Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)
1982-03-26 / 73. szám
Hét végi kalauz Miskolci nyomdászai ♦ Diaporáma-biennále ♦ Könnyű bükki túra suló idő sorozat több műve, így a legutóbb megjelentetett, A kősivatag titka című könyv is ezt az igazságot erősíti. Zelko István tulajdonképpen arról beszél, hogy a történelem előtti kor embere nagyon is történelmi volt; más eszközökkel, mint az ipari forradalom korában, de kialakíVolt idő, amikor Miskolc(z)nak egyszerre három vicclapja volt. Képünkön a Csirip-csirip 1888. március 1-i számának címlapja. Ezenkívül még sok-sok értékes, érdekes dokumentumot láthat a Borsod—miskolci Múzeum ma megnyíló nyomdatörténeti kiállításán a látogató. 4- Miskolc első újságja 1842-ben jelent meg, címe Miskolczi Értesítő. Az 1910-es években li nyomda működött Miskolcon. Itt jelent meg Magyarország első irodalmi napilapja, a Társalgó. Gyermekeknek készült hajdan a Nagyapó, afféle korabeli, helyi Film-Színház-Muzsika volt a Vasárnap. A fentieken kívül még sok-sok érdekesség megtudható a miskolci nyomdászat történetét bemutató kiállításból, amely ma délután 4 órakor nyílik meg a Borsod—miskolci Múzeumban, a Kossuth utca 13. szám alatt. Dr. Veres László, a Herman Ottó Múzeum igazgató- helyettese és Fias József, a Borsodi Nyomda fejlesztési csoport- vezetője rendezte a tárlatot. Könyvek, céhlevelek, újságok, a nyomtatás eszközei reprezentálják e nagy múltú szakmát a kiállításon. melyet Kilián Béla, a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat igazgatója nyit meg. ♦ A Vasas Művelődési Központ rendezi meg szombaton és vasárnap a VI. országos diaporáma biennálét. Az első vetítés holnap délután negyed 5-kor kezdődik, és — szünetekkel — este 10-ig tart. Vasárnap, délelőtt 9- től láthatják ' az érdeklődők a további versenyműveket, körülbelül 11-ig. Utána —12 órától — Dozvald János tart diaporáma bemutatót. „Mélységesen mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” — tette fel a kérdést Thomas Mann, a József- tetralógia előszavában. A Gyortotta a maga kultúrkörét. Ezért ajánlja most olvasásra Máté Iván ezt a kötetet, amelyben a perui Nazca-siVaiagban talált geometriai vonalakat, szimbolikus figurákat őrző ábrákat vizsgálva, a szerző egy ősi térképet, mégpedig egy birodalmi politikát, katonai érdekeket védő térképet vél felfedezni. ♦ A nők városa Snaporaz (Marcello Mastroianni) fantasztikus utazása egy olyan világban — Felliniében —, amelyben ez alkalommal minden a nők körül forog. Snaporaz behatol a többdimenziós „nő-planétába”, amelynek figuráit a valóságból gyúrta szürrealista látomássá a rendező. A filmet a Hevesy Iván Filmklubban láthatjuk a hét végén.-f Az elmúlt vasárnapi közös jelvényszerző túra után a természetjáró szakosztályok most ismét önálló túrákat indítanak. Így például a diósgyőri vasas turisták Kőlyuk-galyára mennek az alábbi útvonalon; Fükkszentke- reszt—Mészárszék—Kőlyuk-galya —Rétmány—Kisgyőr—Hosszúdűlő —Homokkő-forrás—Nagykőmázsa —Komlós. Indulás: az 5-ös autóbusz lillafüredi végállomásáról 9 órakor közlekedő Volán-autóbusszal. Túravezető: Burinda Istvánné. Helyiipari természetjáróink ómassáról Répáshutára tesznek 20 kilométeres túrát. Az útvonal: Ómassa—Jávorkút—Bányahegy— Imóforrás—Pazsag-őr- ház—Répáshuta. Indulás: 8.30 órakor a majális-parki buszvégállomásról, a 15-ös járattal. Túravezető: Auers wald László. A miskolci vasutas természetjárók egy csoportja a hét végén Pécs és Harkány környékén tesz minősítő túrát. Másik csoportjuk a Bükkben, könnyű túrán vesz részt. Az útvonal: Lillafüred— Lencsés-forrás—Csókás-forrás— Hárskút—Pisztrángos. Találkozás: 8.30 órakor az 5-ös busz lillafüredi végállomásán. A 8 kilométeres túrát Klusoczky Gyuláné vezeti. összeállította: Sz. G. ^ Egyelőre még semmi vér, semmi lövöldözés... Oscar-díj- jal jutalmazták Francis Coppola A Keresztapa című, tíz évvel ezelőtt készült filmjét. Főszereplője Marion Brando, ő a Keresztapa, az öt amerikai maffiavezér egyike. Mario Puzo regénye nyomán született a film, melynek azóta elkészült a folytatása is, ám annak hazai bemutatását nem tervezilc. örüljünk annak, hogy A Keresztapa eljutott hozzánk. A két premiermozi játssza a hét végén. A magyar néptánctól a japán lampionig Ha egy lélegzetre emlegetem az Üstdub szimfóniát és a vízi- pockot, a felületes szemlélő azt hiheti, hogy megbolondultam. Több megértésre számíthatok, ha azt mondom, Zene, zene, zene és Kisfilmek a nagyvilágból. A televízió annyit emlegetett hatalmas műsorfolyamának ezek az „apróságai” nemcsak nekem a kedvenceim. Onnan gondolom, hogy mind a két, rendszeresen jelentkező összeállítás idején csak nézőként ülök le a képernyő elé, semmiféle (szinte kötelező) kritikai észrevétel nem jut az eszembe. Antal Imre alkalmankénti játék-, gyakoribb műsorveze- zetői stílusa ugyanis méltán vált ki őszinte elismerést, a néző sok ritka erényt tisztelhet benne. Nagy tudást, alapos felkészültséget, tökéletes, mindenféle kameraláznak híján levő biztonságot, összefogottságot, arányérzéket. Nyugodtan rábízhatja magát az ember, nem fecsérli hiába az idejét, valami biztosan ragad rá. Legutóbb a 250 éve született Haydn muzsikájából kaptunk ízelítőt, szintén egy évforduló jegyé• - T ^ V ben köszöntötte és mutatta be a 25 éves Budapesti Madrigál Kórust, Péli Jánost, aki 30 éve táncol a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében, és Fényes Szabolcsot, aki ma 70 évesen emlékezett arra a 19 éves fiatalemberre, aki megírta a Mayát, ötven percben ennyi minden a legigényesebb zenei ismeretterjesztés szintjén... A Kisfilmekkela Kovács Katalin szerkesztette összeállítás adásidejével már bőkezűbben bánnak; ha a zene mélységeibe expressz- sebességgel kukkanthatunk be, a világ titkait kényelmesen fürkészhetjük. Nyilván ez az oka a műsor tévés körökben is régen felmért hatalmas népszerűségének; nyugodtan ábrándozhatunk a világ minden részéből érkező, felesleges tudományoskodás nélkül, valóban a minőségi népszerű ismeret- terjesztés szintjén, nagyon igényesen megoldott filmeket nézve. Hiába adatik meg a külföldi utazások lehetősége, kevés az esélyünk, hogy a dél tengerek partjára, az Észak-sarkra eljussunk, és mit lát a világból a szervezett turista, a természet titkaiból, a távoli flórából, faunából mit láthat meg valaha is az ember, ha nem kutató? Az angol kisfilmből most már tudom, hogy él a vízipocok, az NSZK filmesek évszázadok egymásra rakódott rétegeiből a szemem láttára bontották ki Szicilia fővárosának, Palermónak a mai képét, és a japánoktól megtudtam, hogy milyenek Jamaga lámpásai. Nem mintha nem lehetne ezek ismerete nélkül élni, de valahogy tájékozottabbnak érzem magam. M— ty Menahem Golan, az izraeli filmgyártás megteremtője rendezte — az Egyesült Államokban — Az alma című, a jövőben játszódó rock-operafilmet. Egy nem is olyan távoli jövőben (a film szerint) a világ a rockzenészeké, a punkoké s a fanatikus diszkórajongóké. Egy gigantikus zenei fesztiváljukra két fiatal zenész érkezik. A fiú romantikus gitármuzsikával kíséri a lány édeskés dalait. Hogy mi lesz a sorsuk? Az országos premier előtt megtudhatja a miskolci közönség, a filmet ugyanis a hét vége minden napján vetíti a Tokaj vendéglátó- ház diszkómozija, este fél 8-as kezdettel. FENTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — Szentesen. — 12.35: Hétvégi panoráma. — 13.54: Komplex nevelés Magyarországon. -- 14.34: A Vasas Művészegyüttes központi énekkara éViekel. — 14.44: Magyarán szólva. — 15.00: Hírek. — 15.05: Nóták. — 15.28: Hobbidominó. — 16.00: Útközben. — 16.05: Tárgyalástól tárgyalásig. — 17.00: Hírek. Útközben — itthon és külföldön. — 17.13: Régi híres énekesek műsorából. — 17.34: Vöröskeresztes kamionok. — 17.59: Haydn: G-dúr trió. —18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Magazin. — 19.30: Sakknovella. — 20.40: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. — 21.21: Puccini: Manon Lescaut. — (Közben 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika.) — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Nóták. — 12.23: Petress Zsuzsa és Feleki Kamill ope- rettielvételeiből. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Disputa. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Slágerduettek. — 19.08: Daljátékokból. — 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.33: Szinkronszín. — 21.38: Nyolc rádió nyolc dala. — 22.08: Zenés játékokból. — 22.30: A számok varázsa. — 23.00: Hírek. — 23.20: Népi muzsika. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.12: A progresszív beat híres előadói. — 13.57: Zenekari muzsika. — 15.32: Monteverdi: Hl. madrigálkötet. — 16.06: Világújság. — 16.26: Tip-top parádé. — 16.56: XX. századi kamarazene. —17.59: Vevők ügyvédje? — 18.24: Húsz ária — harminchat énekes. — 18.55: Weiner: Változatok egy magyar népdalra. — 19.00: Hírek. — 19.05: Nemzetközi kapcsolatok a XX. században. — 19.35: Régi magyar dalok és táncok. — 20.00: Budapesti Tavaszi Fesztivál ’82. — Kb. 21.20: Jascha Bernstein Popper-műveket gordonkázik. — 21.39: Ürögdi Dani beru2can egy szóra. — 21.59: A Beatles együttes ösz- szes felvétele. — 22.57: Schumann: fisz-moll szonáta. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió; 17.00: Hírek. időjárás, tartalomismertetés. — 17.05: Péntek este Ész.ak-Magyar- országon... (A tartalomból: Nyugdíjasok foglalkoztatása. — Szövetkezetek a város határában. — Hol töltsük a hét végét? — Új könyvekről.) szerkesztő: G. Tóth Ferenc. Telefonügyelet: 35-510. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Az országgyűlésről jelentjük. — Városfejlesztési fórum Miskolcon.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor; 15.55: Hírek. — 16.00: Krétai paloták. — 16.40: Az akasztófa árnyékában (6. rész). — 17.35: Egészségünkért. — 17.45: öt perc meteorológia. — 17.50: Természetbarát. — 18.10: Csali .. — 18.20: Az Országházból jelentjük... — ,19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Cella. — 20.25: A fele sem igaz. — 21.00: A hét műtárgya. — 21.05: Utóhatás — 1982. — 22.15: Tv- hiradó 3. — 22.25: Mr. Majestyk (amerikai film). Televízió, 2. műsor: 18.40: Pulzus. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Liszt: Koronázási mise. — 21.00: öt perc meteorológia. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: Az első tíz év (2. rész). — 21.55: Dzsessz- pódium. Miskolci Nemzeti Színház (7): Csetepaté Chioggiában. (Moliére bérlet.) Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Choma József festményei és Varga Éva szobrai. — Mini Galéria (10—18): Cakó Ferenc grafikái. — Vasas Galéria (14—19): Zajácz Tamás bőrművei, Kovács György József ásvány- és ékkövei, Géró György fafaragásai. — Fotó Galéria (10 —19): Sajnovits Sándor-emlékki- állítás. — József Attila Könyvtár (12—20): Sáros András Miklós grafikái. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Magyarországi feketekerámiák. műsor — Döbröczöni Kálmán-emlékki- állítás. — A természet három országa. — Miskolci Képtár (10— 18) : Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Megyaszói festett asztalosmunkák 1735-ből. — Türelemüvegek és a miskolci nyomdák története Filmszínházak; Béke (f4) : Vadölő (színes NDK film). — (hn6): A koncert (színes magyar film, II. helyár!) — (8) : Sanchez gyermekei (színes amerikai—mexikói film, 16 éven felülieknek!) — Béke kamara,mozi (4): Lavina (mb. kanadai film, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — (6): Olaszok hihetetlen kalandjai Le- ningrádban (mb. szovjet film). — Kossuth (x3, 6): Keresztapa I—II. (mb. színes amerikai film, 16 éven felülieknek, dupla és III. helyár!) — (9) : Help! (színes angol film). — Hevesy Iván Filmklub (3, 6): A nők városa I—II. (színes olasz film, 18 éven felülieknek, dupla helyár!) — Táncsics (f5): Egyszerű eset (francia film, 14 éven felülieknek!) — (f7): Keoma (mb. színes olasz film, III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (G): A híd túl messze van I—II. (mb. színes angol film, 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Szikra (4, 6): Az összekötő jönni fog (színes szfovjet film). — Fáklya (f5, f7): Földet veszünk vadnyugaton (színes román film). — Petőfi (6): Csillagok háborúja I—II. (mb. színes amerikai film, dupla és HL helyár!) — Tapolca, Ady (7): Víkendház nélkül nem élet az élet (mb. színes NDK film), — Görömböly, Krúdy (6): Zorán, a zsoké fia (mb. színes jugoszláv film). — Tokaj vendéglátóház (fö): Alma (színes amerikai film, 14 éven felülieknek!) — Hámor (6): A hótündér (mb. szovjet film).' — Szirma (fö): Csalogány (mb. szovjet film). SZOMBAT Kossuth rádió: 3.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.30: Lányok, asszonyok... — 8.55: Ábécé — „iskolakezdö” szülőknek. — 9.30: Helyettem írták... — 10.00: Hírek. — 10.05: Útközben. — 10.10: Népdalok. — 10.40: Földes Andor Bartók-mü- veket zongorázik. — 11.11: A felvilágosodás kora: a XVIII. század. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Verbunkosok, nóták. — Közben 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Útközben. — 9.15: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9.30: Hétvége. — 11.30: Hírek. — 11.40: Fiataloknak! Miskolci rádió: 8.00: Hírek, időjárás, tartalomismertetés, lapszemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? Zenés program- ajánlat. — 8.20: Visszapillantó . . . (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.30: Napjaink kérdései. . . Ónodvári Miklós jegyzete. — Szűcs Judit énekel. — 9.00: Északmagyarországi Krónika. (Kommunista műszak kezdődik a Nógrádi Szénbányáknál. — Vörös vándorzászló ’ kitüntetés-átadási ünnepség a DIGÉP KlSZ-bizott- ságán. — Helyszíni közvetítés a MlN-centrumból.) — 9.30 : Mikrofonlánc ... Kecskés Istvánnal, az Ózdi Kohászati Üzemek páiHbi- zottságának titkárával beszélget Horváth Kálmán. — Sport. — 9.55—10.00: Műsorelőzetes. FIGYELEM! A Miskolci Közlekedési Vállalat KÍSÉRLETI JELLEGGEL „D" járműkategóriájú tanfolyamot szervez „0” GYAKORLATI IDŐVEL RENDELKEZŐ, FÉRFIGÉPJÁRMŰVEZETŐK RÉSZÉRE A tanfolyam költségeit a vállalat viseli. A tanfolyamon való részvétel feltételei: % 20. életév betöltése, Q egészségügyi alkalmasság, 0 „C” járműkategóriájú munkavállalásra jogosító gépjárművezetői engedély. Jelentkezési határidő: 1982. május 15. JELENTKEZNI LEHET a vállalat munkaügyi osztályán (Miskolc, Szondi Gy. utca 1., 101/B-s autóbusz-végállomás)