Déli Hírlap, 1983. december (15. évfolyam, 284-308. szám)

1983-12-19 / 299. szám

■"T" ♦ Az itt gyártott bútorok, ha közvetve is. tie Ausztriába Olaszországba, az NSZK-ba, Lengyelországba is elviszik Encs hírét. (Kerényi László felvételei.) Encsen, decemberben Híres volt, város A jó hír örömét sem ront­hatja a múlt néhány kese­rű története. Encs január 1- én városi címet viselhet, de az urbánusságig vivő út, bi­zony, göröngyös volt. A település neve már egy 1219-ben kelt adományozó levélben feltűnik. Malmáról a XVI. század közepén tesz­nek említést az iratok. Tud­juk, hogy a község „1559- ben a Tornai várhoz való tar- tozdndúságának fenntartásá­val Mágoczy Gáspár és Ta­más kapitányok tulajdonába jutott, kik azt Vingarti Hor- vát Gáspár özvegyétől 1400 magyar forintért vette meg”. Az 1715-ös összeírás a teljes elnéptelenedésről tudósít: egy magyar jobbágy, egy zsellér .„. Korábban járvány pusztított, még korábban a hírhedt császári hadvezér, Rabutin égette fel Encset.-f ABAÚJ KÖZPONTJA Kedves, barátságos hely ez, az Abaújban mindig is a vitalitás legszebb erényeit felmutató község. Már az előző századokban Is dicsér­ték híres legelőit, mintágaz- dasággá lett majorjait. Encs — ha szabad így fo­galmazni — nagy karriert futott be. Mindössze tizen­két éve annak, hogy meg­kapták a nagyközségi ran­got, s immár a városi cím birtokosai. — Annak idején. 1971-ben másfél ezren lakták a tele­pülést — mondja a tanács elnöke, Buzps László. — Utána indultunk csak igazán fejlődésnek. Ma Encsen 4720 ember él, de a hozzánk csa­tolt Gibárd. Abaújdevecser és Fügöd községek lakóival együtt majd’ hétezren va­gyunk. A tanácselnök tizenegy éve vette át a stafétabotot előd­jétől. azóta fáradozott azért, hogy a városiasodó Encsből város legyen. — Tájékunkat sokáig úgy emlegették, hogy a ..sötét Abaúj”. Ipar nem volt, a mezőgazdaságból éltek az emberek. Még egy évtized­del ezelőtt is 15 ezer abaúji ember ingázott a munkahe­lye és a lakóhelye között. Elértük azt, hogy most Encs- ről alig 500—600 ember jár el dolgozni. Itt helyben pe­dig háromezren keresik ke­nyerüket, s közülük legalább ezren az iparban dolgoznak. + BEFOGADJA AZ IDEGENT Az ipart itt elsősorban a Budapesti Bútoripari Válla­lat Mf-es számú gyára és a Mezőgép jelenti. Érdekes, hogy mindkét gyár vezetője miskolci, mindketten napon­ta járnak a településre. A bútoros Takács Bertalan és a mezőgepes Veszprémi Fe­renc egyaránt azt vallja, hogy megszerették a nagy­községet, a leendő várost, ám a megyeszékhelyt nem hagyják el. — A bútorgyár — mond­ja az igazgató — évente 350 millió forint termelési érté­ket produkál, s termékei ré­vén Encset több külföldi or­szágban is ismerik. A Mezőgép-nél 220-an dol­goznak, 130 mlilió forint a termelési értékük. Autóhű- tök, légszelepek, hajóemelők kerülnek ki a gyárból. — Alig egy éve vagyok vezető — magyarázza Veszp­rémi Ferenc —, s máris meg­választottak a nagyközségi sportkör társadalmi elnöké­nek. Ebből is látszik, befo­gadja az idegent a telepü­lés... Ebben az ötéves tervben Encs fejlesztésére a megyei tanács félszáz' millió forin­tot biztosított. — Azért csak ennyit — jegyzi meg a tanácselnök —, mert akkoriban már erősen szó volt egy 5 milliárd fo­rintos beruházásról a köz­ségben. Tűzállóanyag-gyár épült volna, s a kapcsolódó jellegű beruházásokból több, mint százmillió forint jutott Volna a községnek. Lett vol­na új iskolánk, 100 férőhe­lyes óvodánk, 400 négyzet- méteres ABC-áruházunk, kö­rülbelül 300 lakásunk, s a gáz is eljutott volna Encs­ié. Am a gyárépítés elma­radt, s maradt az 50 millió forint. Ebből pedig nem fut­ja mindenre. + A RANG KÖTELEZ És Encs büszkeségére, a tornacsarnokra sem futotta volna a pénzből, ha a lakos­ság nem segít. A 25 milliót érő csarnokhoz az állam 3,5 milliót adott. A többi tár­sadalmi munkából, adomá­nyokból jött össze. Az egy főre eső társadalmi munka értéke itt 3000 forint, elsők között állnak ezzel a me­gyében. összefogással, jófor­mán pénz nélkül készült el 2,5 kilométer szennyvízcsa­torna, 5 kilométer vízveze­ték. — Itt mindenki magáénak érzi a községet — mondja az elnök. — Sokat tesznek érte az emberek, a társa­dalmi munka nélkül nem állnánk itt. Január 1-től Encs város lesz. Tennivaló még bőven akad. Elsősorban új iskolára vágynak a helyiek. Az 1060 általános iskolás igencsak szűkös körülmények között tanul. A tornacsarnok két kistermében a kényszer mi­att két tantermet rendeztek be. — A nagyközség már sok­szor bizonyított. A városi cím pedig kötelez is ... Búzás János január 1-től Encs város tanácselnök-he­lyettese lesz. B. I.—I. S. Űj házak épülnek, Abaúj egyetlen városába mind töb­ben jönnek lakni. Az eladott telkeknek a többszöröse is el­kelne. Az Életjel hősei emlékeznek Harmincegy évvel ezelőtt az egész országot napokig lázban tartotta egy bányász­tragédia. Talán még ma is sokan emlékeznek rá, ami­kor 1952 decemberében be­tört a víz a szuhakállói bá­nyába. Akkoriban játékfilm is készült az esetről. Két| túlélővel. , Kónyáné Kresák Magdolnával és Barnóczki Lászlóval idézzük fel szuha­kállói otthonukban az ese­ményeket. * — huszonötén dolgoztunk 1952. december 16-nak haj­nalán az V-ös telepi front­fejtéseken — emlékezik visz- sza Bamócáki László. Egy robbantást követően keletke­zett nyíláson tört be a víz a légvágatba, amely magá­val ragadta az egyik csil­lést, aki sikerült kimentenie a bányásztársaknak. Két vá­jár azonban ott maradt... — Mi történt ezután? — A fronti légvágatban húzódtunk meg — veszi át a szót Kresák Magda. — Olyan háromszáz méterre a víztől. Mindnyájan egy ku­pacban voltunk, de ép és a kolléganőm, Szűcs Zsuzsan­na — a többi mind férfi volt — összekarolva, kissé félrehúzódva vártuk sorsun­kat. A vizes ruhában nagyon fáztunk. Két nap után ki­merült a karbid és még négy napig sötétségben tartózkod­tunk. Gondolhatja, milyen érzés volt. — Hogyan viselték el a több napos megpróbáltatást? — Nehezen — folytatta. — Akadt aki kiborult, s ez majdnem tragédiához veze­tett, de a többség remény­kedett. Mindenki csendben Tanácstagok Ma tartja tanácstagi foga­dóóráját Éles Sándorné. 1/3. pátalapszervezet, Tízes hon­véd u. 21. sz., 17 órakor; Budai József és Káló István, pártalapszervezet, Baross Gá­bor u. 18. sz., 17 órakor; Fa­ragó Erzsébet, Szikra mozi párthelyisége, Marx Károly u. 49., 17 órakor; Keszthelyi Zoltán és Kovács Ernöné, 1/7. sz. pártalapszervezet, Régi újságok segítségével idézik fel az eseményeket Kónyáné Kresák Magdolna és Barnóczki László. kitartott, mert tudtuk, hogy az egész ország összefogott értünk. Nem volt nekünk kedvünk egymással még be­szélgetni sem. Három napig étlen-szomjan voltunk, és csak azután jött a csövön keresztül: a rántott leves, a tea, a vajas kenyér, és a keksz. — Film is született az esetről — vetem közbe. — Bárcsak az egész fil­men történt volna — szinte egyszerre sóhajtanak fel. — fogadóórái Kisfaludy u. 35--37. sz., 18 órakor; Kovács György, pártalapszervezet, Tízes hon­véd u. 21., 17 órakor; Ko­vács János, 8. sz. Általános Iskola, Éder György u. .1., 17-től 18 óráig; Márkusz De­zső, hejőcsabai pártalapszer­vezet, Csaba vezér u. 95. sz., 16 órakor; Bodnár Géza, •Megyei Tűzoltólaktanya. 17 órakor. Az Életjel című filmet 1954 szeptemberében mutatták be Izsófalván. Szinte az egész környék megjelent. Szerepe­met Berek Katalin játszot­ta. — Beszélnek még a vízbe­törésről a faluban? — Természetesen. Ez örök téma lesz. — A tizenhét bányász kö­zül hányán élnek még? — Tizenhármán. * „December 22-én délelőtt 10 órakor kint az emberek között végigfutott a hír: jön­nek. Nemsokára imbolygó lámpák fénye látszott a mélyben. Bányamentők, bányászok, katonák kíséretében feltűnt a hat napja bezárt tizenhét ember. Holtfáradtan, de mégis vidám, mosolygós arc­cal ballagtak felfelé.” (Idé­zet a Szabad Nép 1952. de­cember 25-i számából.) . nemesi) Karácsonyi mendikás Ilyenkor, karácsony táján mindig meg­lepnek az emlékek. S ahogy repülnek fe­lettem az évek, annál tisztábban jelennek meg 55—60 esztendő távolából azok a diák­köri karácsonyok. Egyszer töretlen, derékig érő hóban bukdácsolok a hernádpetri er­dőben, mint legátus, máskor a csincseta- nyai állomáson kászálódok le a vonatról, mint aprócska mendikás. A bakter végig­méri az érdeklődő, tízéves legénykét, az­tán — hangjában erezhető szánakozással — mutatja a havas utat Geszt, Súly, Daróc irányába. Ez a három borsodi falu volt ugyanis az első mendikációm diákkoromban. Jóval el­múlt már a vacsoraidö, amikor a nagy hó- bftn kimerülve, a csaholó kutyák vicsorgá­saitól halálra válva bezörgettem a papiak ajtaján: én vagyok a karácsonyi mendikás Patakról. Legáció, mendikáció ... Évszázados gyá- molító intézményei voltak ezek a pataki kollégiumnak. Legátusnak a nagyobb diá­kok: teológusok, jogászok, tanítóképzősök, felsős gimnazisták mehettek, maguk mellé véve egy 10—14 éves alsós diákot mendi- kásnak. A legátus a templomban végezte az istentiszteletet, a mendikás pedig ház­ról házra járt, alkalmi verssel kívánt bol­dog karácsonyt. békességet az ünneplő csa­ládoknak. „Szolgálatukért” a legátusok és mendikások pénzt kaptak a református hí­vektől. Ebből tudtak tandíjat fizetni, s könyvet, ruhát, cipőt venni maguknak. így hát egy szegény diák a régi világ­ban sohasem tölthette a karácsonyt ott­hon, szülei, testvérei körében. Mennie kel­lett — hogy a kollégiumban tanulhasson —, míg kisebb volt, mendikásnak, ha meg nagyobbacska lett, legátusnak. Borsodgeszt, Sály, Tibolddaróc ... Ehhez a három községhez tapadnak az én első ka- Mcsonyi mendikációm emlékei. Ünnep el­ső napja volt, s a mellém adott, velem egykorú falusi kis legénykével jártuk az utcákat. Ő mutatta, melyik házba men­jünk, hol laknak reformátusok. Én pedig bent szavaltam kipirult arccal a karácso­nyi versikémet. A szívem is elszorult, amikor benyitot­tunk egy-egy ünneplő családhoz. Néztem a Icarácsonyfát, a körülötte örvendező gye­rekeket. az égő gyertyákat, éreztem a friss fenyöillatot. Messze járt a gondolatom: én nem lehetek otthon, nekem idegenben kell karácsonyolnom. Előtörő könnyeimet visz- szafojtva, gépiesen hadartam-hadartam a mendikásverset, amely így kezdődött: Pataki kisdiák áll most előttetek, Meghozva a nagy hírt: Krisztus megszületett. Az egyik házban annyira belefeledkez­tem a karácsonyfa körül álló gyerekek örömébe, a csillagszórók szikrázásába, hogy pillanatra kihagyott az emlékezetem, s szorult helyzetemben a konyhai falvédő rigmusát is beleolvastam a karácsonyi kö­szöntőmbe, imigyen: Pataki kisdiák áll most előttetek, Meghozva a nagy Mrt ... a nagy hírt . . . Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki... Nevetésben törtek ki a gyeretcek, s én szégyenemben elsírtam magam. A házigaz­da hozzám lépett, apásan megsimogatta a fejemet, s kedvesen biztatgatott: „Annyi baj legyen, kezdd el újra...” S amikor másodszorra hibátlanul el­mondtam a versikét, megint megsimoga­tott: „No, látod sikerült. Ha elhibázunk valamit, érdemes, mindig érdemes újrakez­deni ...” HEGYI JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents