Déli Hírlap, 1984. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-28 / 24. szám
ki öoyelelcken történi Hétvégi kirándulásokhoz Csűreim!és Fiatalok Ma is folytatják az őszip István utcai vízfolyás megszüntetését a vízművek szerelői. Nehéz kiásni a repedt csövet, mivel a közvetlen köüdülőhelyei zelében egy postai kábel húzódik. Ezen kívül több kisebb vízfolyást jelentettek még be az ügyeletén. S mivel tegnap óta ismét nyitva a termálfürdő, ennek a vize hiányzik a hálózatból. Több szivárgást jelentettek a Tigáz ügyeletén az elmúlt 24 órában. Ezenkívül is sok a munkájuk; többen kérték például a gáztűzhely bekötését a most átadott Jókai utcai lakásokba. Az éjszaka is dolgoztak a MIK hibaelhárítói. Két helyen megjavították a villanyt, és üzemképessé tették a felvonót. Négyszer kértek segítséget a Volán autómentőitől az elmúlt 24 órában. 4A 37-es útról Putnokra vontattak egy karambolos Skoda személy- gépkocsit. A Városépítő Tudományos és Tervező Intézet átfogó javaslatot dolgozott ki az ifjúsági turizmust fogadó üdülőterületek és kirándulóhelyek hosszú távú fejlesztésének lehetőségeiről. A vizsgálatok szerint dinamikusan, az ezredfordulóig várhatóan két-háromszo- rosára nő a fiatalok hétvégi utazásainak, üdülésének forgalma. A bővítésnek mintegy a fele megoldható meglevő épületek átalakításával, kihasználásával, a másik fele pedig már csak újabb kereskedelmi és üdülési szálláshelyekkel. fgy hosszú távon mintegy 15 ezer új szálláshely létesítésével lehet kielégíteni a várható igényeket. Elsősorban a nagvobb városok körzetében jelölték Sorban állás a jósnönél Babonabál a Júnóban Kínai orvosok nagy sikerrel vetették be az akupunktúrát a dohányzás elleni harcban — jelentette a minap a China Reconstructs című folyóirat. Mint a lap beszámolt róla, egy sanghaji kórházban 909, erős dohányost kezeltek ezzel a gyógymóddal. A kezeltek ket-há- rom nap után már napi 2— 5 cigarettával is megelégedtek, többen pedig teljesen leszoktak a dohányzásról. A két-három hetes kezelés során a dohányos mindkét fülkagylójába akupunktúratűket szúrtak, majd negyedóra múltán eltávolítják azokat és a helyükre tapaszt ragasztanak, amely egy „vangholiuhszing” nevű, gyógynövényből készült szerrel van átitatva. Amikor a dohányos vágyat érez a cigarettára, meg 'kell nyomnia ezt a tapaszt, hogy a gyógynövényoldat is kifejthesse hatását. A kezelés „titka** abban rejlik, hogy a fülkagylók idegpályáinak akupunktúrás kezelése jelentős „ízlésváltozást” okoz a pácienseknél. A tűk ugyanis a száj és a nyelv működését szabályozó idegekre gyakorolnak hatást. Ideális esetben a dohányzás iránti óhaj nyomban megszűnik — írja a kínai folyóirat. A legtöbb dohányos Nem vagyok babonás, de a babonabálon hinnem kellett a jósnőnek. Lesz itt pénz és szerelem, hát kell-e több az év elején? A „félhivatásos” jósnő inkognitóban maradt a tegnap esti Ez a divat-bálon. Nem tudta kielégíteni az igényeket; mindenki faggatta volna a jövendőről, de már éjfélt kongatott az óra, és csupán addig tartott a transzállapot... Az Ez a divat bált 8 órakor nyitotta meg annak rendje-módja szerint Zsigmondi Márta főszerkesztő, majd a szóvivő, Rózsa Györgyé volt a főszerep, aki a februári nyomdaillatú divatlap címlapjáról elevenedett meg. Most az álmokat „kapcsolta”, azaz fejtette meg sok humorral. Volt itt a 13 babonás szám jegyében minden: szám szerint ennyi manöken, akik fekete-fehér, fekete-piros ruhacsokrot vonultattak fel, a nosztalgia jegyében; estélyi csodákat és mai irigyelni- valókat a Magyar Divatintézet tervezőinek ötleteiből. A 13. maneken sorsolta ki az egyik főnyereményt, amely 13 üveg pezsgő volt egy asztaltársaság számára. Gazdára talált a sorsolásod öt csinos ruha, ebből kettőt csaknem felpróbáltattak két erősebb nembeli nyertessel. A bálozók hagyományos modell-szépségversenyén győzött a fehér és a fekete, amelyre virággal szavaztak a bálozók. Ez az idei divat- színirányzat. • A műsor meglepetése Kovács Kriszta és Szolnoki Tibor volt, a híres rockopera szereplői belopták magukat a miskolciak szívébe. Olyan tapsot kaptak, hogy jövőre is szeretnék őket viszontlátni. jjc Sokaknak szerencsét hozott e szőke hölgy, aki a báli új- Cágtombolát árulta saját életnagyságú reklámja tója alatt. meg a hétvégi üdülésre felhasználható újabb területeket, fogadóhelyeket. Több mint ötven térséget javasoltak erre a célra, főként vízparti területet. A tervezett új fogadóhelyek jelentős része sátortábor, s a gyalogos túrázók vándortáborozására 16, a kerékpárosokéra pedig hat térséget jelöltek meg a szükséges túraállomá^okkal együtt. Üjabb területeket jelöltek meg egyebek között a Nyu- gat-Dunántúlon, a zalai és a gödöllői dombságon, a Vértes, a Gerecse és a Börzsöny térségében, a Rába, a Dráva, a Duna, a Hernád, a Bodrog, a Sajó és a Tisza völgyében. A fejlesztésre javasolt területek 60 százaléka vízparti, 30 százaléka hegyvidéki üdülésre nyújt lehetőséget. Az igények idényjel- lege és a beruházások mérséklése érdekében új sátortáborok létesítését helyezték előtérbe, s ily módon elégítik ki az igények mintegy 50 százalékát. Az uj szálláshelyek 20 százalékára meglevő épületek hasznosítását javasolták, s további 30 százalékára új épületeket terveznek, amelyek nemcsak nyáron, hanem egész évben fogadják majd a fiatalokat. Előkerül a Kimet Kupa? A brazil rendőrök változatlanul nagy erővel kutatnak a december 19-én eltűnt Rímet Kupa után. Úgy tűnik, jó nyomon vannak, mert hivatalosan v bejelentették, hogy három személyt őrizetbe vettek, s ezeknek bizonyára közük van a brazil válogatott által a három győzelem alapján végleg birtokba vett világbajnoki trófea elrablásához. Az egyik őrizett személy a brazil labdarúgó-szövetség korábbi hivatalos alkalmazottja. egy másik pedig ékszerész. Rendőrségi felhívás Jelen tkezz a károsultak j(t A Vígszínházban bemutatták Weöres Sándor: A kétfejű fenevad című történelmi játékát, Valló Péter rendezésében. Képünkön: Bánsági Ildikó és Pap Vera a darab egyik jelenetében, (Ilovszky Béla felvétele) Néhány nap alatt leszoktak... Akupunktúrával a dohányzás ellen számára a' cigaretta ízetlenné válik, másoknál csípős vagy keserű érzetet vált ki. A kezelésben részt veiteknél mindazonáltal erős akarat szükségeltetik ahhoz, hogy a „szurkálások” után, a hatás elmúltával ne gyújtsanak ismét rá. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerin! a 4. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők:» találatos szelvény nem akadt; 4 találatos szelvénye 76 fogadónak volt, nyereményük egyenként 129 597 forint; 3 találata 7525 fogadónak volt, nyereményük egyenként 654 forint. A 2 találatos szelvények száma 238 777 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A könyviizletbcn Sikkasztás, okirathamisítás A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szerencsi, 199. számú boltjának vezetője volt 1980. január 1-től Né- medy József. Ugyanitt már 1977-től dolgozott eladóként, illetve pénztárkezelőként Kovács Lász Ióné. A boltvezetőnek — mint minden ilyen üzletben — feladata volt például az eladók irányítása, a könyvek beszerzése, a bizományos terjesztők szervezése és folyamatos elszámoltatása. Némedy József e feladataival, lehetőségeivel visszaélve, a kezelésére bízott könyvekből — rendszeres haszonszerzés céljából — nagyobb mennyiségű könyvet vitt a lakására. A bizonyítékok szerint ezek értéke 1980-ban 3682 forint, 1982-ben 5651 forint volt. A bizományosoktól pedig 1981. szeptember 3-tól 1982. július 12-ig — hét tételben — ösz- szesen 54 300 forint készpénzt vett fel. Az összegeket azonban nem fizette be a pénztárba, hanem ezekkel sajátjaként rendelkezett... A leltárhiányok elkerülése végett Némedy fiktív terhelési és jóváhagyási bizonylatokat állított ki, vagy: állíttatott ki Kovács Lászlóméval. A pénztárosnő tudott tehát a boltvezető cselekményéről, de ezek leplezésében — Némedy utasítására — közreműködött. Állítólag nem merte megtagadni vezetője utasításait. Kiállított és aláírt tehát több egyenleg-elismerőlapot. Például T, József nevét is aláhamisította ilyenekre. A Miskolci Járásbíróság dr. Kehrer Péter büritetőta- nácsának jogerős ítélete szerint a 27 éves Némedy József bűnös nagyobb értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért — halmazati büntetésül — egyévi szabadságvesztésre, valamint 15 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélték. Kötelezték továbbá arra is, hogy a Művelt Nép Könyvkiadó Vállalatnak . 55 633 forint kárt, valamint ennek 5 százalékos kamatát, továbbá a B.-A.-'Z. megyei Illetékhivatal* felhívására, 3336 forint polgári eljárási illetéket fizessen meg. A szabadság- vesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették. Ha ez idő alatt a legcsekélyebb bűntettet is elköveti, börtönbe kerül. Kovács Lászlóné négy rendbeli magánokirat-hamisítás vétségét követte el. A 25 éves asszonyt e bűncselekményért kétévi próbára bocsátották. CENTRUMHÉTFŐ AJÁNLATUNK 20 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL ERKÉLYRE ES KÁDRA AKA5ZTHATÓ RUHASZÁRÍTÓ ÉS MŰANYAG ASZTALTERÍTŐ VÁRJA ONT A A Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálati alosztálya lopás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, akik 1983. szeptember közepétől december 18-ig terjedő időben ismeretlen sértettől eltulajdonítottak 5 tekercs, kb 400 kg súlyú mezőgazdasági ‘ fóliát és 66 db fonott műanyag zsákot. A rendőrség kéri azon személy vagy vállalat jelentkezését, aki a jelzett időpont között a leírt anyagok eltulajdonítását észlelte, de büntető feljelentést ez ideig nem tett, vagy ilyen ügyben más rendőri szervnél feljelentést tett, jelentkezzen a 36-141-es telefonon a 439-es melléken, munkaidő után, a kapitányság ügyeletén, illetve a 185- ös melléken. DELI HÍRLAP, — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának ooUükaj. aapllaola. — Főszerkesztő: CSAL A LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc Bajesv-Zslllnszkv út IS. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont- 38-941 Titkárság- 18-223: Pel- és várospolitikai rovat: ia-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika- 18-226- sport- 18-222: Információ 13-227. — Kiadta: a Borsod megvei Lapkiadó Vállalat Miskolc Balcsy-ZstHnszky út 15 3327 Postacím- Miskolc 3501 Pf • 179 - felelős kiadó- VEHES MIHALV. Telefon 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi út IS—17 3525 Telefon: 16-213. - Ter- 'Cs7tl- a Magyar Posta Kapható: s hírlapárusoknál Előfizethető 9 htrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél Előflze- ésf dll: eey hónapra - 34 forint negyedévre: 102 forint, eev évre- 199 forint. — Index- 25951 — Készült* a Borsod meevel Nvrm- 1a!par! Vállalatnál F. v.t KTT.IAN BELA. — ISSN M33—(w l