Déli Hírlap, 1982. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-03 / 2. szám

Fontos a lélektan Hol a határa az emberi teljesítőképességnek? * A házi góllövőlista élén álló Borostyán (előtérben, jobbról) az FTC-vedök mellett kapura ló), mögötte volt klubtársa, Szántó). Bajrwkság közben — óév után Egy s más a DVTK-ról, az Ózárói A tebdarögb NB í-ben a tavaszról előrehozott három fordulóval együtt 20 mérkő­zést játszottak a csapatok. Most bizonyára sokszor' idé­zik fel a szakemberek, a já­tékosok, a szurkolók az el- műit ót hónap eseményeit. Ehhez egy kis összeállítással mi is hozzájárulunk. (A sta­tisztikai adatokért köszönet, Varga Lajos kedves olva­sónknak. A HELYSZÍNEK SZERINT; DVTK ottíio* W 3 4 3 Ifi-le 1# Htegestoee M> 2 3 a 15-33 1 dód otthon« »341 »-« M idegenben 10 - 1 S 8-29 1 feenbettinö ar. Ózd idegenbeli mérsékelt teljesítménye. A benn­maradás érdekében számottevő javulásra lenne szükségük. A DVTK az utolsó két hazai mér­kőzését megnyerve, kedvezően alakította mérlegét, s elfogadha­tó az idegenbeli teljesítménye is. De mindezt nézzük az előző baj­noki év összevetésévék; Tavaly 2» 4 7 9 IS-» tS Idén 20 5 7 8 31-37 17 (Tavaly az ösd az ifB n-bem szerepelt, így nincs összehasonlí­tása alapunk.) FORDULÓBÓL POMHJLÖBAc DVTK 1. Utoljára 197S-ben nyert a DVTK Pécsett, a mostani volt egymás elleni találkozón ük során a 4. győzelme. 2. A io. hazai dönteQenjét érte el a Bp. Honvéd éllen. 3. Az első vereség Özdon (0-3). 4. Az első hazai pontját szerez­te meg 1979 óta a Tatabánya el­len. 3. Tízévi szünet után győzelem Szegeden (2-0). 6. A Zalaegerszeg először győ­zött a DVTK otthonában. 7. A Szombathely öt évvel ez­előtt győzött a DVTK éllen, ott­honában. 8. A Bp. Vasas tavaly is elvit­te a két pontot Diósgyőrből. 9. Ez volt a 23. idegenbeli mér­kőzés az Újpest ellen, és 1954 óta nem sikerült a győzelem a lilák ellen. 10. Sorrendben hetedszer ma­radtak alul a Videotonnal szem­ben. 11. Az elmúlt bajnokság legna­gyobb golkülönbaégü veresége Győrben (1-7). 12 Az első döntetlen a nyírsé­giek csapatával. 13. Az ötödik bajnoki találko­zón sem sikerült győzni a Cza­bán Samu téren (Bp. Volán). 14. A DVTK történetének 1500. bajnoki gólját Oláh szerezte meg a Csepel ellen, idegenben. 15. Az első hazai bajnoki dön­tetlen a Békéscsaba ellen. Ifi. Most sem nyert idegenben a Debrecen ellen a DVTK. 17. Az FTC 1973. március 4-e óta nem nyert Diósgyőrben. 19. Pécs ellenében mind a négy pontot megszerezte a DVTK. 19. Kispesten 1967 áprilisa óta nem nyert a DVTK. Akkor 2-1-re győzött. 20. Hő- és gólzáporos visszavá­gás Diósgyőrben az Ózd allen. Özét 1. 1960-ban november 20. óta az első NB I-es bajnoki mérkőzésen Utassy megszerezte Győr ellen a bajnoki gólt. 2. Nyíregyháza ellen 0-1. 3. Történetének legnagyobb arányú győzelme a DVTKrval szemben. 4. Csepelen 1-2 és ezzel a har­madik helyről a 8.-ra esett visz- sza a Kohász. 5. A 25. bajnoki győzelem a Békéscsaba legyőzésével. 6. A befejezés előtt 2 perccel kapott góllal vereség Debrecen­ben. 7. Érdekes eredmény a volt bainok, FTC ellen: 0-1 és 4-2 után 4-t. ?, Ktftgöios vereség Pécse«, 9. E bajnokságban az első ha­zai vereség, a Bp. Honvédtől. 10. Értékes pont a Volántól. 0-2 után. 11. Az egyetlen idegenbeli pont­ját Tatabányán szerezte meg. 12. A Szeged még nem nyert Ozdon. 13. A ZTE ellen 1-2. Ekkor a csa­pat 11 ponttal a 13. helyen állt, míg a volt bajnok FTC a kilen­cediken, 13 ponttal. W. Az első gól nélküli döntet­len a Szombathely ellen. 15. Sorrendben negyedszer ]K nyert a Vasas (1-3). 16. Hat győzelem után ekíezor vesztett Ozdon az Újpest pontot t0-0). 17. Hatodszor vott eredmeny­telen, az ózdi csatársor. 1*. Az egész bajnoki mezörrvteen a legnagyobb vereséget az Ózd szenvedte él Győrben. 2-9. 19. Az első hazai bajnoki győ­zelem a Nyíregyháza ellen. 20. A negyedik DVTK elleni mérkőzésen született az ózdi ve­reség, 1-5. ki, hány mérkőzésén ját­szott: Diósgyőr Az első fordtuSBban. a PBcb el­leni csapat összeállításában ad­juk meg a jáfiárosok neve.mel­lett. hogy hány mérkőzésen ját­szottak. Szabó (B9 — Kádár (15), Giron (19), Bősz (1), Taodoru I. (15) — Oláh (19), Osvath (14). Tatár (18), Görgei (20), — Borostyán (20), Fekete (15), Teodora II. (13). Ko­vács (1). A későbbi mérkőzése­ken még játszottak- Kerekes (9). Szemere (17), László H. (17). Fü- kő (14), Szíjfka (5), Veréb (10), Sváb (4), Láppal (3). Borostyán minden percet a pá­lyáin töltött. Görgeit Ozdon Sze­mere váltotta fel. Oláh két sárga lap miatt nem játszhatott a Nyír­egyháza ellen, előtte 64 mérkő­zést játszott végig, csere nélkül, és 1979. december 15. óta először hiányzott az összeállításból. Ózd-; Az első fordulóban Győr ellen kezdett a csapat. Fekete (16) — Pribék (19). Szi­lágy (20). Madarász (19), Tokár (19) — Ligeti (14), Ambrus (20), Becsei (16) — Utassy (20), Dudás (20) , Magyar (9). Játszottak rrms: Sztanev (6), Kanyok (1), Bíró (14). Bakos (1), Sípos (4). Bácskád (4), Szögedi (5), Tóth J. (4). Minden percet a pályán töltött Szilágyi és Dudás. A hússzor szerepeltek közül Ambrust egyszer, Utassyt ötször cserélték le. összegezve, a fentiek a kővet­kezőket'jelentik: a DVTK-ban 31. az Ozdban összesen 20 játékos szerepelt. CSERÉK: A maximális 40 cser el ehet őség­ből az Ózd 29-et, a Diósgyőr 30- at használt ki. Az Ózd a 6. for­dulóban a Debrecen ellen, míg a DVTK a 14. fordulóban, a Csepel ellen nem élt a csere lehetőségé­vel. Az ózdiak közül négyen egy­szer sem játszották végig a 90 percet: Magyar, Sípos, Bácskát es Tóth J. AKIK A GÓLOKAT SZEREZ­TÉK: Mindkét csapatban 9 játefcog volt eredményes. DVTK: Oláh es Borostyán I —8, Tatár, Görgei és Fükö 3—3, Giron, Osváth, Teodora n. és László II. 1—1. Rajtuk kívül a Vasas és az Újpest 1—1 játékooá- nak öngóljával szerzett összesen 31-et a DVTK. Özd: Dudás (9). Utassy (61. Be­csei (5). Ambrus (3), Tokár (2), Ligeti, - Madarász, Bíró é» Bács­kái l—l gólja adja a 29-et. SÁRGA LAP, ÖX.DLc DVTK: Kádár, Oláh és Teodo­ra I. két alkatommal, Borostyán, Szemere, Szlifka, Tatár és Giron egyszer-egyszer kapott sártfa la­pos figyelmeztetést. Gongéi és Szemere öngólt vétet*. Ózd: Madarász négyszer. Kaj­ái és Utassy egyszer-egysaer szedett össze Sárga lapot. JATÉKOSLISTAKC A házi szereplés listáján az Ak­tív játékosok között a követke­ző a sorrend: DVTK; Oláh 284 mérkőzés, Ve­réb 261, Görgei 227. Az aktív já­tékosok góllövőlistáján Oláh ve­zet 58-cal (az öröklistán Horváth András vezet 64-gyel). A továb­bi sorrend: Tatár 42. Borostyán 39. Ózd (1961-től): zalai 73. Szemd­rei 72, Borbás H. 53. A góllövőlis­ta: Szendrei 24, Csernad 19, Ha­lápi, Dudás 9—9. A KEZDETTŐL A MÁIG* A két Borsod megyei csapat ed­digi összesített bajnoki teljesít­ménye: DVTK (1940-től)-: 889 270 242 377 H63-1490 782 Özd (1961-töl) : 98 27 16 55 106- 2S3 223 A vidéki csapatok közül a Sal­gótarján (1046), a Győr (999) és a Szombathely után a DVTK ját­szotta a legtöbb bajnoki mérkő­zést. 1 . . 2>, X» B. Akadtak mindig pesszimis­ták, akik elcsodálkozva egy- egy nagy eredményen, kijelen­tették: „Ezt már nem lehet felülmúlni, ez már az emberi teljesítőképesség határa!” És voltak és lesznek is mindig olyanok, akik még a leghihe­tetlenebbnek tűnő teljesít­mény elérésére is vállalkoz­nak. Amikor Herbert Elliot, az ausztrál csodafutó megjelent a római olimpián, biztos esé­lyesnek tartották az 1500 m-es síkfutásban. Edzőjét, aki ilyen csodafutóvá nevelte, őrültnek, vén megszállottnak tartották. Kizárták még a pályáról is. Fentről, a lelátó­ról, törülközője heves lenge­lésével jelezte a hajrá kez­detét az ót figyelő Elliotnak, aki aztán elsőnek futott a célba. A jó, öreg Perei Ceruttit kétségkívül a mennyiségi felkészülés megszállott híve­ként emlegették, aki mind­amellett az intenzitás növe­lésével és a feltételek mes­terséges nehezítésével ért el látványos eredményeket. Tarthatták nehányan őrűH, ántihumánus, versenyzőit kínzó nagy öregnek; kétség­telen, hogy később sokan kö­vették elveit. Különösen at­tól kezdve, hogy a világbaj­nokságokon, olimpiai játéko­kon elért sikerek a különbö­ző államok presztízskérdésé­vé váltak Mind több és több támo­gatást. nyújtanak az utóbbi két évtizedben a verseny- sport támogatására szerte a világon és ennek fejében aa. eredményeket szinte megkö­vetelik. Ez aztán oda veze­tett, hogy az edzők vaöara nagy felelősség nehezedett (és nehezedik ma is) a felké­szítés ideje alatt. Számot kell adniuk munkájuk sikeréről, de a sikertelenség okairól is. Egyetlen védekezési lehe­tőségük van a kudarc eseté­re: edzésnaplójuk alapján bizonyítani, hogy ók mindent megtettek a siker érdekében. Erre pedig az edzésadagok számszerű dokumentálása, ae intenzitás növelésének biao­S75Ü LETETT: Siska Zoltánnak és Orosz Évá­nak Beatrix; Pásztor Ferencnek és Kocsis Zsuzsannának Marian­na; Nagy Miklósnak és Kiss Éva Margitnak Milán; Hafner Gyulá­nak és Torkos Katalinnak Zsu­zsa; Molnár Eleknek és Mezei Máriának Anikó; Hegyi István­nak és Kanyuk Évának Éva) Gulybán Istvánnak és Petrő Zsu­zsannának Norbert; Györfi At­tilának és Béres Klárának Atti­la; lesó Imrének és Juhász Eri­kának Imre; Tóth Jánosnak és Radóczi Máriának Veronika; Tompa Andrásnak és Dobos Ju­liannának András Szabolcs; Kuk­ta Bertalannak és Nagy Julian­nának Andrea; Sziatinszki Sán­dornak és Tóth Olga Évának Vik­tória: Kozenkai Istvánnak és Bonyhádi Zsuzsanna Idának Pé­ter István nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Ludvig Sándor és Nemes Ilo­na Veronika; Orbán István And­rás és Szabados Katalin; Jakab Miklós és Gáliczki Edit; Rékó Ferenc és Stemperger Katalin; Ducsaj Imre és Kollár Mária; ingatlan Eladó 2 szoba-összkomfortos szövetkezeti lakás a Győri kapu­ban. Érdeklődni a 17-774-es tele­fonon. nyitása kínálkozik legkézen­fekvőbb megoldásnak. Ha nem is ez az egyetlen oka, de az egyike annak, hogy az elmúlt két évtized csaknem minden sportágban a mennyiségi követelmények növelésének jegyében telt ei. Olyannyira, hogy ma mái a valamirevaló szakemberek mindegyike számol az ellen­felek legtökéletesebb fizikai felkészítésével, ami azt 'je­lenti, hogy a nagy viadalo­kon nyilvánvalóan megnöve­kedett a győzelemre esélye­sek száma. Alig akad ma már biztos favorit, a kima­gasló csillagok kora látszó­lag lejárt. Látszólag, mert azért van­nak még többen, akik a sok­sok. esélyes közül mindig leg­jobbnak bizonyulnak. A csel­gáncsban Jamasita, ökölví­vásban Stevenson, vagy bir­kózásban Kocsis Ferenc bár­mennyi vetélytárs kqzött is rendre kiharcolta eddig a győzelmet. S ez nagyszerű idegnyugtató az edzők szá­mára. Érthető, hogy keresik a módját, hogy minél több ilyen biztos emberük legyen a válogatottjukban. Ám ez ma már nem megy könnyen. A mennyiségi többletre tö­rekvés bizonyos mértékig uniformizálta a sportágak él­vonalát Ennek teljesítése ugyanis mindenki számára adott lehetőség. Élnek is ve­le. Aki tehát megbízhatóbb előnyt akar szerezni, annak most már más utat kell vá­lasztania. Állandó és folyamatos vott i a sportszerek fejlesztése, új Víttir Róbert, a Magyar T-eiemzio riportere: — A Képes Sport Kupá­nak, é® egyáltalán a teremfo­cinak létjoga van. Tíz évvel ezelőtt az MLSZ és a Tetevi­Leteieh Zsolt és Farkas Hona Emese. Sipos István János és Simko Katalin; Molnár Károly Sándor és Kokrucz Erzsébet; Szántó László és Rácz Magdolna Sarol­ta; Rőczei Tibor és Gyuranecz Andrea; Korom Sándor Tibor és Hajdúk Agnes; Szeghő László és Zombori Ágnes Éva; Szécsi Sán­dor és Fehér Erzsébet; Reich- radt Sándor János és Bruncz Margit; Szegedi Sándor és Nagy Ildikó. technikák kidolgozása a kü­lönböző sportágakban. Marad ez a lehetőségnek továbbra is. de csak időlegesen. Nem lehet minden világversenyen ennek előnyével számolni. Sokkal kecsegtetőbbnek ígérkezik a versenyzők pszichés felkészítésének elő­térbe helyezése, tudatuk át­formálása. Dr. Hegedűs Csa­ba a magyar birkózósport­nak hatalmas lendületet adott a versenyzők győze­lembe vetett hitének tuda­tos felszításával. Széchy Ta­másnak a magyar úszókat sikerült hasonlóképpen fa­natizálnia. De minden más kiemelkedő eredmény bon­colgatásakor kiderült, hogy a felkészítés szakmai tuda­tossága csak az egyik össze­tevőnek tekinthető. Másfelől azonban arz él­sport mind sűrűsödő élcso­portjában az egyenlők kö­zött hosszú távon az bizo­nyul a legjobbnak, aki már a felkészítés nehéz megpró­báltatásait is értelmi és ér­zelmi telítettséggel éli át. Ál kiút tehát: a tudatformálás, aminek következtében átala­kulás várható mind a felké­szítés motiválásában, mind pedig a versenyzők értelmi- érzelmi alkatában. A sok és az intenzív igénye továbbra is megmarad, de kiteljese­dik. Mindehhez azonban el­sőként az edzők tudatának kell változnia, ismeretanya­guknak bővülnie, oktató-ne­velő tevékenységük mocteaer- tanának megújulnia. zió vezetői a Itófeveeftésefe mellett döntöttek. Helyesen, Azóta is jó a nézettségi in­dex. Lakatos György, a Képe» Sport főszerkesztő-helyette­sei . — Emlékszem a legelsőre: óriási siker volt. Most, a ju­bileumin a két külföldi csa­pat meghívásával valami újai szerettünk volna adni. Vala­mennyi rendező városhoz kellemes emlék fűz. Ami pe­dig a mérkőzéseket illeti, so­káig megmarad bennem a tavalyi zalaegerszegi tornáról a Videoton—Válogatott keret összecsapás élménye. Akkor mindent látni lehetett a kis­pályás labdarúgás szépségé­ből. Azt tervezzük, hogy to­vábbra is életben tartjuk a Képes Sport Kupát, >jc Borsod megyeiek tgymás ellen. Tatár (DVTK) a kivetődő Fekete (Ózd.) mellett elvitte a labdát, és gólt lőtt. (Szabó István felvételei) MHSZ-közgy ülések Megkezdőd11 ’í városunkban a honvédelmi szövetség klub­jainak közgyűlései. Pontosan száz — többségében honvédel­mi, s kisebb részt szakági — társkörben elemzik a. tavaly végzett MHSZ-munkát, s számba veszik a hazafias, honvé­delmi nevelés 1982-ben megoldandó klubfeladatait. Az eddigi közgyűléseken elhangzott klubtitkári beszámol lók, s a hozzászólások tartalmasságából, valamint a részt ve­vő tagság és pártoló tagság létszámából, aktivitásából arra lehet következtetni, hogy a tavalyi évben is növekedett azok­nak a száma, akiknek szívügye az MHSZ keretében vég­zett honvédelmi nevelés. Ez a felvilágosító propaganda javvá lásának is köszönhető. Nem utolsósorban annak, hogy a párt­ós állami szerveket követően a vállalatok, intézmények ve­zetői is jobban elősegítették az MHSZ-tevékenység kifejtéi sét. A beszámolók — a sajátos tennivalók mellett — azt is tarJ talmazzák, hogy egy-egy munkahelyen a lövész, és a tartalé­kosklub honvédelmi klubbá még tavaly történt átszervezése — az erők egyesítése révén — megteremtette a tartalmasabb, célravezetőbb klubélet kialakulásának lehetőségét. Ami a jövő évi feladatokat illeti, ehhez gazdag támpontul szolgálnak az MHSZ-vezetők augusztusban megrendezett or­szágos tanácskozásán elhangzottak, meghatározott tenniva­lók. Ezek legfontosabbjai közt szerepel az MHSZ-munka tár­sadalmasításának szélesítése, s az iskolai honvédelmi neve­lés még hatékonyabb segítése. Nem kétséges, hogy a miskolci honvédelmi klubok — ame­lyek száma egyébként a közeljövőben újakkal növekszik — az új esztendőben is megfelelnek a velük szemben támasz­tott követelményeknek. T. L ANYAKÖNYVI HÍREK Utóhang Tis éve siker

Next

/
Thumbnails
Contents