Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)

1982-05-15 / 114. szám

A szocialista vállalkozás Tudományos tabuk megkér do jelesése látja Liska Tibor így A szocialista vállalkozás, s egyáltalán a vállalkozás — Liska Tibor csütörtökön es­te, a Nehézipari Műszaki Egyetem színháztermében megtartott előadásának té­mája —, ha úgy tetszik, év­tizedünk egyik kihívása, s legizgalmasabb közgazdasági, közéleti, politikai kérdése. Dr. Nagy Aladár, a vita ve­zetője méltán szánta dicsé­retnek, amikor „jó vállalko­zásnak” nevezte az előadás és a vita megrendezését. Nem emlékszem az elmúlt hónapokban ehhez hasonló előadásra. Az érdeklődés bi­zonysága a mintegy 120 haU- gató és a 15 kérdés, hozzá­szólás, s az, hogy 11 óra kö­rül kellett berekeszteni a 7 óra után kezdődött előadást. Érdeme ez az előadónak, aki magávalragadóan, sodró len­dülettel fejtette ki nézeteit. A már jól ismert kulcssza­vak és fogalmak új jelentést és valóságos tartalmat kap­tak Liska Tibor értelmezé­sében. A vállalkozás és a li­cit nem csupán az egyén fe­lelősségét feltételezi, de szel- lemi-erkölcsi-fikizai energiái­nak teljes mozgósítását is. Zömében fiatal hallgatókról lévén szó, aligha kell hang­súlyozni ezeknek a fogalmak­nak a súlyát. ■ ■ Az előadó jövő-képe, vagy ha úgy tetszik, társadalmi modellje nem konfliktus- mentes idillt ígér, hanem olyan gazdaságot, amelyben az egyén tulajdonosként ve­szi ki — képességei és jól felfogott érdekei, valamint vállalkozó kedve szerint — részét a termelésből. Az ér­dekek feltárása és valóságos ütközése természetesen ver­senyt és harcot jelent, de — Liska Tibor képletében — az eredmények is konkrétak és élvezhetőek az egyén szá- t mára A kérdések egy része a garanciákat, illetve az ál­lam szerepét firtatta. Liska úgy véli, hogy az állam sze­repe megváltozik. Miután mentesül a gazdaság és az állampolgárai feletti gyám­kodás gondjaitól, erejét és figyelmét ténylegesen a po­litikai feladatok megoldásá­ra fordíthatja. Ezek pedig egyre bonyolultabbak, komp­lexebbek lesznek, hiszen ki kell dolgoznia a jogi, politi­kai garanciákat és feltétele­ket, amelyek között a vállal­kozók gazdasága működhet, illetve, amelyek a demokrá­cia kiszélesedését és tényle­ges működését is biztosítják. Liska Tibor mindennel vá­dolható, de aggályos tekin­télytisztelettel semmiképpen. Nemcsak kitűnő előadó, de szuverén gondolkodó is, aki sok, eladdig tabuként kezelt tudományos és más tételről bizonyította be, hogy elavul­tak. Ugyanakkor rokonszen­ves vonása, hogy önmagát sem tarja az igazság egyet­len birtokosának. Ügy véli, hogy a tudo­mánynak is vállalkoznia kell, mint ahogyan teszi ő is, s majd az idő és a gyakorlat szelektáljon. Dr. Nagy Ala­Á 7/7 megyei küldöttértekezletén + A fogyasztóknak szánt kis adag ételeket csomagolják a Gastrofól Ételgyárban (Kerényi László felvétele) Csak büntetlen előélettel kereskedők Többen tudni vélik, hogy olyan személyek kaptak ke­reskedői engedélyt, akik már több alkalommal voltak bün­tetve, illetve rendőrhatósági kényszerintézkedés alatt áll­nak. Az iparengedély kiadá­sával olyan feltételeket biz­tosítanak a toll- és bőrgyűj­tőknek, amely lehetővé teszi a mozgóbűnözést. — Előfordulhat-e, hogy büntetett előéletű személy kereskedői engedélyt kap? — kérdeztük Nagy Andrástól, a KIOSZ megyei szervezetének titkárától. — A büntetlen élőiét, s az erkölcsi bizonyítvány alapve­tő követelmény az iparenge­dély kiadásához. Sőt, még a segítő családtagok sem ve­hetnek részt az üzlet tevé­kenységében ilyen esetben. Megyénkben összesen 56 gyűjtő-kereskedő működik. Közülük nyolcán miskolciak, a többiek a megye más vá­rosaiban, községeiben élnek. Előfordulhat persze, hogy va­lamilyen szabálysértést vajíy bűncselekményt elkövetnek, ám az iparengedélyt csak a jogerős bírósági ítélet meg­hozatala után vonhatják vissza. Üveglapon olcsóbb főzni Az ismeretterjesztés itt éve Ma délelőttié hívták össze a TIT Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei küldöttértekezletét a mis­kolci Nehézipari Műszaki Egye­temen. Az egybegyűltek első­ként beszámolót hallgattak meg az 1977 óta eltelt időszakban végzett tudományos ismeretter­jesztő munkáról. Ez a pár év egybeesett a világgazdaságban lezajló gyö­keres változásokkal, az érték­rendek váltásával, s hazai fej- lődésünk ellentmondásainak * ~ felszínre kerülésével. így az ismeretterjesztés szakembe­reire különösen nehéz felada­tok hárultak; a TIT fórumai valóban heves és magvas vi­ták színhelyei lehettek. De a világpolitika, a világgazdaság jellemvonásait, mechanizmu­sát követő, magyarázó isme­retterjesztés mellett arra is jutott idő, hogy a szőkébb környezetünkkel foglalkozza­nak; a helyi politika, a vá­rosfejlesztés, a honismeret nem maradt ki a témák so­rából. Az elmúlt fél évtized alatt az Ismeretterjesztés nemcsak formájában, hanem tartalmá­ban is változott. Növekedett például a tanfolyamok órái­nak száma, ami azért is je­lentős tény, mert olyan tu­dományos területeken is vé­geznek ismeretterjesztést, amire más formában alig van igény. Az előadások közölt egyre több a konzultáció: a közös gondolkodásra, feldol­gozásra, késztető forma nép­szerű lett. Kik hallgatták az előadá­sokat, vettek részt a külön­böző rendezvényeken? A fel­mérések tanúbizonysága sze­rint a fizikai dolgozóké a legnépesebb tábor, de bővült az értelmiségiek és az alkal­mazottak köre is. Nagyon so­kan vették ki réázüket a ki­mondottan az értelmiség szá­mára szervezett magas szín­vonalú programokból: többre is lenne igény, bár ennek az anyagi források határt szab­nak. A legtöbb rendezvényre Miskolcon és a megye többi városában került sor; a kis­községek jó részébe jelenleg nem jut el a TIT. Néhány szó az anyagi fel­tételekről: a nehezebb gaz­dasági helyzet ellenére, a vizsgált öt év alatt kisebb- nagyobb zökkenőkkel, de ren­delkezésre állt a megfelelő pénzügyi fedezet. Nehezíti vi­szont a munkát, hogy kis helyen szorong a megyei és Miskolc városi szervezet, s a városi-járási szervezeteknek nincs saját vagy bérelt helyi­ségük. A TIT a jövőben is gaz­dag programokat kíván bizto­sítani az életmód formálása, a szabad idő hasznos eltöl­tése érdekében. A gazdasági építőmunkát segítve, még többet vállalnak át a szak­mai át- és továbbképzések­ből. Változatlanul cél a dif­ferenciált ismeretterjesztés: minden korosztály, minden társadalmi réteg meg’ kell hogy találja az őt érdeklő, érintő programokat a TIT ajánlatában. Sokat tehet a TIT az iskolások oktatását, nevelését kiegészítő ismeret- terjesztéssel is, hisz így mód nyílik a kiemelkedő tehetsé­gek támogatására. (k-ó) Kiváló a Megyénk Zöldért-vállalata az előző évi gazdasági és tár­sadalmi tevékenysége alapján élnyerte a Kiváló Vállalat kitüntető címet. A kitüntetés átadása holnap délután 2 Zöldért órakor lesz a BÁÉV kultúr­termében. Az ünnepségen a munkában kiemelkedőt nyúj­tó dolgozók teljesítményének elismerésére is sor kerüL dár úgy foglalta össze, hogy Liska Tibor egyszerre három dolog ellen indít támadást: Visszanyerte becsületét a fénycső a tudományos körök (a je­len közgazdaságtudományát „praetudománymak” nevezi); a gazdaságirányítók privilé­giumai; s lényegében az egyén, felelőssé gtudatáfcá-^Ptí-v. Iáivá a tunyaság, a döhtés- ..képtelenség és a gyávaság ellen. Talán túl sok is eny- nyi ellenfél haragját kihívni egyszerre, de kockázatválla­lás és viták nélkül a tudo­mány és a gazdaság sem ha­ladhat előbbre. Hasonló elő­adások és viták viszont min­denkor jótékonyan hatnak a közéletre és a gondolkodásra. Esetünkben á holnap mérnö­keire, akik tisztük szerint maguk is vállalkozók lesz­nek, nagy horderejű dönté­seket kell hozniuk, akár akarják, akár nem. (horpácsi) Az automata mosógépek által elhasznált villamos energiának mindössze 10—15 százaléka „végzi” a mosás­sal járó fizikai munkát. A többi csak vizet melegít. A tévéreklám óva int attól, hogy a melegvizes csaphoz csatlakoztassák a mosógépe­ket. Valóban, a mai gépek „megbolondulnának” . ettől, hisz saját melegítővel tervez­ték őket. Háztartásunkban a vízmelegítéssel nem tudunk takarékoskodni. Mással azon­ban igen. Kezdjük a világítással. Közismert, hogy a fénycső fényhasznosítása többszöröse az izzólámpáénak. Vagyis lé­nyegesen kisebb teljesítmé­nyű fénycső több fényt ad, mint a jóval nagyobb telje­sítményű izzólámpa. Miért idegenkednek tőle mégis az emberek? Részben azért, mert emlékeznek még a régi ítésze meg, hallgassa meg. jjc Állandó rovatunk — ahogy a karikaturista látja (Mező István rajza) fémporbevonatos, hideg fényt adó csövekre, amelyek gya­kori vibrálásukkal a szemet is rontották. A maiak már természetes fényűek, de az egyszer elvesztett becsületet nehéz visszaszerezni. A má­sik ok kézzelfoghatóbb, és sok energiamegtakarító ja­vaslat ezen akad fenn: köny- nyebb havonta nagyobb ösz- szeget fizetni a fűtésért, a meleg vízért, a világításért, mint egyszer beruházni, és várni a megtérülést Íme, a példa: ma már 60 W-nál ki­sebb teljesítményű izzókat nemigen használunk sem fürdőszobában, sem előszo­bában, sem konyhában. Eze­ket helyettesíteni lehetne 8, illetve 13 W teljesítményű fénycsövekkel, de körfény­csövekkel a szobai felső vi­lágítást is fel lehetne váltani. Ez utóbbi körülbelül 40 W teljesítményei pótolná a 100 W-os izzólámpát Számoljunk nagyvonalúan: a megtakarí­tás legyen lakásonként 100 W. Ez napi 4 órában, 2 fo­rintos áramdíjjal számolva is 80 fillér — tehát havonta kö­rülbelül 20 forintot lehet megspórolni. Ha minden vi­lágítótestet fénycsőre cserél­tetnénk lakásunkban, az bi­zony néhány ezer forintba kerülne. A választást ez mo­tiválja, nem pedig a 100 000 lakásonként naponta megta­karítható 40 000 kWó világí­tási energia A villamos főzőlapok hő­átadási hatásfoka a melegí­tőlap és az edény „érintke­zésétől” függ. Megfelelő edé­nyek használatával jelentős energia takarítható meg. Mi­után ^ a melegítőlap fémtöme­gét minden bekapcsoláskor fel kell fűteni, így rövidebb használat esetén gazdaságo­sabb a merülő forraló. Az Elekthermax pápai gyára ez év második felétől egy olyan tűzhelyet küld a boltokba, amelyet speciális üvegkerá- mia-lap borít. A főzőlapok helyét festett körök jelzik. Az üvegkerámia csak a vas­tagság irányába vezeti a hőt, így elmarad a környezet fű­tésével járó veszteség és a melegítőlapot sem kell fel- fűteni. Végezetül, egy javaslat: a mai mosószerekkel nem kell olyan forró vízben mosni, mint a régiekkel. Nem az a hőmérséklet a mérvadó, ame­lyet a ruha még kibír, ha­nem az, amely az adott mo­sószerrel elegendő a tisztí­táshoz. Több országban kí­sérleteznek, hogy megállapít­sák, mi az olcsóbb: a meleg­vízben való mosás, vagy az olyan mosószer előállítása, amely, hideg vízben is tisztá­ra mossa a ruhát. N. G. Villantó Süllőre! Az az igazság, hogy a cím manapság csak a horgászok álmának, vágyának felel meg. Nagyon sokan próbálkozná­nak süllőfogással, ha lenne bőven. Ám egyre kevesebb van belőle. Pedig sokszor valamennyi nagyobb álló- és folyóvi­zünkben honos volt. Ma jó, ha félkilós példányokat tu­dunk akasztani. Tilalmi ide­je április 30-án járt le, ki­fogható legkisebb mérete pe­dig 30 centiméter. Ha valaki a horgászatával akar próbálkozni, legjobb, ha a zúgok környékét, az alá­mosott partoldalakat keresi A süllő előnyben részesíti a homokos, márgás, köves víz­fenéket is. Fő tápláléka a kishal. Szo­katlanul óvatos, de egyben szeszélyes is. Válogat. Haj­nalban s estefelé kap külö­nösen jól. Amikor folyóban horgászunk rá, legjobb, ha a kishalat mártogató vagy pergető módszerrel kínáljuk fel, akár úszós, akár feneke- ző készségen. Foghatjuk per, sze halszelettel és villantó- val is. Kapáskor úgy érezzük, mintha valami ránehezednék a zsinórra. A bevágást ne siessük el, várjunk néhány másodpercig. A horgon a hal gyengén védekezik, hamar megadja magát, még „kiro­hanása” sincs, mint a csuká­nak.

Next

/
Thumbnails
Contents