Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)

1983-10-21 / 250. szám

Meggyilkolták a grenadai elnököt Sikert aratott a modellezők kiállítása Nem várt sikerrel zárult csü­törtök délután a Borsod megyei modellezők kiállítása. Az MHSZ- székház nagytermében közszem­lére tett minirenülőket, -hajókat, -autókat, s a tájrészlet kicsinyí­tett másából álló terepasztalt, amelyen időnként mozdonymo- dellt működtettek, két hét alatt csaknem tízezren tekintették meg. A látogatók többsége a miskol­ci általános iskolások közül ke­rült ki, akik pedagógusaik ve­zetésével csoportosan szemlélték meg a kiállított tárgyakat. Am érkeztek kisdiákok Omgáról. Sa- jókazáról, Kazincbarcikáról, Me­zőkövesdről, Ozdról, s máshonnan is, Rajtuk kívül a néhány évvel idősebb fiatalok és a felnőttek so­raiból is szép számban voltak lá­togatók. A bemutatót az NDK ma­gánemberként megyéinkbe láto­gatott magyarországi nagyköve­te is megtekintette. A sikert a látogatók nagy szánta mellett a vendégkönyvben meg­örökített vélemények is jelzik. Többen megjegyezték, hogy gyakrabban kellene hasonló ki­állítást rendezni, hogy minél több hfve legyen ennek a szép hobbinak”. Három fiatalember máris aláírásával hitelesítette szándékát: „Kedvet kaptunk a .modellezéshez.” A sportág isme­reteinek elsajátításához megvan a lehetőségünk, hiszen a megyé­ben 10 modellező klub és 102 ál­talános iskolai, valamint úttörö- házi szakkör működik, amelyek egynegyede Miskolcon található. Máskülönben jövőre lesz 75 élve, hogy hazánkban modellezéssel is kezdtek foglalkozni. *. T. „Semmilyen forradalminak nevezett elmélet, elv, vagy álláspont, illetve semmilyen belső ellentét sem igazolhat­ja Maurice Bishop és a gre­nadai forradalom több más, kiemelkedő, becsületes veze­tőjének megölését” — hang­zik a Kubai Kommunista Párt és a kubai kormány csütörtöki nyilatkozata. Havannába érkezett hírek szerint szerdán a grenadai fővárosban tisztázatlan kö­Tolözárat cseréltek ma délelőtt a Mária utcában, ezért itt lajtkocsival szállí­tották a lakóknak a vizet Ma reggel bat órakor ösz- szetört az aknafedőlap a Csabai kapuban, ez igen balesetveszélyes, eaérfc az rülmények között életét vesztette a grenadai forra­dalom több vezetője, köztük Maurice Bishop miniszter- elnök, a hatalmon lévő Űj Mozgalom Párt (Jewel) ve­zetője, három miniszter és két szakszervezeti vezető. Bishop és társainak halálát tisztázni kell, s ha hidegvér­rel gyilkolták meg őket, a tettesek példás büntetést ér­demelnek — hangoztatja a kubai nyilatkozat. atrlósófc fokozottabb figye­lemmel közlekedjenek erre. A vízművek biztonsági okokból körbekerítette az aknát. Ismét lifttelefonok rongá­lásáról számolhatunk be, a Kuruc «L 47-, 49., 51. és 53, szám alatt ismeretlen tette­sek tegnap kiszakították a telefonokat. Az Engels u. 79. szám alatt az éjszakai órák­ban a pincében csőrepedés volt, a hiba elhárítása fo­lyamatban van. A MIK ügyeletén megtudtuk azt is, hogy a Stadion u. 45. szám alatt hetek óta folyik a víz, Kevés a látogató Kihasználatlan Az ünyeleteken történt Balesetveszélyes akna A Csukcs-f'élsziget vidékén a zord időjárás következtében mintegy 30 hajó a jég fog­ságába került. A hajók mentésén dolgozik az északi partvidék jégtörő flottája, köztük a „Lenin” és a „Leonyid Brezsnyev” atomjégtörő is. A képen: hajók a jégtorlaszok fogságában. I A piacokról jelentjük Telnek a tárolók A lottó 42. heti nyerőszámai: 12 25 43 53 54 Hízik a Zöldért-tárolok készle­te, s ez ígéret arra, hogy lesz mit főznünk a télen is. Ezen a héten a zöldségboltokba kiszállított áru meghaladta az ezer tonnát. Leg­nagyobb a kereslet az alma, a körte és a hordóskáposzta iránt. A vasgyári piacon közepes a felhozatal, de a nagy bevásár­lónap a szombat. Ma reggel leg­többet gombából hoztak eladás­ra: a szenlmihályiból 3W kiló érkezett, 20 forintért mérik. A nagyobb forgalmú Búza téri pi­achoz viszonyítva, itt olcsóbban vásárolhatunk tojást, burgonyát, levesbe való zöldséget, és kör­tét, szőlőt is. A Búza téri piacon 700 mázsa gombából lehet válogatni, 20-tól 5tf forintig terjed az ára. a Nyírség­ből 80 mázsa burgonya érkezett: nagy tételben 6 forint, de kilón­ként 7 forintért merik. Ha vala­ki délután akar krumplit vá­sárolni, már csak a kistermelő­ket találja a piacon, akik 10 fo­rintot is kérnek kilójáért. A zsol- cai termelőszövetkezet ma ho­zott először a szezonban gya­lult káposztát: 9 forintért adja ki­lóját. A Zöldért Búza téri Vasgyári árai szabadpiaci árak a sátoruszoda a javítási munkálatok a víz­művekre tartoznak, de a mai napig nem intézkedtek. Hűvösebbre Már csaknem két hete .sá­tor borítja a tapolcai uszo­dát. Az enyhe időjárás nem kedvez ennek a létesítmé­nynek, a sportolni vágyók most még szívesebben vá­lasztják az Augusztus 20. strandot. Milyen az érdeklő­dés a tapolcai uszoda iránt? — kérdeztük Piukovies Jó­zseftől, a Miskolci Vízmű­vek, Fürdő- és Csatornázási Vállalat főmérnökétől. — Sajnos nincs kihasznál­va a fedett uszoda kapaci­tása. Gyéren látogatják, csu­pán délutánonként telik meg az egyetemvárosi fiatalok­kal. Hangsúlyozom, hogy ez a létesítmény nem nyereség érdekeltségű. Erre akkor is szükség van, ha havonta há­romszáz-négyszázezer forin­tot fizetünk rá. Az ezzel kapcsolatos gazdasági vesz­teségünk minden téli sze­zonban legalább kétmillió forint. A jegyekből szárma­zó bevétel még ennek a tíz százalékát sem fedezi. Itt említem meg, hogy jelentős támogatást kapunk a sáto­ros uszoda üzemeltetéséhez a városi tanácstól, így a ta­polcai strand nyári nyeresé­ge nem vész el a téli hóna­pokban. Többen kérdezték már, hogy mi lenne, ha áramkimaradás miatt leen­gedne a sátor? Nos, ez sem­miképpen nem történhet meg, mivel a gázkazánok melegét olyan ventillátorok fújják be, amelyeket két irányból látnak el a villa­mos energiával. Persze az ördög sosem alszik, s meg­történhet, hogy ez a két áramvezeték egyszerre fel­mondja a szolgálatot. Az el­múlt három évben egy ízben fordult elő ilyen üzemzavar. Szerencsére erre is van meg­oldás, azonnal bekapcsoljuk az áramtermelő aggregátort, amit a strandon elhelyez­tünk. Ez a berendezés állan­dóan üzemkész állapotban van. (szántó) Feszül a ponyva (Kerényi László jelvétele) Változás a totóban! A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság az 1983. október 22—23-i, 43. fogadási heti tippszelvényről az 5. számú Wattenscheid—Ober- fcausen NSZK II. osztályú bajno- mérközést törölte. Helyette a «tamti Hannover— Ulm, NSZK II. osztályú találkozó számít fő­mérkőzésnek. A 13+1 jutalomra való jogosultság megállapításánál pedig a 15. számú Padova—Em- poli olasz B-osztályú mérkőzés jön számításba* fordult az idő Ma napközben felhőátvo­nulások várhatók, néhány helyen esővel. Megerősödik és egyre több helyen viha­rossá fokozódik az észak- nyugati, északi szél. A leg- magaasabb nappali hőmér­séklet S—14 fok között ala­kul. Az elmúlt napokénál tehát hűvösebb, ősziesebb lesz az időjárás. Mai kommentárunk: Isgy jól és beszéli róla! Jófajta és egyre izmosodó lokálpatrióta közfelfogásunknak tudható be, hogy mi nem vélekedünk úgy, mint az egyszeri színész... Ö ugyanis azt mondta: mindegy, hogy mit, csak Írjanak rólam. Nos, az utóbbi időben mintha megszaporodtak volna a rádió és a sajtó híradásai Miskolcról, És általában jó hírek ezek. A termelésszervezők, a ráció bajnokai azt vallják: tégy jót és beszélj róla! Nemrég a drótgyár igazgatója nyilatkozott a központi napi­lapnak. Mértéktartóan és szerényen. Nem titkolta az értékesí­tési gondokat sem: egy olyan üzemben, amely már tíz év óta — bármilyen gazdálkodási mutatót tekintve — kétszeresét, há­romszorosát produkálja az iparági átlagnak. Közhírré tétetett a vértranszfúziós állomás közpénzből, közadakozásból való építé­sének hire is. A társadalmi összefogás jó hagyományait foly­tatja ezzel Miskolc. Gondoljunk - csak a Petőfi utcai óvodára, vagy a műjégpályára. És ha már a sportról van szó, csak meg­ismételni tudjuk, hogy a kosárlabda Eurápa-bajnokság idején a magyar sajtó tele volt a miskolci közönség elragadtatott di­cséretével. Kevésbé zajos o siker; de siker, bestseller lett egy fiatal miskolci közgazdász könyve. (A fejlődés ára.) Nem kí­nál könnyű olvasmányt, de nemcsak a szakmabelinek szól. Or­szágos visszhangot keltett, vitát váltott ki, s eltűnt az üzle­tekből ... Feltűntek viszont a plakátok, hirdetések a szebb és tisztább városért indított akciókról. Miskolcon 1983 a városüze­meltetés éve. Mint az országos híradásokból is kiderült: ennek a kampánynak az a célja, hogy folyamatos és napi gyakor­lattá váljon a tisztaság és a rend megőrzése. A jól előkészített propagandával zajló miskolci akciót példaként emlegetik, csak­úgy, mint az új kereskedelmi üzemelési formákra való gyors, tömeges és zökkenőmentes áttérést. A sort még folytathatnánk, ha nem tartanánk attól, hogy a dicséretek csokra túl szépnek láttatja a menyasszonyt. Azt viszont a tévedés és hivalkodás kockázata nélkül kijelenthet­jük, hogy Miskolc híre, neve növekszik, s egyre inkább méltó­vá válik az ország második városának rangjához. & L Eltörött a hegedűm Ma este 9 órakor zenés mű­sorral emlékeznek a Park mo­telben Dankó Pistára. Az El­törött a hegedűm című össze­állításban Palóczy Frigyes lép fel, kísér Csikós Józsi és ci­gányzenekara. Burgonya 5,60—6,20 6—9 6—7 Vöröshagyma 11 10—14 10—12 Fokhagyma 50 40—70 60—80 Sárgarépa 5—8 S—16 8—16 Petrezselyemgyökér 17 11—24 20 Zeller 14—18 25—30 20—22 Karalábé 8 16—24 10—12 Téli retek 6 10—14 10 FctfÄS káposzta 3—5,60 6—10 5,60—8 Kelkáposzta 14 10-é-15 12—14 Vörös káposzta 5—8 12 — Karfiol 20 10—20 15—22 Zöldpaprika 22 10—26 10—35 Paradicsompaprika 16—22 16—20 35 Sütőtök 6 6—7 6 Céisla 6 &—10 10 Paradicsom 12 12—20 14—25 Savanyú káposzta 13 15—24 20 Alma 5,60—10 5—10 5—10 Körte 9—11 14—26 14—18 Szőlő 9—20 S—22 10—20 Birsalma 10 14—ití 12—14 Tojás i— 2,20—3 2,50—2,60 Hónapos retek: — 6—8 5—10 Gomba — 20—50 20 Sóska — 30—35 30 Paraj —­30—35 30 Zöldi; agyma/cs — 4—5 5 Saláta — 4—8 4—5 Az ózdi szabadpiac árai; a bur­gonya kilója 6—7. a sárgarépáé 14 —22, a gyökéré 20—30 forintba ke­rül. A fejeskáposzta kilónként 6 —8, a kelkáposzta 20—30, a ka­raiéba 12 forint. A karfiolt 18— 24, a paradicsomot 1-5—20. a zöld­paprikát 12—25 forintért mérik. A zöldbab kilója 32, a szilva 1(1. a szőlő 12—24 forint. Van még min­dig görögdinnye, 7 forftitért mé­rik. A téli alma 4—15, a körte 16 21, a savanyú káposzta 20 forint­ba kerül. A £ojás darabját 2,10— 2,80-ért adják, a gomba nagyon drága, 65—80 forint kilója. DSntöít az MLSZ FTC—DVTK Gyöngyösön Az MLSZ döntése értel­mében a Ferencváros lab­darúgócsapatának soron kö­vetkező két hazai bajnoki mérkőzését csak Budapest­től legalább 50 kilométerre játszhatja le. A klub vezetősége tárgyalások után megegyezett a kecskemétiek­kel és a gyöngyösiekkel, hogy ott kerüljön sor a ta­lálkozókra. Október 29-en, szombaton Kecskeméten ját­szók le a Ferencváros—Za­laegerszeg mérkőzést. No­vember 9-én, szerdán vi­szont Gyöngyös lesz a hely­színe az FTC—DVTK talál­kozónak. Kezdés: fél 2-kor. cetd HÍRLAP, — A Magyar Szaclailsta Munkáspárt mjs- sate varas) Bizattsáeanaa pautlfeai napilaola. - Eöszerkesztd: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztősig: Mtskato. Baicsy-Zsillnszkv ül 15. 2527. Pastautm: Mrskelc 3501. Pt.: 38 relefeHközoeat: 38-941 Titkárság: 18-223 bej- ée varesoelltlkal ravat: 18-224: levelezési tavat: 18-225: kultúrpelittka• 18-226: sport: 18-222: mfermaeió 18-227. — Kjadla: a Bérséé megyei Laoktadó Vállalat Mlskelo Balcsv-Z.sUlnsz.kv üt 15 3527 Pestaofm • Mjskele 3501 Pt.: 179 - Peleló* kiadó VERES MIHÁLY Telet»» 16-iki - Hirdetésfel­vétel: Miskale Szérnenv út 15—17 3525 Telefen: 16-213. - Ter- esztj: a Magyar Pasta Karnató: a nlrlacarus-krá'. Slóflzétne* tö s nlriarké?bc«ttr oo«tar:vaialeirné' ké7t^'i4kn*l Eléflre- tési dll' ?gy oónacra• 3- tartat negyedévre: in - ennt sev *vre' ÜW forint. — index: 25951 — Készült* a Barsad m-gve! Nvam- ialoari vállalatnál P v.e rjtiAn b1P*t a — rssiv 0133—irw

Next

/
Thumbnails
Contents