Déli Hírlap, 1983. május (15. évfolyam, 103-128. szám)

1983-05-19 / 118. szám

Labdarúgás, NB I Kánikulai melegben, bágyadt játék Diósgyőr—Haladás 0-0 jk Fitos (9-es) is eljutott egyszer a diósgyőri 16-osig, de Kere­kes )ó ütemben lépett közbe, szerelte. Szabó István jeioetsle) Tegnap i&mdt kánikulái hőség köszöntött Miskolcra, hiába nőit a késői kezdési időpont, nehezen gyülekezett a közönség a diósgyőri stadion lelátóin. Akik mégis korábban elfoglalták helyeiket, jobbára napoztak, az első félidőben még az ifik mérkőzése sem tudta lekötni őket. Ám, ahogyan végéhez kö­zeledett a fiatalok mérkőzése, már egyre többször csattantak tapsra a tenyerek^ is, hisizen a DVTK-sok sorra vezették a for­más támadásokat, szerezték a gólokat, végeredményében 5-0- ra bizonyultak jobbnak. Ez a siker megadta az alaphangot a szurkolóknak is, mindenki arra számított, hogy a „nagyok” is hasonló teljesítményt nyújtanak majd. Sajnos, 90 perc eltelte utál* a focirajongók csalódottan távoztak a stadionból, többségük úgy vé­lekedett, hogy ezt a mérkőzést jó lesz minél előbb elfelejteni! Mi­előtt Divinyi jelt adott a kezdés­re, a játékosok és a szurkolók egyperces néma felállással adóz­tak a közelmúltban elhunyt egy­kori diósgyőri labdarúgó, Szigeti Oszkár emlékének. Már a 2, perc­ben volt miért izgulni, szlovák a félpályánál megszerezte a labdát, kiugrott a jobb oldalon, élesen a kapu élé lőtte és a szombathelyi védők csak nehezen tudtak men­teni. Látszott, hogy a Haladás el­sősorban a védekezéssel törődik, alaposan megerősítette a védel­mét és a középpályás sorát. Am. az 5. percben mégis a vendégek rúghatták az első szögletet. Ez­után Teodoru I. ívelte be a lab­dát a vendégek ötösére, de ott nem volt diósgyőri csatár. Po­roszkáló iram jellemezte a mér­kőzést. bár a DVTK mezőnyfö­lényben játszott. Csupán azért, mert . a szombathelyiek alig-alig vállalkoztak támadásokra. A ha­zaiak' viszont szinte valamennyi támadásukat középen erőltették, túl sokat cseleztek, meg a legjobb helyzetekbe« is, A t2L percben Preszeller szerelte Csorbát, Do­hányhoz továbbított, aki elöl Gu­lyás kapujából kifutva mentett. A 13. percben Tatár csapott össze Bognárral, a vendégek játékosa a földön maradt, mire Vörös meg­ütötte a diósgyőri középpályást. Szó szót követett a pályán, és Divinyi Tatárnak mutatta fel a sárga lapot. A játékvezető sem állt helyzete magaslatán, téves ítéleteivel rendre a hazaiakat súj­totta. A 30. percben Borostyán ugrott ki a védők közül, már a 16-oson belül járt, amikor felvág­ták. Nagy meglepetésre Divinyi a büntető helyett a 16-oson kívülre vitette a labdát és onnan ítélt szabadrúgást! Egy perccel később Salamon az utolsó pillanatban szerelte Dohányt, majd a 38. percben Teodoru II. lőtt 12 mé­terről csúnyán a kaou fölé. Eny- nyt, semmi több az első félidő krónikája. Hét órára már csökkent a bő­ség, mindenki arra számított, hogy a második félidőben javul az iram és a találkozó színvonala is. Ez csak óhaj maradt. Hosszú percekig szinte semmi sem történt a pályán, a két 16-os között pat­Labdarúgó ISD II Pontot vesztett a listavezető Tegnap a labdarúgó NB II- ben is teljes fordulóra került sor. Meglepetés, hogy az él­lovas Volán saját pályáján pontot veszített, a feljutásért küzdő STC-vel szemben. Ka­zincbarcikán nyolc gólt lát­hattak a nézők, az Ózd vi­szont vereséget szenvedett Eredmény ekí Salgótarján—Vo­lán 1-1 (0-0). Czabám Samu tér, 1000 néző. V.: Hartmann. Gól­szerzők: Földi, illetve Nyúl. Ka­zincbarcika—Dorog 5-3 (4-3). Ka­zincbarcika, 2000 néző. V.- Varga L Gl.: Petuovics (3, egyet 11-es- bŐ6). Fodor (2), illetve Tamás (2), lomján. Ganz-MÁVAG—Kecske­mét 4-2 (1-2). Kőbányai, út, 300 néző. V.: Gregácz. Gl.: Kisteleki, Aranyosi (11-esből), Kovács B., Nagy, illetve Supka, Kovács T. (öngól). Hódmezővásárhely— Eger 3-2 (3-1). Hódmezővásárhely, 3500 néző. V.: ingei. Gl.: Olasz, Stark, Tasi, illetve Janovsziki, Horváth. 22. sz. Volán—Bauxit­bányász 3-2 (2-2). Tapolca, 1000 néző. V.: Kiss G. Gl. • Vad (2), Ro.jik, illetve Farkas Cs. (2). Debreceni Kinizsi—SZEOL AK 2-2 (1-1). Debrecen, 1000 nézó. V.: Király. Gl.: Tőzsér, Garamvölgyi, illetve Gruboravics, Kovács. Ba­ja—Özd 3*d 41-ij* Baja*. 4200 né­ző. V.: dr. Rákóczi. Gl.: Prikadi- novics (11-esből), Morgós. Ko­vács, illetve Utassy. Siófok— Keszthely 2-0 (1-0). Sioíok, 4000 néző. V.: Palotai. Gl.; Olajos és Tieber. Sopron—Olajbányász 1-1 (0-0). Nagykanizsa, 200 néző. V.: Vukman. Gl.: Martinkovics, illet­ve Fűzi (11-esből). Nagybátony —Szekszárd 4-0 (1-0). Nagybá- ton y, 600 néző. V.: Radios, Gl.: László (2), Cséftci, Mihalkó, AZ NB n ÁLLASA 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. H>. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. Volán 32 17 1« SZEOL AK 32 16 7 Siófok 32 14 11 Salgótarján 32 16 6 Hódmezővásárhely 32 16 4 Kecskemét K.-barcika Baja Sopron Szekszárd Eger Debr. Kinizsi 32 9 Ózd 32 11 Ganz- MA VÁG 32 12 Keszthely 32 12 22. sz. Volán 32 10 Dorog 32 9 Nagykanizsa Bauxitb. 32 Íí Nagybátony 32 1 32 13 9 32 14 6 32 11 10 32 11 10 32 12 7 32 13 4 5 72-3» 44 9 62-40 39 7 55-37 39 10 53-37 38 12 48-44 36 10 45-37 35 12 49-45 34 11 43-39 32 11 32-34 32 13 38-52 31 15 60-53 30 11 36-37 30 13 49-55 30 14 49-74 30 15 46-48 29 13 51-57 29 13 11-47 28 t« 46-36 38 15 44-54 28 31 38*81 H togott a labda. Hacsak a-z nem érdemel említést, hogy a Hala­dás játékosai már-már nevetsé­ges trükkökkel • húzták az időt, s ebben a játszadozásukban jó partnerre találtak Divinyi ben. Az 52. percben Feledi került kecseg­tető helyzetbe, kétszer is lob*6- tett volna, ám a lehető legros­szabb megoldást-választotta; cse­lezgetett, így ez a helyzet is Oda­lett. Mintha a diósgyőri játékosok is megérezték volna, hogy ideje len­ne valamit csinálni, egyre ' na­gyobb lendületiéi! támadtak, né­hány akciót a .széleken is vezet­tek. A- Haladás viszont meg joo- ban megszervezte védelmét. Á /o. percben Fekete, ugrott a jobn oldalon, már benn járt a büntető­területen, amikor a kifutó kapus, Hegedűs megfogta a lábát. Nyi' vánvaló .ll-es! Ám. Divinyi most is másként látta az esetet. Kei perc elteltével Fekete a bal olda­lon futott el, amikor Vörös a 16- oson belül fellökte. Divinyi ezút­tal sem ítélte meg a büntetőt! A 79 percben Preszeller szerelte Fe­ketét, a labda rosszul perdült es» a kapujából kinn álló Hegedűi» bravúrosan a léc fölé tolta a lab­dát. itt érkeztünk el a mérkőzea legkirívóbb pontjához; a Haladási kapusának as egész találkozó alatt ez az egy alkalommal kel­lett hárítania, ugyanis egyetlen lövés sem tette próbára! A MRRKÖ2SS JEGYZŐKÖNYVE Diósgyőr—Haladás 5-4. Pie*- igyőr, SOőO néső. Vesette: DivtayL DVTK; Gulyás — Szlovák. Sa­lamon, Teodoru L, Csorba (Sze­mere, a 74. percben) — Oláh, Ta­tár, Kerekes — Borostyán, Tee- doru 11. (Feledi a 46. percben), Fekete. Edző: dr. Puskás Lajos. HALADÁS: Hegedűs — Bognár, Vörös, Fitos, Preszeller — Nagy, Pásztor, papp (Kiss a 83. perc­ben) — Szabó (Kulcsár, a 68. nercben), Hauzer, Dohány. Edző; Török Péter. FELFÖLD! GYÖRGY TOVÁBB! EREDMÉNYEK MTK-VM—Zalaegerszeg 3-1 (5-9). Hungária körűt, IS«» né­ző. V.: Huták. Góilövö; Borsó, Ftilöp, Katzenbach, UL Takar». Békéscsaba—Debrecen 3-1 (»-•>. Békéscsaba, 4000 néző. V.: L&u- ber. GL; Királyvári, Kamyári, Su- lia, ül. Selyem. Ferencváros— Pécsi MSC 5-2 (2-1). Üllői út, 20 ezer néző. V.: Jaczina. GL: Röth (öngól), Szokolai, Pogány, Nyila­si, Szabadi, ill. Mészáros, Róth. Vasas—Videoton 2-1 (1-1). Fáy n. 3 ezer néző. V.: Maczkó. Gl.; Kiss (11-esből). Seres, ill. Szabó. Bp. Honvéd—Csepel 5-3 (4-3). Csepel, 5 ezer néző. V.: Padár. GL: Esterházy (2), Gero (2), Var­ga (11-esből), ül. Dékány (2), Varga. Rába ETO—Nyíregyháza 2-0 (0-5). Nyíregyháza, 22 ezer néző. V.: Szávó. GL: Hajszán és Póczik. Tatabánya—Üjpesti Dó­zsa 4-1 (2-1). Tatabánya, 7 ezer néző. V.: Urbán. Gl.: Kiprich (2), Weimper, Ffikö, ill. Kiss S* az NB i Állasa 1. Rába ETO 23 16 4 5 83-28 38 2. FTC 25 16 3 6 64-40 35 3. Bp, Honvéd 25 15 5 5 49- 29 35 4. Csepel 25 1» 10 5 41-36 30 5. Vasas 25 11 6 8 51-41 28 6. Ü. Dóm 25 11 6 8 39-35 28 7. Tatabánya 25 8 1« 7 37-33 26 8. Diósgyőr 25 7 9 9 30-38 23 9. Zalaegerszeg 25 6 9 10 30-34* 21 19. Debrecen 25 6 9 10 27-S8 21 tt. Haladás 25 7 7 U 23-36 21 T2. MTK-VM 25 8 5 12 3P-48 21 13. Nyíregyháza 25 6 8 11 22-32 28 14. Videoton 25 8 3 t4 39-41 19 15. Pécs 25 c 7 12 84-45 19 16. Békéscsaba 25 5 7 18 S5-61 17 öüöä Az Eszak-mag?/arorszagi Aram. szolgáltató Vaüalat központja felvesz számviteli főiskolai vég­zettséggel és könyvelési gyakor­lattal rendelkező munkavállalót költségelszámolási csoportveze­tői munkakör betöltésére; gya­korlattal rendelkező gyors- és gépírót; Ascota-típusú könyve­lőgép kezelésében jártas gép- könyvelőt. Jelentkezés az SMÁSZ Vállalat munkaügyi osztályán. Miskolc, Dózsa Gy. «. 13. sz. A Bodrogközi Állami Gazda­ság ipar? főágazata a Sárospa­tak. Nagy l. u. 12. sz. alatti te­lephelyére. jó kereseti lehetőség­gel felvesz hegesztő, szerkezeti lakatos és esztergályos szak­munkásokat. Jelentkezés a hely­színen. A Miskolci* Közlekedési Válla­lat felvételre. keres anyagbeszer­zőt, bérelszámolót és gyors- és gén»'rót. Jelentkezni lehet a vál­lalat, munkaügyi osztályán. Mis­kolc, Szondi Gy. u. 1. 101 /B au­tóbusz-végállomás. Az Észak-Magyarország szer­kesztősége meghatározott időre gyors- és gépírót alkalmaz. Je­lentkezés helye: Miskolc, . Baj- csy-Zs. üt 15. II. emelet. Tit­kárság. CM Cementipari Gépjavító fel­vételt hirdet: lakatos?, esztergá­lyos, heresztő, raktár- és szál­lító segédmunkás munkakörben. Munkásszállást, üzemi étkezte- test, kedvezményes hazautazást biztosítunk. Jelentkezés* Mis­kolc. Mésztelep n. 1. sz. alatt a munkaerő-gazdálkodáson. Meg­közelíthető: 2, 12. 29. 32. 33-as autóbuszokkal. Telefon: 13-801. ingatlan M&akoleí 1 1/2 sciobés és p-ftcsd kéttizekéi tanácsi lakásunkat cserélnénk Pécsre, 4 szobásra. Cint: Tárnál, Miskolc, Kossal il 34L» du. S érátcL Bogácson pince eladó, beépít­hető előtérrel, két helyiséggeL Srdeklődni; mindennap 15 óra után. Tóth L. Tárd, Rózsa F. 33­Zöldségespavflon a Gyula utcán olcsó, megfelelő áron eladó. Hellyel és hely nélkül Is eladó. Kezdő kisiparosnak is megfelel. Vík.ctndháznak is alkalmas. Érd.: Miskolc m., Csillag u- 1. Külön bejáratú bútorozott ba kiadó. Miskolc ÜT., Üttöró «- 6- Telefonszám: 51-256. Eladó Hajdúszoboszlón a für­dő közelében nagy, kétszintes családi ház haláleset miatt- Vál. lalati üdülőnek igen alkalmas. Érdeklődni a helyszínen lehet: Budai Nagy Antal «. 16*a- Asz- talosnf. Sürgősen eladó Encs, Petőfi n. 32. sz. alatt, kertes ház. Ér­deklődni: Híd máj ÁFÉSZ, vagy leveleket „Kávé 127 534’» jeligére a kiadóba. Hosszabb időre kiadó másfél szobás bútorozott lakást kere­sünk albérletbe. „Havi fizetés 127 541»» jeligére a kiadóba. Üzlethelyiség azonnal kiadó és ugyanitt albérlet is vgn. Érdek­lődni: Miskolc, IIL, Zalka M. v. 2. Mezőkövesden, a „Zsórin*», Bok­réta u. 25. sz. alatt hétvégi ház eladó. Érd. a hétvégeken a hely­színen, hétközben Miskolc, Ber­talan u. 2. VII/5. Ttakacai-tó közelében, Keresz­tétén szoba-konyhás. kamrás lu­kas eladó 4- négyszögöl sző­lő. Érdeklődni; szombat-vasár­nap egész nap. Cím: Rakaczki- né, Felsözsolca, Zalka Máté 19. sz. Elcserélném miskolci, tana cm, gázfűtéses, 48 m2-es, telefonos, nagyerkélyes lakásomat hason­ló, vagy kb. 38 m-'-esre. Tele­fon: 17-740. MG TERMELŐSZÖVETKEZET felvételt hirdet segédmunkás munkakörbe. állandó miskolci munkahelyre Bérezés megegyezés szerint Jelentkezés személyesen Miskolc, Bacsó Béla u, 29. szóm alatt délelőtt 9—13 óra között Megközelíthető a 21-es és 33-as autóbusszal Elcserélném diósgyőri, VT. emeleti, 2 1.2 szobás tanácsi, telefonos lakásomat 1 1 '2 szo­bás tanácsira. Érd.; 74-428 tele­fonon, 10—19 óráig. összkomfortos szövetkezeti garzont csereiek 1+2 tél, vagy 2 szobás tanácsiért, értékkülönbö­zet nélkül. Jelige: „Vologda 127 371” a kiadóba. Kazincbarcikai, kétszobás, 56 négyzetméteres, összkomfortos szövetkezeti lakás kp+40 000 Ft OTP-átvállalással eladó. Telefon; 14-097. Eladó 1 db ZTL-pótkocsi olcsó áron. Érdeklődni mindennap: Borsodszirák, Állomás u. 67. sz. Garázsban tartott kiváló 1500- as Lada igényesnek eladó. Ónod, Üj élet u. 11. IF, üzemképes Trabant, lejárt műszakival eladó. Fadrusz J. u, 23. szombat-vasárnap. 850-es FIAT Coupe érvényes műszakival eladó. Megyaszó, Le­nin üt 35. sz. sdéi-uitii Tollat, dunnát veszek, hívásra házhoz megyek Telefon: 'sS-233. Antik bécsi gyertyatartók, kisméretű szekreter, antik tro- komód eladók. Érdeklődni: hét­köznap 19 órától, szombat, va­sárnap egész nap. Szinyei M. F. u. 22. 1/2. LÁEV-kisvasúinál. Kr&antém, gyökeres dugvány CONNIE MAY HEW, ortásvirávu. sárga, kapható. Ára: 3 Ft db. Miskolc, Mart Intelen, Kisfaludy U. 6£. SZ­Eladő lakasnroblema miatt egy nagyon szép, rajzos-, törzsköny* vezeit szülőktől származó, egy* éves németjuhász szuka. Érdek* lódést „Kutyaszerető 12? 470” jel­igére a kiadóba. Roli gyermek-szekrénysor el­adó. Érd.: Bokányi D. u. 29. 2 1, 4 óra után. Eladó Avas szegénysor. íróasz­tal, kétajtós ruhásszekréns». Te­lefon: 17-740. DUAL CS 621 automata dired drive lemezjátszó eladó. Telefon: 36-6?3. Fejőgép eladó. Megtekinthető: Nagy Bertalan, Girincs, Kossuth u, SO. sz. yrmm Hivatásos jogosítvánnyal, üz­leti érzékivel is rendelkező fiatal­ember elfoglaltságot keres. „Gyermektartás 12? 462,J jeligére a kiadóba. Villanybojler felszerelése* ja­vítása azonnal. Telefon: 52-273. 17 óra után. V íz vezeték erei és t. atal a fcítási rövid határidőre vállalok. Zsiga.-. József, Avas-dél, Sályi 1. u. !§< ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT; Bársony Jenőné (Haches* Jolán Márta) : Havasi Zoltán; Béza Vik- terné (Kalafusz Mária Jusztina) % Kiss GyuJáné (Balázs írén); Pl.e- sovszki Mihály: Kerékgyártó Já­nos ; Galamb Miklós. A S.-A.-2. megyei AHatfergalmí és Húsipari Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe; ♦ anyagkönyvelő dk áruforgalmi raktáros 0 ellenőrző mérlegelő <#- yobálygzóstechnlkgi és elektrotechnikai műszere» ♦ adminisztrátor ♦ férfi segédmunkás ♦ férfi és női munkaerő betanulásra ♦ autószerelő ♦ autórillamossági szerelő ♦ bádogos ♦ lakatos ♦ központifűtés- és csőszerelő ♦ szállítási rakodó Jelentkezni lehet o vállalat munkaügyi osztályán, a 8-as autóbusz végállomása. Építőipari dolgosok! VARJUK JELENTKEZÉSÜKET AZ ALABBI SZAKMÁKBAN: FELVESZÜNK: 9 lakatosokat (hegeszteni tudó vasszerkezeti előnyben) • kőműveseket 0 ácsokat 0 bádogosokat 0 asztalosokat 0 festőket 0 segédmunkásokat Munkaterület: Miskolc, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tokaj, Kazincbarcika, Putnok Teljesítménytől függő magas kereseti lehetőséget, kiemelt (20, 25, 30, 60, 80 Ft/nap) különélési pótlékot biztosítunk Jelentkezni lehet: BORSOD MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Miskolc, József A. u, 57- Munkaügyi osztály Szerencs, Vásártér u. 5, Kazincbarcika, Bartók B. u, 2$ A Sárospatak, Arany J. u. 69, I

Next

/
Thumbnails
Contents