Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-07 / 159. szám

Horgászás a bátyó nyakában ... Az if}v pecás négyéves, s az úszót a nagyra nőtt gyom miatt csak így látja. Mindenesetre szerencsés kapást! (Solymos László felvétele) Az id°n egyelőre mcoúszluk Szárnyas vérszopók A nyári évszak apró kel­lemetlenségeinek egyik for­rását három picinyke rovar Jelenti a nyaralók és a für- dözők számára. A szúnyog, a | kullancs és a rajzó levéltet- j vek szinte minden turistasze­zonban a napi sajtó kedvenc témáivá lesznek: van, ame­lyiktől tartanunk kell, s van, amelyik nem egyéb kelle­metlen útitársnál. A szú­nyoginváziót — el ne kiabál­juk — úgy tűnik, az idén megúsztuk Miskolcon __ Talán kevesen tudják, hogy a szúnyogok elleni védeke­zést, a szúnyogirtást nem­zetközi feladatnak tekintik, s az ENSZ külön foglalkozik a ..szúnyogcsata” megszerve­zésevei és lebonyolításával. Miskolcon a városi tanács Városgondnoksága foglalko­zik a szúnyogirtással. Eddig helikopterről kipermetezett vegyszerrel gyérítették a zümmögő jószágokat, az idén azonban gépkocsiról szórták ki a vegyszert. Az irtással megbízott termelőszövetkezet azonban így is alapos mun­kát végzett: kevés most a szárnyas vérszopó, a Város­gondnokságra nem futottak be még panaszok elszaporo­dásukról. Igaz, az idő sem kedvezett az idén a szúnyo­goknak, de talán ennél is fontosabb, hogy az első szú­nyogirtás idejében történt meg. Hamarosan sor kerül a a másodikra is. Talán nem felesleges tud­nunk, hogy Magyarországon 40-re tehető a szúnyogfajok száma, s ezek jó része az ember vérét is szívja. Leg­ismertebb közülük a gyötrő szúnyog, amelyik nappal a levelek alatt tanyázik, s es­te indul vadászkörútjára. Veszedelmes betegséget az Anopheles szúnyog terjeszt: nyálában élnek a maláriát okozó egysejtűek. Általában csak minden ezredik Ano­pheles maláriafertőzött, de a mocsaras vidékek környe­zetében ez mégis nagy ve­szedelmet jelent az ott élők­nek. A vegyszereken kívül jó védekezés a szúnyogok ellen a városok peremkerületein a mocsaras, vizenyős dágvá- nyok felszámolása: ezzel az élősdiek élettere szűkül. (k—ó) Városunk tanácsának vég­rehajtó bizottsága holnap délelőtt 9 órai kezdettel tart­ja soron következő ülését. A gazdag napirenden három téma szerepel: a bejelenté­sek és javaslatok után a testület meghallgatja a Mis­kolci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat beszámolóját a lakossági szükségletek ki­elégítéséről és az áruellátás helyzetéről. Ugyancsak a vo napirendjén szerepel az öt­napos munkahét bevezeté­sének tapasztalatairól szóló tájékoztató, valamint az idei lakóház-felújítás tapasztala­tairól szóló jelentés. A tes­tület megtárgyalja a jövő évi lakóház-felújítási, emelet- és tetőtérbeépítési kivitelezési címjegyzéket is. A napiren­den szereplő témákról, s a megszületett döntésekről la­punk hasábjain részletesen tájékoztatjuk olvasóinkat. A szil el ki kell térni Nemrég jelent meg a közlekedés- és postaügyi miniszter rendelete a vízi közlekedés szabályairól. A rendelet megalkotására fő­leg azért volt szükség, mert egyre gyakrabban találkozni a szörfözés di­vatjával, a vitorlásdeszka használatával. A jogsza­bály egyebek között előír­ja, hogy a vitorlásdeszka és kishajó vagy csónak találkozása esetén a kis­hajónak, illetve a csónak­nak kell kitérnie a szörf útjából. Tilos a deszka­vitorlázás például a Dunán és a Tiszán, a mellékágak és a víztározók kivételé­vel. a medencés és a mó­los kikötőkben, a hajó­zsilipek 200 méteres kör­zetében, az elindulást és a kikötést kivéve a fürdés­re kijelölt vízterületeken, valamint a Balatonon, a parttól egy kilométernél távolabb. A rendelet sze­rint a vitorlásdeszkán a vezetőn — többszemélyes szörf ecetében a vitorla- kezelőkön — kívül más személy nem tartózkodhat. Idézet az ÉSZAKTERV 4. sz. igazgatói utasításából: „1982. május 1-i hatállyal hozzájárulok ahhoz, hogy a vállalat dol­gozói — személyes kezdeményezésükön és közreműködésü­kön alapuló — vállalati gazdasági munkaközösségeket (to­vábbiakban: VGM) alakítsanak, a Polgári Törvénykönyv, az 1981. évi 15. tvr. és a 28/1981. (IX. 9.) Korm. sz. r. keretei között.” A továbbiakban egyebek között arról szól az igaz­gatói utasítás, milyen tevékenységi köröket ajánl a vállalat vezetősége a munkaközösségeknek, rögzíti jogaikat, kötelezett­ségeiket, a munkájukat segítő vállalati szolgáltatásokat és elszámoltatásuk módját. Hogy mi történt május elseje óta, buzog-e a rajzasztalok birodalmában a vállalkozási kedv, ar­ról tájékozódtam az ÉSZAKTERV-nél. Kempiugekben és vendégszobákban Az idegenforgalom szak­emberei összefoglaló elem­zést készítettek megyénk szállodáinak, turistaszállásai­nak, kempingjeinek tavalyi forgalmáról. Kitűnt, hogy a kempingek s a fizetőven- dég-szolgálat szálláshelyei nö­vekvő népszerűségre tettek szert: itt egy év alatt na­gyobb forgalomemelkedést tapasztaltak, mint a szállo­dákban és a turistaszálláso­kon. Megyénk kempingjei­ben több mint 34 ezer ven­dég volt 1981-ben, a fizető­vendégszolgálat kuncsaftjai­nak száma pedig meghaladta a 62 ezret. Mielőtt azonban minderről szó esnék, egy másik válla­latnál lezajlott beszélgetés néhány gondolatát idézem. A MIK vezetői mondták el, mi­lyen nagy feladatot jelent számukra a VI. ötéves terv­re előírt több mint 3000 la­kás felújítása. A minden ed­diginél nagyobb felújítási programmal alig-alig tud megbirkózni a vállalat mű­szaki gárdája. És akkor je­gyezte meg valaki: talán be­segíthetnének az ÉSZAK­TERV szakemberei, vállalko­zás, munkaközösség formá­jában. Újnak tűnt az ötlét, de csak addig, amíg meg nem győződhettem róla, hogy a tervező vállalatnál eddig szerveződött több munkakö­zösség is beillesztette tevé­kenységi körébe a lakásfel­újítások, lakótömbök, város­részek rehabilitációját. Kerepesi Ferenc, az ÉSZAK­TERV igazgatója — az egész vezetőség nevében szólva — egyértelműen helyesli a kor­mányrendelet kibocsátását, és támogatja a munkaközös­ségek megalakulását. Indok­lásul azt hozza fel, hogy a tervező vállalat munkája ciklikus, azaz, nem egyenle­tesen oszlanak meg a meg­rendelések a VI. ötéves terv évei között. 1981-ről 1992-re megduplázódott a feladatuk, jövőre az idei szinten ma­rad, 1984-ben és, 1985-ben azonban erősen csökken — a prognózis szerint. A vállalat létszámát, műszaki íelké­Ferihegvre: drágább A Volán 20-as Vállalata közli, hogy július 5-től mó­dosította a viteldíjat a re­pülőtéri buszjáratokon. Az Engels tér és a Ferihegyi re­pülőtér között közlekedő bu­szokon a jegy ezentúl 20 fo­rintba kerül. Kovács Jenő köszöntése Hetvenedik születésnapja alkalmából tegnap otthonában köszöntötte Kovács Jenöt Kalóczkai Istvánná, az MSZMP Miskolc városi Bizottságá­nak titkára. Kovács Jenő kofán találkozott a mozga­lommal : 1928-ban már a mezőgazdasági mun­kások sztrájkjának szervezői között találjuk. Részt vesz az 1931-es dél-borsodi kubikos­sztrájkban is. 1929-től a Szociáldemokrata Párt tagja, majd annak feloszlatása után — 1943-ban — ismét tagjainak sorába lép. Az 1943-as emlékezetes béketüntetés résztvevő­jeként hamarosan találkozik a legendás MO- KAN-csoporttal, s fegyveres harccal cseréli fel a szervezőmunkát. A felszabadulás után ismét a békés párt­munka évei következnek, majd 1956—57-ben mint' karhatalmista védi az elért vívmányo­kat. E nehéz életút után fődiszpécserként ment nyugdíjba az Északmagyarországi Ve­gyiművekből. Helytállását — 1968-ban — a Szocialista Hazáért Érdemrenddel ismerték el. szültségét — egyszóval: ka­pacitását — azonban nem le­het hozzáigazítani a gyors ütemű változásokhoz. A munkaközösségektől remélik, hogy a munkacsúcsok idején besegítenek, a „leszálló ág­ban” viszont piackutatással előmozdítják a kapacitás ki­használását. Á körülmények szerencsés összejátszásának köszönhe­tem, hogy jelen volt beszél­getésünkön a Dél-magyaror­szági Tervező Vállalat (DÉL­TERV) igazgatója, Deák Fe­renc is. Nem titkolta: nem mindenben értenek egyet az­zal a felfogással, hogy a mun­kaközösségeknek ilyen „ka­pacitás-kiegyenlítő” szerepet szánnak. Ök Inkább azt vár­ják az önkéntes társulások­tól, hogy bővítik a lakossági szolgáltatások körét. így pél­dául részt vállalnak a ma­gánerős építkezésekből, tető­tér-beépítéseket terveznek, és közreműködnek az energia­racionalizálási folyamatban. Ez utóbbi alatt az értendő, hogy — a rendeletek értel­mében —, ahol csak lehet, ésszerűsíteni kell például a fűtést. Az olajtüzelésű kály­hák helyett gazdaságosabban üzemeltethető kazánokat he­lyeznek üzembe a közhiva­talokban is. A megfelelő mű­szaki megoldások kidolgozá­sa a munkaközösségeknek szép feladat lesz. Érdemes megjegyezni, hogy az energia­racionalizálás az ÉSZAK­TERV-nél alakult munkakö­zösségek programjában is szerepel. ( Folytatjuk) BÉKÉS DEZSŐ Mit lehet tenni? A fogyasztok lapja, a Nagyitó havonta közread egy csokor képes képtelenséget. A legutóbbi gyöngyszem arról tudósít, hogy a fővárosi polgár (legalábbis a telefonkönyv szerint) a 'nyilvános állomásról két forintért ébresztetheti magát. Ez a szolgáltatás ötven fillérrel drágább, mint az otthoni (előfize­tői) tarifa, de üsse kő... Ügy sem vehető igénybe. A példán felbuzdulva kezdtem hozzá a lehetetlen ötletek gyűjtéséhez. A legfrissebbet a megyei környezetvédelmi bi­zottság ülésén hallottam. A történet úgy kezdődik, hogy a ka­vicsbányászat jó dolog. De a bányászkodás mindenkor kör­nyezetrombolással jár. Tehát a történet úgy folytatódik, hogy a kavicsbányászó cégnek kötelessége eredeti állapotába alakí­tani (visszaalakítani) a tájat. A rekultivációra serkentő tör­vény szigorú, de a szabály csak akkor válik szabállyá, ha a kavicskitermelés befejeződött. A törvény szelleme közérdeket, tájat, embert véd. De a betűje egyéni, vállalati érdeknek nyit kaput; hiszen a környezet ifelújítását csak akkor kell elkez­deni, amikor a munka véget ért. Józan becslések szerint a miskolci és a Miskolc környéki kavicsbányászok kenyere (ka­vicsa) ötven évre garantált. Mi ebből a tanulság? Minden és semmi. Meséljem el, hogy a lillafüredi Palotaszálló felújítása több időt vett igénybe, mint az ötven évvel ezelőtti építés? Bizonygassam, hogy a Júnó- szálló felhúzására csaknem annyi év kellett, mint ahány esz­tendő alatt Brazíliában új fővárost építettek? És vajon uno­káink nem fogják-e majd képtelenségnek ítélni azt a tényt, mely szerint a miskolci Patyolat beruházása három ötéves tervben is szerepelt, sail éve felrobbantott Roráriusz helyén tervezett épületavatás dátumáról még mindig csak feltételes módban fogalmaznak az illetékesek? A rossz példák negatív előjelét nem fordíthatja meg sok bravúros tett sikere. Sőt! Éppen a jó példák miatt pironkod­hatunk lehetetlen dolgainkon. Tudunk konverteres acélművet építeni. Tudunk ezerszámra összkomfortos otthonokat terem­teni ... Szóval, sok mindent tudunk, s azt is megsejtjük egy­szer talán, hogy mi mindent nem tudunk még. A jó és bőséges áruellátáshoz jó szó is kell. A szakszerű ügyintézés felemás, ha nem párosul emberismerettel és emberszeretettel. Olyan törvényt nem lehet hozni, amely minden magyar ál­lampolgárt kötelez a meglevő törvények betartására. Ez ugyan­olyan lehetetlen és haszontalan vállalkozás, mint a kötelezően önkéntes társadalmi munka, vagy a gyermekáldás reményé­ben kilátásba helyezett lakásjuttatás és OTP-kedvezmény. Az új és változó kor új és változó ellentmondásai átírják a ko­rábbi normákat és véleményeket. Blériot már nem „fantaszta alak”, s az atom nemcsak Hirosimát jelenti, hanem Paksot is. A véltet és a valót, a lehetségest és a lehetetlent megkülön­böztetni, elválasztani nem könnyű. De — amint azt egy Nobel- díjas író a nőkkel kapcsolatos aforizmájában vallotta — töre­kedni kell rá . BRACK0 ISTVÁN • így látják as hSZAKTERE-nél • Kissé másként Szegeden • Munkaközösségek alakultak A DH várospolitikai fóruma Vállalkozás— tervező módra I. Keresttiem és laÉáz-feiiijüás H Ülésezik városunk tanácsának végrehajtó bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents