Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)

1983-10-29 / 257. szám

Az őserdő csodája 4 dzsungel lánya Több mint hat éven át élt Sznmátra kígyóktól és raga­dozóktól hemzsegő őserdejé­ben a 18 éves Emiyati, akiről szülei azt hitték, hogy vízbe fulladt. A fiatal lány erdei gyümölcsökkel és bogyókkal táplálkozott. Most ismét em­berek között van, bár egye­lőre csak a madarakéra em­lékeztető hangokat hallat. Édesapja elmondta, hogy Emiyati 1977. február 11-én kishúgával és két szomszéd pajtásával horgászni indult a közeli folyóra. A gyerekek egy kötelekkel összeerősitett bambusztutajon akartak át­kelni a folyón. Elvesztették azonban uralmukat a yízi al­kalmatosság fölött, és a tu­taj az erős sodrásija kerülve felborult Az egyik szomszéd gyerek holttestét néhány nap múlva a folyó partra vetette. A másik két gyerek szeren­csésen megmenekült, de Emi- yatit a több napig tartó ku­tatás után sem találták meg. Ez év június 11-én, amikor is Indonéziában napfogyatko­zás volt, három bali-szigeti vadász egy „szörnyalakot” fe­dezett fel az őserdőben. Egyi­kük megközelítette a furcsa lényt, de visszarettent a rá- szegeződő tekintettől. A kör­nyékbeliek is próbáltak a kö­zelébe férkőzni, ám hamaro­san hire járta, hogy akinek ez sikerül, megbetegszik.,. Végül is egy kurázsiénak — Dukunnak — sikerült kap­csolatot teremtenie a lánnyal. Miután a környékbeli falvak lakosaitól értesült az esetről, tudományának íratlan sza­bályai szerint hétszer körbe­járta, majd megfogta kezét, Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint ezen a héten nem volt öttaláiatos szelvény a lottón. A 34 négytalálatosra egyen­ként 266 104. a hármasokra 1013, a kéttalálatosokra pe­dig 30 forintot fizetnek. Különös kegyetlenséggel Embert bitek Annak idején lapunkban is beszámoltunk róla-; a Msskolei Me­gyei Bíróság dr. Batta Miklós tanacsa nyereségvágyból, különös kégyetlenseggel elkövetett emberölés bűntette és más cselekmé­nyek miatt vonta felelősségre Bukó Bélát és társait. Fellebbezés folytán az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a közelmúlt­ban tartott tárgyalásán helyben hagyta a Miskolcon született ítéle­tet. Eszerint az !. rendű vádlott Bukó Bélát társtettesként, nyere­ségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntet­te miatt életfogytig tartó — (egyházban végrehajtandó — szabad­ságvesztésre Ítélte, s tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától; a n. rendű vádlott fiatalkorú Sándor Ernőt tarsfettes ként, nyere­ségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntet­te, valamint lopás vétsége miatt halmazati büntetésül 9 évi, a fia­talkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, 4 öt étre eltiltotta a közügyek gyakorlásától; Sándor Károly III. rendű vádlottat emberöléssel kapcsolatosan elkövetett bűnpártolás büntette, lopás vétsége es hatrendbeli büntetőügyben hamis tanü- zásra felhivás vétségé miatt halmazati büntetésül, mint többszörös ■visszaesőt háromévi és hatbónapi — fegyházban végrehajtandó — szabadságvesztésre ítélte, s három évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától. Az ítélet alapjául szolgáló bűncselekményt 1982. február 11-én hajtották végre Bukó és társai. Bukó Béla ugyanis tu­dott arról, hogy a 83 éves Pázmán János egyedül él ci- gámdi saját házában, rende­zett anyagi körülmények kö­zött, némi készpénzzel, s be­tétkönyvvel is rendelkezik. Ügy tudta, kamatra eseten­ként kölcsönt is adott töb­beknek. Az említett napon Bukóék alaposan leitták ma­gukat, majd amikor az éjsza­kai órákban lakásától nem messze találkoztak Pázmán Jánossal, Bukó minden átme­net nélkül egy ökölütéssel le­terítette az idős férfit. Bukó, a nála levő fejszével tovább akarta bántalmazni, de Sán­dor Ernő ezt »nem engedte, viszont mindketten több íz­ben is erőteljesen rugdalták az idős férfit, testének szinte minden részén, igy fején is. Bukó átkutatta Pázmán ru­házatát, de pénzt nem talált nála. Amikor egy szomszéd a kutyaugatásra a ház elé ment, Bukóék elrejtőztek, majd lát- ' va, hogy Pázmán János a la­kásába vonszolja magát, utá­namentek. Bukó ismét ököl­lel leütötte a férfit, majd akárcsak a háza előtt, újfent ■ összerugdalták az idős em­bert. Ezt követően feldúlták a lakást, de mindössze 430 forintot találtak. Ezért neki- ugrottak á vérző férfinak, az iránt érdeklődve, hol tartja a pénzét. Miután Pázmán János válaszolni sem tudott,' újból összerugdosták, majd magára hagyták. , Az idős férfi a bántalmazá­sok következtében teste kü­lönböző részein, 19 helyen külső sérülést, többszörös bordatörést, bevérzéseket, csigolyasérülést szenvedett el, s néhány óra múltán meghalt. Ezt követően kapcsolódott be a bűncselekmények továb­bi folyamatába Sándor Ká­roly, aki több ízben is igye­kezett meghiúsítani a nyomo­zás sikerét, elrejtette a Páz- mán Jánostól elhozott borot­vát, ^ azt a cipőt, amelyet Sándor Ernő viselt a bűneset lekmény idején, elégette. Ké­sőbb pedig többeket hamis ta­núzásra igyekezett rábírni. A Legfelsőbb Bíróság meg­állapította, hogy az I. fokon eljáró Miskolc Megyei Bíró­ság helyesen állapította meg a tényeket, ítélete mindhárom vádlott tekintetében megala­pozott, mert a tényállás alap­ján helyesen következtetett a vádlottak bűnösségére. Ugyanakkor az L fokú bíró­ság. mindhárom vádlottal szemben a törvényben előírt büntetési céloknak megfelelő büntetést állapította meg. Ezért is dr. Batta Miklós büntetötanácsának ítéletét helyben hagyta, így az jog­erőre emelkedett... T. Z. CENTRll­I1KTFÜ AJÁNLATUNK 20 SZÁZALÉKOS EGYES ÁGYNEMŰ- GARNITÚRÁK MARADÉK FÜGGÖNYÖK MINDEN BE8I- ES LÁNYKARUHA EGYES FÉRFI FÉLCIPŐK LD 11/1 HAJSZÁRÍTÓ BÉBIFURDŐKAD Az ügy eleieken történt • Aránylag nyugodt volt az elmúlt 24 óra a szolgáltató­ipari vállalatok ügyeletéin. A vízművekhez egyetlen be­jelentés érkezett: Tapolcán, az Újjáépítés utcában cső­törés történt. Efniatt néhány órára el kellett zárni a vi­zet. A hibát elhárították. A MIK ügyeletére mindössze két bejelentés érkezett. A Hajós utca 27. szám alatt a lépcsőházban romlott el a világítás. A szakemberek rövid idő alatt elvégezték á szükséges javítást. A Bihari utca L szám alatt pedig a felvonó romlott el. Ott is kijavították a hibát. Is megölelte a különös tényt, akinek földig ért a haja. Az esetről — az AFP francia hírügynökség tudósítója sze­rint — egy szemtanú számolt be. Emiyatit több mint két hónapig a kuruzsló gondozta. Most Emiyati újra rizst eszik és orvosa szerint makk- egészséges; szellemileg azon­ban visszamaradott, nem tud beszélni. Emiyati az „őserdők csodá­ja”, a szerencsére áhitozók szentje lett; látogatók sokasá­ga keresi fel, hogy megérint­sék; Tűzkárokat: csak a biztosító A BM Tűzoltóság Orszá­gos Parancsnoksága és az Állami Biztosító együttmű­ködési megállapodást kötött, melynek alapján 1984. ja­nuár 1-től a tűzkárokat minden esetben a biztosító szakemberei mérik fel, még akkor is, ha a károsultak­nak nem volt biztosítása. A megállapodás elősegíti, hogy megszűnjön a tűzoltóság és a biztosító eddigi párhuza­mos adminisztrációja, s egy­ségesítsék a tűzkárok sta­tisztikáját. Így a tűzoltóság' a jövőben hatékonyabb tűz­megelőzési intézkedéseket hozhat, a biztosító pedig a díjszámításnál hasznosíthat-,, ja a pontosabb adatokat. A szerződésben az Álla­mi Biztosító kötelezettséget.- vállal, hogy szakemberei a tűzkárokat rövid határidőn belül felmérik, s az adato­kat haladéktalanul az ille­tékes tűzoltó-parancsnokság rendelkezésére bocsátják. , ... -:.A6j össre, télre Nem csökkent a feszültség a nicaraguai határvidékeken, többször is betörtek ellenforradalmi csoportok a közép-ame­rikai országba Honduras, illetve Costa Rica felől. Képün­kön: egy hondurasi katona figyeli távcsővel a sandinisták állásait egy homokzsákokból rakott lőállás mögül. Ifjú cukrászok és szakácsok vetélkedője A KPVDSZ kulturális na­pok keretében .meleg- és hi­degkonyhai szakácsvetélke­dőt rendezett tegnap az Aranycsillag vendégházban a Miskolci Vendéglátó Válla­lat. A zsűri tagjai szerint a miskolci cukrász- és szakács­fiatalok vetélkedője olyan magas színvonalon zajlott, amire méltán lehetnek büsz­kék az ifjú szakmunkások és nevelőik. Ugyanakkor joggal tették szóvá: az lenne jó, ha az ilyen magas színvona­lú munkákkal nap mint nap találkozhatnának a vevők. A szakmai vetélkedő eredme­Hidegkonyhai szakácsok: 1. Pa­taiá Zoltán, 2. Királycsikné Ma- tyikánics Erika (mindketten a központi hidegkonyhaüzem dol­gozói) . A legjobbak között a szakszer­vezeti bizottság több mint ötezer forint díj jutalmat osztott tó. míg a helyezetlenek üdülőjegyet kaptak jutalmul. Kedvezmények, nászufasoknak A Magyar Szálloda Szövet­séghez tartozó vállalatok idén hirdetik meg harmadszor őszi—téli ajánlataikat, me­lyekhez nemcsak szállást és étkezést, hanem programokat is kínálnak. A Hungarhotels például „Téli hétvége a Mátra lábánál” elnevezéssel, félpan­ziós ellátással naponta 200 fo­rintért ajánl pihenést a gyön­gyösi Mátra Szállóban. Ugyan­itt jövő év március végéig meghirdetik az „ötöt fizet, hét napot marad” programot, ami reggelivel együtt személyen­ként 2125 forintba kerül. Igen kedvezményes a Stadion Szál­ló és a Budapest Szálló pihe­nőprogramja is. Vonzó aján­latokkal invitálják a vendé­N agy-Britannia csapatokat küld? gek«e Sopront«: a LAvér Szál­lóban például félpenzióval,, uszoda- és szaunahasználat­tal egyhetes program 2670 to- rintbajserül. . ..... :;r A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat ugyan­csak gazdag programot kínálj November 1. és március 15. között, szilveszter kivételével Budapesten vidéki családok részére háromnapos hétvégi programot ajánlanak. A di­ákigazolvánnyal rendelkező fiataloknak dunántúli szállo­dáiban 25 százalékos enged­ményt nyújt a vállalat, .tíz szállodában a nászutasok 50 százalékos kedvezményét hir­dették meg. * A Danubius csaknem vala­mennyi szállodája kínál ked­vezményt. Az Express utazási iroda érdekességre, az ötna­pos moszkvai út 3600 forint­ba kerül. A Hajdú-Bihar me­gyei Vendéglátó Vállalat há­romnapos karácsonyi prog­ramra hívja vendegeit, teljes ellátással, hortobágyi disznó­öléssel, 800 forintért szemé­lyenként. TT rr »• * 1 " üuvos idő A reggeli ködképzödés a déli órákra megszűnik, fel­hős lesz az ég, kisebb esők­re, futó záporokra lehet szá­mítani. Megélénkül az észa­ki szél, mérsékelt felmelege­dés várható. A hőmérséklet a déli, délutáni órákban 9— 14, este 3—8 fok között lesz. nye: Cukrászok: 1. Nyítrai József, a 9ó4-es cukrászüzem dolgozója; 2. Ostorházi Józsefire (902-es cuk­rászüzem), 3. Kristóf Hajnalka (902-es cukrászüzem), 4. Szilvási Andrásné (902-es cukrászüzem). Melegkonyhai szakácsok: 1. Helmeczi Zoltánná (G-asztrofól ételbár). 2. Tolnai István (Arany­csillag etterem). Budapesten * a HOB elnöke Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság elnöke Buda István­nak, az OTSH és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöké­nek meghívására tegnap este Budapestre érkezett. A NOB elnöke megtekinti a XXII. tornász-világbajnokság dön­tő küzdelmeit. _ Az amerikai hadügymi­nisztérium tegnap megerősí­tette hogy Grenadán még mindig nem értek véget a harcok. Egyúttal közölte, hogy eddig 11 amerikai ka­tona vesztette életét, 67-en megsebesültek, hét katona pedig eltűnt. Az amerikai szenátus nagy többséggel megszavazta, hogy az amerikai csapatokat a hadviselési törvény értelmé­ben 60 napon belül vonják ki Grenadából. A Pentagon egyik magasrangú, magát felfeldni nem óhajtó tiszt­ségviselője viszont úgy véle­kedett, hogy az amerikai ka­tonák meghatározatlan időre is Grenadán maradhatnak a „kubai visszaszivárgás meg­akadályozására”. A már 3000 katonából álló amerikai intervenciós erők megnövekedett veszteségét a Pentagon tegnapi közlemé­nye azzal magyarázta, hogy a sziget északi és középső hegyvidékén „mintegy ezer fegyveres kubai meglepően makacs ellenállást tanúsít”. Sir Shrídath Ramphßl, a Brit Nemzetközösség guaya- nai főtitkára Londonban ar­ról tanácskozott Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter­rel, hogy a brit kormány és a nemzetközösség milyen sze­repet játszhatna Grenada további sorsának alakításá­ban. Margaret Thatcher brit kormányfő egyébként jelez­te, hogy kormánya kész részt venni a szigetre küldendő nemzetközösségi erőkben. Ezek váltanák fel az ameri­kai megszálló csapatokat. Talajjavító A megnövekedett kereslet kielégítésére növeli a Cofuna nevű szerves humusztrágya gyártását a Badacsonyi Álla­mi Gazdaság és az Agroker Aszófőn működő társulása. A főként kertészek és szőlőter­melők által vásárolt biológiai talajjavító anyagból az idén 24 ezer mázsát állítanak elő, s a többségét 40 kilós zsá­kokban hozzák forgalomba. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő; CSALa LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út IS. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfel­vétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Ter­jeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethe­tő a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfize­tési díj: egy hónapra - 34 forint, negyedévre: 102forint, egy évre: 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. F. V.: KILIÁN BÉLA. — ISSN «33—0209

Next

/
Thumbnails
Contents