Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-01 / 154. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc, 3501. Pf. 39. — Tel.: 18-225 Felve'ődik a kavics, . * s kitöri a szélvédőt j Az elmúlt hetekben a Martintelep elején levő úgynevezett nagyhaltól Szirma végéig vastagon felszórták az úttestet apró kaviccsal. Ez még nem lenne baj, a hiba ott van. hogy nem hengerelték le, s így balesetveszélyessé vált. A kocsik „kitapos, ták” maguknak a keréknyomot, oldalra tolva a kavicsot, mely vastagon tornyosul az úttest két oldalán. Mivel gyakran járok ezen az úton- azóta sok helyütt látok a kavicsok között szilánk­darabokat, mely annak bizonyítéka, hogy a kocsik egymásra vágják fel a kis kődarabokat, s ezek kitörik a szélvédők üve­gét. Egy ilyen esetnek magam is szemtanúja — majdnem áldo­zata — voltam. Kerékpárral közlekedtem arra. s majdnem el­ütött egy személygépkocsi, amelynek a szélvédőjét betörte egy előtte haladó jármű kerekei alól visszaverődő kavics. Sürgősen tenni kell valamit, mielőtt komolyabb baleset nem történik, itt! B. L. . Miskolc Megtarthatja-e az ipart? F. Imre, miskolci lakos ír­ja: „Kisiparral és kereskedelmi engedéllyel rendelkező “ma­szek” vagyok. Ez év végén nyugdíjba megyek. Az egyik -ipar- közül valamely.két sze. retném megtartani a nyugdí­jam mellett, míg a másik -ipart- a feleségem szeretné főfoglalkozásként folytatni. Van-e erre lehetőségünk? A kérdést a KIOSZ Miskolc körzeti Csoportjához továbbí­tottuk, ahonnan a következő­ket válaszolták: F. Imre az egyik- ipart min­den további nélkül megtart­hatja .a nyugdíj mellett. F,z valószínűleg nem a kereske­dői szakma lesz, nyilván ezt szánná a f§l^£gén^ly._.. Jft. t azonban már nem olyan.’egy­szerű a helyzet. Ha F. Imréné rendelkezik olyan szakkép­zettséggel és gyakorlattal, amit az 1977-ben megjelent, s 1982 július 1-én módosított rendelet meghatároz, akkor kereskedői igazolványt vált­hat ki a szokásos eljárás mel­lett. Ha szakképzettsége és gyakorlata nincs, akkor is kérhet kereskedői igazol­ványt, de csak olyan „szak­ra”. amihez az 1982. július 1-i rendelkezés szerint nem kell szakképzettség és gyakorlat. Lehetséges még egy eset: ha F. Imre elhalálozna, felesége özvegyi jogon örökli az ipart Egyébként mindenképpen azt tanácsoljuk F. Imrének, hogy vagy keressen fel minket, vágy érdeklődjön személye- ■.seft*a taaácsnál, illetve a-iCI- SOSZ-nál. Mindhárom helyen pontos választ kaphat a meg­felelő adatok birtokában. Jó izles, hova teltei9 Nyár van. Meleg. Köny- nyü gézruhát vásárolnak, vesznek lel a nők. Átlát­szót. Jó idő járja a ka­maszfiúkra, az éhes-far­kas szemű férfiakra . .. Valamikor elsirattuk a miniszoknyát, mert az is alig takart valamit. Ezek a ruhák viszont az aligot sem takarják. Oly sokszor elmondták már. a divatot teltétel (életkorra és testsúlykilo­grammra való tekintet) nélkül követni mekkora baklövés. Mert ha egy üde kislány, vagy egy fiatal független nő kirí­vóan, kihívóan öltözködik, hát lelke rajta. De ha egy anyuka (netán fiata­labb nagymama) vonszol­ja gyermekét (unokáját) messzire virító piros nad- rágocskában, az nekem visszatetsző. Mi indokolja ezt a túlzott levetkezést? Ilyen mindennapi kísér­tések mellett nem lehet könnyű a házastársi hű­ség. Mert gondolom, a férj urak is szívesen szem­lélik ezt a buja, nyári kirakatot. Ám vajon mit szólnak ahhoz, ha az ő nejük látszik a kirakat­ban?!... S mit szólná­nak a hölgyek, ha mi, férfiak öltenénk géznad­rágot, díszelegnénk úton- útfélen jól átlátszó alsó­neműben!? . . . Békés Gábor Miskolc B. G. (Miskolc) : Bámvenayireű írástyáó, is vala­ki. óhatatlanul előfordul, hogy levelét nem tudjuk szó szerint közölni. Arra azonban mindig vi­gyázunk. hogy a levél lényege, tartalma ne szenvedjen csorbát. Az eredeti levelet egyébként minden esetben iktatjuk, meg­őrizzük, ahogyan azt a rendele­tek előírják. Dénes I. (Miskolc): Miért reklámozzák? Kihán-déli parkok, veszélyben Az újságokban nap mint nap olvashattuk, hogy a lab­darúgó-világbajnokság ideje alatt a Gelká a hibás televí­ziókészülékeket még aznap megjavítja. Sajnos, az én ké­szülékem is elromlott. Ezt délután bejelentettem, s még aznap este 8 órakor ki is jöt­tek a szerelők. Azt állapítot­ták meg, hogy a készüléket be kell szállítani, azonban eh­hez gépjárművet nem tudtak biztosítani. Másnap én vitet­tem be a készüléket — ez csütörtöki nap történt —, hol­ott átalánydíjas szerződésem is van. A készüléket még a rá­következő kedden sem kap­tam vissza, azaz majdnem egy hét telt el... Miért rek­lámozzák az egynapos javí­tási határidőt, ha nem lehet tartani ? B. J. Miskolc, Kempelen F. u. 10. Korábban már foglalkoztunk a Vándor Sándor utcai lakók ké­résével, ám megismételhetjük: az úgynevezett garzonházban la­kók kérik, hogy építsenek szá­mukra járdát, mert eső esetén sem a bölcsődébe, sem az óvo­dába nem lehet eljutni anélkül, hogy alaposan össze ne sározzák magukat. Jó voina. ha lenne... A Kilián-dél egyike a vá­ros legszebb lakótelepeinek. Talán sehol másutt nem si­került annyira a parkosítás, mint jó pár évvel ezelőtt itt. Aki csak erre jár. elismerés­sel szól a gyönyörű fákról és cserjékről, a zöldről. Éppen ezért nézik most, parkjukat féltve az itt lakók, , hogy a zöldövezetből része­ket foglalnak le szociális épület, illetve út építésére. Félnek, hogy ez a mostani be­építés már zsúfoltságot, ko- párságot teremt, a játszóte­rek szűkítése miatt pedig a gyermekek testi épségének veszélyeztetettsége is megnő. Kérjük az illetékeseket, védjék meg nekünk egyes vállalatok terjeszkedésével szemben a Kilián-dél park Ját, zöldövezetét! K. Sz. ★ Mondja marha, miért oly bús? Újra itt a jó pontyhús! — idézi e régi reklámot ez a plakát a Búza téri csarnokban. De hát ponty csak ritkán akad. így a szöveg inkább így hangoz nék helyesen: Mondja marha, mért oly bús? Nem kapható a ponty hús? ... Miskolc, Kilián-dél Miskolc Gyerek-öröm Játszani jó... Önfeledt leninvárosi kislányok. A mai csöppségeknek boldog gyermek­koruk van ... (Nagy Miklós felvétele) Azt „Galambosi Imre ügyében helyesen járt el a Nyugdíj­folyósító Igazgatóság. Csak az 1972 előtt nyugdíjba mentek­nek jár az 50 forint kiegészí­tés. Mivel az ő nyugdíját 1972-ben ismételten megálla­pították, neki a kiegészítés nem jár. Olvasójukat bizo­nyára az tévesztette meg, hogy általánosságban elterjedt: mindenkinek járó, általános nyugdíjemelést jelent az 50 forint, holott erről szó sincs. Ami pedig a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság stencilezett for­manyomtatványát illeti: ha­zánkban mintegy kétmillió nyugdíjas ügyével kell fog­lalkozniuk. Elképzelhető, mi­csoda munka lenne, ha min­den észrevételre külön levél­ben válaszolnának. A válasz­adás megkönnyítését szolgál­ja a nyomtatvány, a stencile­zett „szabvány”-válasz, ami­kor az egyértelműen alkal­mazható.” (A választ a „Miért nem jár az 50 forint?” cím­mel rovatunkban megjeleni panaszoslevélre kaptuk a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága Borsod me­gyei Igazgatóságától.) A Majális-park tisztaságáért Miskolc egyik legszebb ré­sze a Majális-park, ahol köztudottan nem csupán má­jus elsején vagy a vasasju* niálison fordul meg sok em­ber, hanem más hétvégeken, vasárnapokon is. Ügy gondo­lom, sokat segítene a tisz­taságon, ha több szeméttáro­ló edényt helyeznének el a területen. Ha erre nincs ele­gendő pénz, az erdőben meg­tenné egy-egy kimustrált vashordó is. Minden bizony­nyal kevesebben dobálnák szerteszét a szemetet. (-ti—) Miskolc Törmelékhalom az udvaron Lefolyódugulás miatt két hónappal ezelőtt felbontották udvarunk egy részét. A tör­melékhalom azóta is ott áll, éppen a mi ablakunk alatt. Az udvarban levő legalább 10 macska, s a légysereg ked­venc pihenő-, illetve illemhe­lye lett ez a halom. Nem mer­jük kinyitni az ablakot, öthó- napos kisfiámat féltem a fer­tőzéstől, holott nyugodtan el­lehetne a kocsiban jó idő ese­tén az udvaron is. Többszöri kérésemre is csak ígérgetést kaptam eddig, ám a törme­lékhalom nem tűnik el. Gál Lászlóné Miskolc, Beloiannisz u. 9. Telket osztanak Gondos előkészítés és ter­vezés után, a Leninvárosi Ta­nács családi házak építését lehetővé tevő telkeket alakí­tott ki a régi Tiszaszederkény helyén. Hetvenévi tartós hasz­nálatba kapják az igénylők a közművesített, 220—240 négy­szögöles telkeket, négyszög­ölenként 400 forintért. Az érdeklődőknek mind a tanács műszáki ösztájya, mind az. ügyfélszbígálati iroda.. szíve­sen ad felvilágosítást. Mon-1 dánom sem kell talán, hogy a leninvárosiak mennyire örül­nek ennek a lehetőségnek, különösen azok a dolgozók, akiknek még nincs lakásuk. N. M. Leninváros 111 mondja a fo0szabéfjk MILYEN IDŐTARTAMÚ ELZÁRÁS SZABHATÓ KI SZABÁLYSÉRTÉSNÉL? Legyen délután is iskolafogászat A szülők sokszor nehezen értik meg, miért szaporítják olyan rendelkezésekkel a gondjaikat, amelyek megho­zatala, vagy életbentartása nem mindenképpen indokolt. Az iskolafogászatra gondo­lok, amely csak reggel 7-től 8 óráig dolgozik. Ha megfáj­dul a gyerek foga, a szülő­nek óhatatlanul szabadságot kell kivennie. Holott, ha dél­után is lenne rendelés, mond­juk 5-től 6-ig, erre nem lenne szükség. Kerekes E.-né Miskolc Az elzárás kivételes bün­tetés, mivel annak kiszabá­sát csak törvény vagy tör­vényerejű rendelet állapít­hatja meg. Ez idő szerint nyolc ilyen szabálysértés van: a garázdaság, a köz- veszélyes munkakerülés, a tiltott kéjelgés, a verekedés, a veszélyes fenyegetés, a ki­tiltás és a rendőrhatósági felügyelet szabályainak a megszegése, valamint a kö­telező gondozás és gyógyke­zelés alóli kibúvás. A szabálysértés miatt bünte­tésként közvetlenül kiszabható elzárás legrövidebb tartama egy nap, leghosszabb tartama har­minc nap. Ha azonban az elkö­vetőt több, elzárással is sújtha­tó szabálysértés miatt egy eljá­rásban vonják felelősségre, az elzárás tartama hatvan nap le­het. Az elzárás vagylagos büntetés. Ez azt jelenti, hogy az elbírált szabálysértés miatt pénzbírság is, elzárás is kiszabható, de a kettő együttesen nem. Azt, hogy a szóban forgó szabálysértésért mikor kell pénzbírságot vagy el­zárást kiszabni, az eljáró sza­bálysértési hatóság dönti el. A közvetlenül kiszabható elzárás nem azonos a pénzbírság meg nem fizetése miatt alkalmazott elzárással. A közvetlenül ki­szabható elzárást ugyanis a sza­bálysértési hatóság büntetésként alkalmazza, míg a közvetett el­zárás a kiszabott pénzbírság meg nem fizetésének a követ­kezménye. Különbözik továbbá abban is, hogy a közvetlen el­zárást csak a rendőri szaoály- sértési hatóság szabhatja ki. Az elzárás időtartamába az előzetes fogva tartást be kell számítani. Erre rendszerint ak­kor kerül sor, amikor az elzá­rással is sújtható szabálysértés elkövetőjét a rendőrség őrizetbe veszi, vagy az őrizetben tartást — amint ezt az előzőekben ki­fejtettük — ügyészi jóváhagyás­sal további nyolc nappal meg­hosszabbítja. Előfordulhat olyan eset is, hogy a szabálysértési hatóság őrizet­bevétel alkalmazása ellenére nem elzárást, hanem pénzbírsá­got szab ki. Ilyeknor az elő­zetesen fogva tartással a megfe­lelő összeg erejéig a pénzbírsá­got lerovottnak kell tekinteni. Pl. az elkövető három napig őrizetben volt, a szabálysértési hatóság azonban a garázdaság szabálysértése miatt nem elzá­rást, hanem háromezer forint pénzbírságot szabott ki azzal, hogy a pénzbírságot meg nem fizetés esetén, napi százforintos átváltási kulccsal 30 napra vál­toztatja át. Mivel az elkövető a szóban forgó esetben három na­pig őrizetben volt, ezért a há­romezer forint bírságból csak 2700 forintot kell megfizetnie. Csendet kérnénk! Lillafüred gyönyörű környezete, ózondús levegője nap mint nap százakat csábít ide. Magam is szerelmese vagyok e szép tájnak, s a fent felsoroltakon kívül csábít még az erdő csend­je is. S amiért most szót emelek, az az, hogy a város forgatagá­ból kiszabaduló — a kisvasút végállomásán levő parkban pi­henő, főleg megfáradt, idős — embereket két irányból is hang­orkán fogadja. Az egyik a parkban levő büfé, a másik az ajándékbolt hangszóróiból jön. Szerintem ez nem hat csábí­tóbban az üzlet forgalmára, viszont határozottan nem tesz jót % kirándulóknak. így is akad mindig egy-egy fiatal, aki még itt sem tud megválni kedvenc rádiójától, magnójától, s teljes hangerővel bömbölteti azt. Ne tetézzük még ezzel a fülsiketítő zajjal is! M. S. Miskolc

Next

/
Thumbnails
Contents