Déli Hírlap, 1983. augusztus (15. évfolyam, 181-206. szám)
1983-08-26 / 202. szám
krónikája Amerikai jelentés Az atomháború: a Föld halála Egy nukleáris háború nemcsak embermilliók azonnali halálát és az anyagi értékek pusztulását jelentené, hanem azt is, hogy a közvetlen túlélők közül sokra lassú és kínos pusztulás várna — erősíti meg az amerikai kongresszus képviselőházának tudományos és műszaki bizottsága által készített jelentés. A bizottság tudományos adatok alapján készített jelentése megállapítja: egy atomháború esetén a föld nagyvárosaiban élő lakosság körülbelül 85 százaléka azonnal életét vesztené. Az ekkor életben maradottak közül a sugárhatás következtében sokan már a háború befejeződése utáni első hetekben meghalnának, és ugrásszerűen növekedne a különféle betegségek, köztük a rákos esetek száma. A jelentés hangsúlyozza, hogy a nukleáris konfliktus méretei lehetetlenné tennék az ipar és a mezőgazdaság helyreállítását. Ezenkívül megsemmisülne a föld ózonrétege, ennek következtében pedig elpusztulna az ózonréteg által védett növény- és állatvilág. A lottó 34. heti nyerőszámai: 20 32 34 54 64 Megszökött az emberrablóktói Tegnap reggel kiszabadította magát fogságából a 61 éves Guillermo Patricio Kelly, a Qourum című argentin folyóirat igazgatója, akit szerdán raboltak el Buenos Airesben. A fővárostól 40 kilométerre egy faluban Az ügy eleteken történt Beszakadt az úttest az autóbusz alatt ugrott ki az emberrablók autójából. Kelly, miután 16 órai fogságából kiszabadította magát, azonnal egy benzinkúthoz sietett, és riasztotta az éjjeliőrt. A helyszínre érkező rendőrjárőr Kellyt nyomban a fővárosba vitte, annak a negyednek a rendőrparancsnokságára, ahol a katonai egyenruhát viselő emberek elrabolták őt. Kelly testén, főként a fején ütések nyomait találták. Argentínában nagy vihart kavart Kelly elrablása. Egyes lapvélemények szerint, többen az október 30-án tartandó választás flőtti esetleges államcsíny előjelét látják az akcióban. Nem kizárt, az sem, hogy Kelly elrabrk Mozgássérültek lakótelepe PesthidegkMon... A Fővárosi Tanács és a Budapesti KISZ- bizottság összefogásával készült 40 lakás 70 mozgássérültnek ad otthont. A lakásokat úgy építették, hogy a mozgássérültek minden igényét kielégítse. (Balaton József felvétele) A piacokról jelentjük Olcsó a káposzta, kevés a burgonya Bernstein 65 éves Leonard Bernstein, a világhírű zeneszerző, karmester és zenepedagógus tegnap ünnepelte 65. születésnapját. Az ebből az alkalomból alakult nemzetközi bizottság felhívással fordult az egész világ muzsikusaihoz, zenebarátaihoz: ezen a napon égszínkék karszalagot viselve legyenek részesei - egy olyan demonstrációnak, amely a nukleáris leszerelést követeli. Az égszínkék szalagot koncerteken, szimfonikus vagy kamarazenei előadásokon viselje mindenki, aki elkötelezi magát a létfontosságú ügynek, aki támogatja a nukleáris fegyverek kölcsönös és ellenőrizhető befagyasztásának gondolatát. Hazánkban tegnap a Corelli Kamarazenekar adott hangversenyt a Mátyás tempAki fejes káposztát akar venni a Búza téri piacon, az nem sajnálja a pár perces várakozást, beáll a sorba a zsolcai téesz kis boltja elé; máshol 12 forintot is elkérnek érte, itt 5 forintért mérik kilóját. Naponta 8—10 mázsát szállít ide a termelő- szövetkezet és nem marad a nyakukon belőle. A Búza téri piac gazdag, jó a felhozatal, de a reggeli órákban még nem indult meg a nagy vásárlás. Legtöbbet karalábéból, kelkáposztából, zöldpaprikából és paradicsomból hoztak eladásra. A zöld és piros paradicsompaprika kilóját 13—20 forintért mérik, az alma alakú, savanyítani valót 12—14 forintért adják. Egyedül burgonyából találunk kevesebbet, mint más esztendők hasonló évszakában. Kevesebb termett belőle a földeken, az aszály, az erős napsütés kiégette. Más években egy-egy piacnapon 100—150 mázsa volt a kínálat, ezzel szemben most alig 60 mázsát hoztak összesen a termelők. A vasgyári piacon is jó az ellátás, minden cikket megtalálunk, csak kisebb tételben. -Kellemetlen meglepetés érte ma reggel a BÁÉV autóbuszának vezetőjét, mert a Centrum Áruház előtt a gépjármű alatt beszakadt az úttest. Mint a vízművek ügyeletén megtudtuk, csőtörés történt itt, és az aszfalt alatti réteget alámosta a víz. A hiba kijavítása folyamatban van. Az egyik gépházban áramkimaradás volt tegnap délután az Avas-dél III. ütemében, ahol emiatt öt órától hét óráig nem volt viz a lakásokban. Az éjszakai órákban öt esetben hívták a MIK szerelőit: az Elek Tamás út 19. szám alatt strangdugulás, a Baross Gábor u. 14. szám alatti lakás fürdőszobájában csőrepedés volt. Ugyancsak ebben az időben három felvonó is elromlott. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalathoz egyébként tegnap 108 bejelentés érkezett. Mezőgazdasági dolgozók lóversenye Szombaton az MHSZ Nyírfa utcai lőterén rendezik meg a MEDOSZ és a TE- SZÖV legjobb Börsod megyei kispuskás lövészeinek versenyét. A hagyományos mérkőzésen az állami gazdaságok, erdészetek és a termelőszövetkezetek dolgozói közül — fele-fele arányban nők és férfiak — több mint százan vesznek részt. A szervezés munkáját az említett két szervezet végezte el, a verseny lebonyolításának feladatát pedig (lőtér, fegyver, lőszer és lő- lap, valamint versenybírók biztosítása) az MHSZ megyei vezetősége oldja meg. Egyelőre kiirthatatlan A maffia és szövetségesei A legszerényebb becslés szerint és a legkeményebb küzdelem esetén is mintegy negyedszázadnak kell eltelnie ahhoz, hogy a maffiát felszámolják Szicíliában — ebben foglalható össze Emanuelle de Francesco palermói főprefektus véleménye, aki újságírók előtt beszélt. A csendőrtiszt egy éve kapott teljhatalmat a maffiaellenes harc irányításához, miután elődjét, Dalia Chiesa tábornokot Paler- móban a feleségével együtt agyonlőtték. De Francesco szerint a szicíliai szervezett alvilág hatalmát csak oly módon lehet megtörni, ha sikerül kivonni a sziget és Dél-OIaszország lakosságát a sötét erő befolyása alól. A feladat rendkívül nehéz voltának illusztrálásaként elmondta, hogy Sroeg a papság körébe» is megtalálhatók a maffia szövetségesei. —■ Senki sem tagadhatja, hogy bizonyos kapcsolatok léteztek és ma is léteznek a maffia és a politika között. A szálak azonban már gyengültek. Egyrészt azért, mert határozottabbá vált az állam fellépése, rhásrészt, mert változott a maffia is — vélte a főprefektus. Ugyancsak a maffiával kapcsolatos hír, hogy Palermóban állandó várakozási tilalmat vezettek be a városban dolgozó 83 legmagasabb beosztású bíró és ügyész háza előtt. Az itt parkoló autókat elszállítják, a tulajdonosok ellen eljárást indítanak. A város vezetői így próbálják megelőzni, hogy robbanóanyaggal megrakott gépkocsit helyezzenek kiszemelt áldozataik házának közelébe a maffia emberei. lása mögött tulajdonképpen a hadseregen belüli nézeteltérés húzódik meg. v Hatalmas tűz ütött ki tegnap Hollywoodban, a Paramount filmtársaság épületeiben. A harminc méter magasra fölcsapó lángokban elégett négy hangstúdió és tekintélyes mennyiségű díszlet. A tűz martalékává lett ezenkívül egy filmfelvételi célokra épült utcarészlet és több más külső kulissza. A lángok megfékezésére 150 tűzoltót, több tucat vízágyút és két, ugyancsak vízágyúkkal fölszerelt helikoptert vetettek be. A károk az első becslések szerint több millió dollárra rúgnak. Személyi sérülés nem történt. Három halálos áldozatot követelt és hét súlyos sebesülést okozott egy eddig ismeretlen eredetű robbanás a mára virradó éjjel Bécsben. A Práter közelében egy ötemeletes lakóházban bekövetkezett robbanás rendkívül ELVESZETT Szerdán, délután l—2 óra tájban elveszett egy skótjuhász, 7 éves kan kutya, Tirosz névre hallgat. Megtalálóját kérem, hogy Pápai Lászlónak, Miskolc, Eperjesi u. 15. szám alá — jutalom ellenében — hozza vissza. lómban — a béke jelképét, az égszínkék karszalagot viselve. rövid idő alatt több emeletet lángba borított. .A főváros szinte valamennyi mozgósítható tűzoltóját bevetették, a tragédiákat azonban így sem tudták megakadályozni. A halálos áldozatok egyike egy tízéves kislány, aki rémületében a negyedik emeletről az utcára vetette magát. A másik két áldozat holttestét még nem tudták azonosítani. A robbanás okának felderítésére hatósági vizsgálat indult. A fejére esett két méter magasból tegnap délután 4 órakor a bocsi termelőszövetkezet szárító üzemében H. L. 40 éves bocsi lakos, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Figyelmetlenül szaladt át az úttesten csütörtök délután A Sóidért árai Burgonya 7 Hagyma 9 Fokhagyma 50 Sárgarépa 8 Zeller 6 Petrezselyemgyökér 17 Karalábé/db 6 Fejes káposzta 3—5 Kelkáposzta 12—20 Vöröskáposzta 8—12 Karfiol 20 Zöldbab 15 Főzőtök 8 Zöldpaprika ló—Ifi Paradicsompaprika 14—20 Paradicsom 7 Uborka 4—15 Görögdinnye 4—6,50 Savanyú káposzta 17 kovászos uborka Í1 Alma 10—14 Körte 4—7 Szilva 8—10 Szőlő 15—18 őszibarack 4—20 Tojás — Sárgadinnye — Zöldborsó —' Az ózdi szabadpiac árai : a burgonya kilója 8—10, a fejes káposztáé ugyancsak 8— 10, a kelkáposztáé 20 forint. A leveszöldség csomóját 6— fél hétkor K. T. 5 éves kisfiú Sajóbábonyban, s elütötte egy személygépkocsi. Ellátás után a gyermeksebészetre szállították, sérülése nyolc napon belül gyógyul. Benzinben mosta a nadrágját V. Z. 17 éves minkol- ci lakos tegnap este 8 órakor. Mosás közben a nadrág meggyulladt, és a fiú égési sérüléseket szenvedett. A mentők kórházba szállították, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel. Tegnap este 10 órakor S. A. 30 éves ongai lakos személygépkocsijával egy , kivilágításán gépkocsiba ütközött, átvágódott az úttest másik oldalára, s nekiment egy villanyoszlopnak. Nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba. Őúzá téri Vasgyáíl szabadpiaci árak 6—10 5—9 10—14 13—16 50—60 50—60 12—16 16—18 24—30 — 18—24 22—26 4—10 5 5—12 10—12 / 20—25 20—25 15—20 — 20—40 20—30 -r. 20—30 25—30 : 6r—7 5—7 5—16 10—18 18—20 16 6—12 8—10 6—15 6—16 5—7 \ 5—8 20—25 20 20 — 10—20 10—20 12—24 14—20 10—20 14—20 12—24 20—22 10—40 15—28 1,60—2,50 1,50—2,50 10—14 12—15 s i a Tfi — 8 forintért kínálják. A karfiol kilója 20 forint, a paradicsomé 6—10, a zöldpaprikáé 12—20 forint között változik. A főzőtök kilóját 6, az uborkáét 8—115, a zöldbabét 20—30 forint között mérik. A szilva kilója 12— 18, az őszibaracké 18—28, a szőlőé 20—28 forint. A görögdinnyét 6—7, a sárgadiny- nyét 12—14 forintért mérik. A nyári alma kilóját 19 —20, a körtét szintén 10—■ 20 forint közötti áron adják. A hordós savanyú káposzta kilója 20 forintba kerül. A tojás darabja 2,10, a gomba kilója 84 forint. Szép idő lesz Napközben nem valószínt eső Miskolcon. Felhőátvonulás lehetséges, de többnyire szép. napos idő lesz. A hőmérséklet maximuma 27 fok körül alakul. A hét végére is jó idő várható, az előrejelzés szerint, az országban csak elszórtan alakulnak ki záporok, zivatarok. DELJ HÍRLAP. — a Magyar Specialista Munkáspárt Mm- keie városi Bizottságának politika] napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc Balcsy-ZsUtnszkv úi IS. 33*7. Postacím Miskolc 3501. PL: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: (8-228: sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Balcsy-Zsilmszfcy ót iS 3537 Postacím: Miskolc 350! PL: 179 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon- 36-t31. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17 3525. Telefon: 16-213. — Ter- ‘eszti: a Magyar Posta Kapható: a nirlapérosoknál Előfizethető a nirtapkézbesttő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 182 forint, egy évre- (0* forint. — index: 23991. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál V. v.l KILIAN BELA. — ISSN M3S—0299 7 űz Hollywoodb robbanás Tárcsázzuk a 04-et Fejre esett