Déli Hírlap, 1983. november (15. évfolyam, 259-283. szám)
1983-11-18 / 273. szám
Bombáztak a íranciák Üj. veszélyes fordulatot vett Franciaország libanoni katonai beavatkozása azzal, hogy a Clemenceau repülőgép-anyahajéról felszálló Su- per-Étandard vadászbombázók tegnap délután a sziriai ellenőrzés alatt álló Baalbek térségében légitámadást hajtottak végre az Iszlám Amal nevű siita szervezet laktanyája ellen. Jasszcr Arafat, a PFSZ vt>-elnöke elrendelte ugyan a hozzá hű fegyvereseknek, hogy szüntessék be a tüzet, de kijelentette, hogy az adott helyzetben nincs más választása, mint hogy folytassa a harcot. Arafat az észak-libanoni Tripoliba vonult vissza csoportjával. (Folytatás az 1. oldalról) Az országos statisztikában Miskolc és a járás meglehetősen fertőzött területnek számit, az. összbűncseiekmények hetven százaléka a vagyon elleni cselekmény — mondotta dr. Korózs András rendőr ez- redés, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban, a kiállítás megnyitásán. Az okozott kár az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva 1983 első fél évében 8,8 százalékkal nőtt. Tehát mindnyájunk ügye a hatásos megelőzés, amely nemcsak rendőri, bűnüldözési, hanem össztársadalmi feladat is. a Búza téri Vasgyári A Zöldért ars! szabadpiaci árak A kiállítást megtekintve meglepetéssel tapasztaltuk, hogy manapság milyen korszerű, a világszínvonalat is elérő riasztó- és biztonsági berendezéseket, eszközöket gyártanak hazánkban. Van Nyíregyházán egy úgynevezett „Riasztás biztonságtechnika gmk”, amely most rafinált berendezéseket mutat be. Ha például az üvegvágóval megkarcolják — tehát nem vágják fel — az üveget, máris sziréna jelez. Van ultrahangos mozgásérzékelő is, ám ajtókra és ablakokra szerelhető riasztóberendezésekkel is szolgálnak. A gyulai Munkácsy Tsz elektronikus kódzárakkal, valamint riasztótáskákkal hívta fel magára az érdeklődők figyelmét, s a lakásokba beszerelhető olcsó biztonsági készülékeket is kínálnak majd a lakosságnak. A sátoraljaújhelyi Toldi Vasipari 5,6»— 6,20 12 50 15 —26 8 17 18 1» 6 fi fi 6,60 » *2 2S Mi 5 86 M» >3 7 —*0 Körte 9 —11 Birsalma W Tojás — Gomba» — Paraj — Sóska — Tv. paprtka/db — Tv. paprika/kg — . Az ózdi szabadpiac árai: a burgonya kilója 7-^8 forint, a leveszöldségé Iá—2Ó forint köZeUer Karalábé Cékla Feketeretefc Sütőtök Fejes káposzta Kelkáposzta Vörös káposzta Karfiol Hegyes paprOra^fb Saláta Paradicsom Hónaposretéfc Savanyü káposzta »égé zött változik. A fejes káposzta kilója 8, a kelkáposztáé 15— SO, a karalábáé 20, a karfiolé 26—28 forint. A paradicsomot 6— 9 10—14 50—60 25—38 8—12 14—20 20 8—16 10—12 12—14 6— 8 6— 8 10—15 10—12 25—40 6— 8 4— 8 40—70 3— 8 20—24 4— 12 14—30 16—18 2,20— 3 50—80 30—40 30—40 8—12 40—140 6— 7 12—14 55—80 12—15 22—25 25—30 15—30 10 10 8—IS 8—10 10—20 40 1— 9 5— 6 20—50 5—10 20 32 15 2,70—2,90 40—100 30—40 30—40 15— 30, a zöldpaprikát 20—60 forintért mérik. A szőlő kilóját 16 —38, az almáét 6—14, a körtéét 16— 25 forintért adják. A hordós káposztáért 20, a gombáért 50— 80 forintot kérnek. A tojás darabja 2—3 forint között változik. j|c Ha betörik, vagy kinyitják az ajtót, vagy ablakot, az érzi-, kelők máris megszólaltatják a jelzőkészüléket Szövetkezet bemutatja valamennyi páncélszekrényét. Betörés- és láng-, valamint tűzbiztosák. Szállodai széfek, páncélkazetták is szerepelnek a kiállításon. önként adódott a kérdés, amelyet dr. Káló József rendőr őrnagynak, a Miskolc városi-járási Rendőr- kapitányság helyettes vezetőjének tettünk fel: menynyire megbízhatók ezek a berendezések? — Az itt látható riasztó-j biztonsági és jelzőkészülékek megfelelnek a modern technika által támasztott követelményeknek. Alkalmasak arra, hogy bármely objektumot megfelelően biztosítsanak. S az áraik is elfogadhatók. — Miskolc és a járás té- rülete meglehétösen sok gondot okoz önöknek. Mennyire elterjedtek itt ezek a készülékek? Hozzávágott egy sörösüveget, majd megtaposta Megölte édesanyját-Jf Egy karcolás is elég az ablak, vagy kirakat üvegén, hogy megszólaljon a riasztóberendezés Az ügyeleteken történt Újabb csőtörés A büntetett előéletű, 30 éves, miskolci lakos, Sikora Gyula különös kegyetlenséggel megölte anyját... A történet 1983. május 7- én kezdődött. Ekkor szabadult szigorított őrizetéből Sikora, s más lehetősége nem lévén, visszaköltözött Miskolcon lakó édesanyjához. Május 26-án elhelyezkedett a Miskolci Bányaüzemnél, ám nem fűlt a foga a föld alatti munkához, ezért pár nap múlva ott is hagyta állását. Anya és fia között napirenden voltak a viták, veszekedések, mert mindketten nagymértékben italoztak. Június 22-én is szóváltás tört ki anya és fia között, ekkor Sikora megverte anyját, sőt késsel a lábán meg is sebe- sitette. Emellett azzal fenyegette, hogy rágyújtja a lakást. Az értesített rendőrök vetettek véget a családi perpatvarnak, s a kijózanítóba szállították Sikorát. Néhány nappal később azonban bekövetkezett a tragédia. Június 30-án Sikora nem találta otthon anyját, ezért egy ismerősnél kereste. Később — meglehetősen kapatos állapotban — ide érkezett anyja is, aki fia kérdésére elmondta, hogy az ^szakát egyik munkatársa lakásán töltötte. Az ismerősnél is ittak, majd hazatértek. A lakásban Sikora felelősségre vonta anyját ittassága miatt; szóváltás kéz-, dődött, amelynek során Sikora felkapott egy teli sörösüveget, s azt anyjához vágta. Az ütéstől az asszony a konyha kövezetére esett, ekkor Sikora mindkét lábával a mellkasára lépett, s a vádirat szerint többször megtaposta. Amikor Sikora Gyula észlelte, hogy anyja rosszul van, ismerősöket hívott át a szomszédból. Azt mondta: anyjának fáj a szíve. A vérnyomokat és az üvegcserepeket azzal magyarázta — így titkolva el cselekményét: anyja részegen elesett, elejtette a sörösüveget, s közben sérült meg. A szomszéd, Mankó Tibor- né — miközben pillanatokra egyedül maradt özv. S rora Gyulánéval — mentőt akart hívni, de a visszaérkező Sikora erre kijelentette: „Remélem, nem mész orvoshoz, nem jelentesz fel, mert ha igen, megöllek!” A történtekről értesítették a rendőrséget, de a kiérkezett járőrökkel is elhitette ugyanazt a mesét anyja ittasságáról és sérüléséről Sikora Gyula, mint amit Hankónénak „beadott”. Azt pedig, hogy a kijózanítóba vigyék anyját, nem engedte meg. Este 10 óra tájban anyja még rosszabbul lett, ezért Sikora ismét felkereste Kan- kóékat. ök azonban, tartva a fiútól, nem nyitottak ajtót, csak annyit javasoltak: értesítse a mentőket. Sikora ehelyett a rendőrséget hívta, hogy vigyék anyját a kijózanítóba. Ám ezt a korábbiak miatt a rendőrök megtagadták. Ezután Sikora —, mint aki jól végezte dolgát — lefeküdt, s elaludt. Csfik reggel, miután felébredt értesítette a mentőket, ám már csak a halál beálltát tudták konstatálni a mentősök, özv. Sikora Gyuláné ugyanis a bántalmazások következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen meghalt. A Borsod megyei Főügyészség vádiratában, a fentiek alapján Sikora Gyulát —, mint többszörös visszaesőt — különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Az ügyet a Miskolci Megyei Bíróság tárgyalja majd. Tegnapi számunkban beszámoltunk róla, hogy a Bokányi Dezső utcában javítják a 400-as főnyomóvezetéket. Mint ma reggel a vízművek ügyeletén jelentették, szakembereiknek sikerült a hibát elhárítani, és ebben az utcában, valamint az Ifjúság utcában megindulhatott a vízszolgáltatás. Ennek ellenére a csütörtök sem múlt el csőtörés nélkül, mert a Szentpéteri kapu 56. szám alatt a délutáni órákban eltört egy 150 milliméteres vezeték. A hiba kijavítása este fél 11-ig tartott. A MIK-ügyeletén jelentették. hogy az éjszaka a Bokányi Dezső u. 16. szám alatt szennyvíznyomócső-dugulás volt. Nem sokkal a bejelentés után a szerelők elvégezték a szükséges munkát. Az ingatlankezelő vállalathoz egyébként tegnap 89 bejelentés érkezett. Elromlott konvektorok, vízmelegítők reparálása adott munkát a TIGÁZ szakembereinek : több mint 200 esetben vonultak ki a helyszínre. — Nagyvállalataink, valamint a különféle pénzintézetek már több éve alkalmazzák, használják ezeket a riasztóberendezéseket, és hozzá kell tennem, hogy sikerrel ... — Ám mégis vannak gondjaik... — Sajnos, problémáink vannak a kisebb vállalatokkal. Ott, ahol több üzlethelyiség van nagy területen szétszórva, nehezebb felszerelni p biztonsági berendezéseket. Ez nagyobb pénzösszeget venne igénybe,, de véleményem szerint ez apránként megoldható. Bízunk abban, hogy egyre többen felismerik annak szükségszerűségét, hogy még a kis értékeket is védeni kell. * A kiállítás holnap délelőtt 10-től délután 4 óráig a Mezőkövesdi Művelődési Házban látható. (felföldi) Tárcsázzuk a 05 öt Tűz a szobában Tüzet fogott a Mester utca 22. szám alatt a földszintes családi ház padlásszobájában a deszkából készült válaszfal tegnap este háromnegyed 10-kor. Szerencsére az idejében érkezett tűzoltók megfékezték a lángokat, s így az anyagi kár csupán ezer forint. A tüzet a fűtőtest közelsége okozta. Égett az ágy és a tető- szerkezet tegnap éjfélkor Tállyán, a Vörösmarty utca 4. szám alatt. A szerencsi egységeknek sikerült lokalizálni a tüzet, amelyet do- hányzás okozott. Az anyagi kár négyezer forint. Hóssállingósás Ma estig időnként meg- | élénkül az északnyugati szél. növekszik a felhőzet, s hó- I A legmagasabb nappali hő- szállingózás is lehet. Meg- l mérséklet 5 fok körül lesz. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapia. — Főszerkesztő: CSAL a LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Baicsv-Zsilinszky út 15. 3527. postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont- 38-941 Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sport- 18-222: míormáclő: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat. Miskolc. Baicsy-Zsilinszky út is. 3527. Postacím: Miskolc 3501 pt.; 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon- 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti : a Magyar Posta Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető a hfrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dfl: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint egy évre: 400 forint. — Index: 25951, — Készült: a Borsod megvel Nvom- dalpari Vállalatnál. F. V.t KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0209 A lottó 46. hefi nyerőszámai: 10 34 > 54 80 83 A piacokról jelentjük „Megfázott” a káposzta A Zöldért tárolók folyamatosan telnek, már 18 tonnát meghaladó mennyiségű árut fogadtak be. A boltok primőrkínálata szegényesebb, mint az elmúlt hetekben volt, most csak salátával szolgálhatnak. A piacokon és a szakboltokban a téli áruk teljes választékát találjuk. Burgonyából, káposztából, hagymából és leveszöldségből az igényeket meghaladó a kínálat. A legkeresettebb a hordós savanyú káposzta, ebből több mint 10 tonna fogyott el. Kevesen árulnak a vasgyári piacon: 20—30 kistermelő kínál cgy-egy keveset zöldségből, hagymából, almából, szárazbabból és virágból. Benn a csarnokban a keresletet kielégítő a kínálat. A Búza téren a szezonnak megfelelően jó a felhozatal. Megcsípte a hideg a szabadtéri ketrecekben tárolt fejes káposztát, más árunak nem ártott meg. Birsalmából kevés termett az idén, a piacon is csak elvétve látjuk, 16—18 forintot is kérnek kilójáért. A zöldpaprika árai között igen nagy különbségek vannak. A fóliák alól kikerülőt olcsóbban adják, de az üvegházi kilója a 150 forintot is eléri.