Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-27 / 49. szám
Kevesebb, de általa több lebet... Miskolci beruházások Látványos avatóünnepségeknek aligha leszünk tanúi az idén Miskolcon, de jó néhány olyan beruházás készül, amelynek költsége több steáz millió forintra rúg. A drótgyárban — építészeti szempontból is érdekes — az' új igényeket kiszolgáló csarnok épül. Hely híján a régi fölé emelték a 60 méteres, feszített szerkezetű építményt. Az ÉÁÉV közreműködésével kialakított munkahelyet jobbára gyári anyagból szerelték össze. így olcsóbb. Az Északmagyarországi Vegyiműveknek is nagy tervei vannak- a megvalósulás azon múlik, hogy a százmillió forintot érő. csak dollárért beszerezhető berendezés megérkezik-e. A DIGÉP- ben augusztusra tervezik befejezni a turbókompresszortelep energiamegtakarítást ígérő beruházását. A járműjavító is belevágott eev korszerű javítócsarnok építésébe. ám különböző pénzügyi nehézségek miatt nem valószínű, hogy az eredeti 1985- ös átadási határidőt tartani tudják. A magyar kohászat jelenlegi legnagyobb, egvmil- liárd forint körüli beruházásának Sajókeresztűr a színhelye. Anyagot, energiát, szállítási költséget kímél az a befektetés, melynek nyomán dúsabb érc kerülhet majd a kohókba. A megyeszékhely infrastruktúrájának fejlesztésére szánt zsák természetesen ..feneketlen”. hiszen a sok sem lenne elég. A pénzügyi terv kényszerű átírása átíratta a A Jókai utcai építőket nem zavarta a tél. lakásépítési formák arány- listáját is: megrövidítette az északi tehermentesítő utat; elhalasztotta a miskolci trolibusz-telepítés időpontját is. Aj ércelőkészitő mű pillanatnyilag a hazai kohászat legnagyobb beruházásának színhelye. (Kerényi felv.) Kinek jár? Atk pzési támogatás Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke új rendelkezésével kiszélesítette azoknak a dolgozóknak a körét, akik úgynevezett átképzési támogatást kaphatnak. Ezt a támogatást arra az időre fizethetik, amíg a dolgozó saját hibáján kívül új szakma ismereteinek elsajátítására kényszerül. Az új jogszabály lehetővé teszi, hogy ezután azok a dolgozók is átképzési támogatást kaphassanak, akik a termékszerkezet változása miatt a vállalaton belüli munkaerő-átcsoportosítással kerülnek olyan munkakörbe, amihez új szakmát kell tanulniuk. A támogatást korábban csak azok vehették igénybe, akiknek régi munkahelyükön vállalatuk a termékszerkezei átalakítása miatt nem tudott munkát adni, s ezért más vállalatnál voltak kénytelenek elhelyezkedni. amikor új szakmát kellett tanulniuk. A támogatást a képzés és betanulás idejére lehet kérni, ha ez idő alatt a dolgozó keresete nem éri el a korábbi átlagát. A támogatással a két kereset közötti különbözeiét egyenlítik ki. Az átképzési támogatás engedélyezését a munkáltatónak kell kérnie a területileg illetékes megyei, illetve a fővárosi tanács munkaügyi szakigazgatási szervétől. Tanácstagok beszámolói Holnap tartja tanácstagi Beszámolóját Káló István !42. vk.), Baross Gábor u. U. 1*2. jsfc. paria Laptervezet. 17 órakor; Budai József (44. vk), Baross Gábor u. 18., 1/2. sz. párta laptervezet, 17 órakor. De végre rendeződik a Tiszai pályaudvar és környéke, ha szakaszosan is, de megújul a forgalmi átszervezés óta felértékelődött miskolci villamos pályája, s sok száz családnak ad majd új otthont a Jókai utcai lakótelep. Két évvel ezelőtt Miskolcon 26 jelentősebb, központi döntésű, valamint állami támogatással megvalósuló beruházás kivitelezése folyt. A költségek teljes összege 12 milliárd forintra rúgott. A szám és az összeg is csökkent azóta, de ezzel a kevesebbel is gazdagabb lehet a város. (bTaekó) Próbavásárlás henteseknél, kocsmában, líincsesboltban I• Soha rosszabbat...! Egy kereskedelmi ellenőrzés tapasztalatai A városi tanács kereskedelmi osztályának ellenőreivel hét miskolci üzletben jártunk, megtapasztalni: hogyan mérnek a hentesek, kalkulálnak a pecsenyesütők, számolnak az ABC-ben, s egyáltalán — mi van a pult alatt? Egyetlen helyen haragudtak ránk: a pénzverde Arany János utcai Kincsesboltjában. Starthelyünk a Búza téren volt, a Szikszói nagyközségi Tanács Hatósági hús boltjában kezdtük. o OLYKOR BORJÚHÚS IS VAN ... Sokak által kedvelt ez a hússzék. Olcsó és kifejezetten szép, friss marhahús, birkájává kínálta magát az eladótérben. Próbavásárlás .. . — Sertéshús nincsen? — Most sajnos nincs. De a héten még érkezik. — Akkor kérem azt a rostélyost . .. Papír került- a mérlegre, rá a viruló, jókqra hússzelet: — Egy kiló 87 deka. Maradhat? ... Nyolcvanhét-ötven. Parancsol mást? — Fél kilót a birkaelejéből ... — Ötvenkét deka... Tizennyolc-nyolcvan. Mérleg, számolás, az ellenőr fizet. Aztán igazolja magát. A hentes egy pillanatra meghökken, majd készségesen kalauzolja az ellenőrző csoportot a raktár felé. Előbb azonban ismét mérlegre kerül a portéka, s kiderül: hajszálpontosan mért és számolt az eladó. Aminthogy nyugodt lélekkel nyitotta meg a hűtőkamrákat, mutatta meg a belső polcokat is. Csak az volt bent, ami kint is. — Borjúhús? A héten volt már. Olykoi akad. ha nem is mázsaszám. Az ára? Attól függ, melyik részét kéri a kedves vevő: van 40 forintos, de van hetvenes is. Kilója persze... (Az ellenőrző könyvbe ugyan nem került be, de élőszóban gratuláltunk a pontos, gyors és udvarias kiszolgálásért ...) • SOK DEKA SOKRA MEGY Tulajdonképpen alkalmatlan „vendég” az ellenőr. Akaratlan is megakasztja a kiszolgálás ritmusát. Hát még ha éppen az áruszállítás kellős közepébe csöppennek be le, mint mi, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 429. sz. Szárnyasboltjában. Tizenhat négyzetméteren dobozhegj'ek — hűtött vagy frissen vágott baromfi mázsáival, tojásezrével —, négyen kiszolgálnak, s a boltvezető — Tóth Sándorné — irányítja a belső „forgal mat”. — Egymilliós a bevételünk havonta. Naponta szállítanak Debrecenből, kell az utánpótlás. hisz két nap alatt kél el egy-egy „adag” ... A próbavásárláson túljutva — miután a vásárlók érdek- védelmét rendben letudtuk *—"-kerül szóba a „pult másik oldala”. A szállítómunkás kezdte mondám, hogy szerinte hol a baj: „Az elosztás arányai... azt kéne megnézBaráti kör — helyben Ha Pestre szólítja a munkája akár csak egy napra is kedves barátomat — saját bevallása szerint —, már Mezőkövesdnél honvágya van. Elismerem, szélsőséges a példa, de az mindennapos eset, hogy a szülővárosától, falujától tartósan távol élő ember nosztalgiával, sóhajok között emlegeti régi pátriáját, és kitörő örömmel üdvözli földijét, ha véletlenül összefut vele az utcán. Csak győzzön válaszolni a záporozó kérdésekre ... Néhány száz, megyénkből elszármazott atyánkfia úgy határozott 1981-ben, hogy nem bízza a sorsra az ilyen találkozásokat, és baráti kört alakított Budapesten. Rendszeresen összejönnek, és szívesen látnak vendégül megyei művészeket, népi együtteseket, énekkarokat. Ameny- nyire tudják, egyengetik a megye útját, ha mással nem, azzal, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtenek számára a székesfővárosban. Tetszik nekem ez az ötlet, és fölöm rajta a fejem, hogyan lehetne baráti társaságot alakítani Miskolcon. Az elnevezést adaptálnám, de a program jócskán eltérne. Eltérne például abban, hogy én a ma is itt élők közül toboroznám a tagságot. Lehet, hogy első olvasásra képtelenségnek tűnik, pedig higgyék el, nem az! Induljunk ki abból, hogy messziről nézve érdekesnek. szépnek tűnik fel minden, ami városunkkal és lakóival történik. És ha tényleg az is? Csak nem vesszük észre, mert közelről nézzük, s nem látjuk a fától az erdőt. A minap egy várospolitikai fórumon az egyik felszólaló azt mondta: mostanában letagadja. hogy törzsökös miskolci, ha születési, illetve lakhelye lelöl érdeklődnek. Mindjárt lel is sorolt néhány olyan tényt, mely a keserű szavakra indíttatta. Idézzem sorra? Azt hiszem, felesleges, hiszen mindannyiunkat elszomorít, ahogy kivételesen szép természeti értékeinkkel gazdálkodunk, mindannyiunkat riasztja lakótelepeink monotóniája, az utcák piszka, köztereink elhanyagoltsága. Csakhogy — és itt a bökkenő! — mindezt nem Miskolc csinálja velünk, hanem mi csináljuk Miskolc- cal. Egy város nem házak összessége, még kevésbé valami megfoghatatlan fogalom. hanem hús-vér emberek közössége, s a közösség minden jó és rossz tulajdonsága tetten érhető egyéni megmozdulásainkban. Nézzék el, ha túlokoskodtam a dolgot, s írják annak a számlájára, hogy egy újszerű baráti társaság propagálójának kötelező az eszme'i alapvetés. Ígérem, most már csak a lényegre szorítkozom: egy olyan baráti társaságot kívánok szervezni, m^ynek minden tagja fenntartás nélkül elhiszi, hogy ami messziről olj’an szép és ei dekes, az közelről sem lehet teljesen csúnya és unalmas. Minimális programként ezért azt tűznénk sárga lobogónkra (néhány éve hivatalosan ez a város színe), hogy kezeljük egymást úgy. mintha rég nem látott földiek lennénk. Azaz. üdvözöljük ismerőseinket kitörő lelkesedéssel, öleljük meg, ha férfi (még melegebben, ha nő), veregessük hátba. és érdeklődjünk bensőséges hangon családja, rokonsága. a kpzös barátok hogv- léte felől. Emlegessük úgy városunk szép részeit, mintha már hosszú évek óla nem láttuk volna az Avas lágy lankáit, az árnyas-bokros tapolcai parkot, a régi házak díszes vaskapuját. Az eszünkbe se jusson közben, hogy az Avast majdnem teljesen beborították szürke panelépületekkel, hogy a tapolcai park gyepágyát gyalogösvények szabdalják szerteszét, hogy a cirádás vaskaput eszi a rozsda. Időnként mutatkozzunk be magunknak a jó oldalunkról. legalább elvétve emlegessük sikereinket, hallgassuk áhítattal kórusainkat, gyönyörködjünk táncosaink fürge figuráiban, és tapsoljunk színészeinknek! Azaz, szeressük legalább annyira Miskolcot helyből, mint más nekifutásból. fbekesj ni ...” Aztán kiderül : az sem árt olykor, ha a szállított árut utánmérlegelik, Igaz, csak pár dekát hibádzik egy- egy doboz tartalma, 25—80 dekával kevesebb a hús „túra” nélkül. Bodnár Józsefié, az ellenőrző csoport nagy rutinnal rendelkező vezetője azonban másként számol: tíz doboznál ugyanis ez már három kiló. Ára 120 forint. Ez bizony a kereskedő kára. S hányszor tíz doboz kerül ide havonta pár dekás hiánnyal? (Az e^'-nörzö könyvbe persze „bevésik” ezt is. tgy igazságos. Nemcsak a vásárló érdekét kell védeni...) # A VENDÉG MÉRGES VOLT... Megesik, hogy az ellenőrzés miatt azok háborognak, „akikért szól a nóta”. A Búza teri 501-es kocsma vendége például mérgelődött* a 1 kontroll miatt. — Minek ide jönnek? Menjenek csak a szomszédos hentesboltba . . . Azt nézzék meg. hogy mit csinálnak ottan a . A felsőzsolcai Riczkó Barnabásáé — az ellenóczocso- port másik tagja — próbálta nyugtatni a méltatlankodót, Bódnárné viszont esak mosolygott rajta: van, ahol a vásárlók, vendégek figyelmeztetik a boltosokat, hogy vigyázzanak, mert ellenőrök járják a környéket. Fura cinkosság az ilyen ... Itt sem kellett volna félteni a szerződéses üzletvezetőn: az 501-esbeo minden rendben találtatott. Sem a mércével, sem a számolással, még csak a tisztasággal ^n» volt hiba. — Három honapja rertfök át a kocsmai szerződéses üzemeltetésre. Ügyelünk rá, hogy ez a kocsma — ne legyen „kocsma”. — Raft Jó- zsefné. az üzlet vezetője saját érdekéről beszélt: három éve van a nyugdíjig, nem akar kockáztatni semmi bonyodalmat ... — Nyugodtan akarok aludni addig is... S hogy a mérgelődő vendég „tippje” se maradjon ki, átmentünk a szomszédos — 431. számú — húsboltba. Soha rosszabb eredményt: ott is minden stimmelt ! (Folytatás « holnapi seá- munkban: Mi volt a puh alatt?) ..aérimtrü Nem 'eil drágább 3 lei .4: egyik országos napilapban olvastuk a múlt héten, hogy január 1-től 4 forintra emelték a helyi telefonbeszélgetések diját a közületi állomásokon. Mivel többen érdeklődtek nálunk, valóban így vau-e. megkérdeztük a miskolci posta tudakozóját. Ott elmondották,, hogy a hír nem igaz. Változatlanul 1,50 forintért számlázzák a közületi állomásokról folytatott beszélgetéseket 3 percenként, a nyilvános állomásokról pedig továbbra is csak 2 forintért lehet beszélgetni ugyanennyi ideig.