Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)

1983-06-06 / 133. szám

j+c Két futam között pihenő vitorlások . Építők Kupa vitorlásverseny Jmtitia-sikerek Maliiban Anyagi gondok miatt mind kevesebb verseny rendezésé­re nyílik lehetőség vitorlás­sportunkban. A MÉMTE ve­zetése azonban az idén is megtalálta a módját annak, hogy a már hagyományos Építők Kupa vitorlásverseny résztvevői ezúttal is össze­mérhessék tudásukat a Má- lyi-tó vizén. Tegnap délelőtt 10 óra előtt néhány perccel még nagy, gondban volt a ver­senybíróság, mert a szélvi­szonyok bizony mérsékeltek voltak. Am éppen a verseny rajtjára, fél 11-re feltámadt a szél, s már a legkissebbek, az Optimisták is dagadó vi­torlával vághattak neki a versenynek, hogy a bóják között kijelölt pályán telje­sítsék az első futam távját. S mert a szél délutánra is csak némileg csendesedett, a gyors ebéd utáni második futamot is megrendezhették. Valamennyi hajóosztályban nagy küzdelmeket láthat­tunk, s érdekesség volt, hogy a vitorlásokkal egy időben versenyző széllovasok is ki­tűnően használták ki a lég­köri viszonyokat, s vívtak izgalmas csatát. az eredmények, optimist: 1. Apró Zsolt (MÉMTE), 2. Bar- dócz Tamás (MEMTE), 3. Deres Monika (Justitia). Kadett: 1. Nagy Rajnwnd — Nemeth Tamás (Justitia), 2. Bé­kés Attila — Békés Enikő (MEM­TE), 3. Demeter Olivér — De­meter Peter (Justitia). Kalóz: X. Dr. Molnár Adorján •— dr. Molnár Adorjánne (Justi­tia), 2. Kiss Péter — Gajdan Jó­zsef (MEMTE), 3. Belles Csaba — Somogyi Csaba (MEMTE). Finn dinghl (felnőtt): 1. Dem- jén Sándor, 2. Demjén Imre (mindkettő Justitia), 3. Kinter Ferenc (MEMTE). Finn dinghl (ifjúsági): I. Bódi Kornél (Justitia), 2. Korozs Gá­bor, 3. Kovács Péter (mindket­tő MEMTE). Szörf: 1. Gál István, 2. Tornai Gábor, 3. Székely András (vala­mennyi MEMTE), apróhirdetések «álla! Kozmetikus alkalmazottat fel­vennék avas-déli üzletembe, En­gels u. 15. sz. Érdeklődni hétfőtől péntekig, du. 3 órától. Felveszünk tervezési gyakor­lattal rendelkező építészmérnö­köket építész tervezői munka­körbe. Jelentkezés: AGROBER B.-A.-Z. megyei Kirendeltségén Miskolc, Vologda u. 4. sz. alatt, személyesen vagy írásban. Szakácsot és konyhai dolgozót felveszek. Érdeklődni: a 13-314- es telefonon lehet. Elbontásra került családi ház­ból ajtók, ablakok, bonncserép eladó. Érdeklődni: Iván u. 21. Telefon: 78-802. intafan Miskolciéi 40 km re levő 2 szo­ba, fürdőszoba, mellékhelyisé­gek, 400 négyszögöl, kertes csa­ládi házamat elcserélném mis­kolci 1,5 szobás szövetkezetire. Tel.: 78-108. Diósgyőr városközponti, 3 szo­ba komfortos családi ház eladó. Kisméretű tanácsi vagy szövet­kezeti cserelakást beszámítok Érdeklődni az 51-643 -as telefonon, du. 16—20 óra között, vagy „III, kér. előnyben 127 969” jeligére a kiadóba. SZAMÓCA ,6SZISA*ACK ALMA rMARAAAOK A GYÖNGY jáSSfes ÚDÍTÖIT-4L CSM.KD »JSgfiS Ú-WBBTMSJK ' Eladó 200 négyszögöles telek az Egyetemváros fölött. Érdeklődni: 17 órától. Lakatosné, Miskolc, Bársony János 15. sz. IX/1. farmu CN-es Wafctburg, lejárt műsza­kival 4500 Ft-ért eladó. Érdek­lődni a 18-171-es telefonon. Szobafestést, mázolást, tapétá­zást rövid batáridőre vállalok. Tel.: 78-108. Lakberendezési tanácsadás a „Kuckó’' lakberendező szolgá­latnál, 3501 Miskolc, Pf. 379. Tel.: 33-277, hétköznap 17 órától. T983. Június 6-tőf a Hűtőház melletti íel vásárlótelepünkön í. * ti. o. ni. Egres 8,50 7,50 — Cigánymeggy 13,— 10 — — Pándi meggy 20.— 15,— — Ribiszke (piros) 12,— 10.— — Ribiszke (fekete) 21.— 16,50 — Szamóca 19.­14,­12.— Málna 28,— 19,­16,— Nyitva: hétfőtől szombatig. 6—9 óráig és 16—20 óráig A B.-A.-Z. MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe 0 vágómarhaexport-előadó 0 encsi kirendeltségünkre felvásárló A munkakör betöltéséhez középfokú mezőgazdasági végzettség és ötéves szakmai gyakorlat szükséges Jelentkezés a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, 8-as autóbusz-végállomás anyakönyvi hímek Bénycí Sándornak és Litvaá Violetta Eleonórának Angéla; Novak Rudolfnak és Csemer Er­zsébetnek Judit; György Ba­lázsnak és Illés Ibolyának Ag­nes ; László Istvánnak és Szabó Máriának Gábor; Dániel Fe­rencnek és Köródi Katalinnak Tamás; Jakab Józsefnek és Far­kas Anikónak Andrea; Tóth László Zoltánnak és Fűzi Irén­nek Krisztián; Tolnai Istvánnak és Tóth Juditnak Judit; Juhász Jánosnak és Ruszkai Katalin Irén­nek Katalin; Tóth Andrásnak és Takács Erzsébetnek Tamás; Mu­ri Jánosnak és Polgár Erzsébet­nek Izabella Csilla; Zádori La­josnak és Moroncsjk Ágnesnek Tamás; Horváth Józsefnek és Hegedűs Ildikónak Norbert; Ze- lei Istvánnak es Kartnik Judit Máriának Judit; Puza Bertalan Attilának és zsipi Juditnak Ju­dit; Müller Jánosnak és Szabó Irénnek János; Lakatos István­nak és Rostás Máriának Tünde; Záborszki Istvánnak és Barát Ibolyának Ist\rán Gábor; Mezei Péternek és Varga Évának Éva; Kreszivnik Árpád Istvánnak és Szűcs Erzsébet Máriának Zsolt; Géresi Ferencnek és Géresi Klá­rának Ferenc; Kovács Sándor­nak és Tóth Juliannának Anikó; György Zoltánnak és Hirkó Évá­nak Nikoletta; Farkas Istvánnak és Hadházi Ildikónak Ildikó; Kleiber Istvánnak és Kalász Gi­zellának Vanda; Kerékgyártó Bertalannak és Nf>gy Valériának Csilla; Burka Györgynek és Za- kuczkl Ágnesnek György; Laczai Jánosnak és Halász Melindának Hajnalka; Krajnyák Józsefnek és Teieki Erzsébetnek Zoltán; Tóth Ákos Árpádnak és Molnár Ju­ditnak Zoltán; Rozgonyi László­nak és Lovas Erzsébetnek Il­dikó; Fekete Ferencnek és Ka- livoda Ilonának Zita; Nagy Ká- rolynak és Molnár Mária Gi­zellának Annamária: Galambos Józsefnek és Ernőd! Máriának Csaba; Novák Miklósnak és Pusztai Zsuzsannának Zsuzsanna; Péter Józsefnek és Zvoleszki Margitnak Gábor; Éatíces Zol­tánnak és Rózsa Honának Zol­tán; Oláh Tibornak és Kótal Jolánnak Tibor; Nagy Sándor­nak és Miklós Jolánnak Kata­lin; Cseh Józsefnek és Pecze Évának János; Szakszó! István­nak és Vetor Juditnak Gábor; Tapasztó Árpádnak és Kalapos Máriának Csaba; Molnár István­nak és Takács Ilonának István; Farkas Kálmánnak és Víg Er­zsébetnek Eszter; Ecsegi István­nak és Endrész Katalinnak Zsolt; Simon Miklósnak és Szepesi Ilo­nának Viktor nevű gyermeke. A MISKOLCI BÚTORIPARI SZÖVETKEZET értesíti a Kedves Vásárlókat, hogy a Déryné a, 7, sz. alatti üzJafbelyiségéhegi gazdag választékkal, kárpitozott garnitúrákat, ülő- és fekvobűtorokat, szekrénysorokat értékesít OTP-ügyintézés 0 helyszíne« VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! A VOLÁN 3. SZ. VÁLLALAT felvételt hirdet az alábbi munkakörbe: MISKOLCI TELEPHELYRE 0 Tátra autódaru-vezető # autóbuszvezető (D-vizsgával) # kalauz # autószerelő 0 gépkocsimosó # takarítónő Jelentkezés: Miskolc, József Attila utca 70. szám, munkaügyi osztály, III. emelet 312. szoba A Lenin Kohászati Müvek pályázatot hirdet veryészeti osztályvezetői munkakör betö.lésíre A pályázat elnyerése esetén a vezetői megbízás határozott időre — 5 évre — szól, és kölcsönös megállapodással hosszabbítható. A MUNKAKOR BETÖLTÉSÉNEK IDŐPONTJA: 1983 JÚLIUS 1. Az osztályvezető munkakörébe tartozik az LKM hagyományos vegyészeti és műszeres analitikai laboratóriumaiban végzett, kohászati jellegű alap-, ho- zag-, segédanyagok, vas, acél és fémek, salak, gáz kémiai összetételeinek meghatározására folytatott vizsgálatok szakmai irányítása, szervezése, ter­vezése. A munka díjazása kollektív szerződés szerint kerül meghatározásra. A MUNKAKOR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: # vegyész, kohász vagy automatikai egyetemi, illetve főiskolai végzettség, # több éves szakmai gyakorlat vezetői alkalmasság. 0 erkölcsi és politikai feddhetetlenség, # a pályázatnak az eddigi szakirányú tevékenységek és munkakörök felsorolását és részletes önéletrajzot kell tartalmazni, és azt 1983, június 15-ig A LENíSI KOHÁSZATI MÜVEK, személyzet1 és oktatási tőosztály. Miskolc 3540 s címre kérjük benyújtani.

Next

/
Thumbnails
Contents