Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)
1983-10-12 / 242. szám
Miért nem kapható városunkban is a Budapesten közkedvelt Aranygyömbér üdítőital? Többször foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, s minden alkalommal megtudtuk, hogy a kanadai liccnc alapján készülő üdítővel még a fővárosi igényeket sem képesek kielégíteni. A közelmúltban néhány napig Miskolcon is árusítottak Aranygyömbérhez hasonló üdítőt. Hogyan jutottak hozzá, és számithatunk-e a folyamatos ellátásra? —kérdeztük Veres Veronikától, a Búza téri Árucsarnok boltigazgatójától. — Régóta tervezzük az Aranygyömber árusítását. Vásárlóink sokszor keresik ezt a semmihez sem hasonlító, kellemesen fanyar ízű. szeszmentes italt. Megtudtuk, hogy a Békéscsabai Üdítőipari Vállalat Aranygyömbér-u.'ánza- tot állít elő, Schwepts néven. Azonnal rendeltünk belőle 300 rekesszel. Miskolc és Békéscsaba között nagy a távolság, és csak akkor hozhatunk újabb szállítmányt, ha mást is rendelünk. Ráadásul a hűvösebb időben csökkent az érdeklődés az üdítők iránt. Akik megkóstolták az első gyömbérutánzatú üdítőt, és ismerik az eredeti Canada Dry-t, azok felfedeztek a minőségi különbséget — a valódi ital javára. Ennek ellenei« a közeljövőben ismét rendelünk a békéscsabai üdítőből. nemcsak kis palackban, hanem literes üvegben is Egyébként többen mondták, hogy az eredeti Canada Dry palackja megegyezik a békéscsabai üdítőével. Ha ez így van. mi a címkétől függetlenül a Canada Dry-os üvegeket is visszaváltjuk. Sz. I. ★ Az angol gyártmányú gép végzi a csövek béleléséhez szükséges anyagok összekeverését Huszonöt évi garanciával Kibélelik a rozzant csövet Közismert, hogy Miskolc csőhálózata elavult, emiatt gyakori a repedés, lyukadás. Nemegyszer r. vízszolgáltatást is meg kell szüntetni a hiba elhárításáig. A csőrendszer rászolgált már a cserére: ez azonban igen költséges. Három hete egy új, nem drága módszert próbálnak ki városunkban. A Kiss tábornok utcában voltunk tanúi a korszerű csőfelújítási eljárásnak. A Dunántúli Regionális és Vízgazdálkodási Vállalat másfel éve foglalkozik a nyomó- és szennyvízvezetékek bélelésével. A külföldi módszert igen jo eredménnvel hasznosítják, legutóbb például Békéscsabán és Pécsett. A nyolcfőnyi csapat az utóbbi három hétben Miskolc számos utcájában dolgozott már: az angol gyártmányú csőbélelő gép segítségével cementet és homokot juttattak az elhasznált vezetékekbe. Így azokon Ha felmond a házmester Lakásért állást? Ha körinterjút készítenénk az utcán kérdezgetve a sétálókat, hogy véleményük szerint általában miért jelentkezik valaki házmesternek: az elsöprő többség azt válaszolná: a lakásért. Ez még önmagában nem lenne olyan nagy baj, de az már annál inkább, hogy ha valaki ráun a ház- mesterségre, megmarad lakónak, elfoglalva a helyet az elől. aki esetleg vállalná, s ellátná a tisztet helyette. Jelenleg Miskolcon 137 házfelügyelői lakás „foglalt", azaz ennyi otthonban lakik nyugdíjas házmester vagy a vállalatnak felmondott ház- felügyelő. Ám felmondás és felmondás között különbség van. Kiss Lajosné dr., a MIK kezelési igazgatóhelyettese: — Ha olyan valaki jelentkezik házfelügyelőnek, akinek van főbérleti lakása, öt évre kötjük meg vele a munkaszerződést, ha nincs, tíz évre. Ha ezen időn belül bontja fel a szerződést a munka- vállaló, ki kell, hogy költözzön a lakásból: jelenleg 15 ilyen ügyünk van folyamatban. A házfelügyelői lakásban maradók többsége már túl van a szerződésben rögzített időn; vagy nyugdíjas. Szerencsére nyugdíjasaink túlnyomó része továbbra is vállalja a házfelügyelői feladatok egy hányadát, csak a takarítást kell megbízott takarítókkal megoldanunk.. Az is segítség, hogy az új jogszabályok értelmében, a lakásban maradó házfelügyelők — ha nincs megfelelő helyettesítő — kötelesek ellátni a liftkezelési, kapuzárási feladatokat. Ami a lakásért való állasvállalást illeti, elmondhatom, hogy 1979—80 óta szinte ngm is került hozzánk olyan házfelügyelő, akinek nem volt előzőleg főbérleti lakása. Az is valamelyest biztosíték számunkig, hogy a jelentkezők munkakönyvében nem lehet „kilepett” bélyegző. Hogy ne legyen gond a házmesterlakásokkal, ahhoz az ilyenkor cserére felajánlható otthonok széles skálája kellene. Az is hozzá tartozik a problémakörhöz, hogy a belvárosban sok az égrenyíló. szűk és korszerűtlen házmesterlakás. Még ha meg is üresednek. egy-kettőre nehéz olyan jelentkezőt találni, aki lelkiismeretes. megbízható, jól képzett munkaerő, s hajlandó is ilyen körülmények közé költözni. A belvárosi rehabilitáció során gondoskodni kell a házmesterlakások kialakításáról, hiszen a létrehozott értékeket feltétlenül meg kell őrizni, $ ehhez jó házmesterek kellenek. (k-ó> öt-hét milliméter vastagságú réteget képeznek. Miután a keverék 24 óra alatt meg- kqt, s betömi a hajszálrepedéseket, valamint a kisebb lyukakat, akár már másnap megindulhat a vízszolgáltatás. Egyszerre 100 méteres szakaszt tudnak ily módon alig 4—5 óra alatt felújítani. Az eljárás előnye tehat kézenfekvő:. gyors és főleg olcsó. A dunántúli vállalat 25 évre vállal a munkájára garanciát. T. L. Trófeák gyors- é* gépírásból Kitüntetik a miskolci világbajnoknőt Jakab Andrásné. a Fáy András Közgazdasagi Szak- középiskola igazgatóhelyettesnője három éven belül másodszor lett világelső gyorsírásban. s a gépírás kategóriájának , trófeáiból is szép gyűjteményt állíthatott már össze. A megyei tanács végrehajtó bizottsága Jakab Andrásnénak a gyors- és gépírásban hazai és nemzetközi versenyeken elért kiemelkedő teljesítménye, s eredményes oktató-nevelő munkája elismeréseként níi'odijat adományozott. A kitüntető díjat ma délután 3 órakor adja át a világbajnoknőnek Porkoláb Albert. a megyed tanács elnök- helyettese. Tisztább városban, jobb közérzettel • Tanácstagok a környezetvédelemről • Jófajta intluiattal • Van már eredmény is Várható volt, hogy nagy érdeklődést kelt, véleménynyilvánításra. vitára sarkallja a miskolci tanácstagokat a város köztisztaságáról s a környezetvédelmi munkáról szóló jelentés. Várható volt, hiszen a tanácskozási központokban is eszmet cseréltek róla, mielőtt a plenum elé került, és sehol nem kellett biztatni a résztvevőket a hozzászólásra. Pável János, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője. a napirendi pont előadója megígérte, hogy a tanácskozási központokban elhangzottakra levélben válaszolnak. Mar-már sajnálkozni kezdtünk azon. hogy nem kapunk legalább egy csokorra valót a tanácskozási központokban megfogalmazott javaslatokból. de az első néhány felszólalás meggyőzött bennünket róla. hogy korai volt az aggodalom: sorra szót kértek azok a tanácstagok, akik részt vettek az ülést előkészítő vitákban, és felidézték a választóiktól hallottakat. • • Rutinszerűen szoktuk leírni. hogy „élénk vita alakult ki" valamilyen fórumon, de éz esetben szó szerint értendő ez a megállapítás. Számos kérdésben eltertek a vélemények. Az ilyen jófajta (..Érted haragszom, nem ellened") indulatot hiányoljuk időnként a tanácstagjainktól. Murányi Gyula, a DIGÉP műszaki igazgatója egyebek között arról beszélt, hogy sok millió forintos beruházással sikerült csökkenteni a nagyvállalat levegőszennyezései. Igaz. hogy tetemes mennyiségű szennyvíz hagyja el az üzemet, de lényegesen kevesebb nemkívánatos anyagot tartalmaz, mint korábban. Megnyugtató megoldást természetesen csak az jelentene, ha — a DIGÉP anyagi hozzájárulásával — épülő városi szennyvíztisztító telep elkészülne. Ez a beruházás azonban nem’ úgy halad, ahogy szeretnénk. A tanácstagok elismerték a két. szomszédos gyáróriás környezetvédelmi erőteszítéA Miskolci Épipari Malat felvesz: ♦ festő, ♦ kőműves, ♦ villanyszerelő, ♦ ÖCS, ♦ vasszerkezeti lakatos, ♦ épületüvegező, ♦ asztalos, ♦ burkoló szakmunkasokat, valamint segédmunkást. Jelentkezés: munkaügyi osztály, Miskolc, József Attila u. 40. ^ Hejócsabán tisztább a levegő, de seit, ám volt, aki hozzátette: a korábbinál kevesebb, de meg mindig sok az LKM- ből kibocsátott kohógáz. Ugyanő tűrhetetlennek nevelte. hogy szinte a város szívében füstölögnek a ko- hosalak-hegyek. Nem fogadta el azt az állítást, hogy a közeli dolomitbánya nem szeny- nyezi a Hámori-tó vizét. Mint: régi természetjáró és e környék jo ismerője, sok esetben volt már tanúja, miként válik a tavat tápláló Garadna-patak vize a tejeskávéhoz hasonlatossá, a bányából származó szennyező anyagoktól. Örvendetes, hogy a hejö- csabai cementgyár — a rekonstrukció óta — nem szennyezi úgy a környezetét, mint korábban. Ám a Csabán működő egyik tanácstag szerint még mindig megüli időnként a városrészt a reggeli órákban a tüdőt nyomasztó kód. A hejőcsabaiaknak egyébként nem ez az egyetlen panaszuk. A Hejő-patak medrét gyakrabban kellene tisztítani — mondták, és ismételten felhívták tanácstagjuk útján a városi tanács vezetőinek figyelmét rá, hogy elhanyagolt, szennyes a gyógyszertár, illetve az élelmiszer- bolt környéke. Mellig érő dudva verte fel a gazdátlannak tűnő területet, és a gazkulissza mögött rengeteg a bűzös hulladék, szemét. Bár kritika is érte a Miskolci Köztisztasági Vállalatot, többen úgy vélekedtek, hogy észrevehető javulás tapasztalható munkájában. Farkas György igazgató szerint ők maguk még korántsem elégedettek az eredményekkel. Szigorítani kívánják az ellenőrzést, s ehhez az ed~- diginél nagyobb segítséget kérnek a tanácstagoktól, illetve a lakosságtól. Hogy könnyebb legyen beazonosítani a kifogásolható munkát végző kukáskocsik személyzetét, jól látható számokat festenek az autókra. Az egyiket a vezetőfülke tetejére pingálják, hogy íentről, a 'házgyári épületek emeletéről is szemmel tudják kísérni a lakók a járművek mozgását, a köztisztaságiak tevékenységét. • • 1983 a városüzemeltetés éve, s hogy ez nemcsak egy „címke”, arra sok jó példát említettek a tanácstagok. Örömmel nyugtázták például a tisztasági őrjáratokat', s a helyszíni bírságolást. Ugyanakkor kérték: kapjanak egyenruhát is e testület tagjai. Nyitott kaput döngettek javaslatukkal, hiszen — mint - Rózsa Kálmán tanácselnök' elmondta — engedélyért folyamodtak az illetékes hatósághoz, és minden bizonnyal meg is jelennek Miskolc utcáin az uniformisba öltözött környezetvédelmi brigádok. Drága beruházás lesz a város határain túl kialakítandó szeméttelep, de még ennél is többe kerül majd a veszélyes ipari hulladékok tárolása, megsemmisítése. A szóban- forgó környezetvédelmi beruházásokat a városi tanács vezetősége is rendkívül fontosnak tartja, és igyekszik megteremteni — támogatást is kérve — az anyagi alapot. B. D. A OH várospolitikai fóruma