Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)

1983-10-24 / 252. szám

Az ügy eleteken történt Közlekedés az Avas-délen Uj buszmegállók • Megnyitják az aluljárót • Kevés a parkoló Az Avas-délen rendezett várospolitikai fórumon ren­geteg kérdés hangzott el a közlekedésről. A szakembe­rek megállapították, hogy az avas-déli városrész tömegköz­lekedése eléri a városi szín­vonalat, esetenként meg is haladja azt: a csúcsforgalmi időszakokban kisebb a zsú­foltság. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lennének tömötten érkező buszok, különösen most, hogy a déli tehermen­tesítő út építése miatt lezár­ták a Papszer és Rudas Lász­ló utcákat, megnyúlt és teker- vényessé vált az eddigi meg­szokott útvonal. Az avas-dé­lieknek november végéig kell türelemmel lenniük — mond­ta Székely László, a városi tanács elnökhelyettese — ak­kor átadják az új utat, s meg­gyorsul a közlekedés. A jövőben két új autóbusz­végállomás épül a lakóterü­leten. A Haditechnikai Park mellett a jövő év második negyedének elejére elkészül­nek az építéssel. Ezután ki­csit átszervezik a járatokat: egy-kettő megszűnik, s újak indulnak. Mindenképpen előnyt jelent majd, hogy az a dolguk az utasoknak és a buszsofőröknek is. Még az idén megnyílik a már régen megépített aluljá­ró. A lakótelepiek joggal tartanak attól, hogy ez lesz majd a csövesek tanyája, ám a városi rendőrkapitányság vezetőhelyettese arról szá­molt be, a fórumon, hogy az aluljáróban rendőrjárőr-pihe- nőt létesítenek. Kevés a parkoló! — ezt is felvetették az avas-déliek. Tény, hogy jelenleg nincs minden lakáshoz parkoló­hely, de a városrész úgy épült, hogy megfelelő területet hagytak ki mindenütt erre a célra. Annyi pénz azonban jelenleg nincs, hogy nagyobb tempóban építsék a parkoló-, kát. Társadalmi segítséggel talán mégis lehetne gyorsíta­ni a munkálatokat! Á Pántlikásban Elektromos lábnyom A műanyag szőnyeg, il­letve a miianyagos lakkal bevont padló, meg a rajtuk járók cipőtaípa sutiódnak egymáshoz, A súrlódás következtében a két fe­lület feitöltődik elektro­mossággal, épp úgy, mint amikor műanyag fésűt se­lyempapírral dörzsölünk. Angol kutatók — a sző­nyegipar megbízásából — azt vizsgálták, hogyan le­hetne csökkenteni a sző­nyegek elektromos feltöl- tődését. Kísérleteik köz­ben kidolgoztak egy mód­szert, amellyel az elektro­mos töltések láthatóvá te­hetők a szőnyegen, vagy a padlón. E célra gyártott műanyag golyócskákkal szórják be a kérdéses fe-; lületet. s a ge»>>écskák a töltés helye fdé gurulnak annál nagyobb számmal, minél nagyobb a töltés. Végül is tökéletesen ki­rajzolják a cipőtalp for­máját, még kopásának jel­legzetességeit is. Kedvező körülmények között az elektromos töl­tésű lábnyom több nap el­teltével is rekonstruálha­tó, s ezért a bűnügyi ha­tóságok is érdeklődnek az eljárás iránt. italoztak... Kést tömött a gazdára Avason át rövidül az út a nagyüzemek felé. A másik végállomás a távolabbi jövő­ben, a VII. ötéves tervben épül fel a lakótelep II. és III-as területe közötti, jelenleg még füves, bokros térségben. Ha elkészülnek a munkával, megszűnik a végállomás az Ifjúság úton, s könnyebb lesz Kommunista műszak Kommunista műszakot tar­tottak szombaton az Észak­magyarországi Állami Építő­ipari Vállalatnál. A hivatal­ház dolgozói közül mintegy százan a déli tehermentesítő út Rudas László utcai szaka­szán dolgoztak, hogy novem­ber 30-ára átadhassák az utat a forgalomnak. A 21 éves Vadász József és öccse, a 21 éves Tibor (alsó- zsolcai lakosok) magánlak­sértés vétségében, mint társ­tettesek kerültek a Miskolci Járásbíróság elé. Dr. Nikházy László bünte­tőtanácsának jogerős ítélete szerint most az idősebb fivér — mint többszörös visszaeső — egy évig börtönben ül. Két évre a közügyek gyakor­lásától is eltiltották. Az em­lített bűnén kívül haimazat- ban könnyű testi sértésért is sújtották ezzel az Ítélettel. Vadász Tibor 6 hónapi sza­badságvesztést kapott, kétévi próbaidőre telfüggesztve, s a büntetésvégrehajtás esetén fogházba kerül. A két testvér az'alsózsolcai Pántiikás csárdából, nem ke­vés italozás után kijőve, az Arany János utcán mende­gélt. A 36. számú ház abla­ka előtt megálltak. Éjjel fél 2 volt, de égett a villany, s a tulajdonos is észrevette őket. Ki is merni, s megkér­dezte tőlük, hogy mit akar­nak, miért leskelődnek. Köz­ben a lakás ajtaját nyitva hagyta, s a két férfi nyom­ban bement a lakásba, majd az oda ismét betérő gazdát minden ok nélkül bántalmaz­ni kezdte. Vadász József még kést is elővett, és fenyegető­zött vele. A segítségért kia­báló tulajdonosnál ott volt két ismerőse, s bizonyára tő­lük megijedve, a két vádlott elmenekült. Közben azonban Vadász József a tulajdonos bal arcát összevagdosta (a sé­rülés 8 napon belül gyógyult). Mindezek alapján hirdették ki az ítéletet. Földrengés Japánban 4z önkény áldozata Meggyilkolt családok Az Egyesült Nemzetek Szervezete egyik jelentése szerint az utóbbi 15 év alatt a világon gyorsított eljárással vagy önkényesen legalább 2 millió embert végeztek ki. tak. A jelentés készítője közel 40 országot nevezett meg, ahol rövidített eljárással, vagy bármiféle eljárás nélkül végeztek ki embereket. A jelentés tartalmazza a korábbi kambodzsai külügy­Közepes erősségű földren­gés volt tegnap a Japán északi részén fekvő Hokkai- do-szigeteri. A Richter-skála szerinti ^ 5,8 erősségű föld­mozgás során emberéletben nem esett kár és sebesülé­sekről sem érkezett jelentés. A földrengés központja a sziget déli részén volt. y. Majomgyerek. (Kovács István felvétele) Görög kereskedóházból Tájmúzeum Tokajban Az év végére befejeződik a Tokaj főterén álló, XVIII. században épült egykori gö­rög kereskedőház műemléki helyreállítása, jövőre pedig megnyílik benne a világhí­rű borvidék emlékeit bemu­tató tájmúzeum. A Műemléki Felügyelőség és a** Borsod megyei Tanács anyagi hozzájárulásával helyreállított egyemeletes épületben mintegy 600 négy­zetméternyi kiállítási teret képeznek ki. A boltíves pin­cehelyiségekben mutatják majd be a szőlőfeldolgozás­hoz egykor használt eszkö­zöket, faedényeket, világító- eszközöket. A földszinten időszaki kiállítások lesznek, az első emeleten — ahol a helyreállítás során kiegé­szítették az egyes szobák­ban feltárt freskótöredékeket — bemutatják, hogy milyen volt aí élet az egykori hegy­aljai mezővárosokban. Itt kap majd helyet a nagy­község római katolikus plé­bánosának, Béres Józsefnek nagy értékű ikon- és egy­háztörténeti gyűjteménye. Kiállítási teremnek rende­zik be a tetőteret is, itt a vidéken dolgozó kádárok, 1. Bielefeld—Düsseldorf 1-3 2 2. Frankfurt— Mönchengiadbach 1-1 X 3. VfB Stuttgart— Bayern München 1-0 1 4. Duisburg—Schalke 04 1-1 X 5. Wattens ebied— Oberhausen törölve 6. Freiburg—Kassel 0-0 x 7. Catania—Verona 0-1 2 8. Genoa—Avellino 0-2 2 9. Lazio—Roma 0-2 2 10. Milan—Sampdoria 2-11 11. Napoli—Ascoli 1-0 1 12. Torino—Juventus 2-1 1 13. Cremonese—Atalanta 2-0 1 14. Hannover—Ulna 3-3 X Póímérkőzés: 14. Padova—Empofí 2-2 x A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szé­riát a totó 43. heti fogadási szelvényén 13 plusz 1 talála­tot három fogadó ért el, nye­reményük egyenként 903 308 forint. A 13 találatos szelvé­nyek nyereménye 580 698 fo­rint. A 12 találatos szelvé- nekrc 29 779, a 11 találatosok- ra 1876 forint, a 10 találato­bognárok szerszámait, a bodrogi és tiszai vízi élet emlékeit, a halászat, a vízi közlekedés eszközeit láthat­ja majd a közönség. Barczi Pál vízfestményei­ből nyílik kiállítás a 101. sz. Szemere Bertalan Ipari Szak­munkásképző kollégiumában levő Szakmunkás Galériában. A kiállítást Gergely Mihály író nyitja meg holnap dél­Reagan elnök biztonsága „egy percig sem forgott ve­szélyben”, amikor szombaton délután a Georgia állambeli Augusta város golfklubjába behatolt egy férfi géppisz­tollyal és két órán át fogva tartotta hét túszát — közölte a Fehér Ház helyettes szóvi­vője. • Az akciót elkövető 45 éves Charles R. Harrist még szom­baton délután ártalmatlanná tették a biztonsági erők. Har­ris, aki egy teherautóval tör­te át a klub bejárati kapuját, azt követelte, hogy személye­sen találkozhassék Reagan el­Jelentős anyagi kárral já­ró tűzeset történt tegnap es­te 9 és 10 óra között a Sze­rencsi Édesipari Vállalat helyi gyáregységének kész­áruraktárában, s több mint Vízió'vás a Mikes utcában Vízfolyás keletkezett 'eg- nap a Mikes Kelemen ut­cában. A vízművek dolgozói ma reggel megkezdték a hiba megszüntetését. A MIK hibaelhárító szol­gálata az éjszaka egy liftet javított meg. megszüntették a mosogató dugulását a Se­lyemrét u. 4. számú ház egyik lakásában, a Gyula u. 46. számú ház pincéjében pedig elhárították a szenny­vízdugulást. Fetoíegeiás A szokatlanul hideg és kö­dös reggel után a kora dél­utáni órákra felhőtlen ég­bolt, napsütéses, száraz idő % várható, s a hőmérséklet 9 és 14 fok között lesz. Az esti órákban 3—5 fokra hűl le a levegő. után 4 órakor. Közreműkö­dik a kollégium népzenei szakköre A kiállítás meg­nyitása után Gergely Mihály író—olvasó találkozója lesz a kollégium társalgójában. nőkkel. Harris, mielőtt meg­adta magát, túszai közül ket­tőt szabadon engedett. A fog­va tartottak között volt a Fe­hér Ház több, az elnök kísé­retében levő munkatársa is, ám ezek nevét nem közölték. A klubban tartózkodott George Shultz külügy- és Do­nald Regan pénzügyminisz­ter, valamint Robert McFar- lane nemzetbiztonsági főta­nácsadó. Harrist az ..elnök életének fenyegetésével és emberrab­lással vádolják”. Emlékeze­tes, hogy Reagan elnök ellen 1981. március 30-án már kö­vettek el merényletet. 500 ezer forint kárt oko­zott. A tényleges kármeg­állapítás és a tűz okának vizsgálata folyik. A helyszín­re érkezett szerencsi és mis­kolci tűzoltók a hajnali órák­ra lokalizálták a lángokat Barczi Pál vízfestményei a Szakmunkás Galériában TeherautóraI a golfklubba Reagannel akart találkozni lárcsázzuk a 07-et Tűz a szerencsi csokoládégyárban A tanulmány szerzője, Amos Wako kenyai ügyvéd ezt írja a kivégzésekről: „Ilyen kivégzéseket az utóbbi 15 évben sok országban haj­tottak végre, mégpedig egész sor esetben egyazon mintára”. A 2 millió áldozatra vonat­kozó szám csupán óvatos becslés, mivel ebben az idő­szakban sok ember megölése titokban maradt. Valamennyi áldozatra érvényes, hogy a hatalom birtokosainak vagy politikájuknak ellenzői voi­miniszter 1981-es beismerését arról, hogy a Pol Pot-kor- mány politikája volt az el­lenfelek likvidálása. Ebbe beletartozott családok és a lakosság nagy csoportjainak megölése, áll az ENSZ-jelen- tésben. A leírás során meg­említik egy Pol Pot-kormány idejéből származó, 3003 holt­testet tartalmazó tömegsíi fölfedezését. Az áldozatokat 1977 közepe és 1978 között üldözték el a fővárosból. Phnom Penh-ből és agyon­verték őket. Anyagi kár nem történt. sokra 305 forintot fizetnek. A Csaba vezér u. 47. sz. ház előtt szombaton 15.30- kor ittasan, figyelmetlenül lépett az úttestre Góré La­jos 38 éves géplakatos, mis­kolci lakos. Már féktávolsá­gon belül járt a Szekeres Zoltán 50 éves asztalos kis­iparos, miskolci lakos által vezetett személygépkocsi, s elütötte a gyalogost, aki sú­lyos sérülést szenvedett. DÉLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALa I. Y8/I.O. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3551. Pf.; 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika; 18-226; sport: 18-222; információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3581. Pf.• 179 _ Felelős kiadó: VfcKES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfel­vétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Ter­jeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethe­tő a hírlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfize­tési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA. — ISSN ói:::;—0259 Hét végi balesetek Ittasan az autó elé

Next

/
Thumbnails
Contents