Déli Hírlap, 1983. december (15. évfolyam, 284-308. szám)
1983-12-19 / 299. szám
Négyezren búcsúztatták az Eddát (RIPORT A 2. OLDALON) Egy ideje megváltozott o Szabadság tér forgalmi rendje; az itt álló egyik épületben folyó nagy munkák eredményének rövidesen mindnyájan örülhetünk. A Magyar Tudományos Akadémia miskolci székházának felújítási munkálatai novemberre véget értek, jövőre lesz élet a tudomány új, vagyis megújult házában. (A 3. old.) Mcpilll a tudomány háza Ma reggeli telefon Q Még néhány hét, s a Széchenyi útról eddig készített fotók történelmi jelentőségűvé válnak: ezeken a képeken még együtt látható ugyanis autóbusz, teherautó, személygépkocsi, villamos, a nyüzsgő gyalogoshad — az a reggeltől késő estig tartó állandó csúcsforgalom, amit már képtelen a belváros befogadni, elviselni. Szívós munkával és nem kevés anyagi áldozattal végre megteremtették a lehetőséget arra, hogy csituljon a forgalom a Széchenyi úton, fellélegezzen a belváros. Vajon mikor lesz a nagy átállás napja, s hogyan alakul a belváros tömegközlekedése, gépjárműforgalma? — erről szól cikkünk a 3. oldalon. Enes, a város Az Elnöki Tanács január 1-től tizenkét nagyközséget nyilvánított várossá. Köztük két borsodi települést, Szerencset és Encset. Hegyafja kapuját már bemutattuk, most Abaúj egyetlen leendő városáról készült cikkünk, amely a 4. oldalon olvasható. (Kerényi László felvétele)- ' Az aranyvasárnapon a vásárlóközönség is megismerkedhetett a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat újjászületett üzletével, az Adonisszal. Sokan megcsodálták a régi szépségében pompázó portált, a hangulatos boltbelsőt is. Pedig még nincs minden teljesen kész! — hallottuk ma reggel tele- lonon Nagy Lajostól, a vállalat igazgatójától. — Még néhány kiegészítőelem hibádzik az ajtóról, a portálról: ezeket az elkövet- kezendő napokban felrakják a kivitelezők. Kétségtelen, hogy valamivel később nyithattuk meg a boltot, mint , azt terveztük,-de ebben nemcsak a portál rekonstruálása hátráltatott minket, az ^eladótér kialakításával is voltak gondjaink. Nem volt könnyű kivitelezőt sem találnunk a kézműves munkákra. s végül azt is érdé- j mes elmondani, hogy ez a műszaki megoldás, a régi portál visszahelyezésével, nem volt olcsó vállalkozás. Ha az ! egyszerű fémszerkezetű kirakat, és ajtó mellett döntünk, akkor körülbelül felébe ke- j rült volna az építés. Enyhe idő Az évszakhoz képest enyhe, borús idő várható. Délutánra tovább növekszik a felhőzet, megerősödő szél kíséretében eső lehetséges. A hőmérséklet plusz három és plusz nyolc fok között les Jó ötlet volt, Kukori textilből, vagyis ií aranyvasárnapi siker s azt bizonyította, hogy jó ötlet volt az Ady Művelődési Házban egyedi munkákból rendezett népművészeti vásár. (Képriport a 8. oldalon.) (Kiss lózsef felv.) Agyúnaszádok a partoknál Lövik Tripolit A libanoni partoknál cirkáló amerikai hadihajók teg- , nap — egy héten belül har- j madszor — ágyútűz alá vet- ték a Libanonban állomásozó szíriai egységek állásait, i Ma hajnalban az Észak-libanoni partok mentén össze- , vont izraeli hadihajók lőí- • ték a Tripoliban behajózásukra váró palesztinokat. „A PFSZ ellenségünk, ezért senki nem kívánhatja, hogy beszüntessük ellene a harcot” — hangoztatta az osztrák televízióban vasárnap Jicha Samir izraeli miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy eltűri-e Izrael a PFSZ erőinek távozását az Északlibanoni Tripolitfel. Az AFP francia hírszolgálati iroda nicosiai jelentése szerint a palesztin harcosokat szállító öt görög hajó még mindig a ■jiprusi Larhaka kikötőjében | horgonyoz. Megérkezett i Egyiptomba és Jugoszláviába az a kilencvenkét sebe- • sült palesztin harcos, akiket Larnakán át szállítottak ebbe a két országba. A vezetők nem változtak tü SKP - PKP Unj resszusa után A Spanyol Kommunista j Part XI. kongresszusa leg- | nap feste befejezte munka- j ját. A párt elnöke ismét Dolores Ibárruri, a főtitkár to- ; vábbra is Gerardo Iglesias lett. A kongresszus öt napján ; végigvonuló ellentétek a vezető testületek összetételére vonatkozó szavazásnál is megnyilvánultak. legnagyobb egyetértés Dolores ibdtTuri KB-tagsága iránt nyilvánult meg; rá 777-en szavaztak. Iglesias 4(13, Carrillo 396 szavazattal került be a Központi Bizottságba. Iglesias rövid záróbeszédében azt a meggy > zodesét fejezte ki, hogy új szakasz kezdődik az SKP eleiében: a talpraállás, az egység helyreállításának szakasza. Azok előtt, akik korábban elhagyták a pártot (1979 óta 121) ezren) nyitva áll a kapu — mondotta. A főtitkár leszögezte, hogy ( a pártban helyre kell állítani a véleménynyilvánítás j szabadságát, a demokráciát j és előtérbe kell állítani a I „tisztító elvi vitákat”. Vé- i gezetül arról szólt, hogy a most megválasztott Köz- ! ponti Bizottság jó kapcsola- j tokra törekszik minden test 1 vérpárttal. A párt vezető testületet nek megválasztásával tegnap Portóban befejezte munkáját a Portugál KP X. kongresszusa Is. A négynapos tanácskozáson, amelyen egyhangúlag elfogadták a szervezeti szabályzat módosítását és a Központi Bizottság határozattervezetét, a 200 ezer párttag képviseletében kétezer küldött és több ezer meghívott vett részt. A delegátusok zárt ülésen egyhangúlag döntöttek a párt vezető testületéinek összetételéről. Az új Központi Bizottság egyhangúlag Alvaro Cunhalt választotta meg főtitkárává, aki zársza- váoan hangsúlyozta, hogy a portugái kommunisták tanácskozása nem csupán a párt életének fontos eseménye, hanem nagy jelentősegű az egész ország szempontjából is. Leszögezte: belpolitikai vonatkozásban a kommunisták elsőrendű feladata a Soares-féle szocialista-szociáldemokrata kabinet megbuktatása. Helyébe egy, az 1974-es áprilisi forradalom ■szméit magáénak valló, va- :amennyi demokratikus erőt tömörítő kormánynak kell lépnie, amelyben — mondta Cunhal — a kommunisták is készek részt venni. Ivóvízvezeték ki lométer szó m ra Alsó- és Felsőzsolcán a hetvenes évek elején kezdték meg az ivóvízvezeték kiépítését. Ma már mindkét helyen csaknem 30 kilométer hosszúságú vezeték hálózza be a Miskolchoz tartozó két települést. Minden ut« cában megtalálható a vezetékes közkút. A Borsod me- íyei Vízművek mérése szerint ezen a területen naponta több mint 1000 köbméter vizet használnak.