Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)

1982-03-30 / 76. szám

Az ifjúsági házból a belvárosba A reklám_ és propagandaanyaga minden háznak itt készül Az elmúlt év január 31-én kapta meg a Miskolci Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat volt irodaházát a Városi Mű­velődési Központ. Régi, kor­szerűtlen épületet kaptak a Széchenyi út 30. szám alatt le­vő házzal. Mint annak idején mi is megírtuk, a felújítási munkálatok alatt új, statikai szempontból is fontos közfala­kat, új kazánokat, parkettá­zást, sokféle szakipari munkát kellett érteni. Az országszerte hiánycikknek számító kazáno­kat a fűtési idény második fe­lére, ez év elejére sikerült be­szerezni. A Városi Művelődési Köz­pont több művelődési intéz­ményt összefogó egységként jött létre, az anyagi, szellemi erők koncentrálásának je­gyében. Hejőcsabától Diós­győrig több házban működik, mostantól eggyel több az épü­letek száma, és újabb, ezút­tal nyilván végleges átcso­portosítást tudhatnak a hátuk mögött. A Széchenyi út 30. a Mol­nár Béla Ifjúsági Házat te­hermentesíti, az intézmény úgynevezett központi ügyin­tézése adta át a helyét a kö­zönség fogadására is alkal­mas közművelődési tevékeny­ségnek. Egy-két helyiséget foglaltak csak el az ifjúsági házban, és érdekes módon, nagyobb hely marad utánuk, míg a többi, hozzájuk tarto­zó intézmény munkáját is jobban tudják segíteni ez­után. A Széchenyi útra köl­tözött tehát a gazdasági, a dekorációs, a propaganda, a rendezvényi csoport és a köz­ponti 'intézményvezetés. Ma­gyarán: a Városi Művelődési Központot érintő minden kérdésre az itt csörgő tele­fonokon (a számuk azóta nyilván kiderült, a készülé­keket ottjárttunkkor kötöt­ték be), lehet választ kapni a rendezvények engedélyez­tetésétől a kifizetésekig, min­den itt történik. Évek óta az ifjúsági ház­ban él és dolgozik a Miskol­ci Szimfonikus Zenekar, ne­kik is jobb lenne, ha még egyszer ennyi időt már nem kellene itt tölteni; a tervek szerint lesz mód az elköltö­zésükre. Addig az évad koncertjeinek munka-, pró- fcaigényes voltától függően övék a földszinti nagyterem, ezzel nem lehet mindennap számolni. Az első és második emelet helyiségei azonban most már gyakorlatilag ma­radéktalanul a művelődési központ csoportjainak a ren­delkezésére állnak; a bábo­sok, fotósok, amatőr filmesek, a KÖDMÖN csoportjai ke­rülnek olyan körülmények közé, hogy a jelen mellett a jövőt is tervezhetik. Terveznek a főutcai öreg házban is; a két divatüzlet közötti vigasztalan bejárat, szerintük, rövidesen vonzó lesz, az apró udvart járóke­lőt, közönséget csalogató reklámcélokra akarják kiké­pezni, használni. M— ’jje Polgár Géza (az őrnagy), Palóczy Frigyes (a felcser) és hát­tal Galkó Balázs (a költő) az Álkulcsok egyik jelenetében. (Jármay felv.) KEDD Kossuth rádió; 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Kapcsoljuk a Nemzeti Galériát. — 13.50: Az Állami Népi Együt­tes felvételeiből. — 14.41: Arcké­pek a szlovák irodalomból. — 15.00; Hírek — 15.05: A Győri Nézze meg, hallgassa meg... A miskolci 6-os A miskolci 6-os számú ének-zenei általános iskola kórusa énekel ma, délután fél 2-től az Éneklő Ifjúság című rádiós sorozatban. A Petőfi sugározza a műsort, melyben köreműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci' tagozatá­nak kamarazenekara. Varga Károly mutatja be az iskola kórusát. Az énekkar Decsé- nyi János Kati dalai című szerzeményét adja elő Re­ményi János vezényletével. Himalája-trilógia címmel háromrészes lengyel doku­mentumfilm kezdődik holnap délután fél 5-kor a tévében. A további két részt csütör­tökön, illetve pénteken lát­Torma Gabriella és a Miskolci Fúvósötös hangversenye A Városunk művészei kon­certsorozatban ma, este 7 órától lesz hangverseny a Bartók-teremben. Torma Gabriella és a Miskolci Fú­vósötös (Apró László, Bako­nyi Tamás, Novak József, Halász István és Barcsay Mónika) lép feL Műsoru­kon Scarlatti, Faure, Debus­sy, Haydn, Stravinsky Pet- rovics és M. Arnold művei szerepelnek. hatjuk a lengyel alpinisták útjáról. És egy másik, hosszabb so­rozat a rádióból: A Tenkes kapitánya, örsi István regé­nye annak idején hangos té­vésikert aratott, Zenthe Fe­renccel a címszerepben. A könyvet most Szabó Éva dol­gozta át rádiójátékká, szom­battól hat részben mutatják be. Az első rész szombaton 4 óra előtt 8 perccel kezdő­dik a Petőfin. Rendező Vár- konyi Gábor, Eke Máté sze­repében Hegedűs D. Gézát halljuk. A további sze­replők : Szirtes Ádám, Kovács Nóra, Csákányi László, Kál­lai Ferenc, Almási Éva, Gál- völgyi János, Székhelyi Jó­zsef, Benedek Miklós és Mi- kó István. A második rész vasárnap hangzik el. A televízió önök kérték... című csütörtöki összeállítá­sában Ruttkai Évát és Med- veczky Ilonát látja vendé­gül a műsorvezető Tamási Eszter. Természetesen látjuk táncolni Is Medveczky Ilo­nát és halljuk énekelni Rutt­kai Évát. A müsorszámok közül felhívjuk a figyelmet KomlÓ6 János A két orosz­lán című kabarétréfájára (Psota Irén és Major Tamás előadásában), valamint a Fi- úk-férfiak című paródiára (Básti Lajossal, Bárdi Györggyel, Feleki Kamillái, Rátonyi Róberttel). Ugyan­csak csütörtöki ajánlatunk, a Soror Dolorosa című tévé­film, mely Jókai Anna írá­sából készült. A műsor —, melyet az írónő vezet be — műsor Leánykar Bartók egynemű ka­raiból énekel. — 15.28: Nyitni- kék. — 16.00: Útközben. — 16.05: Nemes Katalin zongorázik. — 16.52: Világos út. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07; Olvasó a la­birintusban. — 17.32: Egy nagy­kunsági népművész. — 17.45- A Szabó család. — 18.15: Esti me­se. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Hatalom nélkül. Regény. — 20.12: Népzenei Hangos Újság. — 20.52: Szintézis. — 21.22- Schu­bert : Pisztrángötös. — 22.00; Hí­rek. — 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. — 22.30: Világjáró zenekarok. — 23.32: Németalföldi szerzők kórusműveiből. Közben 24.00-: Hírek. , Petőfi rádió; 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.30; Hírek. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.30: Éneklő Ifjúság. — H.OO: Kettő­től hatig... — 18.00: Tiptop-pa- rádé. — 18.30: Hírek. — 18.33: Ferencz Éva népdalokat énekel. — 18.53; Zenei Tükör. — 19.23: Csendes jubileum. — 19.33: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Színház. — 20.59: a hang- lemezbolt könnyűzenei újdonsá­gai. — 21.20: A Rádió Dalszínhá­za. — 23.00: Hírek. — 23.20- A tegnap slágereiből. — 24.00- Hí­rek. 3. műsor: 12.30: Indiai hagyo­mányos zene. — 13.00: Hírek. — 13.07: Rádiószinház — 14.34: Ze­nekari muzsika. — 16.45: Labi­rintus.— 17.00: Tatjana Tugari- nova és Nikola Nikolov opera­áriákat énekel. — 17.40- Har­minc perc alatt a Föld körül. — 18.10: Haydn billentyűs muzsiká­ja. — 18.50: Kurtág György- Já­tékok. — 19.00: Hírek. — 19.03: Újdonságainkból. — 19.30: Házi­muzsika. — 20.30: Count Basie bigbandje játszik. — 20.56- Ze­nei panoráma. — 21.33- Tűi á fel­hőkön. — 22.30: Hírek. Miskolci rádió; 17.00: Hírek. időjárásjelentés, tartalomismer­tetés. — 17.05: Fiatalok zenés ta­lálkozója. — Szerkeszti: Beély Katalin és Zakar János. — 17.45: Döntött a bíróság. Kártérítés süketségért... Dr. Tímár Lász­ló előadása. — 18.00: Észak-ma­gyarországi Krónika (A Borsod- Abaúj-Zemplén megyed Tartács jelentést hallgatott meg a szak­ember- és szakmunkásképzés helyzetéről. — Ar- és belvízvé­delmi munkák az Észak-magyar­országi Vízügyi Igazgatóságnál.) — 18.25—18.30: Lap- és műsor­előzetes. Televízió, I. műsor: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Gólyavári esték. — 17.15: Kuckó. — 17.45: Távoli barátok. — 18.05 - Oleg Popov mű- sora. — 18.30: Mezőgazdaság, lombikban. — 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hír­A Zrínyi Gimnázium Nemes hagyomány a Zrí­nyi Ilona Gimnáziumban, hogy minden évben Népek hazája, nagyvilág címmel műsort adnak. Az idén Tus- nády László tanár állította össze a magyar műsort. Há­magyar összeállítása rom osztály: a 3/A, a 2/A és a 2/E osztály tanulói készül­tek a reprezentatívnak ígér­kező műsorra, amely holnap déli 12 órakor kezdődik a Vasas Művelődési Központ­ban. + Rajnai András legújabb elektronikus mesesorozata, enyhén szólva, nem aratott országos sikert. Talán. a holnap látható A világkagyló mítosza című film, mely óceániai legendák alapján készült, rácáfol az eddigiek­re. Képünkön a Hegyek Asz- szonya (Ladik Katalin) és Maul, az Ember (Juhász Já­cint). 10 óra előtt 5 perccel kezdő­dik. A címszereplő a ritkán látott Venczel Vera. Az Edda Müvek is szere­pel a pénteki Pop-tökörben, mely a szilveszteri összeállí­tás ismétlése. Pénteken este fél 9 előtt 5 perccel kezdő­dik a háromnegyed órás pop­műsor. adó. — 20.00: A Buddenbrook ház. 3. rész. — 21.00: Stúdió ’82. — 22.00; Csaták békeidőben. — 22.40: Tv-híradó. Televízió. 2. műsor: 20.01: Mi­lyen ember a művezető? Riport- film. — 20.30: Fazekasok. — 21.00- Tv-hiradó 2. — 21.25: Illatos rémálom. A Fülöp-szigeteken készült film. Miskolci Nemzeti Színház (S): Csetepaté Chloggiában. (Csehov ifjúsági bérlet.) — Miskolci Ka­maraszínház (7): Álkulcsok. (Be­mutató.) Kamara­színházi bemutató Csíki László Álkulcsok cí­mű drámáját magyarországi ősbemutatóként tűzte mű­sorra a Miskolci Nemzeti Színház néhány héttel ez­előtt Egerben. A produkció most érkezett Miskolcra, má­tól a Kossuth utcai Kama­raszínházban látható. A kor­társ erdélyi író művét Szűcs János állította színpadra, a zene Herédy Éva, a díszlet Gergely István, a jelmez Fe­kete Mária munkája. Az előadás négy szereplője Pol­gár Géza, Kurta Károly, Gal­kó Balázs és Palóczy Fri­gyes. A közönséget ma, és a hónap utolsó napján, szer­dán, este hétre várják. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Choma József festmé­nyei és Varga Éva szobrai. — Mini Galéria (10—18) : Csavlek Etelka kerámiái. — Fotó Gálé­ra (10—19): Sajnovits Sándór- emlékkiállítás. — Herman Ottó Múzeum (10—18) • Ember es mun­ka. — A magyarországi fekete­kerámia. — Döbröczöni Kálmán- emlékkiállítás. — A természet három országa. — Miskolci Kép­tár (10—18) : Két évszázad ma­gyar festészete. — Hermán Ottó- emléskház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága — Borsod —miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Megy aszói festett asztalosmun­kák 1735-ből. — Türelemüvegek, — A miskolci nyomdák történe­te. — Központi Kohászati Múze­um (9—17): A nyers vasgyártás története. Acélgyártás. Kovácso­lás. Hengerlés. — Massa Múze­um (9—15.30) : A diósgyőri kohá­szat története 1870-ig. — A ko­hászatban használt kéziszerszá­mok. Filmszínházak: Béke (4, 7): Ke­resztapa I—II. (magyarul beszélő, színes amerikai film, 16 éven felülieknek! Dupla és III. helyár!) Béke kamaramozi (4) : Nápolyt látni és megszeretni (szí. magyar film, 14 éven felülieknek!) — (6): Tavasz van, őrmester úr! (mb. lengyel film.) — Kossuth (f3, 6): Keresztapa I—II. (mb. szí. amerikai film, 16 éven felü­lieknek! Dupla és Hl. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (5): A nők városa I—II. (szí. olasz film 18 éven felülieknek! Dupla hely­ár!) — Táncsics (f5): Az elve­szett kutya (mb. szí. szovjet film. III. hely ár!) — Táncsics kamaramozi (6): A híd túJ messze van I—II. (mb. szí. angol film, 14 éven felülieknek! Dupla helyár!) — Szikra (4); A jégme­zők lovagja (szovjet film). — (6): Óvakodj a törpétől (mb. szí. amerikai film. 16 éven felüliek­nek, III. helyár!) — Petőfi (f5, f7): . Emberek és farkasok (szí. olasz film. 14 éven felülieknek!) — Tokaj vendéglátóhoz (f8): tJj- ra szól a hatlövetű (mb. szí. ame­rikai film). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.27; Világablak. — 8.56- Mi a könyvsiker Magyarországon? — 9.06: Honegger kamarazenéjéből. — 9.42: Kis magyar néprajz. — 9.47: Tarka mese, kis mese. .. — 10.00: Hírek. — 10.05: Amikor én még ... — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50- Népzene Málta szigetéiről. — 11.00; Ver­senyművek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Népdalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A 04, 05. 07 jelenti. — 10.00- Zené­rt élelőtt. — 11.30: Hírek. — 11.33: A Szabó család. 3. műsor: 8.57; A kiállítóter­mek programja. — 9.00: Magyar művészek operafelvételeiből. — 9.45: Helmuth Rillmg orgonái és vezényli a Gáchlngi Kamarakó­rust. — 10.32- Magyar zeneszer­zők. — 11.00- Hirek — 11.05: A Dunánál. — 11.25: A Chase együttes története. Televízió, 1. műsor: 8.30- Tv- toma. — 8.35: Iskolatévé. — 9.15: Delta. — '9.40- Szolgák és más urak. — 10.35: Szórakoztatás Svédországban. — 11.20: Lehet egy kérdéssel több? KÜLFÖLDRE IS IDEJÉBEN ODAÉRNEK, HÁ MOST KÜLDI EL HÚSVÉTI ÜDVÖZLŐLAPJAIT Költözött a művelési központ

Next

/
Thumbnails
Contents