Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)
1983-06-18 / 144. szám
Ms éreflsé két pillanata Sajnos, fonákjáról minden tétel egyforma Tegnap befejeződött a tanítás, az általános iskolásoknak és a középiskolák diákjainak megkezdődött a vakáció... Illetve a mondat másik fele pontosításra szorul: a negyedikesek közül soknak még tart az érettségi, a szóbeli, mely június 22- én ér végei És ugye itt van a felvételi, ami szintén nem tartozik a felhőtlen vakációs programok sorába. Fotóriporterünk a Herman Ottó Gimnáziumban járt tegnap, az ottani szóbeli érettségi vizsgákon készültek a képek. (Riport a 2. oldalon.) rjc Az ismerős osztályterem most ünnepélyes és félelmetes... , (Kiss József felvétele) Ma reggel i telefon A% Ady, nyáron Az épületet átadták ugyan, de még szerelők dolgoznak például a moziteremben, s várnak bútorokat, berendezéseket is az Ady Művelődési Házba. Természetesen a három népművelő, Kovácsné Ládi Katalin, a ház vezetője, Lászlóné Berzi Mariann és Somogyi Éva már rendelkezésére áll az érdeklődőknek, illetve erősen dolgoznak a nyári programokon. Él már a mezőgazdasági, a fotó- és a díszítőm ű vész-szakkör. Mit terveznek a nyárra? — kérdeztük. Az első nagyobb rendezvény — a várban — július 2-án és 3-án a Kaláka folk- napok és vásár lesz. Több tábort szerveznek Kékmezőn, illetve magában a művelődési házban. Az első tábor a? Adyban, július 4-től 23-ig, idegen nyelvi napközitábor lesz, angolból és németből. Ide alsó tagozatos gyerekeket várnak. Kék mezőn már haladó nyelvi tábort szerveznek, • hetedikes és nyolcadikos ta- l nulóknak angolból, oroszból | és németből, július 25-től augusztus 7-ig. Az idei olvasótábor célja és témája az önismeret lesz, pszichológust kérnek fel a tábor vezetésére. Ez augusztus 8-tól 20-ig tart. Lényegében már a nyár végén lesz a Rockszínház ötnapos vendégszereplése, augusztus 18-tól 23-ig. A Farkasok, a Sztárcsinálók, a West Side Story bemutatóját tervezik. Augusztusban már készülnek az őszi—téli szezonra. Várják | a lakótelepen élők ötleteit, kívánságait! I XV. ÉVFOLYAM, 1«. SZÁM 1983. JÚNIUS 18., SZOMBAT Moszkvában tegnap véget ért a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kétnapos ülésszaka. ft A küldöttek egyhangúlag elfogadták a dolgozó kollektívákról, a kollektíváknak a vállalatok, intézmények és egyéb szervezetek irányításában betöltött szerepéről szóló törvényt, amely ez év augusztus elsejével lép érvénybe. A törvényről folytatott vitában a felszólalók hangsúlyozták: a dokumentum elfogadása fontos lépés a szocialista demokrácia kiszélesítése útján. Aláhúzták, hogy a Szovjetunió történelmében első alkalommal kidolgozott j ÁM: 1,40 FŐIT törvény megnövekedefct felelősséget ró a kollektívákra. A felszólalók kitértek arra is, hogy munkahelyükön, szű- kebb környezetükben milyen módszerekkel igyekeznek véget vetni a termelést akadályozó jelenségeknek, köztük a fegyelmezetlenségnek. Rámutattak, hogy az ilyen megnyilvánulások elleni küzdelem hosszú távú feladat. Megállapították, hogy y törvény növeli a szakszervezetek szerepét és felelősségét. A kollektívákról szóló törvény elfogadása és a Legfelsőbb Tanács két ülésszaka között hozott határozatok megerősítése után az ülésszak befejezte munkáját. Befejeződött a Legfelsőbb Tanács ülése jfc Stuttgartban tegnap megkezdődött a Közös Piac kormány- és államfőinek vasárnap délelőttig tartó "súcstalálkozója. A háromnapos tanácskozás középpontjában a Közös Piac — összeomlással fenyegető — költségvetésének újbóli szabályozása áll. A szervezet brüsz- szeli főbizottságának arról a hónapok óta vitatott javaslatáról, hogy a fizetésképtelenség elkerülése érdekében emeljék fel az egyes tagállamok által befizetett összeg nagyságát, nelószinüleg ezúttal sem születik döntés. A feketevölgyi tűz után ÉCIKK AZ 5. OLDALON) Közös akarat — öt földrészre Zeolit Békevilágkonferencia Prágákén Néhány napig a békemoz- I galmak központja lesz Prága: június 21. és 26. között itt rendezik meg a békéért, az életért és az atomháború ellen folyó küzdelem világ- konferenciáját. Mintegy két és fél ezer küldöttet várnak a világnak valóban minden tájáról, Argentínától Ausztrálián át Indiáig és természetesen Európáig, Észak-Amerikáig. S ahogyan az égtáj és a résztvevők bőrének a színe különböző lesz, úgy tér majd el a megjelentek hivatása is: politikusok jönnek és papok, írók, művészek, jogászok, tudósok, háziasszonyok, fiatalok és idősek, nők és férfiak. De folytathatnánk az eltérések sorolását: világnézetük is különböző, politikai meggyőkoznak a feszültség, illetve a nemzetközi enyhülés problémáival. Téma lesz a nukleáris háború veszélye, ez európai biztonság, a békemozgalmak tapasztalatcseréje. Vajon mi haszna lehet mindennek? Egy társadalmi békekonferencia önmagában nem változtathatja meg a nemzetközi helyzetet. A döntő szót a kormányok mondják ki, szerződéseket hivatalos tárgyalásokon dolgoznak ki és írnak alá. De az ilyen találkozónak, mint a prágai, mégis nagy a jelentősége. A . résztvevők, népük reprezentánsai megszilárdulnak az összefogás erejében, s hazatérve így hatásosabban tudnak fellépni az ügyért. A közös akaratot öt földrészre viszik eL a Heoyaljiról A Hegyaljai Ásványbánya és örlőmű mádi üzemében megkezdték egy új, nagy teljesítményű csomagológép szerelését A berendezéssel a talaj tápanyag-utánpótlásában és az állati takarmányozásban mind nagyobb szerepet játszó és jelentős mennyiségben exportált zeolitot cső, magolják ezentúl. A Tokaj-Hegyalján szinte kimeríthetetlen mennyiségben található zeolitot eddig kézzel csomagolták. A gyorsan növekvő keresletnek már nem tudtak ezzel a meglehetősen lassú módszerrel eleget tenni. Ezért Mádon mintegy 11 millió forintos költséggel új csomagolóüzemet építettek, ahol az új géppel műszakonként nyolc tonna terméket tudnak majd megfelelően csomagolni. A jelenleg előállított 18-féle készítményt egy-, valamint tízkilogram- mos csomagokban hozzák forgalomba, amelyeket különböző színű felirattal látnak el. Az új csomagolóberendezés lehetővé teszi, hogy az idén már több mint tízezer tonna zeolitkészítményt állítsanak elő. két és félszer annyit, mint eddig. ződésük sem feltétlenül azonos. De hogy itt lesznek ezen a héten, az arany Prágában, az mutat valami nagyon fontosat és alapvetően közöset: egyetértenek a találkozó nevében foglalt céllaL S most ez a döntő. Keddtől vasárnapig szorgos munka folyik majd. A nyitó és a záró összejövetelen kívül viszonylag kevés lesz az ünnepélyesség és sok a lelkiismeretes tanácskozás, a tüzetes eszmecsere. Olyan kisebb csoportokba gyűlnek, amelyekben valóban gyakorlati eredményekre vezető beszélgetések, viták folytathatók. Munkacsoportok foglalr A madridi találkozó munkájában néhány hete újabb megtorpanás tapasztalható. A NATO-államok ugyanis továbbra is kitartanak amellett, hogy a résztvevők tárgyalják meg az el nem kötelezett és semleges országok záróokmány-tervezetéhez beterjesztett kiegészítéseiket, amelyek humanitárius köntösbe öltöztetett beavatkozási rendeltetésük miatt elfogadhatatlanok a szocialista országok szántára. A pápa zarándokúí ’a Kölcsönös jóaknrat Lengyelországi látogatása- I nak második napján II. János Pál pápa Varsóban ta- I lálkozott a Lengyel Népköz- társaság legfelső vezetőivel, Wojciech Jaruzelski miniszterelnökkel és Henryk Jab- lonskival, az Államtanács elnökével. Józef Glemp bíboros, a lengyel katolikus egyház prímása és a pápa kíséretének több tagja is jelen volt. A találkozón Jaruzelski és a pápa beszédet mondott. A miniszterelnök szívélyesen üdvözölte a katolikus egyházfőt, és méltatta fáradozásait a világbéke megszilárdítása érdekében. Az ország belső helyzetéről szólva úgy fogalmazott, hogy a legrosz- szabbon már túljutottak, bármennyire igyekeztek is ezt megakadályozni a népi Lengyelország ellenfelei. Végezetül szólt az állam és a katolikus- egyház viszonyáról, amely, mint mondotta, kedvezően alakul, és a lengyel állami vezetés részéről megvan a jóakarat a viszony további javítására. Bízunk abban — mondotta Jaruzelski —, hogy a katolikus egyházfő zarándokútja hozzájárul a nemzeti megegyezés további erősítéséhez, a béke ügyéhez. II. János Pál válaszában emlékeztetett a lengyel nép viharos történelmére, arra, hogy a XVIII. század végétől egészen az első világháború befejezéséig Lengyelország nem létezett önálló államként. A Vatikánnak azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a konfliktusok rendezhetők. ha emberi módon, párbeszéd útján keresik megoldásukat. A továbbiakban kifejezte kívánságát a lengyel vezetésnek és a társadalomnak: a belső helyzet úgy alakuljon, hogy biztosítsa Lengyelország méltó helyét a világban. A mintegy 40 perces találkozó után Jaruzelski, Jab- lonski,. II. János Pál és Glemp megbeszélés! tartott.,