Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)
1983-06-29 / 153. szám
st sk A megyei elődöntőben a mezőkövesdiek gólzáporos mérkőzésen verték a miskolciakat. A területi döntő előtt abban reménykednek a borsodiak: góllövő cipőjüket ezúttal sem hagyják otthon... (Szabó István felvétele) Labdarúgás Tehetségkuíató válogatottak területi tornája Péntektől a Borsodi Volán pályáján A Magyar Labdarúgó-szövetség és az Országos Test- nevelési és Sporthivatal meg- ♦ bízása alapján 1983. július 1—3. között Miskolcon rendezi meg a Borsod megyei Labdatúgó-szö vétség utánpótlás-bizottsága a megyei tehetségkutató akció válogatottjainak területi tornáját. Mit is takar az elnevezés? Bizonyára emlékeznek rá lapunk olvasói: többször is megjelent a napilapokban a felhívás, amelyben labdarúgótehetségeket kerestek. A jelentkezők városi-járási elősé- selejtezőn vettek részt, majd június elején, a DVTK-sta- dionban a megyei kiválasztón bizonyíthatták tudásukat, tehetségüket. A -szakemberek , itt 52 gyerekre figyeltek fel. őket hívták meg többször is közös edzésre. S éppen ma délelőtt jelölte ki az utolsó közös edzésen Pete András, a borsodiak edzője azt a 16 fiatalt, akik péntektől megyénk színeit képviselik a területi tornán. A IV. csoportba a házigazda Borsod mellett a Heves, Szabolcs és Hajdú megyék 1969. augusztus 1. után született, tehetséges fiataljaiból összeválogatott együttesek kerültek. A pénteki technikai értekezlet után a Borsodi Volán erenyői pályáján 16 órakor kezdődnek a küzdelmek. Először Hajdú és Heves megye csapata méri össze tudását. majd a borsodiak Szabolcs ellen lépnek pályára. Szombaton hasonló időpontban kezdőclik a Szabolcs— Hajdú összecsapás, amelyet a Borsod—Heves mérkőzés követ. A befejező napon, vasárnap 9 órakor kezdik a Szabolcs—Heves mérkőzést, s a tornát a Borsod—Hajdú találkozó zárja. Érdekesség: nem a torna- győztes kerül az országos döntőbe, hanem a megyei együtteseket vezető négy szakember állítja össze a területi válogatottat, amelynek tagjai Észak-Magyarország képviseletében jutnak az országos döntőbe. Az itt legtehetségesebbnek bizonyuló játékosokból áll össze két csapat, s ezek a fiatalok kerülnek a Magyar Televízió jóvoltából a képernyőre. Ismerve a borsodi kiválasztó tapasztalatait, bízhatunk benne: szűkebb pátriánk tehetségeivel is találkozunk majd a képernyőn ... (tóth) A Miskolci Közlekedési Vállalat viUamoskoesi-vesetői tan folyamot »serves Felvétel’ követelmény: & 8 általános iskolai végzettség A- alkalmassági vizsga & 20. életév betöltése •A bejelentett miskolci lakás ♦ büntetlen előéiet Szirmabesenyő, Kistokaj, Alsózsolce. Pelsőiselca, Mályi, Nyékládháza községekből személyzeti járatok biztosítják o munkába járást Jelentkezni a vállalat villamosforgalmi üzemvezetőjénél lehet. Miskolc, Szondi Gy. u. 1. 101/B-s autóbusz végállomása Ili: lóriin? Joeo Haveiange, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke egyetért Mexikó' kérésével, hogy 1986. május 31. előtt két héttel kezdjek a következő Mundialt. Have- lange kijelentette, hogy Mexikóban június végén, beköszönt az esős időszak, s ez veszélyeztetné a lebonyolítást. Az előző, 1970. évi mexikói VB-n is az esős időszakig húzódtak el a küzdelmek, pedig akkor még nem 24, hanem csak 16 csapat. játszott. Havelange szerint 28 nap szükséges az 1986. évi világbajnokság lebonyolításához, s helyesnek tartaná a május 15-i kezdést. A FIFA elnöke kiemelte, hogy ebben a kérdésben még nincs határozat. December 7-i ülésükön erről is szó lesz, valamint a selejtező csoportokon belüli kiemelésekről is. ANYAKÖNYVI HÍ KEK NÉVADÓ t.VNEPSEGEEj Székács László és Tumifc Erzsébet kisfia Zoltán; Tumik János és Holtcman Jolán kislánya Edina; Árvái Ferenc és Fodor Ilona kislánya Kinga; Barnóczki János és Nagy Ilona kislánya Lilla Ilona: Csege Gyula és Cserfák Éva Ildikó kisfia Gyula; Demján Zsolt és Fodor Erzsébet kisfia Zsolt; Juhász Frigyes és Zsigó Ibolya Ilona kislánya Zsófia Réka; Pauük Pál és Darmos Ibolya kislánya Ivett; Pálmai Gyula és Pataki Erika kislánya Adrienn; Pataki Gábor és Duzs Katalin kislánya Ágnes; Ragály András és Szabó Katalin kislánya Gabriella; Széplaki Ede és Tamás Ildikó kislánya Diána; Varga László és Fábián Etelka kisfia László Mihály; Sánta György és Gulyás Katalin kislánya Orsolya nevet kapott. Az elmúl* vasárnapi bö'rzére körülbelül 250 autót sorakoztattak fel, négy sorban. Érdeklődőkben nem volt hiány, csak vevő nem akadt köztük. Pusztán a kíváncsiság vonzotta a nézőket egy Ford Taunus 1600- ‘ashoz is, amit 300 ezer forintra tartott a gazdája. A Merkur Lorántffy utcai telephelyén 35 kocsiból ál! a készlet, A forgalom jónak mondható, de háromévesnél fiatalabb jármű egy sincs a kiállítótéren. Használtautó-vásárt legközelebb jövő vasárnap tartanak Balassagyarmaton. Cegléden, Debrecenben, Gyöngyösön, Győrött, Gyulán, Jászberényben, Kiskunfélegyházán. Kiskunhalason, Körmenden, Lentiben, Ny ír egyházán, Oroszlányban, Pécsett. Szegeden. Szentesen. Székesfehérvárott, Tabon, Tíszakécskén, Török- szentmiklőson és Miskolcon, A HASZNÁLT AUTÓ Típusa Rendszáma Évjárata Szabadpiaci ára Merkur» irányára Lada 2101 uc 1973 45 000 , 35 000 Lada 2101 PK 1978 10!) 000 90 000 Lada 2101 FM 1979 110 000 95 000 Lada 2103 ZG 1376 65 000 55 000 Skoda 120 KG 1382 100 000 1Ö0 000 Skoda S 100 ZC 1976 48 000 40 090 Trabant 6^1 TV 1980 70 000 60 090 Trabant 601 IN 1972 25 000 15 009 Wartburg ds Luxé PL 1979 90 PÖO 75 009 Wartburg 353 UH 1974 45 000 30 000 GÉPKOCSI-ÁTVÉTELI SORSZÁMOK 1983, JUNIUS 28-AN Trabant Hyc, Lim. (Budapest) 839 Trabant Hyc. Combi (Budapest) 47 Trabant Lim, (Budapest) 16 308 Trabant Dim. (Debrecen) 11 S99 Trabant Dim. (Győr) 16 040 Trabant Combi (Budapest) 7 143 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Dim. éBudapekt) 8 211 Wartburg Dim. (Győr) 5 002 Wartburg de Luxe (Budapest) 11 366 Wartburg de Luxe (Győr) 6182 Wartburg Dim. toló+etős i 508 Wartburg de Luxe tolotetős (Budapest) 2 339 Wartburg Tourist (Budapest) 4 171 Wartburg Tourist (Győr) l «2 Skoda 105 (Budapest) 6 991 Skoda 105 (Debrecen) 5 352 Skoda 103 (Győr) 5 Skoda 12Q (Budapest) 13 Skoda 120 (Debrecen) 8 Skoda 120 (Győr) 9 Skoda 120 GLS. (Budapest> Lada 1200 (Budapest) 22 Lada 1200 (Debrecen) 14 Lada 1200 (Győr) 8 Lada 1300 (Budapest) 9 Lada 1300 (Debrecen) ' 6 Lada 1300 (Győr) 2 Lada 1500 (Budapest) 8 Lada 1500 (Debrecen) 5 Lada 1500 (Győr) 2 Lada Combi (Budapest) 4 Lada Combi (Debrecen) 2 Moszkvics (Budapest) 12 Polski FIAT 126 (Budapest) 1« Polski FIAT 126 (Győr) 4 Polski FIAT 1500 (Budapest) 3 Dácia (Budapest) 13 Dácia (Debrecen) 6 Zastava lloo GTL (Budapest) 2 «31 703 401 . 834 304 502 840 122 715 491 642 960 593 664 531 095 587 926 532 514 16J Säg ölBäs Szobafestő-mázoló szakmunkást, valamim könnyű fizikai munkára középiskolát .végzett férfi dolgozókat felveszek. Héczei Péter, Miskolc, Széchenyi u. 6. 111. udvar, fszt. l. A Miskolci Patyolat Vállalat azonnali belépéssel felvesz nő- dolgozókat helyettesítő üzleti vállalói munkakörbe, érettségizettek előnyben. Mosodai betanított munkára kétműszakos munkakörbe nödolgozókat alkalmazunk. Jelentkezni lehet: Miskolc, Sajószigcti út 5. sz. Munkaügy. (8-as autóbusszal.) Építkezésnél segédmunkást alkalmaznék. Miskolc, Balogh Ádám u. 47. í ara «I ca fi din Tehermentes szövetkezeti garzon azonnal eladó a Kilián-dc- len. Érd.: 18 óra után mindennap. Hereegfalvi. Iván u. 2ü. III/3. Eladó a Pcccr-völgyben, 250 négyszögöl telek hétvégi házzal (villany bevezetve). Érdeklődni: du. 18—20 óráig. Tel.: 72-780, Családi ház eladó, 400 négyszögöl telekkel, állattartásra alkalmas. Űjcsanálos, Táncsics M. u. iti. Kiadó különálló szoba-konyha, víz bent. Miskolc, III. lser., Testvériség u. 48. Érdeklődni; 18 óra után. Eladó kétszobás szövetkezeti lakás, esetleg két részletben is. Érdeklődni: Kazinebarcika, Szabó L. 32. sz. 3/1. Eladó kétszoba-összkomfortos, kertes családi ház Sajópetri központjában, buszmegállóhoz közel. Érdeklődni: Sajópetri, Téglás u. 13. Azonnali beköltözéssel, 2,5 szobás, szövetkezeti lakás eladó 8000 Ft. m- -f OTP. Mcdnyánszky 7. V, 4. Papp. 2 szintes A tetőtérbeépitésű, garázsos, befejezés előtt álló, belterületi üdülő Tapolcán eladó. Családi házzá átminősíthető. Telefon: 71-452 du. Eladó 430 négyszögöl vikendte- lek (közműves) és egy családi ház kerttel. Felsözsolca, Sajó u. 27. Kilián-délen garázs eladó. Telefon: 71-452, du. Elcserélném Marx K. u. 27. alatti, nagyméretű, szoba-kony- hás, komfort nélküli, tanácsi, főutcai, udvaros lakásomat, másfél szobás, tanácsi bérlakásra. Érdeklődni a helyszínen Töröknél bármikor, vagy tel.: 73-109 16—17 óra között. Szakáid községben 600 négyszögöles telekkel Családi ház eladó a Felszabadító üt 1. sz. alatt, amely két család részére is alkalmas és azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Hejöszalonta, Rákóczi u. 2. sz. Szövetkezeti garzon a Kilián- délen eladó. Érdeklődni a 11-577- es telefonon lehet.-MOfseä Éladó 2 db kétajtós, politúrozott szekrény. Eszterházy u. 29. Eladó Hitachi 2x50 W-os erősítő. Hitachi lemezjátszó, Akai hangfalak 8 OHM. 80 W-os. Tel.: 16-573. Basszusgitár eladó, Győri kapu 91. 1/2. Megtekinthető: 16 óra után. Fürdőszoba-berendezés, fehér, komplett, kifogástalan állapotban, olcsón eladó. Érdeklődni: 17 órától. Nagy, József A. u. 22. U 6. Eladó emeletes gyermekágy, gyermekíróasztal, székkel. Avas könyvszekrény, állólámpa. Kató. wice u. 14. II 2. Tel.: 35-074. fcarmll Eladó 7 éves, metallkék Zsiguli vonóhoroggal és utánfutóval vagy anélkül. Ungvári, Horváth L. u. 7. VW Golf LD. 3 éves, friss vizsgával,( sok extrával és alkatrésszel eladó. Érd.: Kun Béla üt 40. sz. Autósbolt. Duesai. önhibáján kívül elvált, 58 éves IMAV-nyugdijas, 5000 Ft nyugdíjjal keres, tisztaleikü, háziai* hölgyet házasság céljából. „Optimista 129 673” jeligére a kiadóba. vegyes Figyelem! Szakszert! burkolást vállalok azonnal, lakosság és közűiét részére is. Csempe-, met- lachi-, pvc-szonyegpadló-, parkettarakást, -csiszolást, -lakkozást és -javítást. Telefon: este 5 után, 78-069. Pótvizsgára felkészítést, nyelvoktatást vállalok német, francia cs latin nyelvből. Telefon: 33-48fKÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem és édesapánk KISS JÓZSEF ny. rendő# százados temetésén megjelentek, s fájdalmunkat részvétükkel enyhíti ni segítettek.- Külön köszönetét mondunk a megyei rendőr-főkapitányság. a városi és járási rendőrkapitányság és a szociális otthon vezetőinek és dolgozóinak. együttérző támogatásukért. Gyászoló felesége és gyermekei. bútorkor aho!^ kiegészítő kisbútorok, elegáns kerti bútorok vásárát rendezzük meg július 2-ig. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-18.30 óráig, szombaton 8-13 óráig Csütörtöki bevásórlónapi ajánlat: 20%-kal olcsóbban kerti fonott bútorok! <C2H33S3>v.. £ Centrum Áruház