Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)

1982-03-01 / 51. szám

★ Elmúltak az ünnepék. de a Miskolci Sütőipari Vállalat kalácsa változatlanul kelendő, íme egy frissen sült rakomány, aminek a látványa is kellemes, de fotóriporter kollégánk sze­rint az illata csábító igazán ... (Herényi László felvétele) Négy szerviz önállósul 4 XJI-osautójavító Állást keres* állást kínál Tizenhárom az egyhez Lovagterem a Janóban Szász napok fáklyalénynél* Nem mindennapi vállalko­zásba fogtak a Hungar Hotels miskolci igazgatóságának de­koratőrei: a március 5-én kezdődő szász napok alkal­mából középkori lovagterem­mé alakítják át a Júnó-szál- ló éttermét és Matyó termét. A drezdai vendéglátóipari vállalat szakácsainak reme­keit a vendégek így egy ha­misítatlan középkori lovag­teremben fogyaszthatják, kor­hű kőboltozatok alatt, ter­mészetesen fáklyafénynél, hi­szen a világítást is kikapcsol­ják erre az időre a teremben. Szemmel verés ellen is jó Március elsejének ré- I gi népszokása, hogy 1 az erdélyi emberek pi- i ros fonálra fűzött vi- I rág-, vagy állatalako- J kát ajándékoznak egy- I másnak. Hajdan a ba­bonás emberek szerint ■ ez szemmel verés ellen 1 is védett — manapság J már csak az ébredő i természet szimbólumát I látjuk benne. v-----------------------------------­Ki nverhet gépkocsit? Az OTP a mai napon Buda­pesten rendezi meg a gépko- csinyeremény-betétkönyvek idei első, sorrendben 83. sor­solását. A sorsoláson az 1981. október 31-ig váltott és 1982. január 31-én még forgalom­ban volt 5000 és 10 000 forin­tos gépkocsinyeremény-betét- könyvek vesznek részt. A sorsolás összesített eredmé­nyeit a március 3-i lapok köz­ük. Az AFIT XVI. sz. Vállala­tánál tavaly megszületett a szándék: élnek a Miniszter­tanács rendelete által bizto­sított lehetőséggel: s négy üzemegységükből leányválla­latot alapítanak. A hejőcsabai, a szerencsi, a sárospataki és a kazincbarci­kai autószervizek önállósítá­sát határozták el, miután ezeknél a szükséges feltéte­lek adottak voltak: mind­egyikük korszerű berendezé­sekkel felszerelt, s a rendel­kezésre álló kapacitásuk 40— 65 százalékát a lakossági szolgáltatás kötötte le eddig is. Az átszervezés indokai' kö­zött szerepelt, hogy ezek az üzemegységek már korábban is jelentős önállósággal ren­delkeztek. A munkáltatói jo­gokat Önállóan gyakorolták, munkavállalásuk és anyag- beszerzésük is önálló volt, a vállalat által biztosított át­lagbérekkel szabadon gazdál­kodtak, s a normatív megha­tározások keretéig érdekelt­ségi alapjukkal is önállóan rendelkeztek. Tulajdonképpen nem kel­lett vadonatúj szervezeti for­mához szoktatni tehát ezeket az egységeket. Leányvállalat­ként az eddigi önállóságuk bővül, válik felelősségtelje­sebbé, mivel jogi személlyé, önálló gazdálkodóegységgé válva funkcionálnak a továb­biakban. Kötöttségük csupán annyi, hogy nyereségükből megha­tározott arányban részesül az alapító anyavállalat, ám ha A múlt héten már ibolyát is árultak a miskolci utcán, ám szombat délelőttre, amikor e sorokat rovom, visszatért a tél. Havat hord a szél, az uta­kon, járdákon hideg latyak. Rosszkedvű idő. Ránk fér ilyenkor -néhány vidám hír a farsang végén is tomboló báli szezonról. Jómagam azoknak a hírecs- kéknek örülök a legjobban, melyek ékesen bizonyítják: a teljes egyenjogúság jegyében, kezd divatba jönni a férfi­szépség is. Mert mi mással magyarázhatnám, hogy a Di­ósgyőri Gépgyár K-egységé- nek dolgozói férfi láb-szépség­versennyel színesítették a bá­li mulatságot.- A sajtótudósí­tás egyik képe megörökítette az öttagú zsűrit — talán mon­danom sem kellene, hogy nők mindannyian —, akik elmé­lyült figyelemmel mustrálgat- ták a csupasz férfilábakat. Már amennyit látni lehetett belőlük, mert a speciális pa­raván irigyen eltakarta elő­lük mindazt, ami a combon felül van, és esetleg befolyá­solhatta volna a döntés ob­jektivitását. (Kackiás bajúsz, dús frizura, mélytüzű szemek stb.) Megörökítette a fotóri­porter az egyik — talán leg­kecsesebb — vádlit is. Hát... Mindegy, az a fontos, hogy a hölgyeknek tetszett. veszteséges lenne gazdálko­dásuk, kezesként felek értük. A kisvállalati modell sze­rinti üzemelésben a XVI-os „lleányai” érvényesíthetik az egyszerűsített ügyvitelben és pénzügyi rendszerben rejlő előnyt is. Bérszínvonal he­lyett a többi között bértömeg­gazdálkodást folytathatnak, amelyben a dolgozók anyagi érdekeltségét — főként, a munka minőségének javítá­sára ösztönző módon — nö­velhetik. Ez pedig a szolgál­tatás színvonalában kamato­zik majd. A leányvállalatok alapítá­sával a megyei tanács vb egyetértett, az üzemeltetés teljes átszervezése november végéig megtörténik. És itt van mindjárt a másik hír: a Fabulon miskolci bál­ján nemcsak a hölgyek, ha­nem a férfiak közül is kivá­lasztották a legszebbet. Hogy korona, palást és aranyalma járt-e a büszke cím mellé, azt nem tartalmazza az informá­ció. Sőt, arról sem olvashat­tam a néhány soros tudósítás­ban, hogy megrohanták-e ajánlatokkal férfitársamat az impresszáriók, kinéz-e szá­mára valami jó film- vagy legalább reklámszerződés. Mert milyen szép lenne, ha a televízió képernyőjén ezen­túl nemcsak az ismert Fabu­lon-hölgy szökellne fátylakba burkolva a tavaszi réten, s nemcsak ő. hanem végre egy gyönyörű férfiember is kene- getné hamvas arcocskáját, karját, vállát, egyebét a gyár finom kenőéivel, milliók sze­me láttára. Igen, eddig azt hittük, hogy legfeljebb okosak lehetünk, mi férfiak, de szépek soha. Ez a farsang azt ígéri, hogy vé­ge az egyeduralomnak, höl­gyeim! Nemcsak orruknál fog­va vezetjük ezután a nőket — amint azt a Derby-készítmé- nyek reklámja ígéri —, hat­ni akarunk és hatni fogunk a szemükre is. No, persze, nem mindannyian, hanem csak nemünk legsnájdigabb kép­viselői. De ez sem kis dolos! Szén követeinken keresztül átélhetjük a siker kebelda­A miskolci munkaközvetí- • tő irodában az úgynevezett humán szolgáltatás bevezeté­sét tervezik. A közvetítés kö­telező jellegének megszűné­se s a gazdálkodási viszonyok módosulása indokolja ezt. A korábbi ablakos rendszer megszűnése, az irodavezetőt és az ügyfelet elválasztó fal lebontása valóságos és egy­ben jelképes is. Itt már nemcsak munkát kínálnak, adnak, hanem tanácsot, jó szót is. A munkaügyi osz­tályon remélik, hogy a kap­csolat legalább olyan intim­mé válik, mint egy házas­ságközvetítő irodában. Ovatos rátartás A munkaerő-keresleti, -kí­nálati piacon — statisztikává gyúrva az országos napila­pok egyheti álláshirdetéseit — az arány tizenhárom az egyhez. Azaz minden új pályázóra 13 elhelyezkedési lehetőség jut. A valóságos arány azonban ennél rosz- szabb, hiszen az igények és lehetőségek szakmai összeté­tele nem egyezik, más ol­dalról viszont a jelentkezők többsége csak másodállásra ajánlkozik. A becslések szerint ma Miskolcon kétezer ember tudna egyik pillanatról a másikra elhelyezkedni. Ám, ezt a tételt a gyanakvás bás­tyáival kell körülépíteni. Ugyanis a bérszabályozó me­chanizmus és a gazdálkodó cégek rosszul beidegződött, óvatos rátartása miatt egy- egy konkrét vállalati szak­emberigény több a valósá­gosnál. A tanácsnál nyilván­tartott kimutatások szerint például alig hihető, hoáy egy nagyüzemnek egy csapásra 115 lakatosra legyen szüksé­gasztó élményét. S míg fog­va tart bennünket a káprázat, megfeledkezünk lőcslábunk­ról, ritkuló tincseinkről, dom­borodó pocakunkról és tizen- valahány — részben tömött — fogunkat villogtatva, boldo­gan belekacagunk a világba. Persze, azért vigyázni kell ezzel^ a nagy egyenjogúsággal és főképpen a férfiszépséget fokozó szerekkel! Mert az is szombaton érkezett hír, hogy egy szerencsétlen birmingha­mi férfi (Egyesült Államok) a következő indokkal kérte há­zasságának felbontását: há­rom hónap elteltével felfe­dezte. hogy felesége — vele azonos nemű. Igazságügyi szakértők szerint a „feleség” különleges hormonkezelést kapott és valóban nőnek né­zett ki. Megkísérti persze az embert az a gondolat, hogy az eltelt három hónap alatt meglehetősen felületesen tá­jékozódott a boldogtalan férj, ha a látszat ilyen mértékben megtéveszthette. De mondan­dómat tekintve, most nem ez, hanem az a lényeg, hogy szép­ségből is megárt a sok. Más­ként fogalmazva: az esztéti­kum mellé még valami más is kívántatik ... (békés) ge, illetve 115 lakatos je­lentkezik egyszerre a felvé­teli irodán. 1 ábla a gyárkapuban A szocialista iparban fog­lalkoztatott dolgozók száma Borsod megyében, az elmúlt öt esztendőt figyelembe vé­ve, csaknem ezerrel csök­kent. Ez ugyan az egyszá­zalékos nagyságrendet sem éri el, de jelez egy bizonyos tendenciát. Feltehető, hogy az úgynevezett megfelelési arány a szakmák, foglalko­zások keresleti-kínálati vi­szonyának összevetésekor romlani fog. Tehát az abszo­lút hiányt a minőségi hiány is tetézi. Közismertek azok a kimu­tatások, amelyek a nemzet­közi összehasonlítások tük­rében villantják fel mun­kánk hatékonyságát. Ebből a szempontból a végül is ob- jektívnek számító abszolút hiány (erényt csinálva a szükségből!) stimuláló körül­ménynek fogható fel. Az egyik miskolci kisüzem pél­dául elhatározta, hogy igen kemény hitelfeltételek árán korszerűsíti a festékes do­bozt előállító technológiáját Az osztrák gép csatasorba állítása megkettőzte a ter­melést, s felére csökkentet­te az egységnyi produkcióra eső élőmunkát. A kisüzem gazdálkodása egy esztendő alatt nyereségessé vált. Más kérdés, hogy ugyan­ennél a cégnél a viszonylag jó kereseti lehetőség, a csak­nem dupla pénzt hozó kül­földi munka dacára a bejá­ratnál elhelyezett hirdető- táblán bérelt helye van a csaknem teljes vasipari ver­tikumot átfogó, szak- és se­gédmunkást toborzó felhí­vásnak. Divat és hasznosság Markánsabban jelentkez­nek a foglalkoztatottsági gondok, ha a nők körében vizsgálódunk. Évekkel ez­előtt, ha úgy tetszik, a köz­vélemény nyomására, ké­szült egy felmérés, amely a munkaképes korú, de nem dolgozó miskolci lányokat és asszonyokat vette számba. A potenciálisan munkára fog­hatók száma több ezerre rú­gott, de utólag kiderült, hogy ez a - sereg nem valóságos tartalék. Az érettségizettek nem vállalnak segédmunkát, s a pamutfonóban például háromnegyedrészben vidéki­ek dolgoznak. Kérdés az, hogy megoldást jelentene-e egy könnyűipari üzem Miskolcra telepítése? Félő, hogy a számba jöhető lehetőségek nem elégségesek. Mert túl a ráción és a köz­gazdaságtudományon: a mun­ka és a fizikai munka meg­ítélésén, az egyes szakmák rangjának átértékelésén s nagyobb erkölcsi, anyagi megbecsülésén is múlik, hogy a foglalkoztatottsági struktúrában a társadalmi hasznosság és az egyéni jó közérzet legyen a "legfőbb mérce, ne a divat, vagy a rossz beidegződésen alapuló előítélet. (brackó) Minőség és jog A minőségvédelem jogi eszközeiről tart előadást ma. délután az ÉTÉ és a jogász­szövetség megyei vállalati jogásztagozata rendezésében dr. Kozma Tamás, az ÉVM főosztályvezető-helyettese. A rendezvény 2 órakor kezdő­dik, a BÁÉV 2. sz. tanács­termében. Reméljük, divatba jön! Sokszor — és teljes joggal — ostorozták a hazai reklám- szakmát: csak olyan terméket reklámozzanak, ami kapha­tó. ám kevéssé érdeklődik utána a vásárló. Ha van valami, ami éppen homlokegyenest ellenkező jellemzőkkel írható le, az a lakás, a lakásvásárlás ... Az érdeklődés ugyan óriási, ám a szó egyszerűbb értelmé­ben nem vásárolható meg, más „tartós fogyasztási cikkekkel” ellentétben. Van azonban egy szempont, mely szerint mind­annyian vevők vagyunk egy-egy új, épülő lakóépületre: a városkép mindannyiunké, s ha közvetlen beleszólási jogunk nincs is, nem mindegy, mit fogunk látni mi, gyerekeink és unokáink... Ezért áll meg jóleső érzéssel a járókelő a Nagyváthy utca sarkán, ahol a BÁÉV munkáslakásai épülnek, mellette pedig már a közeli jövőt mutatja a rajzos tábla: milyen lesz az új épülettömb. Reméljük, egy új divat első fecskéje ez a kar­tonból készült figyelmesség ... KISS JÖZSEF Farsang (férfi) szépei

Next

/
Thumbnails
Contents