Déli Hírlap, 1983. május (15. évfolyam, 103-128. szám)
1983-05-05 / 106. szám
ismerjék meg egymás értékeit A pedagógusok és a tudomány Beszélgetés dr. Földy Ferenccel Gyakorta emlegetik Einstein példáját, akit kisiskolás korában meg akart buktatni számtanból a tanító néni. Henryk Sienkrewiczet, a Nobel-dijas írót pedig az érettségin engedték át kegyemmool lengyel nyelvből és irodalomból, a példák még sorolnátok, ám a lényég mégsem az, hogy mekkorát tévedhettek a pedagógusok egy-egy (később híressé vált) tanítványuk megítélésében. Csupán azért idéztem okét, nogy jellemezzem; a tudást mint követelményt, nagyon is komolyan vették hajdan a tanító nénik és professzor urak. Presztízst, tekintélyt is ez adott ennek a pályának. Az, hogy nemcsak oktatták, de mivelték is választott tudományágukat. Több nyelven írtak-olvastak, cikkeket, könyveket jelentettek meg, magabiztosan mozogtak, tájékozódtak az élet és a tudomány világában. Ma már nosztalgikusan emlegetjük ezeket a tudós tanár urakat. Kihaló fajta. Vajon miért? Mit tehetünk a folyamat megállításáért, visszafordításáért? Hogyan növelhető a tudomány, a tudós tanár presztízse? Ezekkel a „borítékolt” kérdésekkel kerestem fel dr, Földy Ferencet, a sárospataki Co- menius Pedagógiai Főiskola megbízott főigazgatóját, a Magyar Pedagógiai Társaság Borsod megyei Tagozatának elnökét, a MAB Társadalom- tudományi Szakosztálya tagját. Földy Ferenc pedagógushoz méltóan, felkészülten fogadott. — Mi a MAB-tagozat és munkabizottság célja? — Azonos: a megyében folyó tudományos tevékenység állami és társadalmi erőkkel való ösztönzése, támogatása, koordinálása és szervezése. Megyei tagozatunk és munkabizottságunk a pedagógia és közművelődés elméleti és gyakorlati szakembereit egyesíti, hogy a szocialista nevelés, közművelődés ügyét társadalmi úton előre vigye, eredményeit közkinccsé tegye, növelje az iskola és a társadalom nevelő-, közművelő tevékenységének tudatosságát, hatékonyságát. — Hat szakosztályunk van: neveléstörténeti, kisgyermeknevelési, gyermekvédelmi, szakmunkásképzési, vezetés- elméleti és nevelési-oktatási. A megyében csaknem tizenegyezer pedagógus dolgozik, s ebből 106 tagja a tagozatnak. Szeretnénk minél több fiatal, kreatív pedagógust bevonni a munkába. Lehetőségeink korlátozottak, hiszen a Magyar Pedagógiai Társaság Miskolci Tagozatának évente mindössze kétezer forint áll a rendelkezéDíj a női karnak A Fészek művészklubban tegnap kiosztották az új if" júmunkás és felnőtt énekkarok létrehozására meghirdetett pályázat díjait és jutalmait. A pályázat kiíróinak, a ' Szakszervezetek Országos Tanácsa kulturális, agitáci- ós és propagandaosztályának és a Kórusok Országos Tanácsának közös felhívására 25 énekkar alakult, többségük szakmunkásképző intézetekben. Hat kórus — közöttük a miskolci ifjúmunkás kórus női kara — érdemelte ki a 20—20 ezer forintos dijakat, s további 19 együttes jutalmat kapott. ■ Dr. Földy Ferenc a „kis”, azaz a dolgozószobájában fogadja szívesebben a vendégeit. (Kiss József felvétele) sére. így csak erkölcsileg tudjuk támogatni a tudományos tevékenységet is folytató kollégákat. Ám nem lebecsülendő ez sem. 1982. november 10-én rendeztük meg első felolvasó ülésünket, melyen öt előadás hangzott el. Barna Lujza például A hátrányos helyzetű gyermekek beilleszkedését segítő nevelési eljárások az óvodában címmel tartott előadást. Az ő kutatásait országosan is „jegyzik”. Az idén ősszel Miskolcon rendezzük meg második felolvasó ülésünket, amelynek tematikája, színvonala erősebb, gazdagabb lesz az elsőnél. Ezen már számítunk a fiatal kollégák bekapcsolódására, szereplésére is. — A pedagógusok többsége ma nő. Az állandóan változó tantervek, a pedagógusokban eluralkodó bizonytalanság nem kedvez a tudományos tevékenységnek. Hogyan lehetne mégis ösztönözni őket? — Feltétlenül szükséges, hogy a szűkös anyagi lehetőségeink mellett nagyobb hangsúlyt kapjon az erkölcsi elismerés. Gondolok itt a díjakra is ... A komplex tanfolyamokon kiválóra minősített dolgozatokat olvassák fel a tantestület előtt, vitassák meg. (Ez itt, a sárospataki Petőfi Általános Iskolában már élő gyakorlat.) így a pedagógusok megismerhetik egymás értékeit. Lehetőséget kellene teremteni, hogy a pedagógusok ta-' nulmányai publikálási lehetőséget kapjanak (szerepeljenek többet a napi sajtóban is!). Erre elsősorban a helyi vezetőknek kellene ösztönözni a pedagógusokat azzal is, hogy jó példával előttük járnak. (horpácsi) A filmfesztivál mai programja A közönség ma este láthatja az 1981150. Magyar Filmhíradót, a Visszafelé című népszerű—tudományos filmet, a Miért állnak című dokumentumfilmet, a Nyugi című animációsfilmet, Az égbolt őrei című dokumentumfilmet, a Szaszbandi című dokumentumfilmet, a Holtpont című animációs filmet, a Nem csak kalitkában című népszerű—tudományos filmet. A második fesztiválvetítés 7 órakor kezdődik, helye a Hevesy Iván Filmklub. Ró- fta Péter Nürnberg, 1946 című 82 perc időtartamú dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők. A harmadik fesztiválvetítés színhelye ismét a Rónai. A bemutatandó filmek: A fotográfus Amerikája (világmagazin), A kocka kihívása (népszerű-tudományos), Kosárlabdázók (dokumentum), A kalapács művésze (népszerű-tudományos), A tanítványok (dokumentum), Szárnyas lények boltja (animációs), Macskaköröm (dokumentum). Az Ady Művelődési Házban a 30 éves Pannónia Filmstúdiót és a kecskeméti rajzfilmstúdiót bemutató kiállítás látható mától. Az úttörőházban ä Vízipók csodapók című rajzfilm szereplői mutatkoznak, ez alkaTokajtól Miskolci« A megyei tanács telepük lésfejlesztési és kommunális bizottságának műemléki albizottsága nemrég Tokajban ülésezett. Nem volt véletlen a helyszín megválasztása, hiszen többek között Tokaj településközpontjának rekonstrukciós terveiről is szó esett. Még két lényeges napirendi pont került sorra a tanácskozáson : Miskolc műemlékeinek helyzetéről Kelemen István városi főépítész, a természetvédelem és a műemlékvédelem kapcsolatáról pedig Gavallér István, az OKTH felügyelőségének vezetője számolt be. Dutyi-dili Ahogy mondani szokták, patikamérleggel adagolta a belevalókat filmvígjátékába — magyarított címe: Dutyi-dili — Bruce Jay Friedman. Főhősei egyike néger, a másik afféle amerikai, Magas, Felemás, Stb. Férfi. A két barát egymástól függetlenül, szinte ugyanabban a pillanatban veszíti el New York-i állását, munkát, csinos nőket, szerencsét keresni indulnak hát a napfényes Nyugatra. És börtönbe kerülnek. Gene Wilder alakítja a fe- hér barátot, Richard Pryor a feketét. Ketten számtalan, ■számunkra mulatságon, számukra annál kellemetlene- nebb kalandon, megpróbáltatáson mennek keresztül. Ha nem kereste volna maximálisan a közönség kegyeit a rendező, tökéletesen kielégítve a könnyed szórakozás iránti igényt, akár kitűnő paródiát is készíthetett volna arról a számos — köztük nem egy jelentős — „börtönfilmről”, amely közül nem egyet mi is láthattunk. Ám a Dutyi-dili nem paródia, nem szatíra, hanem aranyos vígjáték, a legváltozatosabb fegyenc-fazonok- kal, rodeóval, szökéssel, egy kis szerelemmel, miegymással. Tart vagy két óra hoszszat, de — ez is amerikai specialitás — amikor már elegünk lenne az éppen soros jelenetből, vége is szakad, hogy egy újabb ötletrohammal bombázzák jókedvközpontunkat. A film rendezője? Nem más, mint a neves amerikai néger színész: Sidney Poitier. Remek munkát végzett. (A vetítés utáni kellemes közérzetünkhöz nem kis részben hozzájárul a most is kitűnő magyar szinkron.) Sz. G. •• M* ■ k> lommal ..kimerevitve”, egy kiállítás képeiként. A rövidfilmek forgalmazásának helyzetéről és forgalmazásának további lehetőségeiről rendeznek fórumot holnap reggel 9 órától, a Vasas Művelődési Központban. A második országos közművelődési filmfórum előadója dr. Gombár József, a MOKÉP igazgatója. Megnyitót Nagy Zoltán, a megyei pártbizottság titkára mond. lt»l és hatszor nősült Norman Mailer, a nálunk is sikert aratott Meztelenek és holtak című regény (az első beat- regény) írója most töltötte be hatvanadik évét, mégpedig — hatodik neje mellett. A két hatos szám ilyenfajta összekerülése a világ magazinjainak számos Mailer-sztori megjelentetésére adott álkaimat. A Paris Match fényképén hatodik nejével, a festőművésznővel és ettől származó négyéves fiával látható. Van persze egyetemre járó gyermeke is. összesen: kilenc. Ez nem csekély pénzébe kerül. Be is ismeri, hogy állandóan adósságokban úszik, de — szerinte — „ez a meggazdagodás egyetlen módja”. Hat házassága any- nyit jelent számára, mintha hitt országban élt volna már. Legkisebb fia — úgy érzi — nagyon szereti őt. „De hát ez nem jelent semmit, elvégre Nixon gyermeke is szereti az apját” —- tette hozzá enyhe malíciával. (máté) Műsor if. Jobbról a börtönrodeó-hös, azaz Gene Wüder. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Filmtükörkép. — 13.00: Debussy: Triószonáta. — 13.18: Dvorzsák: VII. szimfónia. — 13.57: Sorsfordító pillanatok. — 14.27: Oscar Straus operettjeiből. — 15.00: Hírek. — 15.05: A Sebő-együttes összes felvétele. — 15.23: Amikor én még... — 15.55: Kölcsey Antónia naplója. — 16.05: Leonyid Kogan hegedül. — 16.39: Olvastam valahol . . . — 17.00: Hírek. — 17.05: Farkas Ferenc kórusmüveiből. — 17.18: Szakonyi Károly hangjátékaiból. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Sportkrónika. — 19.20: Gondolat. — 20.05: Nóták. — 20.40: Mi ..a titka? — 21.30: Mack és a j elén kot*. 22\00: Híre«. — 22.20: Tíz perc külpolitika. Ä- 22.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 23.30: Liszt zongoraátirataiból. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: A népművészet mestereinek felvételeiből. — 13.00: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót. — 13.20: Éneklő ifjúság. — 13.35: Régi magyar táncok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Tiéd a kosár! — 15.00: Szórakoztató antikvárium. — 16.00: Taine. — 16.30: Hírek. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Tanakodó. — 18.30: Hírek. — 18.35: Hétvégi Panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.30: Hírek. — 20.35: Emberek és emberek. — 21.30: Böngészde a zenei antikváriumban. — 22.35: •Népdalkörök pódiuma. — 23.00: Hírek. — 23.20: A tegnap slágereiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.20: Maria Biesu operaáriákat énekel. — 13.00: Hírek. — 13.07: Fiataloknak! — 13.57: Sosztakovics: VIII. szimfónia. — 14.55: Bécsi klasszikus muzsika. — 16.00: Zenei lexikon. — 16.20: Iskolarádió. — 16.55: Pillanatkép. — 17.00: Popzene sztereóban. — 18.00: Nabucco. — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. —21.35: Dzsesszfelvételeinkből. — 22.00: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05 : A Tiszától a Dunáig. Északmagyarországi képeslap. Szerkesztő Dobog Béla. (A tartalomból : A habán mesterek utódai. Hegyi József jegyzete. — Simon Menyhért születése a valóság és a film tükrében. — A gátőr.) — 18.00; Észak-magyarországi Krónika; (A Miskolc városi Tanács V. B. ülése beszámolót hallgatott meg a Miskolci Nemzeti Színház munkájáról és a lakótelepi köz- művelődés helyzetéről. — A miskolci filmfesztivál ünnepélyes megnyitása.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.25: Hírek. — 16.30: Állatkölykök. — 16.45: Csak gyerekeknek! — 17.25: Pedagógusok fóruma. — 18.00: Kikapcsoló. — 18.10: Képújság. — 18.15: Telespórt. — 18.40: Az erdőtűz. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik ... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tvhíradó. — 20.00: Peírocelli. — 20.50: Panoráma. — 21.50: Egy magyar gazdaság tíz éve. — 22.40: Tv-híradó. Televízió, 2. műsor: 17.45: Gólyavári esték. — 18.30: Az egészséges kisbabáért. — 19.05: Unser Bildschirm — A Mi Képernyőnk. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A Magyar Televízió IV. nemzetközi karmesterversenye. —- 21.20: Tv-híradó. — 21.40: Kikapcsoló. — 21.50: Foger Whittaker. — 22.35: Képújság. Szlovák televízió: 16.10: Orosz nyelvtanfolyam. — 16.45: Dokumentumfilm a moszkvai Pravdáról. — 17.15; Apró gyümölcsök. — 17.30: Sportrevü. —18.00: Mezőgazdasági magazin. — 18.55: Ünnepi nagygyűlés. — 20.00: Rózsasziget. — 21.10: Dokumentumfilm. — 21.40: Fúvószene. — 22.00: Világhiradó. — 22.15: Találkozás szovjet művészekkel. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Máger Agnes kiállítása. — Szőnyi István-terem (9—19) ; Moldován István kiállítása. — József Attila Könyvtár (12—20) : Bartók—Kodály-emlékkiállítás. — Fotógaléria (10—18) : Fiatal Fotó ’80 után. — Herman Ottó Múzeum (10—18):, Ember és munka. — Üj szerzemények. — A vizuális nevelés műhelyei III. — A természet .három országa. — Ásványok, növények, állatok Észak-Magyarországról. — Miskolci Képtár- (10—18) : Két év- százád magyar festészete. — Hermart' ottó-emrlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — A magyarországi délszlávok textilművészete. — Magyar népi hangszerek. — Diósgyőri vár (9 —17) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—17): Déryné-em- lékszoba. — Uvegművészeti' emlékek a XVI—XIX. századból. Miskolci Nemzeti Színház (3): Micimackó. (Bérletszünet.) Filmszínházak: Béke (f4, hn6 és 8) : Dutyi-dili (mb. szí. amerikai, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): A katona és az elefánt (mb. szovjet) — (6): Blöff (mb. olasz, III. helyár!) — Kossuth (f3): Névtélen vár (szí. magyar) — (hn5 és 7): Dutyi-dili (mb. szí. amerikai, III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub: A 23. miskolci filmfesztivál versenyprogramja (7): Nürnberg 1946. (magyar) — Táncsics (5) : A keresztapa I—ii. (2. rész) (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek, dupla és III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6): Joseph Andrews (mb. szí. ^ngol, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Szikra (hn4 és n7): A biztosan ölő sarkánylady (szí. japán, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Petőfi (f5): Mindent fordítva (szí. szovjet) — (f7) : Vasprefektus (mb. szí. olasz, 14 éven felülieknek !) — Fáklya (f3, 5 és 7): Talpig olajban (mb. szí. francia, III. helyár!) — Fáklya kamara- mozi (f5): Rocky (amerikai, 14 éven felülieknek!) — Tokaj vendéglátóház (f8): Nevem: Senki (mb. szí. olasz—francia—NSZK) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7): IC is kiruccanások (szí. svájci, 14 éven felülieknek!) — Hámor (f6) : Bolond pénz (szovjet) — Pereces (6) : A 34-es gyors (mb. szí. szovjet). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.27: Mit láthatunk az infrate- levízión? — 8.37: Schubert: g- moll vonósnégyes. — 9.03: „Vár egy új világ...” — 9.33: Száll az ének. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Zenélő dominó. — 10.35: Esdeklő panasz. — 10.40: Fúvósesztrád. — 10.59: Lottóeredmények. — n.oo: Kilátó. — 11.45: Maros Rudolf: Ecseri lakodalmas. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Juanita csókja. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Slágermúzeum. — 9.21: Intermikrofon. — 9.41: Békeviselt nemzedék? — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hírek. — 11.35: Tánczenei koktél. 3. műsor: 9.00: Katedra. — 9.30: Ope^kórusok. — 10.00Zenekari muzsika. — 11.00: Hírek. — 11.05: Magyar zeneszerzők. — 11.45: A kölni Musica Antiqua együttes játszik.