Déli Hírlap, 1983. augusztus (15. évfolyam, 181-206. szám)

1983-08-26 / 202. szám

A szerdai bajnoki rajton — akárcsak évek óta minden ha­zai, s sok idegenbeli mérkő­zésen — ott szurkolt a lelá­tón Csabai László. Aki ala­csonyabb osztályú csapatok­ban több éven át szerepelt az ötvenes években, s már ak­kor elkötelezte magát a piros- fehérek mellett. A DVTK— Vasas mérkőzésről így véle­kedett: — Mindenekelőtt egy üröm­ről. A DVTK is meghirdette a többi NB I-es csapathoz ha­sonlóan a bevételceotrikus gazdálkodást. Jól tudjuk az MLSZ intézkedései alapján, hogy a játékosok a jövőben csak akkor részesülhetnek premizálásban, ha szurkoló­csalogató lesz a játékuk. De hogy lehet a szurkolót azzal csalogatni, hogy negyedórát —fél órát kell sorba állnia — főként a mérkőzés kezdete előtti percekben — azért, hogy egyáltalán bejusson a stadionba?! Nem ártana a DVTK elnökségének is felfi­gyelni azokra az intézkedé­sekre, amelyet a többi pályán tesznek a torlódások elkerü­lése ' érdekében. Mozgóárust nem is láttunk, a pénztárak­nál pedig hosszú sor kígyó­zott. De folytathatnám a sort azzal: a legtöbb NB I-es klub valamilyen közönségszóra- koztatást is kitalál — öreg­fiúk mérkőzés, fúvószenekar, divatbemutató stb. — azok számára, akik a mérkőzés kezdete előtt elfoglalják he­lyüket. Mióta megszűnt, az NB I-es ifjúsági bajnokság, ez is gondot jelent. De remél­jük, Diósgyőrött is gondoltak erre ... — Mit tagadjam, nagy vá­rakozással tekintettem, a baj­noki rajt elé. Már csak azért is, mert a fiúk, ha nem is eredményesen — őszintén be­vallva a nagyhírű csapatok ellen erre nem is számíthat­tunk —, de mégis közönség­sikert aratva túráztak az ibé­riai félszigeten. Nos, a csapat nem okozott csalódást. Az el­ső félidő kezdeti perceit le­számítva. egyértelműen irá­nyították a játékot, fölény­ben voltak, a Vasas kapuját nem egyszer csak a szerencse mentette meg a góloktól. Több, szemre is tetszetős ak­ció futott a pályán, mi szur­kolók élveztük a játékot, s kü­lönösen az ragadott meg: va­lamennyi játékos — még azok is, akik gyengélkedtek — akart, hajtott. A küzdelem minden igényt kielégített Fordulás után — úgy negyed- órányi játékot kővetően — mintha elfáradt volna a tár­saság. Számomra ez érthető is, hiszen nehéz lehetett átállni a fiúknak az éjféli játék után a hazai körülményekre. Ám ekkor is akartak, ha sokszor görcsösen is. A győzelemben vitathatatlanul közrejátszott a szerencse is. de egyszer vég­re nekünk is lehet szeren­csénk. A Vasast dicséri, hogy Híres kivételével a játéko­sok sportszerűen viselték el, hogy ezúttal a Diósgyőr volt jobb... — A játékosok közül nekem leginkább Teodoru II. játéka tetszett, érthetetlen, miért kapott a Népsport szakírójá­tól ilyen gyenge osztályza­tot. Mellette Gulyás, László és Teodoru I. elégített ki. Bo­rostyán olyan gólt lőtt. ami­lyenre csak ő képes. Mind­ezek alapján bízom benne: Zalaegerszegen sem vall majd szégyent a csapat. Ha így fog­nak küzdeni, hajtani a játé­kosok, akár a két pontot is elhozhatják... «ff^üs Női dolgozókat, targoncaveze­tőket, két műszakra, lakatos, villanyszerelő és irányítástech­nikai műszerészt felvesz a Mis­kolci Likőrgyár. Jelentkezni le­het: Miskolc, Partizán utca 13. Női és férfi dolgozókat két műszakra, lakatos, villanyszere­lő és irányítástechnikai műsze­részt felvesz a miskolci likőr- g.yár. Jelentkezni lehet: Miskolc, Partizán utca 13. Asztalos szakmunkást állandó munkára felveszek. Melterné, Bacsó B. u. 86. ingestion Horgásztanya igényesnek el­adó Kisfokaiban. Érdeklődni a» To.roolya László, Testvérvárosok ti. 32. VII, 4. Elcserélném sátoraljaújhelyi, komfort nélküli, s^oha-konyhás lakásomat miskolci hasonlóra megegyezéssel. Érd.: Miskolc, Geró u. 37., egész nap. Xyé klód házán, közvetlenül a 3-as út mellett, építési telek el­adó, 300 négyszögöl. Érd.: Kozs- nvánszky, Mezőcsát, Hősök tere 32. Eladó tehermentes, 1,5 szobás, szövetkezeti lakás. Pereces. Deb­receni Márton tér 26. fszt. 1. Érdeklődni a helyszínen min­dennap. Kistokaji pincesoron borospin­ce eladó. Érd.j Sajópetri, Dózsa Gy. út 57. Eladó 2.5 szobás, összkomfor­tos, szövetkezeti lakás a város- központban 520 000 Ft kn. -r OTP-átvállal ássál. Érdeklődni a 77-972-es telefonon. BAKTARNAK 25 mJ-e? helyi­ség kiadó a diósgyőri villamos- ■e&galmásnál. Blaha Lujz* u. 3X. Sürgősen eladó egy négvszo- bás, központi fűtéses családi ház. Érdeklődni: Pereces, Bolló- alja 67. sz. Garázs kiadó. Cím: Miskolc, Hajós I. u. 50. fszt. 3. Tel.: 12-269. Kiadó 1 + 2 fél szobás lakás bútorozva vagy anélkül, a nagy­szoba kivételével. Érdeklődni lehet este: 12-269. 4 szobás, kétszintes családi ház eladó. Mályi, Lehel u. 18. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Tapolcán eladó egyemeletes, öt szobából álló ház központi helyen, mellékhelyiségekkel + garázs + víkendház a telken. „Ősz 132 417” jeligére a kiadóba. Szikszón, a 3-as főút közelé­ben állattenyésztésre, kertészke­désre alkalmas helyen. 160 négyszögöl telek és 150 négy­szögöl telek lakható házzal együtt vagy külön sürgősen el­adó. Közművesített. Érdeklődni: Szikszó, Temesvári u. 5» sz. alatt. Eladom vagy elcserélem Kato­wice u. 10. TV 2. 1,5 szoba, ebéd- lps, 51 m’-es szövetkezeti laká­som, ebédlös garzonra vagy kis­méretű 1,5 szobásra. Kiadó garzont keresek, „őszi 132 483” jeligére a kiadóba, Eladó kis kertes, családi ház azonnali beköltözéssel, elfogad­ható áron. Érdeklődni a helyszí­nen, Miskolc, Bábonyibérc, Új­télén 42. sz. (11-es buszvégállo­mástól 1 perc.) Elcserélném kis, kertes, csalá­di házamat 1,5 szobás vagy 1 szoba, hálófülkés, komfortos, ta­nácsi lakásra + kis összegű kp.-re. Válaszokat „Sürgős 132 492” jeligére a kiadóba kér­jük. Elcserélnénk Felsőzsolca, Op- rendek S. 9. sz. alatti, kertes, családi házunkat, műhelynek, garázsnak alkalmas mellékhelyi­séggel, két kisebb tanácsira* A DH tippjei 1. ATK Stockholm—Göteborg 2. Brage Borlange—• öster Växjö 1 3. Elfsborg Boras— Hammarby x 4. Mjällby—Gefíe 5. örgryte Göteborg- Hai mstad 6. Arsenal—Luton Town 7. Anton Villa—West Bromwich Albion x 8. Everton—Stoke City 9. Ipswich Town— Tottenham 1 10. Leicester City—Notts County 11. Nottingham Forest —Southampton 12. Sunderland—Norwich City 13. Watford—Coventry City PÓTMÉRKŐZÉSEK: 14. Wolverhampton Wanderers —Liverpool 1 15. West Ham United— Birmingham 16. Manchester United- Queen’s Park R. 1 2 2 x 1 1 1 1 X 1 1 X I 2 1 1 A Diósgyőri feivéteire keress FIZIKAI MUNKAKÖRBE vasesztergályosokat lakatosokat csőszerelőket minősített hegesztőket — külszereléshez mezőgazdasági gépszerelőt villanyszerelőket grafikust (nyomdai gyakorlattal) daruvezetőket autódaruvezetőket targoncavezetőket segédmunkásokat NEM FIZIKAI MUNKAKÖRBE technológusokat szerszámszerkesztőket kooperációs előadókat létesítményfelelőst villamos beszerzőt gyors-gépírókat Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni és jelentkezni: a vállalat munkaerő-gazdálkodásán lehet. Telefon: 51-955 (10-52) mellék. Megközelítés: 1/D-s és 33-as autóbusz végállomása. A hét vége sporteseményei A DVTK-STADIONBAN szombaton délelőtt 11 órakor a DVTK ifjúsági és serdülő lab­darúgócsapatai a Nyíregyházi VSSC hasonló korosztályú együtteseivel mérkőznek. AZ EGYETEMVAROSBAN vasárnap megyei bajnoki labda­rúgó-mérkőzésen 16 órakor fo­gadja a MEAFC a Putnok csa­SAJÖSZENTPÉTEREN szombaton 10 órakor kezdődik ‘ a Borsodi Bányász—Miskolci ÉMTE NB II-es, férfi kézilab­da-mérkőzés. Vasárnap 16 órakor területi bajnoki labdarúgó-mér­kőzésen a B. Bányász a Váci Izzó csapatát fogadja. HEJŐCSABÁN vasárnap 16 órakor kezdődik a Hejőcsaba—MVSC megyei baj­noki labdarúgó-mérkőzés. A BORSOD MEGYEI TANÁCSI építőipari vállalat rr sur&osen alkalmas e középfokú végzettséggel rendelkező, építőanyag-beszerzésben jártas anyaggazdálkodási előadót, továbbá Q gyors-gépirónőket, 9 takarítónőket Jelentkezni lehet: Miskolc, József A, u. 57,, munkaügyi osztály Garázs kiadó vagy eladó a Szinva úti garázssoron. Érdek­lődni : 34-059. 2,5 szobás, szövetkezeti lakás eladó, vagy Miskolc környéki kertes házra cserélhető. Közép­szer 80. IV 1. Telefon: 32-525. Kiliánt, első emeleti, szövetke­zeti garzonlakás eladó. Ajánla­tokat : ,, Szeptemberi költözés 132 555” jeligére a kiadóba ké­rek. Külön bejáratú albérleti szoba, 2 férfi részére kiadó, fürdőszo­ba-használattal. Érd.: Dankó Pista u. 15. IX, 4. Bödi, egész nap. CBd*as-ti©ieS Sürgősen eladó három, hízó­nak való ártány. Hejőcsaba, An­tal J. u. 2. Megkímélt állapotban leró NDK konyhaszekrény és 2 db műbőr fotel eladó. Megtekinthe­tő mindennap: Bajcsy-Zsilinszky út 23. II. em. özv. Nagy Sán- dorné. Németjühászkölykök eladók. Érdeklődni: Kinizsi u. 36. Jó forgalmú dohányelárusftó pavilon — elszállítható — eladó. Érdeklődni: Jászberénsn Géza, Miskolc, Bertalan u. 2. Vili. Ablakos gyermekkocsi, piros, olcsón eladó. Csapó, Miskolc, Munkás út 8. sz. III 3. Sátorgarázs új, impregnált hu­zattal eladó. Tízes honvéd u. 9. IV 2. JärmO ZF-es Wartburg Tourist, lejárt műszakival eladó. Megtekinthe­tő: 17 órától Alsözsolcán, Gaga­rin ut 26 alatt. Skoda S—100-a§ gépkocsi el­adó. Érdeklődni: IS óra után, Tátra u. 13 1/3. PB-s 5 éves Lada-Combl eladó., Miskolc n., Le^ih A fszt. 3. (kilátó mellett). Wartburg Tourist :? és 1 ‘2 éves eladó. Érdeklődni: kizárólag az esti órákban Győri út 17. sz. Lada 1600-as, PF-es eladó. Ér­deklődni a 77-813-as telefonon, 16 órától. Sürgősen eladó Mini Cooper szgk. áron alul, részletre is. Mű­szaki 1984. aug. Irányár: 62 000 Ft. Miskolc, Gyula u. 36. II 4. 1500-as Lada, 50 ezret futott, friss műszakival kitűnő állapot­ban eladó. Megtekinthető: 17 óra után a Bertalan u. 29. sz. alatt. Szkif sátras kempingutánfutó újszerű állapotban eladó. Encs, Kossuth u. 26/2. Tel.: Encs 166. Érvényes forgalmival rendelke­ző Raj GAZ eladó. Érdeklődni; Sajószentpéter, Thököly út 9. 1 db üzemképes UE—28--as traktor eladó. Szliágyi György. Halmaj, Fő u. 63. Szobafestést-mázolást. tapétá­zást rövid határidőre vállai kis­iparos. Tel.; J4-474. Közületek, magánosok ablak- szigeteléséi még kedvezménnyel vállalok véglegesen. Címeket a kiadóba kérek: „Energiatakaré­kosság 132 587” jeligére. Vállalatok, figyelem! Kiadó raktározási és egyéb célra too négyzetméteres téglaépület hosz- szabb időre, esetleg eladom. Ér­deklődni a 12-376-os telefonon, 18 óra után. Audiovizuális német nyelvtan­folyam kezdőknek, haladóknak, külföldön végzett . diplomásnál. Felvételire, nyelvvizsgára felké­szítés. Tel.: 12-501. Rendezett anyagiakkal rendel­kező, gyermektelen fiatal házas­pár eltartási szerződést kötne idős nénivel, vagy házaspárral. „Patika 240 §05” jeligére a mis­kolci hirdetőbe. Hatéves kislányom mellé, heti 3—4 alkalomra 3—4 órás elfog­laltságra gondozónőt keresek. „Nyugdíjas pedagógus előnybe** 255 139” jeligére a hirdetőbe. PálfÉztt FIGYELEM! II Borsodi Vegyi Kombinát alkalmaz: £ vegyipari szokmunkós, gimnáziumi érettségivel és egyéb középiskolai, valamint, szakközépiskolai érettségivel ren­delkező dolgozókat, vegyipari berendezéskeieló és mu- anyogfeldolgozó munkakörökbe, # géplakatos, 9 villanyszerelő, 9 irányítástechnikai műszerész, ® dízelmozdony-szei elő, • bádogos, £ asztalos szakképesítéssel rendelkező dolgozókat, valamint 0 tolatásvezetőket, 0 kocsirendezőket, 9 és férfi segédmunkásokat. Ötnapos munkahét, o vegyipari berendezéskezelö, műanyag, feldolgozó, tolatásvezető, kocsirendező és segédmunkás munkakörök 40 árosak, folyamatos munkarenddel! Munkásszállást és kedvezményes hazautazást a vallalat biz­tosít. Az alkalmaztatás kedvező bérezési feltételek szerint történik! Ezen túlmenően a pályakezdőket a vállalat szakmunkások es szakközépiskolások esetében 3000 Ft, gimnáziumi érettségi, vei rendelkezők esetében 2000 Ft juttatásbon részesíti, ezzel is biztosítva o zavartalan munkahelyi beilleszkedést. JELENTKEZÉS: Borsodi Vegyi Kombinát KAZINCBARCIKA, Bolyai tér 1. Munkaerő-gazdálkodási osztály (Munkanapokon - szombat kivételével — 7-12 óráig!) A PAMUTFONÓ!PAR! VÁLLALAT MISKOLCI GYÁRA feiwesM . 18. életévüket betöltött férfi munkaerőket az alábbi munkakörökbe: e szállítómunkás, targsneevezető — egyműszakos munkarendbe, # üzemi segédmunkás, mechanikai műszerész — 4 műszakas munkarendbe. Bérezés megegyezés szerint Jelentkezés a gyár munkaerő-gazdálkodásén i

Next

/
Thumbnails
Contents