig legfeljebb csak a szél csapkodására jut el idá­ig, s akkor sem olyan erő­vel, hogy magával vinné az autók által felcsapott sárré­teget. Ehhez a művelethez erős slag kellene, vagy időn­ként egy-egy takarító ügyes keze, súrolókefével... Talán a városi tanács illetékesei­nek hatalmukban áll ez ügy­ben intézkedni. n. p. Miskolc ILLENDÖ-E ANNYIT KÉRNI AZ ILLEMHELY HASZNÁLATÁÉRT? a várakozóknak Az Otthonban is Lapjuk február 2-i számá­ban F. L. nevű olvasójuk felvetette: adjon át a posta az Avas-délen újabb vona­lakat olyanoknak, akik nem igénylik, hogy vonalaikon távhívni is lehessen. F. L. nagyon jó ötletet adott a Miskolci Távközlési Üzem­nek. Február 14-én ugyanis több százan kaptunk értesí­tést arról, hogy ha 7 és 18 óra között lemondunk a táv­hívás lehetőségéről, felszere­lik a telefont a lakásunk­ban. Rendszeres olvasója va­gyok a Déli Hírlapnak, de szerintem cikknek ilyen si­kere még nem volt... Mogyorósi Ferenc Miskolc, Oszip I. a. 18. A lakás- és helyiséggaz­dálkodási osztály Petőfi ut­cai fogadónapjain olykor több tucatnyian várakoznak. Sokan a 9—10—11-es ajtók előtt, vagyis a folyósó vé­gén. Amíg a folyosó első ré­szén — nagyon helyesen — műbőrrel bevont padokat, ülőalkalmatosságokat helyez­tek el, ugyanez hiányzik a fentebb említett szobák elől. Pedig itt is várakoznak idő­sek. terhesnők, időnként még betegek is. Akiknek ugyan­csak jólesne leülni arra a fél órára, netán még több időre, amíg rájuk kerül a sor. A radiátorral szemben még itt is elférne egy pad, talán megoldható lenne a beszerzése. V. Gy. Miskolc van alma A Déli Hírlapban olvastuk a javaslatot, hogy helyes lenne, ha a város valameny- nyi éttermében rendszeresen lenne alma az asztalokon. Ezúton tudatjuk, hogy a mi éttermünkben — a Kilián- déli Otthonban — már más­fél év óta minden nap ott vannak az almával teli tá­lak egy külön asztalon, ame­lyen zsemle és kenyér is a vendégek rendelkezésére áll. Különösen fontosnak tart­juk ezt azért is, mert a szomszédos általános iskola tanulóinak zöme itt étkezik. A gyerekekre egyébként ak­kor sem szólunk rá, ha szü­netben, vagy bármikor be­szaladnak egy-egy álmáért, zsemléért. Az Otthon étterem dolgozói Az a papír vajmi keveset véd... Pad kellene KIT LEHET KIZÁRNI A KÜLFÖLDRE TÖRTÉNŐ UTAZÁSBÓL? N. B. miskolci olvasónkat a közelmúltban vámszabály, sértés miatt megbüntették, ezért arra kér választ: van-e olyan jogszabály, hogy emi­att 5 évig nem mehet kül­földre? A külföldre utazásról és az útlevelekről szóló jog­szabályok nem tartalmaznak olyan tilalmat, hogy meg k,ell tagadni a külföldre uta­zást attól, akit vámszabály­sértés miatt marasztaltak el, de felhatalmazást ad hason­ló intézkedésre. Köztudott, hogy Bulgáriá­ba, Csehszlovákiába, Jugo­szláviába, Lengyelországba, az NDK-ba, Romániába és a Szovjetunióba szóló magán­útlevél, valamint határátlé­pési engedély iránti kére­lem elbírálása általában a városi rendőrkapitányság; a felsorolt államokon kívül a magánútlevél iránti kére­lem elbírálása a megyei rendőr-főkapitányság hatás­körébe tartozik, néhány ki­vételtől eltekintve. A Minisztertanács idevo­natkozó rendelete felsorol néhány olyan esetet és ma­gatartást, amelyek alapján a jogszabály szerint kell meg­tagadni a külföldre utazást, majd felsorolja a megtagad­ható jogcímeket, és megje­löli azokat a kizáró okokat, amelyek alapján az illeté­kes rendőri szervek elbírá­lási jogkörben járnak eL Meghatározott ideig, de leg­feljebb az elkövetéstől szá­mított öt évig kizárható a külföldre utazásból az, akis útlevelet a hatóság félreve­zetésével akar szerezni, vagy útlevélkérelmében valótlan adatot közölt; útlevelével visszaélt, így különösen a korábbi külföldi tartózkodá­sát önkényesen meghosszab­bította, külföldön engedély nélkül munkát vállalt, vagy más állam területére távo­zott, mint ahová kiutazásá­nak engedélyezését kérte; külföldi tartózkodása alatta Magyar Népköztársaság ál­lampolgárához nem méltó magatartást tanúsított; ko­rábbi külföldi utazása so­rán vám- vagy devízabűn- cselekményt, illetve szabály- sértést követett el; elzárás­sal sújtható szabálysértést követett el. Az útlevél iránti kérelem elutasítása esetén a határo­zat kézbesítésétől számított 15 napon belül lehet felleb­bezni a határozatot közlő rendőri szervhez. A felleb­bezést az első foktól függő­en a rendőr-főkapitányság, vagy a BM Országos Rend­őr-főkapitányság útlevélosz­tálya bírálja el. Dr. Sass Tibor A maga nemében szép lenne a diósgyőri városközpontban levő szolgáltatóháznak ez a része, a cipészszövetkezet szom­szédságában. Csak éppen a világítási armatúrákat összetörték, vagy leszerelték. Az egész sorról’ Hogy mikor és kik, azt nem sikerült megtudnunk; az egyik itt dolgozó szerint már régen, s csak a huligánok lehettek... Akárkik, is voltak, most már helyre kellene állítani a szerkezeteket. I.. J. Miskolc Víz tört fel a parkban Kolumbusz matróza annak idején nagy el­ragadtatással tudatta társaival: végre meg­pillantotta a Földet. Mi azonban vizet lá­tunk, s ennek koránt­sem örülünk úgy, mint Amerika felfede­zői a szárazföldnek. Ez a víz a játszótéren tör fel, kis parkunk­ban, s megközelíthe- tetlenné teszi a közös porolót is. S mivel nem hideg, hanem meleg vízről van szó, néhányan már arra gondoltak: fóliasátrat telepítenek a parkban, s hozzálátnak a pri­mőrtermesztéshez. Mert a meleg víz tar­tósnak ígérkezik, hiá­ba szóltunk ugyanis több helyre, nem ál­lítják meg a folyását. A Kőrös! Csőm; Sán­dor a. 1. sz. alatti ház lakói nevében: K. J.-né Szerkesztői üzené£efe:

Next

/
Thumbnails
Contents