Déli Hírlap, 1983. november (15. évfolyam, 259-283. szám)

1983-11-02 / 260. szám

sjí Meghitt pillanatok — hármasban

Túlterhelt szülők

Kevés a gyerekre

Kém elég tiltani

(Folytatás az 1. oldalról)

És íme a szülőkről alkotott tükörkép. Az ötnapos munkahét bevezetése részben azt tűzte ki célul, hogy erősítse az otthon hatását, növelje az együtt töltött időt. A statisztika: az apák az alváson és a közös tévézésen kívül naponta 20,3 percet töltenek családjukkal. A szülök együttesen kerek 12 percet — optimális esetben 30 percet — foglalkoznak gyermekeikkel.

Közismert a nemzetközi összehasonlításból, hogy a szabad idő terhére végzett munkák mennyisége terén a magyarok vezetnek. De több tanulmány rámutat, hogy a nevelésre fordított idő tragikus rövidsége a lentiek ellenére

nem a szülők túlterheltségének, munkabeosztásának tudható be,

sokkal inkább nemtörődömségüknek, érzelmi sivárságuknak, önzésüknek, kocsmá- zásuknak. Feddéseken, tiltásokon, utasításokon kívül alig jut idő a gyerekkel való beszélgetésre.

Ha az otthon töltött órákat sem a szülő, sem a fiatal nem tudja tartalmassá tenni,

olyan közösségbe vágyódik, ahol meghallgatják, sikereit, értékeit elismerik. A kereső nők 21 százaléka egyedül tartja el családját,

jelenleg 350 ezer válási árvánk van, akikre még napi 12 percnyi nevelés.

beszélgetés sem jut.

Mi pedig eközben tovább keresgéljük a bűnözés, a csöves életmód, a veszélyeztetettség, a prostitúció terjedésének okait.

Ha a kiutat komolyan keresni akarnánk — írja dr. Ján László gimnáziumi tanár egy tanulmányában —, akkor

a szülőknek meg kellene érteni, hogy a házasság szolgálat,

egymás és nem utolsósorban a gyermek szolgálata, mely nem tudható le bőkezű anyagi juttatásokkal.

O. E.

* Ház a lillafüredi út aljában . .. Miskolc ipartörténetének tárgyi emlékeit a hámori kohászati múzeum őrzi.

Lobogózzuk fel épületeinket!

A Miskolc megyei városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felkéri a vállalatok, üzemek. szövetkezetek és intézmények vezetőit, a város lakosságát, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulója tiszteletére lobogózzák fel épületeiket.

A zászlódísz november 4 —8. között köszöntse az ünnepet.

A OH várospolitikai fóruma

Várospolitika és közérzet

Irta: Dudla József,

az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első titkára

Az elmúlt évtizedben létének legmozgalmasabb időszakát élte és szemünk láttára vált mássá, nagyvárossá Miskolc. Az utcák, terek, a külső megjelenés szembetűnő és örömteli változásai, a kereskedelmi, szolgáltató létesítmények, a városi igényeket szolgáló intézmények gyarapodása ellenére a várds mennyiségi fejlődése — mint története folyamán szinte mindig — most is megelőzte a belső, minőségi fejlődést, és ez igaz az állampolgárok tudatára is. A városhoz való érzelmi kötődés, a történelmi múlt emlékeinek, a hagyományoknak az ápolása, a jelen eredményeivel való öntudatos azonosulás korántsem olyan hőfokú, mint amilyennek szeretnénk és lehetne. Sokszor szinte már kérkedve hangoztatott hiedelem, hogy a miskolciak nem érzik jól magukat városukban. Meggyőződésem, hogy ez így, sommásan nem igaz. Pártunk politikája, az annak talaján kialakult társadalmi-gazdasági viszonyok helyileg is jó általános emberi közérzetet biztosítanak. A várospolitika célja, mint korábban, ma is az, hogy ezt a jó közérzetet a mindennapi élet ezernyi tapasztalatával gazdagítsa, erősítse, a szűkebb környezet segítségével fűzze szorosabbra az egyes ember és a társadalom kapcsolatát. Ebben komoly eredményeket értünk el, és miközben lakói kritikus szemmel nézik a várost — ha értelmes, érdekeikkel egybevágó célokat tűzünk ki —, tevőlegesen formálják is lakóhelyüket.

A körérzetet befolyásoló tényezők rendkívül sokszínűek, hozzájuk tartozik mindaz, ami az emberi élet lényegét és keretét adja. A munkahely és a megélhetés, a lakóhely és annak komfortossága — a kereskedelemtől az egészségügyig —, a gyermek iskoláztatási lehetőségei, a kulturális ellátottság, a közbiztonság, közrend, köztisztaság —, hogy csak a legközvetlenebbül érzékelhetőket említsem. Jó néhány közülük pontosan mérhető, évről évre szépen gyarapítható, de önmagában keveset ér. Ezt bizonyítja, hogy számunkra hátrányos eredménnyel jár a hasonló rangú magyar városokkal való összehasonlítás, noha a városi élet objektív mutatói csaknem azonos színvonalról vallanak. Vannak természetesen olyan adottságok — Szeged szép épületei, Pécs hangulatos régi városrészei, Debrecen tágassága —, amelyekkel mi nem tudunk versenyezni, de hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy igazi közösséget teremteni csak ilyen, körülmények között lehet. Keletkezéstörténeti és természetföldrajzi adottságainkat azonban egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan tudjuk átalakítani, ezért el kell fogadnunk ezeket olyannak, amilyenek. Az itt élők, és az idelátogatók viszont joggal várják el, hogy a város megjelenésében, szellemiségében, a felkínált közösségi kapcsolatokban, kisugárzásában méltó legyen nagyságához, szerepköréhez. Ebben a többi város történelmileg kiérlelt, kipróbált helyi hagyományokra is támaszkodhat, míg nekünk elsősorban jelenünkből kell építkeznünk.

Az igazi város a teljes emberi élet keretét adja. Az ezzel összefüggő célokat azonban együtt, egyforma intenzitással nem mindig lehet szolgálni. Voltak kevésbé kiegyensúlyozott városfejlesztési szakaszok. Sokan és sokszor bírálták a korábbi évek lakáscentrikus fejlesztési tevékenységét, ez azonban csak részben jogos. A város gazdaságának gyors, koncentrált fejlődése sokáig meghatározta a várospolitika fő feladatait. Munkáskezekre, letelepedési lehetőségre, lakásra volt mindenekelőtt szükség. Ez h célkitűzés találkozott az emberek törekvéseivel is, mert az űj munka- és lakóhely lehetősége egyúttal a társadalmi leiemelkedés perspektíváját is jelentette. A naeymértékű beáramlás, a felfokozott változás azonban az itt élőknek izgalom és teher is volt. Megbolygatta a korábbi közösségi viszonyokat, kiélezte a területi és ágazati aránytalanságokat és az infrastruktúra elmaradottságát a terület és a népesség növekedéséhez képest.

A ’80-as években a korábbiakhoz képest más jellegű szakaszba érkezett az ország gazdaság- és ezzel együtt terület- fejlesztése. Az új követelmények és a városfejlődési ellentmondások feloldásának lehetséges útjai szerencsésen egybeesnek. A várospolitika középpontjában ma az a cél áll, hogy Miskolc immáron ne népességének és területének folyamatos növelésével, hanem egy ilyen város életéhez szükséges színvonal megteremtésével, intézményeinek kiépítésével arányosan fejlődjön. Kössük meg a népességet, emeljük az általános kulturális, politikai és szakmai szintet. Kiemel- ketően fontos, hogy megkezdjük az építészetileg leromlott belváros helyreállítását, gazdasági es szellemi-történeti rangjához méltó felújítását.

Erre kötelez bennünket nemcsak az a feszültség, amit a városban az előbb említenek okoznak, hanem az is. hogy külső kapcsolatrendszerünk — anyagi és szellemi vonatkozásban egyaránt — igen széles. Csaknem 40 ezer ember jár be naponta a város üzemeibe dolgozni, ők joggal várják el, hogy számukra megfelelő közlekedés, kereskedelmi ellátás és szolgáltatás álljon -endelkezésre. Több olyan funkciójú vállalat, intézmény, szellemi központ működik itt, amely nemcsak a város, hanem a megye határain túlról is táplálkozik, illő ■ tehát, hogy oda is juttasson valamit. A ritka szép természeti. környezet sok látogatót, pihenni vágyót vonz. nem hagyhatjuk, hogy a városról épp ellenkező benyomásokat szerezzenek.

Az elmúlt évek gyarapodása jó alap a fejlődéshez. A városi élet anyagi-tárgyi teltételeinek állapota ma kevésbé szorító, mint régen. A lakásállomány bővült és korszerűsödött. a 10U lakásra jutó családok száma az 1971-es 132- röl 118-ra csökkent, a 70 ezer lakott lakás közül 40 ezer komfortos./Fejlődött és jó színvonalú a helyi közlekedés, gyarapszik a kereskedelmi hálózat, megfelelő az alapfokú egészségügyi ellátás. Gyakorlatilag megoldott a gyermekek bölcsődei- és óvodai elhelyezése.

A jövőben az. a célunk, hogy a város működésében és fejlesztésében a lakosság legszélesebb korét érintő alapellátások élvezzenek előnyt. I Megvan a koncepciónk arra is, hogy a városlakók pihenésének szolgálatába állításuk a város körüli erdőket, a nagyüzemileg nem használható mezőgazda- sági területeket és a.környező tavakat. A szakmailag illetékes vállalatok és intézmények konstruktív magatartása mellett számítunk az állampolgárok figyelmére, támogatására es a megvalósításban a tömeges részvételre.

Nem szégyelljük bevallani, hogy néhány területen kényszerpályán is vagyunk. Még mindig nagy a lakáséhség, bár ebben fokozódó szerepet játszanak a minőségi igények. Az

általános iskolákban biztosítani kell a demográfiai hullámhoz a tárgyi és személyi teltételeket. A népesség korösszetételének és egészségi állapotának, idényeinek változásához igazodva a kórházi ellátást fejleszteni kell. Nem tartható tovább a peremterületek korábbi ellátottsági helyzete. A város és környéke egymásrautaltságon alapuló együttélése megköveteli a „határainkon” túlra való kitekintést, a kiegyensúlyozottabb fejlesztést.

Napjaink egyik ellentmondása, hogy a komplex városfejlesztési szemlélet akkor bontakozik ki, amikor a korábbiakhoz képest, szerényebbek az anyagi eszközök és nagyobb szerepe van a helyi forrásoknak:. Az V. ötéves terv időszakában 8,6 milliárd forintot költhettünk fejlesztésre, amiből mindössze 13,6% volt a saját bevétel. Egy családra — átlag 4 fővel számolva — 160—200 ezer forint tanácsi fejlesztés jutott. A VI. ötéves terv 6,8 milliárd forintja sem kevés, de ehhez már 26,8 százalékban kell helyi forrásokkal hozzájárulni, miközben a termelőüzemek — amelyektől a bevételek 87 százaléka származik — csak igen kemény munkával tudják ellensúlyozni a jövedelmezőségüket roiltó külső hatásokat.

Nem lehetünk pesszimisták. Az új helyzethez alkalmazkodni kell, és a már eddig történtek is több, a jövőbe mutató folyamatot indítottak el. Átgondoltabb, a feszültségekkel jobban számoló, társadalmi megegyezésre és támogatásra építő fejlesztéspolitikára törekszünk, amit a lakóhelyi demokrácia megerősödésével, gyakorlási lehetőségének gyarapodásával alapozunk meg. Ha ezeken á fórumokon, amelyeknek már eddig is jelentős szerepe volt például a VI. ötéves tanácsi terv véleményezésében, a peremterületek fejlesztési koncepciójának kialakításában, továbbra is elérjük, hogy mind többen azonosuljanak céljainkkal, akkor olyan forrásokhoz jutunk el, amelyek többet érnek, mert tartó- sabbak, mint a milliók. Legszembetűnőbb példája ennek a A a buzgalom, ami megfelelő orientálással és szervezéssel, társadalmi összefogással gyarapítja a várost, és olyan létesítményeket hozott létre, mint a műjégpálya, a gyermekreha- bilitációs központ, a vadaspark.

Számolnunk kell vele. hogy ez nem lesz mindig egyszerű -feladat. Abban, hogy humánusabb, lakhatóbb várost formáljunk. egyetértés van, de hogy miként lehet ezt teljesíteni, abban már eltérőek a vélemények. A város most és maga szüli értékeit, amelyeket — mint minden újat — ellentmond dásosan ítél meg saját lakossága is. A lakótelepi környezetről például— egy teljesen más környezetben felnőtt nemzedéki

— általában elítélően nyilatkozik, holott az itt születő, nevelkedő gyermekeknek ez nagyon erős és közvetlen közösségi élmény. Ügy gondolom, hogy nagyobb nyitottságra, realitásérzékre, türelemre van szükség, hogy adottságainkat^ azok előnyös vagy hátrányos voltát ne általánosítsuk, hanem kitartóan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek révér» mindenki számára elfogadhatóvá válnak. Ez jelenthet apróságokat. amelyek az öntevékenység kibontakoztatásával megvalósíthatók. De jelenti azt is, hogy jobb erdekképviselettel,' nagyobb beleszólással alkossuk meg a városfejlesztés anyagi terveit. Ehhez le kell győzni a még meglevő közömbösséget, bizalmatlansagot, és ez ma a lakóterületi politikai munkai egyben a körzeti pártszervezetek egyik fő feladata.

A különböző társadalmi szervezetek, mozgalmak ebben sokat segíthetnek nekünk. Nagyon fontos, hogy a város polgáraitól ne csak kérjünk — véleményt, munkát, megértést —. hanem minél többet és minél differenciáltabban adjunk is számukra. A Hazafias Népfront, a KISZ-, az úttörőszervezetek, a szakmaközi bizottság, a Vöröskereszt, a Város- .szépítő Egyesület egyre több olyan tevékenységi formát es fórumot kínál, amelyekkel a városlakók minden rétegéhez eljutnak.

A politikai munka eszközeivel, társadalmi támogatással, segítséggel és ellenőrzéssel is biztosítani kell, hogy a város- igazgatás és a városüzemeltetés gyakorlata összhangba kerüljön elveinkkel.

A városüzemeltetés évének meghirdetése és ennek megszervezése biztató jel. Ezzel persze nem oldható meg egy csapásra minden, ami hosszú évek alatt rutinként, beidegződésként kövült meg. Egy kedvező folyamat elindulásának vagyunk részesei, és tanúi. Ezt a folyamatot viszont gyorsítani kell, ha azt akarjuk, hogy ne lehangoló tűzfalak, szemét, egyhangúság és szürkeség jellemezze például a belvárosunkat, ahol naponta sok tízezer városlakó, bejáró és idelátogató fordul meg. A város a miénk, az enyém-szemlélet erősítése a követelmény mindannyiunk számára, és nem engedhető meg, hogy az illetékes apparátusok, a városüzemeltetésben érdekelt vállalatok ne tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Oldanunk kell azt a kétarcúságot: is, ami a város és az itt működő vállalatok kapcsolatában érzékelhető. Az üzemen, intézményen belül rendet, fegyelmet, felelősséget követelnek, legyen ez követelmény a kerítésen kívül is, hiszen ez közös érdek.

, A közgondolkodás formálásában, a közösségi szemlélet és a .felelősségtudat erősítésében, az igényességre, önállóságra való törekvésben kiemelkedő szerepet kell vállalnia a város értelmiségének. Tény, hogy ez a város kevésbé volt vonzó a szellemi élet munkásai számára, mint mások. De akik itt találták meg boldogulásukat, az itt élő 9000 mérnök, orvos, közgazdász és jogász. 3900 pedagógus. 500 művész tudása, kultúrája számaránvuknál nagyobb érték és erő. Az ő munkájuknak és a szellemi élet olyan kiemelkedő intézményei tevékenységének, mint az egyetem, az akadémiai bizottság, a színház, még jobban vissza kell tükröződnie a város éleiében. Kiertielkedően fontos a pedagógusok szerepe, hiszen az ő kezeikbe kerülnek gyermekeink, akiknek — mire felnőnek

— már természetesnek kell lennie, hogy ehhez a városhoz kötődnek, és féltőn vigyáznak rá.

Valamennyiünknek egy nyelven kell beszélnünk és cselekednünk. Nem lehet különbség munkás és értelmiségi, idősebb és fiatafebb. itt született és ide költözött között. Mindannyian itt élünk és azt akarjuk, hogy a város otthonul szolgáljon. Ennek érdekében óvjuk, védjük és erőnkhöz mérten gyarapítjuk!