Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)

1982-03-27 / 74. szám

Tízen kapták, de mindenkinek szól !£• ff* \r* Ifjúsági díj a Gyermekvárosnak Meg csak papíron létezett a miskolci Gyermekváros, amikor elő­ször találkoztunk, nem tudnám megmondani, hogy 1971 óta hány­szor ültünk le beszélgetni, hányszor jártuk be a tapolcai műútra néző házat, de ilyen boldognak még soha nem hallottam dr. Do­bos László hangját, mint pár napja, mikor telefonon megegyez­tünk, hogy megint leülünk beszélgetni. Szó nélkül tette elém az emléklapot és a plakettet: „Az Állami Ifjúsági Bizottság Ifjúsági díjat adományoz a miskolci Gyermekváros nevelő kollektívájának (Dobos László igazgató, Czirják Sándor, Dobó Dénes, Dorkó Mik­lósáé, Eperjesi Ilona, Kiss Aranka, Kása Árpádné, Nagy József, Plankó Zsuzsanna, Sarka Ferenc nevelők) a gyermek- és ifjúság- védelemben, az állami gondozott gyermekek nevelésében végzett eredményes munkájukért." — Elhiszi ugye, hogy őszintén gratulálok? aid meg akarja szerezni. Az átlagosnál mé­„Kinyitott” a város legnagyobb sport­egyesülete, a DVTK, a fiataloknak. Szer­dán, az ifjúsági napok rendezvényeként, sportdélutánt rendeztek szakosztályaiban. Elsősorban azért; láthassa az ifjúság azt, hogy s miképp, mivel készülnek a spor­tolók a versenyekre. Mintegy kétszázan jöttek el a sportáél- utánra, s a nehézatléták munkamódszeré­vel ismerkedtek. Nemcsak nézték, hanem ki is próbálták a súlyemelők, birkózók erő­sítőeszközeit. A látogatás után az LKM, a DIGÉP. a szolgáltatóiparosok és a drótgyár csapatai nagypályás fociban, az LKM, az Áfor, a cementgyár és a drótgyár csapatai kézi­labdában mérték össze tudásukat. A kohá­szat focistái, kézilabdásai teljes sikert arattak. Egy dolog azonban nem sikerült ezen a nyílt napon. A_. stadion melletti városi uszoda ekkor teljes egészében a fiataloké volt, a sportolók is átengedték pályájukat Hiába. Látogató, úszni akaró alig akadt... Sportdélután a DVTK-ban — Remélem elhiszi, hogy most igazán, maradéktalanul örülök, mert az egész ház örül. A szakács nénik a konyhán ugyanolyan büszkék ránk, mint a gyerekek, mindenki­nek szól ez az elismerés, aki itt dolgozik, és érzi mindenki, aki itt él, hogy róla van szó. A Gyermekváros jövőre lesz tízéves, az If­júsági díj egy együtt töltött évtizedet igazol.- Magos kitüntetésről szóló hirt korábban is hozott ide a posta... — KISZ-díj, Munka Érdemrend ezüst fo­kozat ... igen, ezeket én kaptam, és boldog voltam. Ki nem lenne az, kinek ne adna az elismerés lendítő erőt? De ez más, ez min­denkit megerősít.- Az ünnep napjón milyen hétköznapok­ra emlékszik? — Keserves küszködésekre, apró esemé­nyek kapcsán nagy örömökre. Jelenleg 291 gyerekkel 44 pedagógus, 20 gyermekfelügye­lő dolgozik, 68 a technikai személyzet lét­száma. Ma már nem megy ei holnap, aki tegnap idejött, de volt idő, amikor meg- éreztük a fluktuációt. A szolgálat nehéz, és ez a ház automatikusan kiveti magából azt, akit a napi munka közömbösen hagy, nem köt le, aki ebben csak fizető elfoglaltságot lát. Nem elég ennek a háznak, az itt élők­nek az ismerete sem, a gyermek- és ifjúság- védelem értelmével is tisztában van, aki tartósan nálunk tette le a munkakönyvét.- Örül a kollégái sikerének? — Akiknek a nevét olvasta, kezdőként kerültek hozzánk, itt nőttek fel, öt-tízéves a törzsgárdatagságuk, és ma már bárhol szívesen fogadnák őket. Pszichopedagógiai végzettségük is van, és lesz mindenkinek. lyebb pszichológiai, pedagógiai ismeretek kellenek hozzá, hogy a gyakorlat holtpont­jain átlendüljön, eredményt érjen el az ember.- A Gyermekvárosnak jó adottságai (rossz kifejezés, de nincs jobb), tárgyi fel­tételei vannak... — Ma már igen, de esztendők teltek bele, amíg elhitték nekünk, hogy az épületben működő zárt láncú televíziós rendszer nem arra kell, hogy játszadozzunk vele; ha a lehetőségeit mások is kihasználnák, még job­ban segíthetné más iskolák munkáját is. Idővel született meg a KRESZ-park, a sport­udvar, a szaktan-termi hálózat, amely az ok­tatást; a virágház, amely a munkára neve­lést szolgálja. Idő kellett, amíg a város be­fogadott bennünket. A többi között az utó­gondozást, a tizennyolc évet betöltő fiatalok munkába állítását, a kicsik patronálását ér­tem ez alatt. Az intézmény mindig nyitott volt, ma már jóformán nincs üzem, amely- lyel ne lenne kapcsolatunk. A gyerekek bi­zonyítottak, nemigen van velük szemben előítélet- Milyen ma az intézmény (újabb rossz kifejezés, de erre sincs jobb) gyerekanyaga? — Egyre nehezebb. A klasszikus érte­lemben vett árvák helyett antiszociális ma­gatartásé gyerek az állami gondozottak többsége, számuk az országban meghaladja a 30 ezret. Százezer veszélyeztetett gyere­ket tartanak nyilván, tényleges számuk 300 ezerre tehető. A Művelődési Minisztérium közoktatási főosztálya mellett működő gyer­mek- és ifjúságvédelmi szakbizottság elnö­keként tudom, hogy ennek a nagyon jelen­tős ifjúsági rétegnek a megoldásra váró helyzetét áprilisban tárgyalja a kormány. M— Az ifjúsági napok rendez­vényeiből kivette részét az Egyetem étterem is. Minden­nap, délután három órától a diákoké volt a presszó. Foga­dó egy lyukasórához — ezt a nevet kapta az Egyetem egy hétre. Balázs Dezsőné veze- zetőhelyettest kérdeztük: — Miért kapcsolódtak be a MIN programjába? — Már a nevünk is fiatal­ságot hordoz, s mi úgy érez­tük, hogy ebből feltétlenül ki kell vennünk részünket. Igent mondtunk a KISZ-nek, pedig bevételünk szempont­jából igazán nem jelentős ez a mindennapos esemény. A diákok csak kólát fogyaszta­nak és szendvicseket, de hát nem is ez a lényeg. Nekik jó legyen, bejöjjenek hozzánk, kellemesen eltöltsék a dél­A MIN ma, és holnao i Négy rendezvény is lesz délután három órakor. Az egyetemen stúdiós vetélkedőt tartanak, a Gár­donyi Művelődési Házban a keramikusok mutat­koznak be, a Tokaj vendéglátóházban „Barátunk a zene” elmet adták a rendezvénynek, míg ismét nyit a diákpresszó az Egyetem étteremben. A Vasas Művelődési Központban diaporáma- biennále a program, ez 16 órakor kezdődik. A Kos­suth moziban a Help című angol filmet vetítik, este 9-től. Holnap 9 órakor autós emléktúra indul a Csa- nyikból, a megyei politikai képzési központból. A* úttörőházban ugyanekkor iskolai bábcsoportok ta­lálkoznak. Ezúttal négy helyszínen — a Centrum Aruház előtti tér, az Egyetem, a Diófa és a Katowice étte­rem — lesz MfN-centrum. ahol 10 órától 18 óráig amatőr együttesek lépnek fel. Délután négykor a forradalmi ifjúsági napok al­kalmából kitüntetéseket adnak át az EMASZ-szék- házban. este fél hatkor East-koncert lesz a Vörös­marty Művelődési Házban, hét órakor pedig kez­dődik a gála, a MIN áll a bál, a Hámor étteremben. 4 lyukasóra házigazdái j(c Nagy az érdeklődés a Déli Hírlap sátránál Sátorban a láda, ládában a kérdés # Lesz-e nudista strand Magyarországon — kér­dezte valaki a 3/10-es jeligével. — Nos, nem kis vita előzte meg ennek a kérdésnek az eldöntését. Az illetékesek azonban már bejelentették, hogy 1982 nya­rán megnyitják a nudista tábort és strandot Vonyarcvashegyen. Hogy miképpen lehet oda szállást és belépőt előjegyeztetni, azt még nem tudjuk. Később azonban majd erről te írunk lapunkban. • Molnár József és Király Gábor azt hiányolja, hogy városunkban nem kapható ETZ motorkerék­pár. Széni Nándor, a BIK áruforgalmi osz­tályvezetője elmondotta, hogy ez a típus nem szerepel választékukban. Helyette Jawa és MZ-motorokat kínálnak. Időnként kap­ható a szovjet gyártmányú Jupiter és az IZS-motor. Amennyiben szerződést kötnek az új típusú ETZ-motorok szállítására, Mis­kolcon is kapható majd. Itt pedig a válasz utánt. Ez volt a cél... — Vasárnap lesz az utolsó MIN-es nap. Hogy sikerült a hét? — Kiválóan. Mindennap megtelt a presszó. Mi csak a házigazdák voltunk, a többit a diákok vállalták. Műsort adtak egymásnak, vetélked­tek. szórakoztak. Diszkó is Wit üt minden egyes nap. Viszontlátásra a III.

Next

/
Thumbnails
Contents