Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)
1983-10-29 / 257. szám
Ma, Szókas fehér vár ott Bravúr kell a pia',szerzéshez SZOMBAT — 2í.M: Vendégünk karosszéke. — 20.30: Történetek az életből. — 21.30: Sporthíradó. — 22.03; Szórakoztató műsor, — 22.43: Bajban a da ma. A válopafott EB-selejtező mérkőzésé miatt kéthetes szünet után folytatódik a pont- vadászat a labdarúgó NB I- ben. A DVTK együttese ma délután villanyfényes mérkőzésen, Székesfehérvárott, a bajnoki tabella éllovasa ellen lép pályára. Az elutazás előtt megkérdeztük Fekete Ferencet, a csapat vezető edzőjét: hogyan használták ki a kéthetes pihenőt, mire számít a Videoton ellen, s kik lesznek a kezdő csapat játékosai? — Mindenekelőtt arról: nem is annyira a Tatabánya és az Űjpest elleni pont vesztés, sokkal inkább a győri '-ereség fáj még mindig. A Tatabánya bebizonyította Diósgyőrött is: kitűnő csapat, nem véletlenül foglal helyet a tabella élmezőnyében. Az elmúlt héten egyébként kilenc edzést tartottunk, s mert az elkövetkezendő időben háromnaponként kell bajnoki, illetve kupamérkőzéseken pályára lépnünk, ez volt az utolsó lehetőség, hogy terheljem is a játékosokat. Ügy érzem, ez jól sikerült, s ezen á héten is olyan edzésmunkát végeztek a fiúk, ami biSztahon ismét visszakerül a kezdő csapatba. zalommal tölthet el az elkövetkezendő mérkőzéseket illetően . — Mit vár a székesfehérvári mérkőzéstől? — Természetesen a találkozó esélyese a bajnokság éllovasa. Ettől függetlenül nem megyünk feltett kézzel a pályára, sőt, arra igyekszem rábírni a játékosokat. hogy hasonló felfogásban játsszanak, mint tették azt Győrött, az első játékrészben. Ebben a mezőnyben nincs legyőzhetetlen ellenfél, persze ez nem azt jelenti, hogy győzelemre számítok Székesfehérvárott, mert a Videoton eben már a pontszerzés is bravúr lenne. Ügy érzem, egy tisztes vereség is belefér, a „képbe”, mert a Videoton ma a bajnokság egyik legjobb csapata. — Kikkel próbálja meg a pontszerzést ? — Két helyen kívánok változtatni a kezdő csapaton. Teodora I, edzésmunkájával Elégedetlen vagyok, ezért mintegy figyelmeztetésként, Székesfehérvárott Sztahon lép helyette pályára. Szemere orvosi kivizsgáláson vett részt, rá két hétig nem számíthatok, helyére Kiss István kerül a középpályára. Így a Videoton ellen a Veréb — Szlovák, Oláh, Sztahon, Gór- gei, Kiss, Szabó, Fekete, Lip- pai, László, Borostyán összetételű csapatra vár, hogy kiharcolja a sikernek számító döntetlen eredményt. A mérkőzés Székesfehérvárott 17 órakor kezdődik. T. Z. őSEcis Mgtsz felvesz gázkészülék-szere «öt, elektroműszerészt, minősített hegesztőket, lakatosokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: Miskolc, Csaba vezér el, 101. sz. ingatlan Elcserélném avas-déli, tanácsi, 2 szoba, összkomfortos, II. emeleti. garázsos lakásomat, avasdéli tanácsi garzonra, ni-as ütem előnyben. Címj Miskolc, Elek Tamás 22. n/3. Budán, kedvező helyen fekvő, 1 szobás tanácsi lakásom miskolci szövetkezetire cserélem megegyezéssel. „Minél előbb 136 017** jeligére a kiadóba. Ongán 240 négyszögöl, beépíthető közművesített telek eladó. Érd.: Drabon László, Miskolc, I., Hadirokkantak u. 24. II/3. Miskolcon centrumban, zajmentes, kulturált környezetben, új másfél szobás OTP-öröklakás eladó. Érd.: reggel 9 óráig a 11- 768 telefonon. Gyermektelen házaspár üres garzont bérelne havi fizetésseL „Fiatalok 340 940** jeligere a hirdetőbe«, Áron alul 2 szobás szövetke= zeti lakás a Győri kapuban azonnal eladó. Érdeklődni 17 órától a 11-956-os telefonon. A Miskolc, Rudas László utcai korszerűsítési munkák során vizvezeték-átkötési munkát végzünk, emiatt 13. november 1-én, (kei») 7 és 19 óra között az alábbiakban felsorolt atcákban az ivóvízellátást szüneteltetni Ingjak: MSZB tér, Papszer utca, Toronyalja utca, Mélyvölgy utca, Földes F. utca, Rákóczi utca, Kisavas I—II—III—IV, sor, Szigeti sor, N Csáki sor, Csabai sor, Horváth sor, Lajos sor. Kérjük a lakosság megértő türelmét. MISKOLCI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÍZMÜVEK ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT farmu Zsiguli, Wartburg sárvédő- és küszöbcsere. Pavilonok, garázsajtók, portálok készítését rövid határidővel vállalom. Miskcflc, Lenke u. 22. Tel.: 17-810. Jő állapotban levő Nysa tehergépkocsi, kétéves műszaki vizsgával eladó. Sajószöged, Bem U. üa »egyes Elveszett október 23-án, Her- nádnémeti határában egy sötétbarna, simaszörű németvizsla. Aki látta vagy tud róla, értesítsen. Bikki István, Girincs, Kossuth 79. Piti Péter Pálné, november 8- tol ismét szeretettel várja a kedves vendégeket a LADY „A” fodrász-kozmetikai üzletben, a Szemere u. 18, sz. alatt. köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik lel ej t- hetetlen halottunk KŐVÁRI ISTVÁNNE sz.: Kovács Erzsébet sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.25: Orvosi tanácsok. — 13.30: Közgazdasági szabályozás, üzemi érdekeltség a mezőgazdaságban. — 14.00: Hírek. — 14.05: A hét embere. — 14.15: Zenei anyanyelvűnk, -r 14.25: Magyarán szólva. — 14.40: Könyvszin- pad. — 15.10: Üj Zenei Üjság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Komolyzenei „lemezlovas”. -—18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.45: A szülőföld muzsikája. — 19.30: A nyúl feje. — 19*35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — 21.15: Zenekari opera részletek. — 22.0ft: Hírek. — 22.15: Európa hangversenytermeiből. — 23.40: Yves Montand énekel. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.46: A bölcs Bobáiyka. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Irodalmunk a felszabadulás után. 14.30: Hírek. — 14.35: Sport. — 15.30: A Rádió Dalszínháza. — 16.30: Hírek. — 16.35: Ritmus. — 17.05: Világlátó. — 18.00: Spórt. — 18.50: Hírek. — 18.55: Slágerek. — 19.20: Sport. — 1930: A játszó ember. — 20,30: Hírek. — 20.35: Sport. — 20.40: Közkívánatra! — 22.30: Jó éjszakát, jó éjszakát, jó éjszakát mindenkinek! — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.28: Hal. — 13.OO: Hírek. — 13.07: Lemezbörze helyett. — 14.00: Kívánságműsor szombaton. — 16.00: Bemutató. — 17.11: Beethoven: Asz-dúr szonáta. — 17.30: Tip-top parádé. — 18.00: Kritikusok fóruma. — 13.10: Félóra népzene. — 18.40: A magyar széppróza századai. — 18.55: Nemes Nagy Ágnes versei. — 19.00: Hírek. — 19.05: Barokk kamaramuzsika. — 20.17: Mindig szép idő van. —- 20.40: A rocktörténet nagy előadói. — 21.40: Évfordulók nyomában, — 22.29: Irodalmunk a felszabadulás után. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió:, 8.00: Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést. A stúdió kétnyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató műsora. — Vasárnapi krónika. Lapszemle. — 8.15:. Programajánlat. — 8.20: Riporternapló. Válogatás az elmúlt hónap műsoraiból. Szerkesztő: Paulovits Ágoston. — 9.00: Táncritmusban. — 9.20: Sport. — 9.25: Műsorösszefoglaló. — 9.30: Szlovák nyelvű műsor. (Hírek. — Mezőgazdasági korkép. — ősz a Bükkben — riport. — Tv-programajánlat. — Zenes percek.) Szerkesztő: Mács Ildikó. — 9.55: Müsorösszefogialó es a délutáni program ismerte- .?.e\ T Délután: 18.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 15*05: Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. Szerkesztő: Tóth Zoltán. — 18 25 • Müsorösszefogialó és a hétfői program ismertetése. Televízió, 1 műsor: 14.00: Pulzus. — 14.50: Hírek. - 14.55: MAFTLM-magazin. — 15.05: Idesüss! — 15.35: Kengyelfutó gyalogkakukk. — 16.00: Közkívánatra! — 17.05: ízlések és pofonok. “= 18.00: Objektív. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik ... — 19.15- Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. —- 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05: Gyémánt Lady. — 21.35* „La Musica”. — 22.15: Tv-hír- adó. — 22.30: A szerelem rabja. Televízió, 2. műsor: 15.55: Tornász VB. —• 18.30: Angol nyelv. ~ 18.45: Francia nyelv. — Í9.05: Lj* egymillió fontos hangjegy.— 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05:' Bib- bieria: Calandria, — 22.20: A világ nagy zenekarai. — 23.15 * Képújság. Szlovák televízió: 12.05: Híradó. — 12.10: Találkozás a Ra- dost együttessel. — 12.45: Nicky. — 13.55: Bohemians Praha—Inter Bratislava labdarúgó-mérkőzés. — 16.00: Csak nőknek. — 16.40: Zenés szórakoztató műsor. — 17.20: -Csehszlovák animációs filmek. — 18.10: Válasz a nézők leveleire. — 19.05: Goro, a fehér kutya. — 19.30: Tv-híradó. Kiállítások: Mini Galéria (10 —14) : Imre Lajos grafikái. — Vasas Galéria (14—19) : Marton Janosné hímzései. — József Attila Könyvtár (12—17) : Miskolc és környéke régi térképen. — Herman Ottó Muzeum (10—18) : Ember és munka. — A Herman Ottó Muzeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Eszak-Magyar- országról. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Béla- emlékkiállítás. — Szomszéd népek viselete levelezőlapokon. — X magyarországi délszlávok textilművészete. — Miskolci Képtár (10—18): Két éyszázad magyar festészete. — Herman Ottó- emlékház (10—18): Hermán Ottó élete és munkássága. — A BükljC élővilága. — Diósgyőri vár (9— 16) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—16) : Déryné-em- lékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI—XIX. századból,— Városi vadaspark (10—17). Miskolc! Nemzeti Színház (7): Marica grófnő. (Bérletszünet.) — Játékszín (7): Mindenkit meg- nyuzunk. — Kamaraszínház (7): Biack Comedy. Filmszínházak: Béke (n6 és f8): Jézus Krisztus Szupersztár (szí, amerikai, kiemelt és III. helyár!) • — (5): Könnyű testi sértés (szí. magyar). — Beke kamaramozi (4): Nyom nélkül (szí. magyar, II. helyár!) — (6): Nick Karter, a szuperdetektív (mb. csehszlovák, 14 éven felülieknek, II. helyár!). — Kossuth (i3): Az erdő szépe (mb. szí. román—szovjet) .— (hnő) : Tüzes éjszakád (szi. szovjet) — (7): Gyilkos bolygó (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek, m. helyár!). — Hevesy Iván Filmklub (fő és f7): Meghitt családi kör (szú olasz, 14 éven felüli“ eknek!). — Táncsics (f6): A* Szép. Ismeretlen (szí. szovjet). — (í8): Konvoj (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, ni. hely- ári). — Táncsics kamaram.ozi (6) : Négy bandita,. tíz áldozat (mb. szí. francia, II. helyár!). — Táncsics, matiné (14): Mese szaltán cárról (mb. szí. szovjet). — Szikra (4, és 6) : Az .utolsó metró (mb. szí. francia, 14 éven felülieknek, n. helyár!). — Fáklya (S) : A sárkáfiy éve (mb. szí. szovjet) — (8) : Földrengés Tokióban (szí. japán, ül. helyár!). — Fáklya kamarámon (fő): Ki beszél itt szerelemről? (szí. magyar, 14 éven felülieknek D. — Fáklya, matiné (4): Csodabogyó (szí. magyar). — Petőfi (fa és f7): Georgia barátai (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek!). — Ady Művelődési Ház, matiné (2): Robinson Crusoe (mb. szí. szovjet). — Vasas, Sikerfilmek Mozija (4 és 6): Elcserélt szerelem (szí. magyar). — Pereces (4): Transzszibériai expressz (mb. szovjet). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Öt kontinens hét napja. — 8.21: Énekszóval, muzsikával. — 9.00: A Veréb és a Költő. — 10.00: Hírek. — 10.03: Sóderparti. — 11.00: Vasárnapi koktél. — 12.00: Hírek. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Nemzettudat. — 12.50: A Rádió lemezalbuma. — 13.55: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 14.05: Népdalkörök pódiuma. — 14.30: Szonda. — 15.00: Hírek. — 15.05: Művészlemezek. — 16.05: Irodalmunk a felszabadulás után. — 17.00: Hírek. — 17.05: Nyitott stúdió. — 17.30: Budapesti beszélgetés Claudio Abbadóval. — 18.00: Sanzonok. — 18.15: Hol volt hol nem volt... — 18.30: Remekírók, remekművek. — 20.00: Nagy mesterek — világhírű elő- adóműv «,zék. — 21.00: Verdi: Rigoletto. — 23.22: Paul Tortelier gordonkázik. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Kele. — 8.58: Menetrend nélkül. — 9.05: Mit hallunk? — 9.30: Üi nótafelvételeinkből. — 10.00: Válogatott felvételek, r— 11.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.55: Tanít a BUDAPESTI MUNKAHELYRE A Volán 3. sz. Vállalat, Miskolc FIATAL NŐK RÉSZÉRE pályázatot hirdet ÁLLAST BIZTOSÍTUNK iosüíyi és igazgatási osztály vezető magas kereseti lehetőséggel * J O CJ O O v adatrögzítőiéi összeszerelésére. munkakör betöltésére. 1 Elhelyezés IBUSZ-szobában, térítésmentesen, iELENTKEZESI FELTÉTELEK; valamint havi kétszeri hazautazás, A ESS? ♦ jogtudományi egyetemi végzettség mjBsUp ♦ jogtanácsosi szakvizsga FÉRFI MUNKAERŐT ♦ erkölcsi feddhetetlenség MF Al Vv ♦ legalább 6 eves szakmai gyakorlat szintén Budapestre esztergályos, finomlakatos JÖVEDELEM; 80 000-120 000 forint é*es szinten munkakörbe felveszünk. A pályázatot írásban, a korábbi munkahelyek és munkakörök feltüntetésével, részletes Részletes felvilágosítás és jelentkezés: önéletrajzzal együtt kérjük személyesen benyújtani vagy levélben elküldeni o vállalat szeHegyalja Mgtsz miskolci ágazata. mélyzeti és oktatási főosztályára (3527 Miskolc, József A. u, 70. sz.). A pályázat benyújMiskolc, Vándor S. u. 13. sz. Telefon; 86-103. tásanak határideje: november 20, táj, — 13.40 ; Sport, — 13.45 i • Idő- járás- es vizallasjelentes. — 14.00: Erről beszéltünk. — 14.39; Hírek. — 14.35: Táskarádió.’ -- 15.35: Honthy . Hanna1 operettdá- lokát énekel. — 16.00: , Ütközően hazafelé... — 17.31: Budapesti művészeti hetek. — 18.30: H • .. — 13.33: Poptarisznya. — 19.30 s Sport. — ’Jü.ou: iuiou. — . Társalgó. — 21.58: Meseautopan. — 22.43: Népdalok. — 23.00: Hírek. — 23.15: Chick Corea—Qary Burton új lemeze. — 24.00: Hírek. 3. műsor; 8.00: Hírek. — 3.11: Tokoay liona es Gulyas Denes operaielvételeiból. — 8.3d: Bécsi klasszikus muzsika. — 10.01): Üj Zenei Újság. . —1 10.45: Öt. kontinens hét napja. — 11.00:% iái- rex. — 11.03: ívikolaus Harnbn- court vezenyel. — 12.u8: Faust. — 13.00: Hírek. — 13.0a-: A Hóóo Blues Band es a KIT együttes felvételéiből. — 13.35: Mátle Éva népdalokat énekei. — 13.55: Kamarazene. — 14.57: A Weather Report együttes lemezei.' — 15.43: ötven év. — 15.53: Kis magyar néprajz. — 16.03: Zenekari muzsika. — 17.30: üj olasz slágerek. — IS.00: Parsifal. — 19.0ü: Hírek. — 19.03: A zenéirodalom remekműveiből. — 19.45: Reneszánsz vokális muzsika. — 20.35: Magyar tajak dalaiból. — 21.00: Hi-Fi-varieté. — 22.0U: Radioszinhaz. — 23.30; Hírek. Televízió, 1. -műsor:. S.10: Idősebbek is elkezdhetik... — 3.iá: Egyszer volt, hói nem. volt, vólt egyszer... az Emoer. — 8.4?: Varázsgömb. — 9.15: Búvészét- torténet. — 9.30: Hírek. — '9.5ö: Tornász VB. — 14.05: A némajáték művésze. — 14.20: Vasárnapi muzsika. — 15.20: Műsorainkat ajánljuk. — 15.55: Tornász VB. — 18.U0: Delta. — 18.40: Idősebbek is elkezdhetik... — 18.iá: Esti mese. — IS.00". A Hét. 20.00: Hírek. — 20.0d: A kis\Fá- dette. — 21.40: Kapcsoltain... — 22.20: Sporthírek. — ,22.50; „Adni. akartam.*.5’ ■— 22.55; Hírek. Televízió,. 2* müsórs IS.OS: Tornász VB. —- 19.30: Aludni-..,. — 20,00: Hírek. — 20.05: Mozart; Requiem. — 21.00: Országúton. — 22.40:. Képújság. . Szlovák, televízió: 8.30‘' .Gyerekeknek. — 11.00: No a pult mögött. — 11.45: A heten történt. — 12.15: Tornász VB. — 14100: Sportközvetítés. — 15:15: Rövid- filmek. — . 15.55: .Tornász . VB. — 17.00: Cseh film. — 18.25: Zenés szórakoztató műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.10: Tévésorozat befejező részé. — 21.15:* Ä Prágai .Nemzeti-Színház. — 21.50: Sporthirado. — 22.05; Súlyemelő VB. Kiállítások: azonos a seomba- tfval, kiveve a Mini Galériát es a József Attila Könyvtárat, amelyek vasárnap zárva vannak. Miskolci Nemzeti Színház (7)• Marica grófnő. (Bérlétszünet.) — Játékszín (7): Mindenkit megnyúzunk. — Kamaraszínház (7) z Black Comedy. Filmszínházak: Béke (niff, fis és du. 3): Könnyű testi sértés (szí., magyar) — (n6 és f8): Jézus Krisztus Szupersztár (szí. amerikai, kiemelt és III. helyár!). — Matiné (nlO és f 12): Rézhegyek királynője (mb. szí. szovjet)* — Kossuth (9 és 11) : Gyilkos bolygó (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — (±3): Az erdő szépe (mb. szí. román—szovjet) — (hn5): Tüzes éjszakák (szí. szovjet) — (7): Gyilkos bolygó (mb, szí. amerikai, 1« éven. felülieknek, III. helyar!). — Jtievcsy Iván Filmklub (í5 és 17): A háborúnak vege (mb. francia, 16 éven felülieknek!). — Hevesy Mesemozi (10): Terülj, terülj asztalkám! (szí. magyar) — (ll) ; Szivárvány (szí. szovjét). — Táncsics (i4): A Szép Ismeretlen (szí. szovjet). — (fö és f8): Konvoj (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!). — Táncsics kamaramozi (6): Négy bandita," tiz. áldozat (mb. szí. francia, H. ‘helyér!). — Szikra (4 és 6): Az utolsó metró (mb. szí. francia, 14 évén' felülieknek, II. helyari). — Fáklya (4): A sárkány éve (mb. szí. szovjet) — (6): Földrengés Tokióban (szí. japán, III. helyér!). — Fáklya kamaramQzi (fö) : Ki .beszél itt szerelemről? (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) — Petőfi (i'5 és f7): Georgia barátai (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek!). — Tokaj, Cola bár (2): Mackó- kaland (szí. magyar). — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Egy zsaru bőréért (mb. szí. francia. 14 éven felülieknek, III. helyár!). — Tapolca, Ady (7): Luxusbordély Párizsban (mb. szí*, francia,, 16 éven felülieknek, III. helyári). — Hámor (±6): Feketepiac (szovjet). — Pereces (6): Visszaesők (szí. magyar, 16 éven felülieknek!). hétfő Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: A hét zenemüve. — 9.30: A hét költője. — 9.40: Pari, a madar. — 10.00: Hírek. — 10.05: ..En megfestem a Napot”. — .10.35: Nóták. — tl.03: Az MRT énekkara énekéi. — 11.19: Gazdasag a nagy tó partján. — 11.38: .......... hogy hosszú eletú légj' e földön”. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.03: Népdalok. — 8.30: Hírek.— 8.35: Figyelmébe ajánlom! 8.50: Cseh fúvósmuzsika. — 9.00: Slágermúzeum.lü.00 : 'Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.90: Mesedelelojt. 9.30: Zenekari muzsika.'—10.00: Szonda. — 10.30: Híres előadóművészek Móz a r t-fel v ételei b öl* — 11.32: Boito: Mefistoíele.