Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)

1982-05-26 / 123. szám

ivv//_ Siherülí az áttérés, de űnomítani még lehet Csatát nyert az ötnapos Röviden fogalmazva: az öt. napos csatát nyert. - Igaz, hogy nem sok idő állt ren­delkezésre az előkészületekre; igaz, hogy az átállás néhol döccenőkkel járt; igaz, hogy kezdetben aggódó, kétkedő vélemények is elhangzót- tak .... Ám senki sem kérdő­jelezte meg ennek a nagy társadalmi vívmánynak a je­lentőségét és hasznosságát. Némi vita és probléma csak a végrehajtás kapcsán me­rült föl. Borsod megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága tegnapi ülésén az ötnapos munkahét­re való áttérés tapasztalatai­val foglalkozott. Az írásos jelentés megállapítja, hogy az előforduló, de általánosság­ban nem jellemző, és a ké­sőbbiekben megoldható he­lyi gondokat leszámítva, az ötnapos munkahétre való át­állás megyénkben zökkenő- mentesen, a központi elkép­zeléseknek megfelelően tör­tént. A vállalatok szabad kezet kaptak, hogy mikor élnek a kormányhatározat adta lehe­tőséggel. Társadalmi eszme­cserék előzték meg a hadi­terv összeállítását. Feltétel volt ugyanis, hogy a gazdál­kodási eredmények ne romol­janak. ne szenvedjen csor­bát a lakossági ellátás szín­vonala, s külső segítséget (az indokolt esetektől eltekintve) Kirchschläger Moszkvában Tegnap a kora esti órák­ban Moszkvába érkezett Ru­dolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök. A Legfel­sőbb Tanács Elnökségének meghívására ötnapos hivata­los látogatást tesz a Szov­jetunióban és ennek során megbeszélést folytat majd a szovjet vezetőkkel. ne vegyen igénybe a cég. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az új munkarend csaknem minden magyar állampolgárt közvetlenül érint, s szem előtt tartjuk az alkalmazás szigorú feltételeit; akkor el­mondhatjuk, hogy nagy bra­vúr volt a viszonylag prob­lémamentes áttérés. (Folytatás az 5. oldalon) A Tiszai alul­járója (CIKK AZ 5. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * XIV. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 1982. MÁJUS 26., SZERDA Ma reggeli telefon Bűvös számok a tasakon A gyorsfagyasztott félkész bélszínroló mínusz 18 Celsi­us-fokon 6 hónapig őrzi Meg a minőségét. A díszes cso­magolású mirelitkészítmény tasakján piros keretben ol­vasható a gyártási idő: 19810815. Alatta négy szám: 09 01. Kis fejtörés árán, az első számsort megfejtettük. Hogyan állapíthatjuk meg az élelmiszer fogyaszthatósági idejét? — kérdeztük Sebes­tyén Jánostól, a Megyei Élel­miszer-ellenőrző és Vegyvizs­gáló Intézet vezetőjétől. — Nos. a szóban forgó ké­szítményén feltüntetett felső számsor valóban a gyártási Romantikus stílus A nosztolgiahullom jegyében o világon mindenütt hódít a di­vatban a falusi ro­mantikus stílus. Ennek egyik bájosan szép da­rabját láttuk tegnap a Junó-szóllóbon. ahová a RUTEX Kereskedelmi Válloiat minden sze­zonban meghívja a Magyar Divatintézet képviselőit. Annyira színes divatpalettát je­leznek, hogy jövőre is meg fogja találni min­denki a korához és az egyéniségéhez illő di­vatvonalakat. (A be­mutatóról készült di- vattudósítás a 6. olda­lon.) 'vM Több napsütés Változóan felhős volt az ég ma reggel Miskolc felett. A hőmérők 7 órakor 12 fo­kot mutattak. Napközben fel- höátvonulásokra, de mar több napsütésre számítha­tunk. Gyenge zápor még le­het. A hőmérséklet a napsü­tés hatására kissé emelke­dik, csúcsértéke elérheti a 23 fokot. időt jelenti: 1981. augusztus 15-én készült. Az ettől számí­tott 6 hónapon belül fogyaszt­ható vott a belszínroió. Az alatta levő négy szám viszont belső információ: reklamáció esetén ennek alapján azono­sítják a gyártó műszakot. Jó tudni, hogy az élelmiszerek fogyaszthalóságaval kapcso­latban kétfelé jelölési módot alkalmaznak. A gyorsabban romló készítményeknél min­dig a fogyaszthatósági időpont végső határát tüntetik fel: így van ez a tejtermékek eseté­ben is. Konzerveknéi, mély­hűtött áruknál viszont min­dig a gyártási időpontot jelö­lik meg. Egyébként rendsze­resen ellenőrizzük a boltok­ban, hogy az élelmiszer-ké- szítmenyek szavatossági, fo­gyaszthatósági idrje i'»j ta van-e a taaakokon, konzerv­dobozokon. Csak ritkán talál­kozunk muiaszt.iisr.l; ba még­is előfordul. :tz a nagyüzemi gépi technológiai számozás, hibája. Lejárt szavatossági idejű konaervvei. tel termék­kel viszont annál több dol­gunk akad.— Kádár János 70 éves A Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki • fogadás a Parlamentben tje Az MSZMP KB első titkára átveszi Losonczi Páltól, az El­nöki Tanács elnökétől a születésnapjára adományozott Szo­cialista Munka Hőse kitüntetést. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kádár Já­nosnak, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottsága első titkárának 70. születésnapja alkalmából a magyar kommunista mozga­lomban kifejtett fél évszáza­dos áldozatos küzdelméért, a népi hatalom megszilárdítá­sában és fejlesztésében, a szocialista nemzeti egység megteremtésében, szocialista vívmányaink gyarapításában szerzett kiemelkedő érdemei­ért. a szocialista országok közötti sokoldalú internacio­nalista együttműködés, a né­pek közötti megértés, a kü­lönböző társadalmi rendsze­rű országok közötti békés egymás mellett élés érdeké­ben folytatott fáradhatatlan é? következetes munkásságá­ért, a szocializmus és a bé­ke ügyének' felelősségteljes szolgálatáért, népünk fel- emelkedésében. a Magyar Népköztársaság felvirágzásá­ban betöltött kiemelkedő szerepének eiismeréséiü a Szocialista Munka Hőse ki­tüntető címet adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke ad­ta át kedden az Országházi ban. A meghívottak Közt je­len volt Kádár Jánosné, to­vábbá Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke. Aczél György, Benke Valéria, Gás­pár Sándor, Havasi Ferenc, Korom Mifr 's*. Maróthy László, Méhes Lajos; Németh Karoly, Óvári Miklós és Sar­lós István, a.7. MSZMP Poli­tikai Li:: jLLugauak tagjai. Brutyo János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. Gyen es András, a Központi Bizottság titkaira, Trrrwtmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke és Katona Imre, az. Elnöki Tanács tit­kára. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága levélben köszöntötte Kádár Jánost. Az üdvözlő sorokat a kitüntetést követően Né­meth Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának (ag- ja, a Központi Bizottság tit­kára nyújtotta át. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Hazafiafs Népfront Or­szágos Tanácsa Kádár János tiszteletere az Országházban fogadást adott. A fogadáson részt vettek a párt Központi Bizottságá­nak és Központi Ellenőrző Bizottságának tagjai, a me­gyei és a megyei jogú pártbi­zottságok első titkárai, a Központi Bizottság osztály- vezetői, a Minisztertanács tagjai. Jelen voltak a társa­dalmi és tömegszervezetek, a nemzetiségi szövetségek, a magyarországi egyházak ve­zetői. A meghívottak közt voltak a munkásmozgalom régi harcosai, a munkában, a termelésben élen járó dol­gozók. a tudományos és kul­turális élet ismert személyi­ségei, a fiatalok és a spor­tolók képviselői. A fogadáson Losonczi Pál üdvözölte a megjelenteket es köszöntötte a Központi Bi­zottság első titkárát. Szavaira Kádár János válaszolt. (Kádár János válaszát és a külföldi kitüntetéseket, jó­kívánságokat a 3. oldalon is­mertetjük.) Pénteki: ünnepi Imiéi .1« bornak is kell a «fogói — tartja a mondás. Az ünnepi könyvhét eélja természetesen nemvsak a könyvnek a szó jó ertelmeben vett reklámozása. Az író—olvasó találkozókon és más rendezvényeken a közön­ség találkozhat magával a szerzővel, kérdéseket (ebei fel a mii születésére, az tró világ, képére vonatkozóan. Az izgal­mas kérdés ilyenkor az, bogy kik latosainak városunkba. A városi megnyitó 28-án. pénteken délután 4 órakor lesz a népkerti könyvtéren (a sportcsarnok előtt). Csó- tai János, a városi tanács elnökhelveuese mond meg­nyitót. Közreműködik Mf- hály Győző színművész, a Bartók. Béla Zenemüveszeti Szakközépiskola fútószeneka- ra Sereg János vezetésével, valamint az Egressy Béni Zeneiskola kórusa, dr. Far- baky Gézáné vezényletével. A mű. őrt követően Fekete Gyula és Serfözö Simon de- dij&fta Köteteit, űelutaa &• orakor kezdődik a TI. Rákó­czi Ferenc Megyei Könyv­tárban Fekete Gyula szerzői estje. Az írót Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei bizottságának aieinöke mu­tatja be. Hétfőn hat író—olvasó ta­lálkozó lesz. varosunkban. Délelőtt 10 órakor a Kaffka Margit fiókkönyvtárban, dél­után 3 orakor a 34. számú Általános Iskolában találko­zik Tarbay Ede a gyerekek­kel. Csurlca István délután fél 3-kor a diósgyőri Vasas Művelődési Központban, es­te 7 órakor az. Egyetem ét- teremberr várja olvasóit. Lá­zár István találkozója dél­után 5 órakor lesz a II. Rá­kóczi Ferenc Megyei Könyv­tárban. Érdekesnek ígérke­zik este 7-kor a Látóhatár szerkesztőségének, ankétja a József Attila Könyvtárban. (jFolytatás a Z. oldalon# Az MSZMP KB köszöntő levele K€DV€S KADAR ELVTÁRS! Pártunk tagsága, egész népünk nevében őszinte fiszelettél es nagy szeretettel köszöntjük önt hetvenedik születésnapján. Tudjuk, hogy munkásosztályunk, népünk odaadó szolgálatáért nem var el­ismerő szavakat. Népünk áldozatos harcanak, fáradságos munká­jának, történelmi vívmányainak megbecsülése köteiez bennünket arra, hogy szóljunk azokról o küzdelmekről es eredményekről, amelvek milliók tudatában oz ón munkásságához, nevéhez fűződ­nek. Pártunk sok igaz embert, főirodáimért nevelt. Fennállásának csaknem hat és fél évtizede alatt megélt reménytelién fénylő és kilátástalanul sótét éveket. Mártírok vérével, hösök áldozatával írta be nevét a szocialista eszme valóra váltásáért vívott világmé­retű harc történetébe, ön több mint otven éve tagja pártunknak, személyes részese küzdelmeinek: jóban, rosszban kitartó, elveit soha meg nem tagadó, kiemelkedő munkása a kommunisták kö­zösségének. Mint osztályának és-népének hű fia, a társadalmi haladás ügyé­nek rendíthetetlen harcosa küzdött az illegalitás nehez eveiben, és ezt tette — magas és felelős posztokon — a felszabadulás után is, amikor népünk történelmi jussát, az országot birtokába vette, s a romok helyén új életet teremtett. Amikor 1956-ban hazánkban veszélybe került a munkáshatalom, o portnak oz ön vezetésével sikerült helyreállítania millióknak a szocioiizmusba vetett hitét és bizolmát. így válhatott a mögöttünk levő negyedszázad népünk történelmének legkiegyensúlyozottabb, korszakos eredményeket fetmutotó időszakává, önmogaro talált a nép, az orszog. Ebben döntő szerepe volt a dolgozó emberekre figyelő, az ország adottságaival számold, következetes marxista- leninista politikának, az őszinte szónak, a türelmes meggyőzésnek, a szavakkal egybevágó cselekvésnek. A munkáshatalom megvé­dése, a munkásosztály vezető szerepének érvényesülése együtt járt a szocialista demokrácia fejlődésével, az életszínvonal emelkedé­sével, a műveltség terjedésével, az életmód kulturáltabbá, gazda­gabbá vótásávol. ön mindig állhatatoson vallotta és képviselte, hogy politikán­kat, terveinket csakis együtt, oz egész nép összefogásává! és kö­zös erőfeszítésével válthatjuk valóra. Hazánkban — világnézetétől, vallási meggyőződésétől, anyonyelvétöl függetlenül - minden be­csületes ember megtalálhatja a helyét, feladatát és boldogulását. A szocialista építés mozgósító programja, a bizalom légköre üj energiákat szabadított fel a társodalom minden rétegében, ösz­tönözte az alkotó munkát, felpezsdítette a politikai, a gazdasági és a szellemi életet, A bizalom meghozta az eredményeket, oz eredmények növelték a bizalmat. Népünk elfogadja és magának vallja a párt egyenes vonalú, messzetekintő, de a realitásokkal is mindig számot vető politikáját. Az egyetertes, az erősödő nemzeti egység szilárd ta­lajára építve oldottunk meg olyan nagy feladatokat, mint a me­zőgazdaság szocialista átszervezése, a gazdaságirányítás meg­újítása, s láttunk hozzá a párt programnyilatkozatában megjelölt célok valóra váltásához. Ma pártunk szavának súlya, a Magyar Népköztársaságnak te­kintélye és jó hire van a világban. Történelmünk során végre igaz barátokra, szövetségesekre leltünk a Szovjetunióban, a szocialista országokban. Szolidárisak vagyunk és együtt küzdünk a társadal­mi haladás, a béke nemzetközi erőivel. Barátaink és ellenfeleink egyaránt tudják, hová tartozunk és merre haladunk, TISZTELT KADAR ELVTÁRSI Hazánk felvirágzásában, népünk felemelkedésében kimagasló szerepe van az ön mély felelősségérzettel végzett munkájának. Gazdag politikai és élettapasztalatai mindnyájunk számára nél­külözhetetlenek, Tiszteljük és becsüljük emberségét, nehéz próbá­kat kiállt elvszerüségét, gyakorlatiasságát, gondolatainak gazdag­ságát es bátorságát, s azt a vezetői magatartást, amely a meg­bízást sohasem rangnak tekinti, hanem felelősségnek, a hatalmat sohasem célnak, hanem szolgálatnak. Születésnapján az ön személyeben igaz forradalmárt köszön­tünk. Pártunk tagsága és népünk nevében szívből kívánjuk, hogy még hosszú ideig jó erőben és egészségben dolgozzék közöttünk, velünk, közös céljainkért, közás jövönkért,' szocialista hazánkért. Budapest, 1982. május 26-án. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents