Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)

1983-10-17 / 246. szám

1 Minden iskola: szellemi műhely A demokratizmus a fiatalok magatartását is formálja Pedagógusaktíva Miskolcon Több mint ötszáz pedagógus (igazgatók, szakszervezeti bi- zalmik, pártaktívák) vett részt csütörtök délután a városi párt- bizottság aktivaülésén, a pártszékház tanácstermében. A nagy érdeklődéssel várt ülést Dudla József, a városi pártbizottság el­ső titkára nyitotta meg. Elmondotta, hogy az oktatáspolitikai határozat végrehajtását minden szinten figyelemmel kisérik, ér­tékelik. A megváltozott körülmények között sem adhatjuk fel céljainkat; erőfeszítéseket keli tennünk a tantestületekben, s magában a társadalomban szunnyadó alkotó energiák feltá­Dr. Kovács László, a vá­rosi pártbizottság titkára előadásában hangsúlyozta: alapvető követelmény, hogy az iskola mindenkor alkal­mazkodjon a kor kívánalmai­hoz, maradjon nyitott. Mit vár ebben a feszült nemzet­közi helyzetben, gazdasági gondjaink közepette a peda­gógusoktól a társadalom? Érthető és nyílt beszédet, s hogy reálisan nézzünk szem­be a nehézségekkel. A közoktatást nemzeti ügy­nek tekinti a kormányzat, és természetesen a párt is. A jövő század szakemberei most ülnek az iskolapadok­ban; nem lehet közömbös, milyenné neveljük őket. Az oktatás nem olcsó, de más­sal be nem helyettesíthető, mással nem pótolható beru­házás. Tehát nem „impro­duktív szféra”. Ugyanakkor ez az a terület, amelyben a társadalom minden rétege és korosztálya érdekelt valami- , lyen módon. + FELKÉSZÜLTEN VÁLASZOLNI Mindenképpen meg kell nyernünk az ifjúságot cél­jainknak, -eszinényeinknek. A feladat népi új, de megvál­tozott maga a helyzet, amely­ben ezt a munkát végeznünk kell. Sokféle negatív hatást kell kivédenünk: ideológiait és szociológiai-társadalmit is. Nehezebb helyzetbe került maga a család, sok a hát­rányos és veszélyeztetett helyzetű gyerek. Az ifjúság mindig kérdez, mert életkori sajátossága, hogy kételkedik, megkérdőjelez normákat. A felnőtt társadalomnak, s kü­lönösen a pedagógusoknak felkészülten, türelmesen és bölcsen kell válaszolni a fel­tett kérdésekre. Ehhez ter­mészetesen elengedhetetlen, hogy maguk a pedagógusok is jól érezzék magukat az is­kolában; lássák, hogy meg­becsülik őket, óvják presztí­zsüket. Soha nem a vita a baj, hanem a közömbösség. Aki a tévedésektől fél, pasz- szív marad. Márpedig ez megengedhetetlen olyan em­bereknél, akik a fiatalok tu­datát formálják. Érezhetően nő ugyan a felelősségtudat — a társadalom minden ré­tegében — ifjúságunk iránt, de elbizakodottságra semmi okunk. + A KORSZERŰSÍTÉS: FOLYAMAT Nem kis nyugtalanságot okoz az iskolákban és a szülők körében az oktatási reform. „Úgy tűnik, a tudo­mány erőszakot vett a pe­dagógián.” Ez néhány tan­könyvünkre vonatkozik. Az ezzel kapcsolatos viták ta­nulságait hasznosítjuk. Vál­tozatlanul nagy figyelmet fordítunk a gyermek- és ifjúságvédelemre, valamint az ifjúság kulturált szóra­koztatására. Ezen a területen nem léphetünk előbbre szé­les körű összefogás nélküi. Nem hagyhatjuk magukra sem a nehéz körülmények között élő családokat, sem a szabad idejüket értelmesen eltölteni nem tudó fiatalo­kat. Az iskola speciális mű­hely, ahol a munkahelyi de­mokrácia a szó szoros értel­mében egész ifjúságunk po­litikai aktivitását formálja. Megengedhetetlen, hogy pe­dagógusaink munkakedvét szegje az esetleges feszült, ideges munkahelyi légkör. A gyerekek példát is látlak a pedagógusban, azt a modellt veszik át (magatartás, er­kölcs), amit maguk körül látnak. Dr. Kovács László azzal summázta előadását, hogy a jelenlegi helyzetben „csak előre van kitörési lehetőség”. A világpolitikai és -gazdasá­gi helyzet, bizonyos feszült­ségek, az új tantervek, tan­könyvek okozta nehézségek, egy bizonyos fáradtság elle­nére is tovább kell folytat­ni az iskola korszerűsítését, megőrizve ugyanakkor belső rendjét, fegyelmét, stabilitá­sát. + A DEMOGRÁFIAI HULLÁM Az előadást hozzászólások követték. Elsőként Szabó Já­nos, az Építőipari Szakközép- isikola igazgatója kért szót. Lényegében saját iskolájá­nak, kétéves igazgatói mun­kájának tapasztalatait mond­ta el. Mi az igazgató felada­ta a demokrácia megteremté­sében? Folyamatosan tájé­koztatni kell a dolgozókat, gondosan elő kell készíteni a javaslatokat, s meg kell va­lósítani a fórumok állásfog­lalásait. Enélkül ugyanis idő­vel kedvüket vesztik a peda­gógusok. Fontos szerepe van az iskolatanácsnak — sok he­lyen nem működik —, amely azonban nem válhat egy klikk diktatúrájává. Szólott még arról, hogy a jelenlegi irányítási rendszerben az igazgató túl van terhelve az adminisztrációval, valamint a gazdasági ügyekkel is, amely­hez jószerével képesítést, jo­gosítványt sem kapott, s emi­att alig jut idő az érdemi ne­velői munkára. Dr. Környey László, a vá­rosi tanács művelődésügyi osztályának vezetője ismer­tette, hogy a tanács mit tesz a feltételek megteremtéséért. Tekintettel a demográfiai hullámokra, már a VI. ötéves terv során is több óvodát, ál­talános iskolát építettünk vá­rosunkban, többet fognak át­adni 1984—85-ben is. Szapo­rítja gondjainkat, hogy a de­mográfiai hullám a 80-as évek második felében egy­szerre fog jelentkezni az ál­talános és a középiskolákban. Ezért már gondoskodni kell új középiskolák létesítéséről. A tervek szerint az Avason húsztantermes gimnázium épül. Oj és sajnálatos motí­vum, hogy az idén meghirde­tett 244 miskolci pedagógus- állásra csak 150 pályázó je- ' lentkezett. Az iskolai fegye­lem tartalmi kérdés, ezért az igazgató felelős. Jobban meg kell követelni a munkát: megengedhetetlen, hogy elég­séges osztályzat elégtelen tu­dást tartalmazzon. Takács Márta szakfelügye­lő, a Herman Ottó Gimnázi­um tanára az iskolai munka- közösségek feladatairól szólt. Nem használjuk ki eléggé az ezekben a kte közösségekben rejlő szakmai és pedagógiai, valamint a demokráciát és a pedagógusok szakmai-emberi önismeretét, tudatát erősítő lehetőségeket. A pedagógiai munka alkotás, ez azonban szakmailag felkészült, a társ­tudományokba, a kartársak­ra, a fiatalokra és az életre nyitott Személyiségeket fel­tételez. Fazekas László, a 114. sz. Szakmunkásképző Intézet ta­nára szakmunká ’ ápzésünk néhány súlyos gondjáról be­szélt. Köztudott, hogy a szak­munkás-utánpótlás az inger- szegény környezetben élő és többségükben hátrányos hely­zetű gyerekekből toborzódik. Éppen ezért az intézet nem nagyon támaszkodhat a csa­ládra, mint háttérre. Súlyos fogyatékosságnak nevezte a szakmunkástanulók történel­mi ismereteinek hézagait, Riba Istvánná a III. kerü­let óvodáiról beszélt, arról a tevékenységről, amit az óvó­nők az iskolaelőkészítés ér­dekében, valamint a hátrá­nyos helyzetű (cigány) gyer­mekek neveléséért tesznek. + ELVÉGEZHETŐ, SZÉP FELADATOKAT Dobozy Zsolt, a KISZ váro­si bizottságának első titkára elmondotta, hogy növeked­nek az iskolával szemben tá­masztott követelmények. Eb­ben a helyzetben a KISZ is új, hatékonyabb formákat ke­res. Közvetítenünk kell a szo­cializmus értékeit, ugyanak­kor vonzó, az életkori sajá­tosságoknak megfelelő prog­ramokat kell kínálni a fiata­loknak. A mozgalomban is szakítani szükséges a bürok­ratizmussal, a beidegzett rossz szokásokal. Elvégezhe­tő, szép feladatokat kell adni a gyerekeknek. Végezetül a pedagógusok segítségét kérte a városunkban megrendezen­dő VIII. országos úttörőkön- ferenciához. Dr. Sándor Barnáné, a 40. sz. Általános Iskola tanára arról beszélt, hogy átfedések vannak a demokratikus fóru­mok között Nem kielégítő az információ áramlása felfelé sem, lefelé sem. Emiatt a munkahelyi demokrácia sem kielégítő. Dudla József zárszavában értékesnek és hasznosnak ne­vezte az aktívát. Az alapvető kérdésekben egyetértés volt. Őszinteséget és bátorságot kért a pedagógusoktól, hi­szen minden iskola a város egy-egy szellemi műhelye is. (horpácsi) Egy óra Nagyon hálátlan dolog Weö­res bundorról p őrire műsor«, ké­szítem. Jiía csak Halász Jutka drága-szép, mert gyerekeknek szóló műsoraira, Scböék és a többiek Weöresre mindig lí- melö zenéjére gondolunk, már érthető, hogy a költő miért olyan hallatlanul népszerű; az utóbbi tiz-tizenőt, húsz évben a muzsika is segít a csengő- bongó rímeknek repülni. Per­sze, hogy Weöres Sándor sok­kal több ennél, és minden versolvasónak van Weöres-ké- pe. Czigány Györgynek is, aki megkísérelte a lehetetlent: egy órában felmutatni egy töob mint fél évszázados lirikusi életutát. Az 1913-ban született Weöres Sándor az idén het­venéves; ezért a volt a teg­nap esti, a budapesti művé­szeti hetek keretében mű­sorra tűzött adás. A szer­zőkre az vesse az első kö­vet, aki jobban meg tudta volna csinálni — mondom —, amiben kicsit az is ben­ne van, hogy bizony nem nagyon tetszett ez a (kény­szerűen a tiszteletkörökön belül maradt) műsor. Műsor­nak nem volt pedig olyan rossz; a költészet mércéje magas. Egy kis pihenő a fák alatt. (Kerényi László felvétele) A századelő novellája A magyar irodalom egyik rejtélyes, tragikus sorsú alakjáról, Csáth Gézáról tart előadást A magyar regény változatai századunkban cí­mű szabadegyetemi sorozat őszi nyitányaként Kiss Fe­renc irodalomtörténész. A szerdán délután négykor kezdődő előadásra várják a magyartanárokat és érdek­lődő tanítványaikat a Kazin­Mitől szép a mi szakmánk? Kiállítás nyílik ma az MTESZ Szemere utcai me­gyei szervezetének kiállító­termében. Mitől szép a mi szakmánk? címmel. Ezúttal a vendéglátásról van szó: a pályaválasztó fiatalok a ki­állításon megismerkedhetnek a vendéglátás múltjával és jelenével, és aki úgy érzi, hogy többre is kíváncsi, a helyszínen vásárolhat a Szak­mai Kiskönyvtár sorozatá­ból. A kiállítást a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat KISZ-bizottsága és a Gaszt­ronómiai Társaság szervez­te. Megtekinthető október 22- ig, naponta 10-től 18 óráig. Minta azoÉoniratéÉz Tegnap kezdődött az ava- si népfrontnapok rendez­vénysorozata. Holnap délután 5 órakor lakberendezési ki­állítással folytatódik a prog­ram: a Klapka György utca 26—28. számú házban öt la­kást rendeztek be a Dómus Áruház szakemberei, mintát kínálva az otthonteremtés­hez. A kiállított bútorok a helyszínen természetesen megrendelhetők. A kiállítás október 19-től 23-ig lesz nyit­va, délelőtt 9-től délután 5 óráig. HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. —- 13.00: Zenei érdekessé­gek az elmúlt hét műsorából. — 14.15: Hollós Lajos fúvósmü­veiből. — 1 14.38: Irodalmunk a felszabadulás után. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.05: Dóry József nótákat énekel. — 15.27: Zenélő dominó. — 15.59: Kóruspódium. — 16.30: Világablak — 17.00: Hírek. — 17.05: Tenorkulcs. — 17.36: Iro­dalmunk a felszabadulás után. — 17.58: Bruno Nicolai zeneka­ra Morricone filmzenéiből ját­szik. — 18.15: Hol voll, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: OIRT-hang játékfesztivál. — 19.57: Lemezmúzeum. — 20.54: Nótamuzsika. — 21.30: Tud-e ön vezetni? — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kattogó kabaré. — 23.30: Opera­részletek. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Népzene sztereóban. — 12.30: Hírek. — 12.35: Kis magyar néprajz. —■ 12.40: Tánczenei koktól. — 13.25: Világújság. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőié ötig. — 17.00: Az emlékezés kor­látái. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.35: örök­zöld dallamok. — 19.30: Tip-top parádé. — 22.00: Sportvilág. — r~~ t ­Czigány György alighanem az egyetlen lehetséges for­mát választotta, megpróbálta felvázolni az életutát. Meg­idézték a Nyugat-Dunántúl- ról, Szombathelyről, Pécsről, Győrből indult, elementári­sán tehetséges fiatal költő pályájának kezdetét, az időt, amikor az első, Hideg van című verseskötet a 30-as években Pécsett megjelent, amikor már túl vagyunk azokon az éveken, amelyek­ben a Nyugat dajkálta fel a kor egyik legtehetségesebb fiatalját. Természetes, hogy elmondták a kortársak és az irodalomtörténészek, hogy Weöres mindig megnyerő volt, mint ember, a vers szobrászművészét mindig na­gyon érdekelte a képzőmű­vészet. Természetes, hogy 20-30: Hírek. — 20.35) Társalgó. — 22.00: Operettparáüé. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.31: Könyvszínpad. — 13.00: Hírek. — 13.07: Régi ma­gyar dalok és táncok. — 13.30: Britten: Szentivánéji álom. — 16.00: Technika gimnazistáknak. — ií.30: A hét zeneműve. — 17.00: Az Oxo és az R-Go együt­tes felvételeiből. — 17.30: Az Eng­lish Concert játszik. — 19.00: Hírek. — 19.05: Fiataloknak kor­társ zenéről. — 19.35: Brahms: Üj szerelmi dalkeringők. —19.55: Egészségünkért. — 20.00: A Pop- tarisznya dalaiból. — 21.00: Don Pasquale. — 22.00: Kritikus fül­lel. — 23.00: Bemutatjuk új fel­vételeinket. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. (Közben: El szeretném mondani. Gyárfás Imre jegyzete. — Vála­szolunk hallgatóink leveleire. Karosai Nagy Éva összeállítása.) — 18.00: Észak-magyarországi megjelent a mai baráti kör, az otthon, amelyet a féltő költő-feleség, Károlyi Amy teremtett a lírikus köré, el­vitték Szentendrére, ahol a Barcsay-házban otthon van. A filmből is ráismerhettünk az író—olvasó találkozók halk szavú, félénk kis öreg­emberére. Aki szereti, ezután sem fogja kevésbé szeretni, mert sok mindent megtud­tunk azért. Ismét megtudtuk, hogy Weöres félelmetesen rossz interjúalany, de kivételesen nagy láttahó-erejű és kép­zeletgazdagságú költő; a mű­sor levéteti a könyvespolcok­ról a néhány éve megjelent, háromkötetes vaskos „Weö- res-összest”. Mert a vers nem fotogén bizony, de egy biztonsággal összeállított ön­életrajzi képfüzérnek is le­het értelme. Igazolhatja Weöres Sándort, miszerint a vershez két költő kell. Aki megírja, és aki olvassa. M— Krónika. (Ülésezett a Borsód, megyei Pártbizottság. — Export­növelő beruházás Hollóházán. — Az őszi megyei könyvhetek meg­nyitója.) — 18.15: Sport. — 18 JZo: Szemle az Észak-Magyarorszóg, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, valamint a Nógrád keddi számából. Szlovák televízió: 16.15: Gyere­kek dalversenye. — 16.40: Sport- magazin. — 17.10: Katonák mű­sora. — 18.00: Orvosi tanácsok. — 18.10: A szocialista országok életéből. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Álarcosbál. — 22.00: Világ­híradó. — 22.15: Esély az életre. — 22.35: Melódiák külföldről. Kiállítások: Szőnyi István-te- rem (f9—18): Demcsík Attila öt­vösmunkái. — Vasas Galéria (14 —19): Márton Jánosné hímzései. — József Attila Könyvtár (12— 20): Miskolc és környéke régi térképeken. Filmszínházak: Béke (3, n6 és és f8): Az álarcos lovas legen­dája (mb. színes amerikai, II. helyár!) — Béke kamaraihoz! (4): Az amatőr (mb. lengyel). — (6): Languszta reggelire (mb. olasz, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Kossuth (f3): Álomvilág (mb. színes szovjet). — (6): Szamu­rájok és banditák I—II. (színes japán, 16 éven felülieknek, dupla és TTI. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5 és f7) : A wilkói kisasszonyok (mb. színes lengyel —francia. 14 éven felülieknek!) — Fáklj^a (4. 6 és 8): Viadukt (színes magyar—NSZK—ameri­kai). — Fáklya kamaramozi (f5): Vértestvérek (mb. NDK). — To­kaj vendéglátóház (f8): Kabaré (színes amerikai. 16 éven felü­lieknek!) — Táncsics (f4): Panda Maci kalandjai (mb. színes ja­pán) . — (f6 és f8): Seriff áz égből (színes olasz, III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6): Fe­hér telefonok (mb. színes olasz, 18 éven felülieknek!) — Nehéz­ipari Műszaki Egyetem (5 és 7): Bombanő (mb. színes amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Szikra (3): A kétéltű ember (szovjet). — (5 és 7): A nyolca­dik utas: a halál (színes angol, 18 éven felülieknek, III. helyár!) — Petőfi (4. 6 és 8): Jöjjön el egy kávéra hozzánk (színes olasz. 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Egyetfem étterem (f9): Az oroszlán ugrani készül (szí­nes magyar). — Krúdy (f7) : Csí­nom Palkó (színes magyar). — Ady (7): Hálózat (mb. színes amerikai, 16 éven felülieknek. II. helyár!) — Hámor (f6): Hüvelyk Panna (mb. színes japán). — Pereces (6): Atlantic City (mb. kanadai—amerikai—francia. 14 éven felülieknek, II. helyár!) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.27: Az emlékezés korlátái. — 8.57: A Népzenei Hangos Üjság melléklete. — 9.44: Évszakok ze­néje. — 10.00: Hírek — 10.05: MR 10-14. - 10.35: Alexandra. — 11.07: A Budapesti Fúvósötös játszik. — 1140: A kápolna titka. Petőfi rádió: 8.U0: Hírek. — 8.05: Orosz forradalmi dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Társalgó. — 10.00: Zeneciélelőtt. 3. műsor: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Zenekari muzsika. — ll.Oj): Hírek. — 11.05: Kabaré. — U.40: Dietrich Fischer-Dieskau énekel, Szvjatoszlav Richter zongorázik. Weöres Sándorral

Next

/
Thumbnails
Contents