Déli Hírlap, 1983. november (15. évfolyam, 259-283. szám)

1983-11-05 / 263. szám

Barátainkkal beszél sett iink a drót nyár ban „Fiamnak mondom, menyem is értsen belőle!” 3^ Megkoszorúzták az 1956-os ellenforradalom mártírjainak emléktábláját. (Keringi felv.) Elismerés a les jobbaknak A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 66. évfordu­lójára s az 1956-os ellenfor­radalom mártírjaira emlé­keztek tegnap délelőtt azon az ünnepségen, amelyet a Borsod megyei Kendőr-főka- pitányságon tartottak. A megjelenteket — közöt­tük dr. Havasi Bélát, a me­gyei pártbizottság titkárát, dr. Ladányi Józsefet, a me­gyei tanács elnökét és Sza­bó Pált, a KISZ Borsod me­gyei Bizottságának első tit­(Folytatás az 1. oldalról) A Borsod megyei Tanács dísztermében tegnap délután kitüntetés-átadással egybe­kötött ünnepséget rendeztek november 7-e alkalmából. Az ünnep jelentőségét ünne­pi beszédében Sods Roland, a Borsod megyei Tanács pártbizottságának titkára méltatta, majd köszöntve a megjelenteket — akik között ott volt Grósz Károly, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Monos János, a Szakszerve­zetek Borsod megyei Taná­csának elnöke — felkérte dr. Ladányi Józsefet, a megyei tanács elnökét a kitünteté­sek átadására. A Műnk?. Érdemrend arany fo­kozatát vette at az ünnepségen Bárány István, a Szerencsi járási Hivatal elnökhelyettese. Bollok Józsefné, a Matyó Háziipari Szö­vetkezet osztályvezetője, dr. Kar­dos Sándor, a Borsod megyei Ta­nács vb-titkára, Kisvárdai Lász­ló, a megyei tanács oktatási es továbbképzési intézetének igaz­gatója. Mátyus Andor, a Leninvá- rosi járási Hivatal osztályvezető­je. dr. Nádler Viktor, a Megyei Gyógyszertári Központ igazgató­ja. Pólónkat Imre, a megyei ta­nács egyházügyi titkára. Porko­láb Albert, a megyei tanács el­nökhelyettese. dr. szilágyi János, a Mezőkövesdi járási Hivatal el­nöke. Vavrek István, a Sátoralja­újhelyi járási Hivatal elnöke és dr. Vodila Barna, az Edelényi .já­rási Hivatal elnöke. A Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát kaptak: Árvái András, a rudabányai altalános iskola igaz­gatója. Czingler Dávid, a Borsod megyei Tejipari Vállalat igazga­tója. Dienes Imre. az Agroker Vállalat igazgatóhelyettese. Heré- dy Éva, a Miskolci Nemzeti Szín­ház karmestere, dr. Kapros Ti- borné, a megyei tanács osztályve­zető-helyettese. Kántor Lajos, az olaszliszkai általános Iskola igaz­gatója, Ladányi Andor, a megyei tanács fc5munkatár<=a. Lesinszki Géza. a Forrói községi közös Ta­nács elnöke. Marton András, a megyei Növényvédelmi és Agro­kémiai Állomás főmérnöke. Sa­si Jánosné, a Leninvárosi járási kárát — Németh János ezre­des, a rendőr-főkapitányság pártbizottságának titkára kö­szöntötte. Ünnepi beszédet dr. Havasi Béla mondott. Ezt követően megkoszorúz­ták a rendőrség épületében levő márványtáblát, amely az 1956-os ellenforradalom alatt elesett rendőröknek állít em­léket. A pártbizottságok ne­vében dr. Havasi Béla és Né­meth János koszorúzott. A tanács és az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet alakulatok nevében dr. La­Hívsrtal személyzeti főelőadója, dr. simkó Jénai, a megyei tanács ' osztályvezető-helyettese. Székely Elek, a Sátoraljaújhelyi Sütőipa­ri Vállalat főkönyvelője, Szolga István, a miskolci 34. sz. Általá­nos Iskola igazgatója és Varga László, a miskolci Zalka Máté Gépészeti Szakközépiskola mű­hely főnöke. A Munka Érdemrend bronz fo­kozatát vették át: Bacsó Mihály, a Miskolci Építőipari vállalat gép­lakatos brigádvezetöje, Bacsur István, a Tokaj-Hegyaijai Bor­kombinát szőlőtermesztője. Braun László, a Bodrogközi Állami Gaz­daság Osztályvezetője, dr. Fegy- verneky Ferenc, tiszakeszi üzemi főorvos. Ferenrzi István, a Sze­rencsi Állami Gazdaság munka­csapat-vezetője, Geiyeta Geliert, a felsővadászi Rákóczi Tsz eró- gépvezetője. Karcagi Tibor, a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóiban' Szakközépis­kola múhelyfónóke. Komló Kál­mán, a tolesvai Békeharcos Tsz nyugdíjas pincemestere. Némedi István, a perkupái Dózsa Tsz el­nökhelyettese. Osikóczky Ferenc, a Borsod megyei Vízmüvek válla­lat fúrómestere. Paszternák Ist- . vánné, a sajószentpéteri i. sz. Általános Iskola igazgatója, Soós István, a Borsod megyei Távhő- szoigáitató Vállalat műszerész- elektrikusa. Szabó Emil, a Bor­sod megyei Tanács csoportveze­tője. Tóth Károlyné, a Sajószent- péten nagyközségi Tanács egész­ségügyi központjának védőnője és Varga Sándor, a bogácsi álta­lános iskola igazgatója. Bejelentették bogy a Parla­mentben vette át a Munka Ér­demrend bronz fokozatát Rácz János, a Misko’ci Köztisztasági Vállalat gépkocsivezetője. A Szolgálati F.rdemérem kitün­tetésben részesült Zsebesi László ezredes, a Polgári Védelem me­gyei parancsnoka. A Szocialista Kultúráért kitün­tető jelvényt vette át Szegeczki László nyugdíjas. A Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt 107-en. a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntető jelvényt 28- an kapták meg. Budapesten vet­te át a Magyar Népköztársasági Sport Érdemérem bronz fokoza­tát Lendeczki László, a Borsod megyei Természetbarát Szövetség főtitkára. Ez alkalommal 26-an kapták meg a Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt. dányi József és Latkevics százados helyezett el koszo- rút. A megyei rendőr-főkapi­tányság koszorúját dr. Túrós András ezredes, főkapitány, valamint Tóth Tibor és Gyúr­ásán Sándor ezredesek he­lyezték el. Koszorút helyez­tek el az emléktáblánál a KISZ, a megyei főügyészség és bíróság, valamint az El­lenálló, Antifasiszták Szövet­ségének képviselői is. A koszorúzás után dr. Tú­rós András kitüntetéseket adott át. Bejelentették, hogy a Belügyminisztérium köz­ponti ünnepségén Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt vehet át Gyuranecz Jánosné polgári alkalmazott, szak- szervezeti bizalmi. Ugyanitt részesítik dicséretben és ju­talomban Juhász Sándorné nyugállományú alezredest és Mikié Sándor zászlóst. A Déli Hírlapról beszél­gettünk drótgyári olvasóink­kal, barátainkkal. A Déli Hírlapról beszélgettünk drót­gyári olvasóinkkal, baráta­inkkal? A vetélkedő-veze­tők szavával élve: is. Olva­sói ankétnak indult, és vá­rospolitikai fórummá neme­sül! a találkozó. Furcsa, hogy így történt? Ezt sem mond­hatom. Ahány olvasói an- kétra vissza tudok emlékez­ni, mind hasonló módon zaj­lott le. A kérdést, kívánsá­got a lapnak címezték ugyan, de valahogy úgy, hogy „fi­amnak mondom, menyem is értsen belőle!” Mert hogy másként értel­mezhetnénk a következő ja­vaslatot: „Ne csak a várospo­litikai, városfejlesztési dön­tésekről számoljon be a lap, hanem a döntést előkészítő folyamatról is!” Magyarázat­ként még hozzáfűzte a felszó­laló: ha idejében értesülne róla a lakosság, hol és mi ké­szül, akkor kifejthetné a vé­leményét. E vélemény ter­mészetesen nem feltétlenül ellenkezne mondjuk a taná­cséval. Amennyi ránk tartozik, ma­gunkra vettünk a javaslat­ból. ám, hogy nemcsak raj­tunk múlik a kérés teljesíté­se, azt senkinek sem kellett bizonygatnunk. Hisz’ nem kevesebbről, mint a várospo­litika demokratizmusáról van szó, a demokratizmus fejlesz­téséhez viszont csupán eszköz lehet a sajtó. A lakosság ide­jében történő tájékoztatása, ezzel efeyütt véleményének az igénylése számos fórumon tör­ténhet És történik is — egy­re gyakrabban. Gondoljunk például a tanácstörvényeket előkészítő vitákra, a tanács­tagi beszámolókra, a tanács­kozási központokban, nagy­üzemekben rendezett város- politikai eszmecserékre! De hogy a korábbinál jóval több sem elég, azt bizonyítja az idézett olvasói javaslat is. Tu­lajdonképpen nem is pontos, ha olvasót emlegetek, helye­sebb a város dolgai iránt ér­deklődő miskolci állampolgár­nak nevezni az illetőt, s mind­azokat, akik élénken helye­seltek neki az ankéton. ■ ■ Valaki más arra biztatott bennünket, hogy legyünk még inkább patrióták, amikor a város dolgairól írunk, s min­dig a lakosság oldalán állva emeljük fel szavunkat. Az esetek többségében természe­tesen nincs két oldal, és kü­lönösen nincs két, egymással szemben álló oldal. De hogy az érdekek néha ütköznek, hogy a döntéshozó nem min­dig mérlegeli kellően például a szanálásokban érintett la- kócsoportok szempontjait, az is nehezen vitatható. Gondol­junk például az újgyőri sza­nálások miatt kibontakozott vitára! Emlékeztetőül csupán ennyit: az eredeti terv sze­rint túl sok, még jó állapot­ban levő családi házat bon­tottak volna le, hogy helyet teremtsenek az állami erőből épülő házaknak, kereskedelmi létesítményeknek. A tervet időközben módosították! De meg lehetett volna előzni a sokakat hosszú ideig izgalom­ban tartó elhatározást, ha ko­rábban megismerik és mél­tányolják a közvetlenül érde­keltek álláspontját a döntés­hozók. Jogos kritikaként könyvel­tük el, hogy a különböző tes­tületi ülésekről szóló beszá­molóinkban gyakran emle­getjük ugyan a „vitát”, a vé­lemények és ellenvélemé­nyek csatáját, azonban még a sorok közül sem tudják kiolvasni. „Miért nem írják meg név szerint, ki szólt az előterjesztett javaslat mel­lett, ki ellene, s végül miért döntöttek úgy, ahogy döntöt­tek? — szegezték nekünk a kérdést. Ami a „fiamat” il­leti: kár lenne tagadni, hogy az újságíró — a Déli Hír­lapnál és másutt — gyakran! választja a legkényelmesebb megoldást, és a vita rutin­szerű emlegetésével letudván a dolgok nehezebbik részét, csupán a döntés eredményét adja tovább. Ebből ugye, nem lehet baj, még annyi sem, hogy valaki megorrol, mert közhírré tétetett, hogy le­szavazták. És nem sértődhet­nek meg az előterjesztők, döntéshozók sem amiatt, hogy kiviláglik a tudósításból: nem mindenki értett velük egyet. Hozzá kell mindjárt tennem: a zsurnaliszta belső cenzora többnyire túl óvatos. Tehát sokkal inkább a kényelmes­ség... És persze még valami más is: nem hiánycikk, de még_ mindig kevés az igazán jó ízű, tartalmas, izgalmas vita azokon a fórumokon, ahonnan tudósítunk. Ilyenkor mindig el szokták mondani, én is elmondom — lehet, hogy ez is önmentő reflex ? —, hogy nem az öncélú vi­tatkozást, kötözködést hiá­nyoljuk, akik hiányoljuk. De azt nehéz elhinni, hogy pél­dául egy tanácstagnak ülés­ről ülésre nincs véleménye, illetve nincs közölni való vé­leménye. Se pro, se kontra: De mondhattam volna nép­front-, sőt — uram bocsa'! — pártaktivistát is. E tiszt­ségek többsége társadalmi, azaz önként vállalt feladat. A véleményalkotás nem jog, hanem kötelesség is, bele­értve természetesen a véle­mény bátor kimondását, vál­lalva a tévedésnek, vagy an­nak a kockázatát, hogy a többség más álláspontra he­lyezkedik. Hoppá! Azon kapom ma­gam, hogy a drótgyári an­kéton elhangzottakat a ma­gam módján jócskán tovább­gondolom. Az is lehet, hogy túlzásokba bocsátkozom, vagy teljesen rosszul ítélek meg dolgokat. „Tévedhet-e az új­ságíró?” — kérdezem az egyik olvasó szavaival. Té­vedhet, és té\»ed is. Persze, korántsem mindegy, hogy hányszor és miben! BÉKÉS DEZSŐ Hulladékenergiát kimMi az LKM-öen A nagyobb enei'giamegta- karításokat ma már szinte csak beruházásokkal lehet elérni, ezért igyekeznek mi­nél több energiaracionalizá­lási fejlesztést végrehajtani a Lenin Kohászati Művek­ben, a lehetőségeikhez mér­tén. Most, a második fél év során két olyan fejlesztést valósítanak meg, amelyek 1500 köbméter földgáz meg­takarítását teszik lehetővé óránként. Ez éves szinten összesen 40 millió forint ér­tékű megtakarítást jelent. Mindkét beruházás az ed­dig veszendőbe menő hulla­dékenergiák hasznosítását oldják meg — az egyik kom­binál acélműben, a konverte- res acélgyártásnál: a másik pedig a nagvolvasztói koho- gázrendszernél. A hulladékenergia haszno­sításának fokozására az LKM-ben még további tarta­lékok is vannak. Arcképcsarnok A volt vöröskaiona 90 éves öt évvel ezelőtt még szálfaegyenes, hosz- szú, kemény léptekkel járó ember volt a nagybátyám. Az idén 90. évébe lépett a nagy idők tanúja, és sajnos meggyengült az egészsége. Tudja, hogy szép kort élt meg. Pedig nem volt hozzá kegyes a tör­ténelem: két háborút zúdított a fejére. 1893. október 22-én született Tiszafüre­den. egy kis őrházban. A vasúti pályaőr nyolc gyermeke közül valamennyi fűnyeső­ként ismerkedett a munkásélettel. 1912- ben Zólyomban lépett egyet a vasutas- ranglétrán, vonatkísérő lett. 1914. augusztus 18.: általános mozgósítás. A 60. osztrák— magyar közös gyalogezred katonája lett, de gyerekfejjel alig tudta felfogni, miért kell fegyvert ragadnia. A Kárpátokon keresztül irány Galícia! Krakkónál megsebesült, vál­lát és combját találta el egy gépfegyver lövedéke. A felgyógyulás után ismét beve­tették, s Máramarosszigeten harcoltak. DHu­norban bekerítették a csapatát és orosz fogságba esett. Az Uraiban erdei munkás­ként dolgozott. 1917 a foglyok sorsfordulójának és fel- szabadulásának is vörösbetüs dátuma lett. Futár érkezett: — Nem vagytok többé a cár foglyai! Külföldi proletárok vagytok! — Örömükben sírtak az emberek, a kalap­jukat dobálták, egymást ölelgették, mind­egy, ki milyen nemzetiségű volt. — Aki akar, beállhat a Vörös Hadseregbe! — har­sogta a forradalom hírnöke. A bácslkám így lett a nemzetközi bri­gád tagja, s felvette a vörös katonák egyen­ruháját. Az omszk—cseljabinszki vasútvo­nal védelme lett a feladatuk. Két, gépfegy­verrel ellátott hajtánnyal járták a vasutat a páncélvonat előtt, vigyázva, hogy senki kárt ne tehessen benne. Egykét összetűzés­ben volt is része Kolcsakék seregével, de az ellenséges táborból is sokan megértették az idők szavát: melléjük álltak. És győztek 1921. szeptember 19-én indul­hatott haza egy csapattal Moszkvából. Itt­hon akkor más szelek fújdogáltak. Csóton ingre-gatyára vetkőztették őket, mit hoz­nak haza. De már az ott hallót eszméket nem a zsebükben őrizték. A vizsgálaton átesett emberek figyelmeztették őket, s fájdalmára még a vörös katona-fényképet is el kellett égetnie. Miskolcon óriási tömeg vette körül a velük beérkező szerelvényt. Egy ember megszólította, hogy a bátyja felől tudakozódjon. — Hová megy, atyafi? — Berentére, Komenczyékhoz. — Komenczyekhoz? Hát én is az va­gyok, Berci! — így talált egymásra a két testvér, s még meg is könnyezte a körülöttük álló hallgatóság a történelem által produkált mesejelenetet. Berci még kicsi gyerek volt, amikor bátyja, Lajos kikerült a frontra, s ott úgy megemberesedett, megedződött, hogy nem ismerhette meg. A Szovjetunióban szerzett „priusza” nem volt jó ajánlólevél a Magyar Királyi Vas­utakhoz. Nehezen vették vissza, állandóan figyelték, különösen a választások alkalmá­val. Gyakran a fejéhez vágták: — No, te kommunista, hogy is volt á vörösöknél? Az igazi békét s a megnyugvást számára is a felszabadulás hozta meg. Kendeházira magyarosította a nevét, s végül a MÁV-tói ment nyugdíjba. 1 A Szovjetunió népe nem felejtette el a forradalom győzőit még akkor sem. ha azok külföldiek voltak. Levelet kapott, hogy kutasson öreg bajtársai Után, de itt Kelet- Magyarországon már akkor is kevesen él­tek közülük. Kendeházi Lajost 1964-ben vendégségbe hívták a Szovjetunióba, s az első, de már minden bizonyai utolsó repü- lőútjáról rengeteg szépei mesélt. Az utazás volt egyébként is a szenvedélye. Gyakran, minden útipoggyász nélkül felszállt egy vo­natra vagy egy buszra. Talán így csodálta, mit változott a világ. S ha szebb lett, neki is van benne egy kis része. OLÁH ERZSI November 7-e alkalmából Kitüntetéseket adtak át a megyei tanácson

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents