Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)
1982-05-22 / 120. szám
Volt még csiszolnsvaló... Az országos sportnapok miskolci bemutatója 3<c A családi torna a „Ha a világ rigó lenne” címet viseli. Juhász Jánosné tervezte, és több mint hatszázan vesznek részt rajta. Hh semmi sem szól közbe — az időjárásra gondolunk —, akkor holnap 15 óra 30- lol semmi akadálya sem lesz annak, hogy az OSN miskolci (Borsod megyei) bemutató tornaünnepélyét megtartsák a DVTK-stadionban. , Tegnap az időjárás kegyes volt, megengedte, hogy a lőpróba — nemi csúszással, és kissé meg akadozva — megtörténjen. (A várható több mint 15 ezer lönyi közönséget tájékoztatjuk arról, hogy ha a vasárnapi tervezett bemutató időpontjában esik az eső, akkor a program egy hetet csúszni fog. Persze negyed-, félóra rátartásra számítsanak, mert ha a legkisebb esély is lesz a rendezvény megtartására, akkor megrendezik. Az utóbbi hetekben többször jártunk a DVTK-stadionban, többször láttunk egy- egy gyakorlatot. Az az igazság, hogy nem tudnánk rangsorolni : mind a 12 szám tetszik. Még inkább tetszik az, hogy ha a résztvevők elfoglalnák a stadion ülő- és állóhelyeit, nem sok szabad hely maradna. Azoknak a kedvéért, akik nem jutottak programhoz, ismertetjük a számok egymás utáni sorrendiét. Tehát: 1. Nyitójelenet (OSN !82), 2. Virágok tánca, 3. Táncritmusban, 4. Vidáman szök- dellve, 5. Ha a világ rigó lenne, 6. Kicsi vagyok, de mér ügyes, I. Tréfás váltóversenyek, 8. Színes kendők, 9. Tiszta szívvel élni, 10. Szaltóparádé. 11. Ritmikus szalaggyakorlat, 12. Erő, ügyesség, szépség (zárójelenet). A program címadó elnevezései mögött a zs'ámolytól a magas „asztalig” minden előfordul. A látványosságot pedig a nyitó- és a zárókép biztosítja. Ha résztvevőként két szülőt feltételezünk, akallős Mukövesm unkához értő fiatalembert állandóra felveszek. Érd.: Tóth István. Miskolc-Martintelep. Kossá István u, 39. Állandó munkára 1 kőművest vagy önállóan dolgozni tudó betanított munkást es egy segédmunkást felveszek. Jelentkezés naponta 18 órától. Miskolc, Kun Béla u. 80/A. jármű Eladó ZN rendszámú Wartburg de Luxe tolótetős gépkocsi. Érdeklődni: Miskolc, Alkotmány U. 17. Garázsban tartott, 3 éves Wartburg Tourist 1985-ig érvényes vizsgával, megkímélt állapotban, igényesnek eladó. Érdeklődni mindennap 17 óra után az 51-578-as telefonon. Lakókocsit bérelnék két hétre. Ajánlatot: „Megbízható 108 500” jeligére a kiadóba kérek. 1200-as Volkswagen 25 ezer Elért, és egy 4 személyes sátor eladó. Telefon: 75-881. Jó állapotban levő PB-s rendszámú Trabant Combi eladó. Érdeklődni: Miskolc, Könyves Kálmán u. 15/a. fszt. 2. UP-s, 1200-as Lada eladó. Megtekinthető: Bercsényi 25. alatt. Érdeklődni a 77-559-es telefonon a délutáni órákban. Eladó CM-cs kiskerekü Wartburg, érvényes műszakival. Ugyanott barkács szalagfűrész is. Érd.: Avas-dél. Sályi István u. 4. fszt., 1. a. ARO 4«l-es műszaki vizsgával eladó. Fodorné. 14-507-es telefonon. odős-uétel Mohács garnitúra, elfogadható áron eladó, bordó huzattal, dara- bonként is. Irányár; SO00 Fi. Lengyel László. Felszabadítóit útja 26. sz, (Népkerti buszmegálló mellett.) Érdeklődni* délután 4 óra. nasarnap egész nap. kor már kétszeres telt ház lesz. A mai főpróba közlekedési megoldásait látva, egy tanácsot szeretnénk az MKV- nak adni: a Tiszai pályaudvar—DVTK-stadion cél járataik mellett minél több 101Bontásból tetőanyag és nyílászárók eladók. Érdeklődni: Szput- nyik u. 8. Chicco hordozó és mély, kék új gyermekkocsi eladó együtt. Ara: 13D0 Ft.- Érdeklődni: Miskolc, Tízes honvéd 6. VII/2., vagy az alagsori hangszerészmühcly- ben. Áron alul ingóságok sürgősen eladók költözés miatt: tűzhely, ágyak, ruhaneműk. Megtekinthető: egész nap. özv. Takács Károly. 3530 Miskolc, Felszabadítók u. 10. Vikend házba való ruhásszekrény, parázs tűzhely, konyha- szekrény, sezlon, asztal, szék, toalett-tükör, olcsón eladó. Érdeklődni: 17—18 óra között. Wesselényi u. 15. sz. isvcgcifcisara Eladó 3 szobás közművesített családi ház. Alsózsolca. József A. 31Felsődobszán, közvetlen a Her- nád-parton víkendtelek, faházzal olcsón eladó. „Sürgős 108 628” jeligére a kiadóba. Központi helyen 5 helyiségből álló házrész, ugyanott 4 helyiségből álló önálló udvari lakás, beköltözhetően eladó. Telefon: de. 11-ig, du. 18 órától, 71-920. Eladó 200 négyszögöl telek Csabagyöngye-dűlőben. Érdeklődni lehet 11-233 telefonon, 17 órától. Kettőszobás. összkomfortos OTP-örökiakás eladó.. Miskolc, Bársony János 45. IX/l. Érdeklődni: 5 óra után. Azonnali beköltözéssel eladó 2 szobás szövetkezeti lakás, kp. + OTP-átvállalással. Dankó Pista u. з. 9/3. Megtekinthető: 19—20 óráig* Háromszobás szövetkezeti lakás eladó 400 ezer Ft-ért -f OTP-át- váilaiással, sürgősen. Érdeklődni lehet: Tokaj, Bodrogkeresztúri и. 26. Hajdúszoboszlói két és fél szobás, összkomfortos, első emeleti, erkélyes OTP-lakásomat eladnám sürgősen. Érd. a helyszínen: Pávai Vájná u, 3. I. em. Elcserélném 1 .1/2 szobás tanácsi lakásomat nagyobb központi fötéses lakásra. Érdeklődni: 73- 671. est próbáljanak beállítani, mert tegnap a 101/B-s kocsik zsúfoltsága és késése minden képzeletet felülmúlt. És ez még csak a főpróba volt %.. D. T. B. Elcserélném 1 -j- 2 fél szobás, összkomfortos lakásomat hasonlóra, vagy kisebbre a Szent Annától a Vörösmartyig. Érdeklődni: 73-671. Belvárosi tanácsi kétszobás, komfortos, gázfűtéses, déli fekvésű, telefonos lakásom elcserélném kisebbre, garzonra is. Érdeklődni: a 37-622-es telefonon, 17—19 óra között. «§££«$ ff es» Szobafestést, mázolást, tapétázást magánosoknak, közületeknek azonnalra is vállalok. Telefon : 13-951. köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen, drága halottunk NAMESANSZKY ZOLTÁN temetésen részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétüket táviratban kifejezték, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az INTERÁG Rt. vezérigazgatóságának, társadalmi szerveinek, a miskolci Shell töltőállomás-szerviz valamennyi dolgozójának, hogy utolsó útjára elvtársként, barátként elkísérték. A gyászoló család SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.25: Orvosok a mikrofon előtt. — 13.30: Magazin a világ m'ezögazdaságáról. — 14.00: Hírek. — 14.05: A hét embere. — 14.15; Zenei anyanyelvűnk. — 14.25: Magyarán szóivá... — 14.40: Irodalmi figyelő. — 15.10: Csajkovszkíj-művek. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Egy rádiós naplójából. — 18.15: Esti mese. — 18.30: Hírek. — 18.40: Sporthíraóó. — 18.50: A szülőföld muzsikája. — 19.51: Rendezte: Gál István. — 20.59. Töltsön egy órát kedvenceivel! — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthiradó. — 22.20: Európa hangversenytermeiből. — 23.37: Régi híres énekesek műsorából. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. • Petőfi rádió: 12.29: Hírek. Ütközően. — 12.34: Meztelen a király (színmű). — 14.00: .Magun11- kat ajánljuk! — 16.00: Fél óra népzene. — 16.30: Hírek. Üfcköz- ben. — 16.35: A Rádió Dalszínháza. — 17.08: Régi fiímdalok. — 17.30: Nyitott klub. — 18.30: Hírek. Ütközően. — 18.35: Pophullám. — 19.30: örökzöld dallamok. — 20.30: Hírek. Ütközően. — 20.35: Szivárvány. — 22.00: Slágermúzeum. — 23.00: Hírek. — 23.10: Sporthiradó. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.35: A Swingle együttes enekel. — 13.00: Hírek. — 13.07: Lemez börze helyett, — 14.00: Magyar művészek ope- rafelveteleiből. — 14.54: Kis kutya. nagy kutya. Rádiójáték. — 16.00: Kapcsoljuk a Bartók Emlékház hangversenytermét. — 17.05: Reneszánsz kórus múzsa ka. — 17.30: Tip-top parádé. —18.00: Kritikusok fóruma. — 18.10: Népzene sztereóban. — 18.40: A magyar széppróza századai. — 18.55: Víz tükörén. — 19.00: Hírek. — 19.05c Domzettí-ciklus. — 20.56: A Francia Nemzeti Zenekar hangversenye. — 22.20*: Bartók I korusműveiböL — 22.41: Négy óra a Caledralban. Regény. — 23.30: Hírek. Televízió, l. műsor: 13.53: Tomi és kutyája (7. rész). —U4.10: Csata fekete-fehérben. — 14.30: Gyújtópontban a labdarúgás (5. rész). — 14.55: Curro Jíménez (spanyol filmsorozat. 1. rész). — 16.00: Leszokni nehéz (2. gesz),. — 16.30^ Építsünk házat ! — TT.25: Hírek. — 17.30: Üj egymillió fontos hangjegy. — 17.45: Parabola. — 18.25: Főzőcske. — 19.10: Tv-toma. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híracó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05: Breki és a többiek. — 20.30: Humor Harold. — 20.50: Menő Manó. — 20.55: Starsky és Hutch (amerikai bűnügyi filmsorozat). — 21.45: Menő.Manó. — 21.50: David Copperfield műsora. — 22.40: Meghökkentő mesék. —- 23.05: Tv-hiradó 3. — 23.15: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei. Televízió, 2. műsor: 17.00: Te- leráma. — 17.40: Intökönyvem története. — 18.55: Tisztelendők. — 19.30: Tv-hiradó. - 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05: Maria Callas. — 21.05: TV-hiradó 2. — 21.25: Moliére: Don Juan (vígjáték). Miskolci Nfcmzeti Színház (3) : Zojka lakása. (Arany Janos ifjúsági bérlet.) — (7) : Zojka lakása. (Katona bérlet.) — Miskolci Kamaraszínház (7); Vidám kísértet. Kiállítások: Mini Galéria (10— 14): Ligeti Erika szobrai, — Miskolci Galéria (10—18): Naiv művészek. — József Attila Könyvtár" (12—17): Almásy Aladár grafikái. — Vasas Galéria (14—19): Amfora és kené-mia. — Herman János montázsai és grafikái. — Központi Kohászati Múzeum (9—17) : A nyers vasgyártás története. Acélgyártás. Kovácsolás. Hengerlés. — Massa Múzeum (9—15.30): A diósgyőri kohászat története 1370-ig. — A kohászatban használt kéziszerszámok. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A magyarországi feketekerámia. — Döbröczönd Kálmán-emlékkiállítás. — A természet három országa. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszazad magyar festészele. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Béls-em- lékkiálhtás. — Megvaszói festett asztalosmunkák 1735-ból. — Türelemüvegek. — A miskolci nyomdák története. — Diósgyőri vár (9—15) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. Filmszínházak: Béke (f4) : Foci bundában (mb. szi. roman film). — (hn6) : Szamurájok ás banditák I—11. (szí. japán film. 16 oven felülieknek, dupla és III. helyár!) — Béke kamaramozi (4) : A sőlyom nyomában (mb. NDK film). — (6): A malii ii tigris (olasz film. III. helyár!) — Kossuth (í3) : Szonáta a vöröshajú lányhoz (mb. szí. csehszlovák film). — (hnö. 7): Éretlenek (mb. szí. francia film. III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5, £7) : A burzsoázia diszkrét bá3a (mb. szí. francia film. 16 éven felülieknek. II. helyár!) — Táncsics <f6. f8) : Nevem: Senki (mb. szí. olasz—francia film. III. lielyar!) Matiné (f4) : A béke első napja (mb. szovjet film). — Béke kamaramozi (6) : Amerikai nagybácsim (mb. szí. francia film. 14 éven felülieknek!) — Szikra (hn4. n7) : A hóhér testvére (mb. szí. NDK film). — Fáklya (£3. 5. 7) : ... és megint dühbe jövünk! (szí. olasz film. III. helyárL) — Petőfi (f5, f7) : Egy kis romantika (mb. szí. amerikai film. III. heiyár!) — Tokaj vendéglátoház (18) : Kajz- film-turmix. — Tapolca, Ady (7) : Ovakocj a törpétől! (mb. szí. amerikai film. 16 éven felülieknek. II. helyár r) — Vasas, Sikerfilmek Mozija (4. 6) : Bosszúvágy (r»b. szí. amerikai film, 16 éven felülieknek, III. heiydr!) — Vasas Parkmozi (8) : Keresztapa 1—II. (mb. szí. amerikai film. 16 even felülieknek, dupla és III. helyár!) t riete. — 21.41: Borenich Péter dokumentumjátékaiból. — 22.39: A zeneirodalom remekműveiből. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 8.00: Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést! A miskolci stúdió kétnyelvű információs szolgáltató és szórakoztató műsora. — Vasárnapi krónika. — Lapszemle. — 8.15: Hová menjünk, mit csináljunk? — programajánlat. — 8.20: Riporternapló . . . Bodrogköz: Szerkesztő: Paulovits Ágoston. — 9.00: Táncritmusban. — 9.20: Sport. —*• 9.25: Mű.sorösszefoglaló. — 9.30: Szlovák nyelvű műsor. Hírek. — Határjárás. — Felnőttek lesznek ... — Tv-programajánlat. — Zenés percek. Szerkesztő: Tóth Mária. — 9.55: Míi- sorösszefoglaló és a délutáni program ismertetése. Délután: 19.30: Hírek. idő járás jelentés, tartalomismertetés. — 19.35: Mérkőzésen. versenypályán. A miskolci stúdió vasárnapi sportmagazinja. Szerkesztő: Felföldi György. — 19.57—20.00: MűsorÖsszefoglaló és a hétfői program ismertetése. Televízió. 1. műsor: 8.05: Tévé- ’torna. — 8.10: Mindenki iskolája. — 9.15: Óvodások filmműsora. — 9.35: Játsszunk bábszínházát! — 10.20: Mese a Fehérlófiá- ról (2. rész). — 11.30: Hírek. — 11.40: Pulzus. — 14.45: M a reTTfc Demeter énekel. — 15.20: Kalendárium. — 16.20: Műsorainkat ajánljuk. — 16.45: Moszkvai napok Budapesten. — 17.50: Lehet egy kérdéssel több? — 18.40: Tévétorna. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Magas, szőke férfi, felemás cipőben (francia fi lm víg játék). — 21.40: Kisded játékaim — Bárdi György műsora. — 22.30: A 22. miskolci lé- véíesztivál díjnyertesei. — Kb. 23.10: Hírek. Televízió, 2. műsor: 17.40: Forma I. autós világbajnokság. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Haydn szimfóniái. — 20.55: Üj idők új., dalai. — 21.30: Az inkák aranya (francia—roman— NSZK film). Miskolci Nemzeti Színház (7) : Zojkal lakása. (Déryné bérlet.) — Miskolci Kamaraszínház (7) : Vidám kísértet. A MISKOLCI VÍZMŰVEK, FÜRDŐK ÉS CSATORNÁZÁSI VÁLLALAT (3532 Miskolc III., Vas utca 18.) felvételi hirdet: ivóvíz- és szennyvízhálózati építési munkák kivitelezésének ellenőrzésére, lebonyolítására mélyépítésben jártas MŰSZAKI ELLENŐRI MUNKAKOR betöltésére. FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: 5 éves szakmai gyakorlat, főiskolai végzettség. BÉRcZES. o vonatkozó MüM sz. rendelet alapján. JELENTKEZES a vallalai Baross Gábor utca 24. szám alatti telephelyén, Kiss József beruházási osztályvezetőnél. VASÁRNAP Kossitfh rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8.21: Népdalok. — 9.00: Hallotta? Rádiómagazin. — 10:00: Hírek. — 10.03: A muzsika ünnepe. — 11.00: Vasárnapi koktél. —12.00: Hírek. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Vendégágy. — 12.50: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 13.15: Bach-művek. — 13.59: Így láttám Kodályt. — 14.20: Gondolatiéi. — 15.00: Hírek. — 15.05: Mü- vészlemezek. — 16.01: Bankett Blitvában (regény). — 17.00: Hírek. — 17.05: Vízre vágyunk! — 17.35: Délutáni nótamuzsika. — 18.15: Esti mese. — 18.30: Hírek. — 18.40: Diákkönyvtár hangszalagon. — 19.26: Balázs Árpád: Tíz könnyű zongoradarab. — 19.33: Zenemúzeum. — 20.48: Csajkovszkij: Anyegin. — 23.34: Banda Ede gordonkázik. Lux Erika zongorázik. — 24.00: Hírek. — 0.10: Az EDOSZ Szilagyi Erzsébet női kara énekel. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A sárga táltos (mesejáték). — 8.59: Litánia (vers). — 9.05: Mit hallunk? — 9.30: Magyar művészek Lehár-felvételeiből. — 9.50: A Magyar Ráció 17. futókocogó napjának közvetítése Szegedről. — 10.50: Reklám-totó. — 11.00: Színházi Magazin. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.06: A lovag, aki nincá (kisregény). — 14.00: A tegnap slágereiből. — 14.30: Hírek. Ütközően. — 14.35: Táskarádió. — 15.35: Poptarisznya. — 17.30: A 200 nap. —18.30: Hírek. Útközben. — 13.35: Útközben hazafelé. — 20.30: Hírek. — 20.35: A világ „másik” fele. — 21.05: Néptáncmuzsika. —21.30: Sztevanovity Zorán énekel. — 22.00: Gigi (zenes játék). — 22.30: Kellemes pihenést! — 24.00: Hírek. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.08: A kiállítótermek programja. — 8.11: Komolyzenei zsákbamacska. — 9.45: Slágerlista. — 10.20: Mozart: A-dúr szimfónia. —10.45: Öt kontinens hét napja. — H.OO: Hírek. — 11.06: Montserrat Caballé és Shirley Verrett operaáriakat és kettősöket énekel. — 12.05: Üj Melódia-lemezeinkből. — 12.55: Kis magyar néprajz. — 13.00: Hírek. — 13.05: A Killer együttes felvételeiből. — 33.35' Régi magyar dalok és táncok. — 14.00: Pierre Boulez Debussy- és Ravel-müveket vezényel. — 14.58: Dzsesszíelvételekből. — 15.30: Az első év! — 16.00: Eric Ericson vezényli a Stockholmi Kamarakórust. - 16.28: A St. Martin- in-tlie-Fields Kamarazenekai tagjai játszanak. — 17.50: Faust — 19.00: Hírek. — 19.03: Szimfonikus zene. — 20.41: Hi-fi vauval. kivéve a Mini Galériát a József Attila Könyvtárat m lyek vasárnap zárva tartanak. Filmszínházak: Béke (f4) : F ci bundában (mb. szí. rom: film). — (hn6) : Szamurájok banditák I—II. - (szí. iápán fill 16 éven felülieknek, dupla- III. helyár!) Matiné (nlO. fl2 A két aranyásó (mb. NDK fii ír — Kossuth (3. 6): Ko.iak Marcus—Nelson gyilkosságok 1 II. (mb. szí. amerikai film. éven felülieknek., dupla és helyár!) Matiné (9. 11) : Az el nagy vonatrablás (mb. szí. a goi film. II. helyár!) — Heve: Iván Filmklub (f5. f7) : A bu zsoázia diszkrét bája (mb. s' francia film. 16 éven felülié nek. II. helyár!) — Hevesv ív: Mesemozi (10) : A macskafalvij (szí. csehszlovák mesesorozat). (11) : Rexi. a zeneszerző (szí. le gyei mesesorozat). — Táncsi (f4, f6, f8) : Szuperexpressz (m szí. japán film. 14 éven felüli« nek. III. helyár!) — Táncsi kamaramozi (6) : A zsarnok s2 ve (szí. magyar—olasz film. éven felülieknek. II. helyár?) Szikra (hn4. n7): A hóhér tes vére (mb. szí. NDK film). M tinó (±10): A vihar fia (mb. s; ausztrál film). — Szikra IMcs mozi (±12): Csíkos csikók (s, magyar film). — Fáklya (5. 7 ...és megint dühbe jövün (szí. olasz film, III. helyár! Mi tiné (f3) : Hyppolit, a lakáj (ni, gyár film). — Petőfi (£5. í? Egy ids romantika (mz. szí. am- rikai film. III. helyár! Mati» (f3): A Noszty fiú esete Tó' Marival (magyar film). — Tok; vendéglátóház (f8) : Raizfilm-tu mix. — Tokaj, Cola-bár (2) ; kis teve és a csacsi (szí. szói jet film). — Tapolca, Ady (7 Kóma (mb. szí. amerikai filn 16 éven felülieknek. III. helj ár!) — Vasas Parkmozi (8) : Ki resztapa I—II. (mb. szí. amer kai film. 16 éven felülieknél dupla és III. helyár!) - Hám< (6): ördögbarlang (szovjet film HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. • 8.20: Mai kulturális programol — 8.25: Bolgár művészek opera felvételeiből. — 9.00: A hét ze neműve. - 9.30: Paul Valér versei. — 9.42: Ki kopog? 10.00: Hírek. — 10.05: Nvitnikel — 10.35: Kavel-tjiűvek. - n.04 A magyar munkásmozgalom da Iáiból. — 11.19: I. Pál cár e Napóleon. - n.39: Szép reme nyék (rádiójáték). Petőfi rádió: 8.00: Hírek. - 8.05: Zala Tóth Erzsébet nótafel vételeiből. - 8.30 Hírek — R.35 Figyelmébe ajánlom ... — 8.50 Slágermúzeum. - 9.50: A bölcsei köve? — 10.00: »Zenedélelőtt. ^ Kezekben labdák, fellépés előtt (Solymos László'felvételei)