Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)

1983-10-15 / 245. szám

m krónikája Mi történt Grenadában? A tegnapi nap során ellent­mondásos közleményeket ad­tak ki Grenadában, ebben a mintegy 120 ezer lakosú ka- rib-tengeri szigetköztársaság­ban. Előbb a grenadai kormány egyik minsztere bejelentette hogy pénteken leváltották Maurice Bishop miniszterel­nököt és a kormány élére Bemard Coard miniszterel­nök-helyettes került. Három órával e bejelentést követő­en a hivatalos grenadai rá­dió már Coard lemondásáról adott hírt. Coard telefonon közölte a rádióval lemondá­sát, hogy „elejét vegye az aälamcsinnyel kapcsolatos hí­reszteléseknek”. A rácfió ez eflsakmrmal nem szólt Bi- eboprtíl, és nem említette azt san», hogy a kormányfő hol tertóakodik. A máttisztereTnök btztorasá- fS szolgálatának egyik ma­gas rangú katonatisztjét őri­zetbe »«ették, mert — mint 8 grenadai rádió bejelentette —t, ő terjesztette el a hírt a kormányfő elleni összeeskü- ’PésBÖL Takarékosságra ösztönöz Műszer a melegvíz-fogyasztás mérésére Oj hőfogyasztásmérő mű­szer sorozatgyártását kezd­ték meg a Ganz Műszer Mű­vekben. Ezeket a készüléke­ket a kisebb hőközpontok­ban szerelik fel, elsősorban a lakótelepeken és általában azokon a helyeken, ahol táv­fűtés van. Egy-egy mérőmű­szer 50—100 lakás melegvíz­felhasználását ellenőrzi, mé­ri. Egyelőre azt a vízmeny- nyiséget, amit a mosogatás­hoz, mosáshoz, fürdéshez használnak fel. Egy ideig csak a lakótömbök együttes vízfogyasztását tudják ösz- szesíteni, később a lakáson­kénti mérésre is sor kerül­het. Bíznak abban, hogy már az összesített mérés is taka­rékosságra ösztönöz. Jelen­leg ugyanis sokhelyütt igen magas a túlfogyasztás, az átalánydíj nem ösztönöz a takarékosságra. Egyelőre semmi eredménye a Fülöp-szigeteki ellenzéki vezető, Benigno Aquino meggyil­kolása ügyében folyó vizsgálatnak. A létrehozott különbizottság kihallgatta azokat a ka­tonákat (képünkön), akik a szenátort Manilába érkezésekor a repülőgépről lekisérték, ám a bejelentés szerint közlendőjük „nem adott új információt”. Az ellenzék az egész vizsgálóbizottság működését hiábavalónak és előre hangszereltnek tartja. A Stadionban és a Dominóban Cukrászremekek vására Vasárnap a Vendégvárás az Avas-alján rendezvényso­rozat alkalmából két hely­színen is lesz termékfoerrm­Barmadszor a vádlottak padján Ezreket zsebelt be az üres üvegekből Ki gondolná, amikor akár egy nagy szatyor üres sörös­üveget visz vissza a boltba, hogy ebből — igaz, nagyban pénzt lehet esinálni. Soós István 52 éves, kazincbarci­kai lakos ezért került a vád­lottak padjára. Az erőszakos közösülés kí­sérlete, illetve a súlyos testi sértés miatt már kétszer bün­tetett Soósnak legutóbbi sza­badulása után néhány évig nem volt baja törvényeink­kel. Már-már úgy tűnt, hogy végképp sikerül szakítania bűnöző életmódjával, amikor újabb bűncselekménysorozat elkövetésébe kezdett. Előző munkahelyét, a BVK-t otthagyva, rakodó­ként helyezkedett él a Bor­sodi Sörgyár kazincbarcikai (MM­AJANLAITM 20 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL MINDEN NŐ) ES FÉRH SZÖVETMARADÉK, NŐI TÉLIESÍTETT KOSZTÜM, EGYES NŐI FÉLCIPŐK 498 Ft-tól 580 Ft-ig, LD 11/1 tip. HAJSZÁRÍTÓ 400 Ft, ETA 010 MIXER 980 Ft-os kirendeltségén. Munkaköri feladatai • közé tartozott a szállított áruk, illetve az azokkal kapcsolatos bizony­latok kezelése. Neki kellett többek között a boltokból és a vendéglátóhelyekről visz- szavételezett üres sörösüve­gekkel a munkahelyén elszá­molnia Csakhamar rájött, hogy a mások által haszon­talannak ítélt göngyöleg: ér­ték. És mivel a bizonylati fe­gyelemmel a környezetében nem sokait törődtek, támábt egy kitűnő ötlete. A visszavé­telezett üres üvegek egy ré­szét el lehet adni, ha a velük kapcsolatos dokumentációkat is megsemmisíti. Igy történt, hogy több al­kalommal bocsátott áruba il­letéktelen személyeknek ki­ürült sörösüvegeket, illetve rekeszeket, és az értük kapott pénzt saját céljaira fordítot­ta. Sorozatos tetteivel 5721 forint kárt okozott a népgaz­daságnak, amely kár meg sem térült Soós Istvánt mint vissza­esőt vonta felelősségre a Miskolci Járásbíróság Bán- hiái Istvánná dr. vezette büntetőtanácsa. Ezúttal két­rendbeli, kisebb értékekre, ebből egyrendbeH folytatóla­gosan elkövetett sikkasztás vétségében mondta ki bűnös­nek, s ezért halmazati bünte­tésül 6 hónapi, börtönben vég­rehajtandó szabadságvesztés­re ítélte. Mellékbüntetésül egy évre eltiltotta a közügyefe gyakorlásától. Az ítélet jogerőst (—vich) tató és -vásár a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat üz­leteiben. Délelőtt 9 órától a Stadion étteremben Marada Lajosné cukrász remekeit láthatják, s persze ízlelhet tik is az érdeklődők, délután 4 órától pedig a Dominó eszpresszóban Szegedi Bélúné tortáiból, süteményeiből lesz bemutató és vásár. Víkendhásáhos vitte Pórul járt a visszaeső tolvaj Csalásért és lopásért már ölt börtönben a 30 éves Gás­pár Sándor (Miskolc, Közép­szer utca 82. szám alatti la­kos). Most 8 hónapot ismét börtönben tölt lopásért, és ezzel halmazaiban kisebb értékre elkövetett lopás vét­ségéért. Gáspár Sándor ugyanis nem okult eddigi büntetései­ből, s ez év tavaszán a Miskolci Ingatlankezelő Vál­lalat építkezésein dolgozva, hazavitt mintegy 25 kilo­gramm műanyag fóliák Sa­Mosolygós Boldog A zöldségtermesztéséről ne­vezetes Heves megyei Boldog községet hire — és képünk tanúsága szerint — mosoly­gós Boldognak is nevezhetik. A beérett, leszedett, s felfű­zött fűszerpaprika pirosán vi­dul a boldogi házak torná­cán, az óriás káposzta a bol- dogi földeknek kölcsönöz de­rűt, s hozzá ott van még a dolgos boldogi asszonyok mo­solya. Drágulnak egyes hűtőszekrények A Jászberényi Hűtőgép­gyár, az általa gyártott hűtő- és fagyasztószekrények közül nyolc típus termelői árát 5— CEU HIBLAJP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt tfie­kale várata Bizattsáeának paUtlkal naollapia. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Baiesy-ZsíliBszky út 15. 3527. Pastacím: Miskaki 3S01. PL: 39. Teleieebözpast: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- é* várespaUtlka! ravat: 18-224: levelezés) tavat: ifl-225: Wütúrpalittka: 18-226: apart: 18-222: tefermaelő- 18-227, — Kiadta: a Beread megyei taokiadó Vállalat. Misit a! c Bajcsy-Zslllnszky út 15. 3527. Pestadm: Miskale 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VEK ES MIHÁLY. Telet»»: 36-131. — Hirdetésfel­vétel: Miskale. Széchényi őt 15—17. S525. Telefen: 16-S1S. — Ter- )esztl: a Maeyar Pesta. Kapható: a nlrlapáruaeknál. Előfizethe­tő a hfrlapkézbeeltő oostahtvatalekná] és kézbesítőknél. Előfize­tési dti: egy hónapra: 34 fariat. negyedévre: i#3 tatint. egy évre- 406 forint — index: 2S951. — Készült: a Berned megyei Nyem- datoerl Vállalatnál. F. V.l KILIAN BCLA. — ISSN M35-0269 f8 százalékkal emeli. Ezért október 15-től e termékek maximált fogyasztói ára is növekszik. Így például a HB—160-as. kompresszoros, háromcsilla­gos hűtőszekrény ára 6010 fo­rintról 6330 forintra, a HB— 200-as, kompresszoros, há­romcsillagos hűtőszekrényé 6390 forintról 7400 forintra, a HB—60-as négycsillagos ház­tartási fagyasztóé 5610 forint­ról 5900 forintra, a HB—120- as, négycsillagos háztartási fagyasztó ára 8530 forintról m forinttá emelkedik. céljaira azonban még­sem tudta felhasználni, mert tettét felfedezték, s a fóliát vissza kellett adnia... Július^, végén a December 4. Drótműveknél próbálkozott, hogy anyagot szerezzen. Még­pedig úgy, hogy a vállalat raktárának lakatét lefűré­szelte, s innen hullámlemezt vitt haza, hogy víkendházá- hoz használja fel. Ezt a cse­lekményét is felfedezték, s az anyagot ide is vissza kel­lett vinnie. Mindezek után a Miskolci Járásbíróságon dr. Csoháng Ferenc büntetőta- nácsh szabta ki rá az elöl­járóban ismertetett börtön­büntetést. A különös vissza­esőnek számító Gáspár Sán­dort a jogerős ítélet mellék- büntetésül 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Kijavították a csőtörést Nyugalom az iigyeleteken Ritkán tapasztalható nyu­galmas éjszaka volt a külön­féle szolgáltató vállalatok ügyeletéin; Miskolcon nem történt rendkívüli esemény. Csupán a vízművek ügyele­tére érkezett bejelentés, a Bertalan utcában csőtörés történt. A szakemberek azon­nal kiszálltak a helyszínre, és még a kora délelőtti órákban kijavították a hibás vezeté­ket, így rövid idő alatt hely­reállt a vízszolgáltatás. Húsz fok fölött A hajnali «úskolet ködöt kora délelőttre elűzte 4 nap­sütés. Szép, őszi idő .várható, eső nem valószínű. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között alakul. Csókolja meg—micsoda különbség! Egyre kevesebben dohányoznak Nagy-Britanniában „Csókol jon meg egy nem­dohányzót — micsoda kü­lönbség!” — buzdít a felirat a trikókon és a plakátokon. A tévéreklám az „első nem­dohányzó nemzedékben” re­ménykedik, a slukkról le­mondó fiatalok akaraterejé­re apellálva. Az Egyesült Államokban a nikotinellenes kampány ke­retében egymillió ember szo­kott te a dohányzásról. A nikotin brit ellenzői most 17 millió szenvedélyes dohá­nyost szólítottak fel arra, hogy kövessék példájukat. A dohányzás ellenfelei és az egészséges életmód meg­szállottjai tudják, hogyan ér­jék el céljukat, bár a kam­pányban, nem szerepeltek ijesztő képek a dohányos tüdőről vagy a dohányos láb­ról. A káros szenvedély évente 50 ezer brit polgárt visz idő előtt a sírba, nagy részük tüdőrákban hal meg. Az okozott költségek is ma­gasak; a brit egészségügy óriási összeget költ csak a dohányzás következményei­ben szenvedő kórházi bete­gekre. A dohányzók száma 1973 óta a lakosság 48 százaléká­ról 39 százalékra csökkent az elfogyasztott dohány­mennyiség kb. ugyanannyi maradt: ez azt mutatja, hogy a kezdők többet pöfékelnek, növekszik az egyik cigarettá­ról a másikra gyújtó, erős dohányosok száma. A do­hányárugyártók mégis nyug­talanok, mert bevételeik ál­landóan csökkennek, részben a magas adók miatt. A do-j hányzás jóval drágább lett, átlag 40 százalékkal, mióta Margaret Thatcher bevonult a Downing Street 10-be. A pénzügyminiszter minden költségvetésnél először a do-: hányösókat veszi elő: az el­múlt pénzügyi évben 12 mil­liárd schillingnek megfelelő összégű dohányadó folyt be az államkasszába. A cigaret­tagyárosok és -eladók ezért az új költségvetési év elején kampányt indítottak az adóki csökkentéséért. Loltónyeremcnyck A 41. heti lotyísorsrÁ'isori egy fogadó ért el ötös talála­tot. Nyereménye 1 792 019 fo­rint A 88 darab négyesre 81 455 forintot, a hármasokra 714 forintot fizetnek. A kel­tések 30 forintot érnek. 1

Next

/
Thumbnails
Contents