Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-08 / 33. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc 3301. Pf. 39. — Tel.: 18-225 Körbezárt lakók A napokban egyik ismerősömet akartam meglátogatni az Elek Tamás utcában. Hihetetlen, de dolgomvégezetlenül jöttem vissza, mert nem találtam a bejáratot. Este lévén, nem volt kitől érdeklődni sem. Másnap felhívtam telefonon ismerősömet, s randevút beszéltük meg, hogy elkalauzolhasson otthonába. Nappal is elképedtem, a látottakon, s nem csodálkoztam előző esti kudarcomon. Az Elek Tamás utca 31., 33., 35. és 37-es lépcső- házak bejárati ajtaja egy teljesen körbezárt udvar végéből közelíthető csak meg. Mindegyik lépcsőháznak van ugyan a „frontra” — útvonalra — egy-egy nagy üvegajtós bejárata, csakhogy ezek éjjel-nappal zárva vannak, mivel ez tulajdonképpen a hátsó rész, a szeméttároló és pincehelyiségek bejárata. A három oldalról épülettel körülvett udvart negyedikként egy magas támfal zárja le. Sok gondot jelentett már az ott lakóknak, ha beteget kellett kiszállítani a körbezárt udvar keskeny járdáján. Hogy a tervezői elképzelés nem éppen dicsérendő, az biztos. Az is igaz viszont, hogy ezen már változtatni nem lehet. Megoldást viszont lehet, és kell is találni. Például úgy. ha a lakók a tulajdonképpeni hátsó, de egyébként a főbejárathoz kapnának kulcsot, amit legalább olyan esetben használhatnának, amikor arra nagy szükség van (pl. betegszállításnál). Egészséges ember csak elbotorkál valahogy a keskeny járdán, de az idősebbek bár nehezebben. Az idegen pedig, amíg megtalálja — ha megtalálja (!) — a bejáratot, gyönyörködhet a szemközti, tapolcai panorámában ... Javasoljuk: jó lenne, ha az illetékesek a helyszínen, személyesen győződnének meg az ottani állapotokról. Bizonyára leket segíteni a körbezárt lakók gondjainak megoldásában. M. G. Mennyi szabadság jár? Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel módosította a Munka Törvénykönyvét, a Minisztertanács pedig a szabadságra vonatkozó jogszabályokat változtatta meg. Mindkét jogszabály 1982. január 1. napján lépett hatályba. Megtudhatjuk a jogszabályokból, hogy a dolgozónak minden munkaviszonyban töltött naptári évben 15 munkanap (3 hét) alapszabadság és a munkaviszonyban töltött idejétől függően három év után egy, de évenként legfeljebb 9 munkanap pótszabadság jár. Ezt úgy számíthatjuk ki, ha a munkaviszonyban töltött időket összeadjuk, s ha az összeszámítás során töredékév keletkezik, és az legalább fél évet tesz ki, azt egész évként kell alapul venni. A jogszabályok továbbra is megállapítanak pótszabadságokat. A fiatalkorú dolgozónak 16 éves koráig évi 10, azon túl évi 5 munkanap pótszabadság jár. A dolgozó nőt és gyermekét egyedül nevelő apát évenként a 14 évesnél fiatalabb egy gyermeke után 2, két gyermeke után 5. lega’ább három gyermeke után 9 munkanap pót- szabadság illeti meg. A dolgozó nőnek az általa gondozott 18 éven aluli és mun kaviszonyban nem álló há rom gyermeke után — az előzőekben felsorolt pótszabadságon felül — évi két minden további ilyen gyér meke után ugyancsak két két. de évenként legfeljebb 12 munkanap pótszabadság jár. A bányászatban, a föld alatti munkahelyen eltöltött évek számától és beosztástól függően, 4—10 munkanap pótszabadság jár. A villa- mosenergia-ipari teherelosztókban és a karsztkutakban föld alatt dolgozóknak az eltöltött évek számától függően 2—5 munkanap pótsza badságot kell adni. A pótszabadság az alap szabadságon felül ás többféle pótszabadság egymás mellett is megilleti a dolgozót. kivéve a munkaköri (3 —5 nap) és a külföldi szolgálaton levők pótszabadságát. Sz utóbbiaknál a kedvezőbb jár, a vezetőknél pedig össze kell számítani évi 9 munkanapig. Lényegében a szabadság maximuma évi 24 munkanap lehet. A törvényerejű rendelet szerint a szabadság tartama alatt a dolgozónak átlagkeresete jár. Dr. Sass Tibor Kocsma vagy büfé? A napokban kislányommal a városban volt dolgunk. Hazafelé menet kérte, együnk meg egy gesztenyepürét. Az Arany János utca sarkán levő büfébe mentünk be. Még nem jártam ott, s nem is igen fogok azok után, amit tapasztaltam. Tele volt az üzlet id- dogáló, félig, vagy már jócskán illuminált nőkkel, férfiakkal. Szinte nem akartam hinni a szememnek. Azt hittem, hogy itt süteményeket, fagylaltot, hidegkonyhai készítményeket árulnak, de hogy ennyi részeggel éppen itt fogok összeakadni, arra nem gondoltam. Különben is a helyiség kicsi ehhez a forgalomhoz. S a betérőket — mint azt tapasztaltam — nemcsak (és főleg nem!) a sütemények, hanem a tömény italok vonzzák ... Nem ajánlatos ide betérni azoknak, akik csak édességre vágynak. ök inkább keressék fel a közeli Napsugár cukrászdát, ahol hasonló körülményekkel nem találkoznak. Sz. Gézáné Miskolc Messziről kell hordani a vizet Az udvarunkban lakók nevében is kérem az illetékeseket, hogy végre állítsák helyre a vízvezetékünket. A vezeték még 1980 júniusában ment tönkre. Azóta a több gyermekes családok és a nyugdíjasok a főzéshez, mosdáshoz, mosáshoz 200—300 méter távolságból hordják a vizet. Nagyon hálásak lennénk, ha végre megoldódna gondunk. Balázs Sándor és még 7 aláírás Miskolc, Blaha Lujza u. 28. B.-zárt garázs, hideg 'akás Amikor január 23-án bejelentettem a Távhőszolgál- tató Vállalatnál, hogy hideg van a lakásunkban, szakembereik rövid idő után máris a helyszínen voltak. Ám hiába volt a hibaelhárítók gyorsasága, az udvarias ügyintézési szándék, mindez megbukott azon, hogy a lakásunk alatt levő garázsba nem lehetett bejutni. (A v-- zetékrendszer egyik fontos elzárócsapja ugyanis ott van.) Az történt most is. mint számos más alkalommal: a garázstulajdonos elutazott, ám a kulcsot nem adta le a ház- felügyelőnek. Az eset kapcsán azt javaslom: valamiképpen meg kellene oldani, hogy a garázsok kulcsából ilyen esetben egy példány legyen a házfelügyelőknél is. Lehet, hogy ez logszabályhoz kötődik, lehet, hogy sokan úgy vélik, az ő garázsuk kulcsát nem adják oda senki másnak, hiszen esetleg értékes dolgot is tárolnak. Ám a józan ész azt diktálja, hogy valamilyen ésszerű megoldásra mindenképpen szükség van. Varga Eszter Miskolc, Mednyánszky u. 30. Már nem takarja hólepel. Elolvadt a hó Miskolc belvárosában. Az Ady-hídnál kaptuk lencsevégre ezt az idillinek éppen nem mondható képet. Valahogyan jó lenne megoldani, hogy még a tavaszi nagytakarítás előtt, lehetőleg minél hamarabb összeszedjék a szemetet. Márcsak azért, mert ez a pont a város egyik legforgalmasabb része. L. J. Miskolc Ligner Éva (Taktaszada): A leírt eset, miszerint a buszvezető nem lassított, hanem gyorsan hajtott el maguk mellett, s felcsapta önöket, sajnos még mindig előfordul. Levelét továbbítjuk az MKV-hez, hogy azonosítsák a járművet. Gáspár józséfné (Miskolc, Szabó Lajos u. 22.): Az a megállapítása, hogy kétséges az ön számára, érdemes-e orvoshoz fordulni, a leírt eset kapcsán túlzás. Ügy gondoljuk, hogy nem a felelőtlenség, sokkal inkább a hivatástudat jellemzi az orvosainkat, mégha —- mint az életben mindenütt — itt is lehetnek kivételek. Éppen ezért levelét a városi tanács egészségügyi osztályhoz továbbítjuk. Érthetőbben... Jó doing, hogy a közlekedési vállalat bevezette: a villamosokon a vezetőknek a megállóban be kell mon- daniok, hogy hol állt meg a jármű. Különösen a vidékieket segíti ez az intézkedés. A baj csak ott van, hogy tapasztalataim szerint a járművezetők egy része „elharapja” az utcanevek felét, s még a tőzsgyökeres miskolci is alig tudja kivenni, milyen utcát is mondott be. Az idegen pedig ilyenkor csak néz és hallgat, vagy esetleg érdeklődik, hogy mit is hallott. Horváth Józséfné Miskolc, Török ü. 3. ÚjHelvhez méltatlan A napokban Sátoraljaújhelyen jártunk. Délben betértünk a Rákóczi utcai vendéglátó vállalati bisztróba, amelynek emeleti része étteremként működik. Meglehetősen csalódottan távoztunk. Az ételre — mivel csak egyetlen felszolgáló dolgozott, becsületére legyen mondva, amennyire tudott, lelkiismeretesen — sokat kellett várni. Ennek ellenére a kihozott leves és pörkölt egyaránt hideg volt, a tányérok piszkosságáról már nem is beszélve. Ám az igazi meglepetés csak ebéd után következett: az illemhely férfi részén nem lehetett világosságot gyújtani Emiatt az ajtót nyitva kellett hagyni Képzelhető az ajtó közelében elhelyezed asztalnál ülők helyzete.. (Igaz, az elektromos kézszárító működött.) Nemrégiben egészen jó kis patinás hely volt a Rákóczi utcai bisztró, ahová szívesen tértek be délidőber a Miskolcról, vagy más vá rosokbói érkező vendégek is Jó lenne viszaszerezni a rég hírnevet . . M. B., L. J, V. T. Miskolc Vandálok ellen Amikor elkészült a Gömö- ri aluljáró, vaskeretek közé zárt színes drótüveggel vették körbe, díszítették a lejáratokat, feljáratokat. Alig múlt el azonban egy kis idő, vandál emberek az üvegeket összezúzták, vagy ellopták. Annak idején lapjuk is foglalkozott vele, sőt fénykép is' jelent meg rovatukban a rombolásról. Most a kitört drótüvegek helyére vasrácsokat hegesztettek. Igaz, nem olyan szép, mint az üveg, ám sokkal tar- tósabb. Ezeket már akkor sen. tudják kitörni, ha netán valakinek szüksége lenne a vasrudakra. vagy virtusból menne neki A mun- ha még tart, így feltételezhetően hamarosan befestik a vasrácsokat is. Ez az egészet esztétikusabbá teszi, arról nem is beszélve, hogy a rozsdától is védi a vasat. G. Miklós Miskolc Lassan vége a télnek. Nem tudom, készül-e majd statlsz tika arról, hogy Miskolc utcáin mások hanyagsága mi att hányán szenvedtek ebben a szezonban kéz- és lábtö rést. Egy biztos: nem keve sen vannak — és sajnos ér is közéjük tartozom. Január 26-án a Tokaj étte- ! em előtti járdán — amel> nemcsak télen csúszik — elzuhantam. s a vállam több helyen is eltört. Nem tudom ki tervezte a járdát, s ki engedte meg beépíteni ezeket a lapokat, de hogy hiba volt, azt a saját esetemmel is tudom bizonyítani. Különösen a fehér színű járdalapok csúsznak nagyon. Mindenképpen meg kellene oldani, hogy ne 'egyen veszélyes a Tokaj étterem előtti járda. Aki pedig a sík- •alanítást elhanyagolja azzal szemben szigorúan el kellene íárni. Balogh Károly nvugdíias Miskolc' Bársony J. u. 17. 1/3. Hol a tó? tf. A Beloiannisz utcán kaptuk lencsevégre ezt a furcsa táblát, 7 „TÖK1JARAT’’-ot. Hol a tó? Nos, a tábla autókijáratot ulöl. Azaz csak jelölne... , F. L. Miskolc Csúszik a járda a Tokaj előtt Szerkesztőt I üzenetek^