Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-27 / 50. szám
a tél Ms: másokért, a Járműjavítóban Hóval, esővel búcsúzik Ma reggeli telefon A tehertaxik állomása A városépítésben, ./fejlesztésben vannak örökzöld problémák, amelyek szinte évről évre újra és újra felszínre kerülnek. Ilyen például a miskolci tehertaxi-állomás ügye is. Vajon jelenleg mi a helyzet: lesz-e új teher- taxi-állomásunk, vagy sem? A vonal végén Balogh Zoltán, a Taxifőnökség vezetője: — Egy előzetes bejárás során a városi tanács illetékeseivel együtt a Szeles utca és a Beloiannisz utca sarkánál jelöltük ki a leendő állomás helyét. Nemrégiben azonban értesítést kaptunk arról, hogy jő ideig még nem épülhet meg az állomás. A Régiposta utcán, a jelenlegi tehertaxi-állomáson viszont meglehetősen nehéz körülmények között dolgoznak a taxisok, s meg kell mondanom, hogy ennek a hely szűkössége mellett egész más oka is van. Hiába van kijelölve, hogy hol parkolnak a tehertaxik, s hol van hely a személygépkocsiknak, állandó csata dúl a taxisok s a magánautósok között, akik elfoglalják a tehertaxik helyét. Kétségtelenül jobb lenne, ha már megépült volna az új állomás, ahol csak a taxisok parkolnának, de a jelenlegi helyzetet is sokkal jobbá tehetnénk egy kis megértéssel, fegyelemmel. Törvény a természetvédelemről A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Üj törvényerejű rendeletet alkotott a természet- védelemről. Megállapította, hogy a természetvédelemről szóló első törvényerejű rendelet közel húsz éven át megfelelő keretet biztosított a természetvédelmi, tevékenységhez és elősegítette nz ország természeti értékeinek megóvását. Az új jogszabály célja, hogy a természetvédelem hagyományait megőrizve. eredményeit továbbfejlesztve, megállapítsa az emberi környezet védelme érdekében egyes természeti értékek különleges oltalmának, megőrzésének és fenntartásának alapvető sivbalyafk. Tavaszi folytatás a labdarúgó I\B 1-ben r Ozdon a Csepel, Tatabányán a Diósgyőr A Magyar Labdarúgó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Krizsán József főtitkár azt hangsúlyozta: igazi küzdőszellemet várnak a tavaszi bajnokságban. Csak ez adhat kellő biztatást a spanyolországi világbajnokság előtt. Ezért várjuk felfokozott kíváncsisággal a mai rajtot. Bízunk a csapatokban. Abban, hogy a hazai pálya előnyét kihasználva, az Ózd sikerrel veszi az első akadályt a Csepel ellen, s hogy a Diósgyőr az otthon egyébként sem remekelő Tatabánya ellen pontot szerez. — Már az is nagy bravúr lenne, ha döntetlennel térnénk haza — vetette ellen dr. Puskás Lajos, a tegnapi edzésen, midőn emlegettük neki, hogy a DVTK korábban a bányászok mumusa volt Tatabányán. — Az MNK-mérkőzésen látottak alapján ugvanis nem sok reményünk van a pontszerzésre. Ez persze nem jelenti azt. hogy eleve feladjuk a mérkőzést. Bízom a fiúkban, s abban, hogy fűti őket a becsvág v, — Jó talajon, kiváló körülmények között készülhettünk Spanyolországban és Portugáliában — tette hozzá Oláh Ferenc csapatkapitány. Úgy gondolom, ezt kamatoztatni tudjuk a bajnokság során. Remélem, szebb tavaszt zárunk... A tegnap délelőtti edzésről hiányzott Veréb, aki vállsérülését kezeltette (Injekciót kapott, de alighanem vállalja a játékot.) Szabó pedig begipszelt kézzel rótta a köröket. ö még a spanyol túrán szerzett sérülést, de csak itthon került rögzítősínbe a keze. Fiikő viszont teljes értékű játékos: így ítélte meg a vezető edző, aki elmondotta, hogy valószínűleg játszhat a csapat karmestere, s akkor Oláh, vagy Görget lép egy sorral hátrább, Teodoru I. pedig a kispadra kerül. Ezek szerint a Veréb (Gulyás) — Kádár, Giron, Görgei, Szemere, László IL, Oláh, Fii- kő, Tatár, Borostyán, Fekete összetételű csapat kezd, s a kispadon az egyik kapus mellett Teodoru L, Teodoru II., Kerekes és Szlifka foglalnak helyet. (Folytatás a 6. oldalon.) Az idén áramot ad Helyszíni szemlét tartott Méhes Lajos ipari miniszter tegnap a paksi atomerőműben. Szabó Benjamin, a beruházás kormánybiztosa, és Schiller János, a Magyar Villamos Művek Tröszt vezér- igazgatója, továbbá a kivitelező és üzemeltető vállalatok vezetői tájékoztattak a munkák állásáról. Elmondták, hogy a tíz évvel ezelőtt kezdődött nagyberuházásnak 1982. lesz a legnehezebb esztendeje. A népgazdaság már az idén villamos energiát vár PakstóL Az ország időjárásképe tegnap felemás helyzetet mutatott, így búcsúzik a meteorológiai tél. Az északi megyékben s a hegyekben oó esett, télies a táj, a déli vidékeken havas eső, s tavaszt ígérő eső hullott, A Mátrában néhol 60 centire vastagodott a hóréteg, Kőszegről 20 centit, a Mecsekből és a Bakonyból 12—15 centiméteres havat jelentettek. Dobogókőn a hó vastagsága meghaladja a 22 centimétert, a Szabadsághegyen viszont csupán 8 centiméter, az északi lejtőkön így is sportolásra alkalmas. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hét végén lényegében a péntekihez hasonló, változékony. csapadékos időjárásra számíthatunk, a hőmérséklet napközben általában 3 es 8 fok körül alakul, ami annyit . jelent, hogy a hegyvidékeken még tartja magát a hó, ennek megfelelően a hét végi programjukba sokan vehetik be a szánkózást, síelést. XtV. ÉVFOLYAM, 50. S2AW m2. FEBRUAR 27., SZOMBAT Ú: 1,40 FORINT # A felvételeket ma készítettük a MÁV Miskolci Járműjavítóban, az év első kommunista műszakján. Ezen a napon tartották meg a kommunista műszakot a sárospataki üzemegységükben is, ahol targoncákat javítanak. Mi a helybeliekkel beszélgettünk ma reggel. (Riport a 3. oldalon. Solymas László felvéteJf. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazta a Dél-Libanon ban állomásozó békefenntartó ENSZ-erök létszámának kibővítését. Képünkön: a BT tagjai egyhangúlag elfogadják a Libanon által beterjesztett javaslatot. Italt, parkok Az idén városunk úthálózata több mint négy kilométerrel növekszik, s a járdák hossza majd’ nyolc kikrrné- terrel lesz több december végére. Emellett parkolóból 5300 négyzetméternyit építenek meg az idén, városunk zöldfelülete pedig több mint 4« ezer négyzetméterrel gyarapodik. A nappali fel meleged es fokozatosan erősödik. így hétfőn. a meteorológiai tavasz első napján az időjárás is igazodik a naptárhoz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy végérvényesen befejeződött az idei tél, a távolabbi prognózis szerint ugyanis a felmelegedés csupán nehanv napig tart, ezután ismét hidegebbre fordul az idő. Miskolcon éjféltól esett a ho. a hőmérséklet délelőtt nui la fok fölé emelkedett. Napközben plusz 5 tok körül várható. Tájékoztatásul közöljük, hogy Szentieleken 5 centiméteres a hó, a hőmérséklet —2 fok volt délelőtt. Bánkúton 40—50 centi-méteres, sportolásra kitűnően alkalmas a hó, a hőmérséklet —4 fok. A gazdasági reformról a lengyel parlament ■Varsóban tegnap megkezdődött a szejm kétnapos ülésszaka. A lengyel parlament, amely ezúttal másodízben tanácskozik a szükségállapot kihirdetése óta, elsősorban az ország gazdaságirányításának idén januárban megkezdődött reformjával összefüggő törvénytervezeteket vitatott meg az első napon. A kilenc törvénytervezet újra szabályozza a népgazdasági tervezés, a vállalati, a bank- és külkereskedelmi tevékenység jogi normáit, rögzíti a termőföld védelmét. Ezeken túl a szejm meghatározza az árak képzésének és ellenőrzésének szabályait, megállapítja azoknak a termékeknek a listáját, amelyek árait, a társadalmi érdekek védelmében, központi döntéssel határozzák meg. A törvénytervezetek fölötti vita során a felszólaló képviselők támogatásukról biztosították azokat a törekvéseket, amelyek célja a lengyel gazdaság talpra állításé.. a gazdaságirányítás megújítása, korszerűsítése. Nagy hangsúlyt helyeztek a társadalom széles rétegeinek részvételére a gazdasági döntések előkészítésében és meghozatalában. A lengyel szejm ma négy szociális jellegű törvény vitájával és képviselői interpellációkkal folytatja munkáját.