Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)
1982-03-06 / 56. szám
Kevesebb a krónikus hiánycikk Távrepülö-Iiajnokok A napokban újra útnak induló költöző madarak között akad jó néhány távrepülő-vi- lágbajnok is. Az egyik kis füzikefaj Skandinávia északi részén költ, a telet pedig Indonéziában tölti, így egy szezonban nem kevesebb, mint 20 000 kilométer távot repül be. A sarki csér 20 hét alatt oda- vissza 24 000 kilométernyi utat tesz meg. Ezek a számadatok csak a térképen mért hosszakat jelzik: a táplálék- szerzéssel járó kóborlást nem számítják bele. Kereskedők, önmagukról Javaslat a „Kiváló" címre (Solymos felv.) Megyénkben az áruellátás színvonala az elmúlt évben hónapról hónapra javult, összességében a lakosság igényeit kielégítette az az árukínálat, amivel a boltokban találkozhattak — állapították meg a KPVDSZ Borsod megyei Bizottságának tegnapi ülésén. A tanácskozáson értékelték a szocialista munkaverseny elmúlt évének tapasztalatait, s javaslatot tettek: mely vállalatokat s szövetkezeteket tartják érdemesnek a „Kiváló” cím elnyerésére. Megyénk kiskereskedelmi áruforgalma tavaly több mint 24 milliárd forint volt; hét és fél százalékkal több, mint az előző évben — bár ez több mint egy százalékkal elmarad az országos átlagtól. ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS: JÓ KÍNÁLAT A kereskedelem beszerzési lehetőségei az elmúlt időszakban bővültek, az ellátást a kiegyensúlyozottság jellemezte. Az egész év folyamán jó, a főszezonban pedig bőséges volt a burgonya, a zöldség- és gyümölcsfélék kínálata, s az árak is kedvezőbben alakultak. Az év második felében javult a helyzet a ruházati cikkek frontján: főként a lábbelik és a vegyes ruházati áruk forgalma növekedett. Rendkívül élénk volt a kereslet vegyes iparcikkekből és tartós fogyasztási cikkekből, s ebből többségében megfelelő árualappal rendelkezett a kereskedelem. Az építőanyagokból sok helyen nagyobb készletek álltak rendelkezésre, mint a kereslet. NEM FOGYOTT A MÉTERÁRU Mi az, amiből időnként hiány mutatkozott? Egyes híradástechnikai, háztartási készülékekből, a vasáruk egy részéből és a papírárukból nem volt mindig megfelelő a választék: ugyanakkor a krónikus hiánycikkek száma csökkent. Néhány ruházati cikkből sem sikerült a lakosság igényeit maradéktalanul kielégíteni, kisebb vidéki településeken pedig gond volt a tőkehús és az alapvető élelmiszerek kínálatával is. A tervezettnél mérsékeltebb forgalommal zárta évét a ruházati szakma: méteráruból és lakástextilből még az előző évinél is kevesebbet vásároltunk. Vásárlási kedvünket a gyakori árengedményes akciók sem fokozták kellő mértékben. OKOSABBAN VERSENYEZNI A szocialista munkaverseny eredményesen járult hozzá a megye áruellátási tervének teljesítéséhez. A szakma szocialista brigádjai jelentős társadalmi munka- vállalással járultak hozzá a területpolitikai szociális célok teljesüléséhez, s környezetünk kulturáltságának fejlesztéséhez. A szocialista munkaversenyt irányító szervező, koordináló munka is fejlődött. A munkaverseny eredményei mellett a gondokról is szó esett. Kerülni kell például a túlzott adminisztrálást; a vállalások igazolásának, nyilvántartásának egyszerűbb módszereit kell kidolgozni. A munkaverseny szervezése és a gazdasági szervezés az eddiginél szorosabb egységet kell hogy képezzen. S végül, de nem utolsósorban: élőbbé kell tenni a munkaverseny propagandáját is. A végzett munka alapján a Kiváló vállalat címmel való kitüntetésre javasolták a következőket: Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, Miskolci Ven elé Platói pari Vállalat, Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat, Ruházati Textilkereskedelmi Vállalat. Mátra Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat. Eszak-magyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat. Kiváló Szövetkezet címmel való kitüntetésre: Mezőkövesd és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet, Mező. keresztes és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Ózd és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Tárcái és Vidéke Takarékszövetkezet, Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezet. Bogács és Vidéke Takarék- szövetkezet. Dicsérő Oklevéllel való kitüntetésre: Miskolc, Avas-dél Lakás- és Garázsfenntartó Szövetkezet. Herman Ottó Lakás- fenntartó Szövetkezet. Kiváló Szövetkezeti Vállalat kitüntetésre a B.-A.-Z. megyei Zöldért Vállalatot javasolták. (k—ó) Az autótulajdonos jogai A Merkur jótállása A személygépkocsikért a Merkúr Vállalat egyévi jótállást vállal. Ennél hamarabb is megszűnik a vállalat jótállási kötelezettsége, ha az autóval már tízezer kilométert megtettek. A jótállás ideje alatt a Merkur csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba a kocsi eladása után keletkezett. Ennek egyik gyakori esete például az, ha az autót a tulajdonosa szakszerűtlenül használja vagy kezeli. Megszűnik a jótállás, ha a vásárló a kötelező műszaki átvizsgálásokat elmulasztja. Ezeket a díjmentes vizsgálatokat mindig a kijelölt vevő- szolgálati állomásokon kell elvégeztetni a jótállási jegy felmutatásával. Megszűnik a Merkur jótállási kötelezettsége akkor is, ha a kocsival gyorsasági vagy túraversenyen vesznek részt, azt rendszeresen oktatási célokra használják, ami nyilvánvalóan az átlagosnál jóval nagyobb igénybevételt jelent. Természetesen tilos a kilométeróra ólomzárát megbontani: ez is a jótállás megszűnését vonja maga után. Lássuk ezek után, hogy milyen jogai vannak a személygépkocsi tulajdonosának a jótállási idő tartama alatt! Ha az autó elromlik, elsősorban díjmentes megjavítását követelheti. Az üzemképtelen személygépkocsit a tulajdonosnak kell a szerviz telephelyére bevontatnia, utólag azonban — ezt sokan nem tudják! — követelheti ezzel kapcsolatos költségeinek megtérítését. De ez a lehetőség mindig csak a legközelebbi szervizre vonatkozik: ha tehát a tulajdonos a kocsiját máshova szállíttatja a többletköltségek őt magát terhelik. A hibás gépkocsit általában a bejelentéstől számított nyolc napon belül kell megjavítani. A kocsi cseréjét a tulajdonos akkor kérheti, Jia az valamilyen okból nem javítható, vagy a javítás után sem válik a rendeltetésszerű használatra alkalmassá, illetve ha a javítás oly mértékben elhúzódik, hogy hatvan napnál is tovább tart. Ha g kocsi cseréjét kérjük, ezt az igényünket célszerű a szervizben vagy a Merkúrnál írásban bejelenteni. A tulajdonos természetesen csak azonos típusú személygépkocsit kérhet csereként. Ha azonban a Merkúrnak ilyen nem áll rendelkezésére, a vevő igényt tarthat a vételár visszafizetésére, illetve a vételár-különbözet elszámolásával más típusú kocsira is. Mit tehet a tulajdonos addig, amíg személygépkocsiját a szervizben javítják? Ez a kérdés igen gyakran ad okot vitákra. Vannak, akik úgy vélik, hogy más kocsit bérelhetnek, taxit használhatnak, s költségeiket utólag a jótállás jogcímén követelhetik. Nos. a jelenlegi jog- gyakorlat szerint erre csak kivételes esetekben van lehetőség. Például akkor, ha valakinek a foglalkozásához, munkaköréhez a személygépkocsi nélkülözhetetlen munkaeszköz. 3jc Ezek a képek a Kun Béla úton készültek, de ehhez hasonló szabálytalan útelzárásokkal még találkozhatunk a város más pontjain is A Rádiótóé kérdezték — a OH válaszéi Önkényes lakásfoglalók Lakások, lakbérek, lakók címmel március elsején, hétfőn hangzott el a rádió Mis- kolc-körzeti stúdiójának Fórum-műsora. Bár az egy óra alatt a meghívott vendégek rekordsebességgel próbáltak választ adni minden kérdésre, mégis sok maradt még a szerkesztők tarsolyában. Ezekre, a hagyományokhoz híven, lapunk hasábjain válaszolnak az illetékesek. • Az ingatlankezelő vállalatnak címezték az Ady Endre utcán lakók az alábbi kérdést: mi lesz az itteni épületek sorsa? Bontják. vagy felújítják őket? Mert lassan összeomlanak . . Nyíri István, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat igazgatója ad választ: — Tudomásom szerint az Ady Endre utca 12—14., illetve 16. számú házat már lebontották, a 18. és 20. szám pedig szerepel vállalatunk idei felújításainak kivitelezési címsorában. Az Ady Endre utca 18. szám 1870-ben Garzonhoz jutnak Hétfőn közöltük a végleges névsort épült, az Ady Endre utca 20. — egyébként műemlék jellegű épület — pedig 1920-ban Mindkettő az elmaradt felújítások közé tartozik. • Névtelenül, de nem egy levélíró tette szóvá, hogy az önkényes lakásfoglalókkal szemben a tanács nem minden esetben érvényesíti a törvény szigorát? Szerintük azok járnak jól, akik ilyen módszerekhez folyamodnak: míg mások évekig várnak lakásra, ők nyugodtan to'fább laknak az eifoglalt otthonban. Választ dr. Falvai Lászlótól, a városi tanács vb-hivatalának elnökétől kértünk: — Az önkényes lakásfoglalókkal szemben a Lakásügyi Hatóság minden esetben eljár. Ha önként nem ürítik ki a lakást, végrehajtási eljárás során kell kiköltözniük, általában abba a lakásba, ahonnan eljöttek. Amennyiben ez nem lehetséges, szükséglakásban helyezzük el őket. Az eljárást nehezíti, hogy szükséglakásból kevés áll a hatóság rendelkezésére. így Is tavaly valamennyi lakásfoglalót — 117-et összesen — kiköltöztették; természetesen a költözés költségei őket terhelik. Azoknál a lakásoknál, amelyeket a későbbiekben lebontanak, az érdekelt szervek a kiköltözés után megelőző intézkedéseket tesznek: kiszerelik a nyílászárókat, megszüntetik a közművek működését, így lehetetlenné téve a lakásfoglalást. Terelők? Inkább csapdák! A tavasz közeledtét nemcsak a naptár, illetve az emelkedő hőmérséklet jelzi, hanem a városszerte folyó útjavítás is. A hosszú tél, az egymást követő olvadások és fagyások alaposan megtépázták az utakat, szükség van a gödrök betemetésére. A kátyúzásnak tulajdonképpen örülünk, annak viszont nem, hogy egyes kivitelezők a szabályos terelőtáblák helyett csupán vasdarabokkal jelzik a munkaterületüket. Ezekről a rozsdás oszlopokról már régen lekopott a festék, így nemhogy kivilágítani nem lehet, de fényvisszaverő tulajdonsága sincs. Felelőtlen dolog ezekkel megjelölni a veszélyes területet, mert így veszélyesebb helyzetet teremtünk. Ha sötétben valaki ezeknek nekihajt, és megússza azzal, hogy „csak” összetöri a kocsiját, akkor a biztosítónál sem egyértelmű a helyzet. Mert bár hibás a rossz, szabálytalan oszlopot kirakó vállalat is, mégiscsak a gépkocsivezető hajtott nem az út- és a látási viszonyoknak megfelelően... Nem ártana, ha az illetékesek szigorúbban ellenőriznék az effajta veszélyes útszakaszokat, s mielőbb rávennék a vállalatokat, hogy csak szabályosakat használjanak. (kerényi) Miskolc város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a legutóbbi ülésén jóváhagyta a garzonházi tanácsi bérlakáshoz juttatandók ez évi végleges névjegyzékét. A listát hétfői számunkban közöljük. Az ideiglenes névjegyzék 30 napig közszemlére került: eddig lehetett kifogásokkal élni a lakáshoz juttatandók személye ellen, összesen 110 bejelentés érkezett s a vizsgálatok eredményeként heten kerültek fel a névsorra. Hatvannégy inév mellett még 11 tartalék is szerepel a névsorban arra az esetre, ha valaki lemondana igényéről. A névjegyzéken szereplők között a lakásokat sorsolás útján osztják fel, március 15- én, délután 3 órakor a vb-hi- vatal harmadik emeleti tanácstermében. A sorsolásról mindenki személyesen is kap meghívót Hétfői számunkban tehát összesen 75 névvel találkozhatnak olvasóink; a 64, lakáshoz juttatandóéval és a 11 tartalékéval. Nem túlzás a címben írt hajnal, hiszen már öt órakor nyitják a DVTK kajakkenu tanmedencéjét rejtő faházat a Selyemréten, az Augusztus 20. strandfürdő mögött. A vasgyári egyesület kajakosai, kenusai — zömében iskolások — különféle erőfejlesztő berendezésekkel gyarapítják izmaikat, majd a medencékben levő rögzített vízijárműveken ülve, illetve térdelve hajtják egyenletes tempóban az állandóan kör- beforgó vizet. A gyakorlatok folyamatosságát hang- és fénykijelzős műszerek irányítják, és természetesen az edző utasítást adó szavai is gyakran hangzanak fel... íjc Makatura Erzsébet, edzőjével ii ii ii j és bosszúságok Hajnalban a medencében