Déli Hírlap, 1982. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-14 / 12. szám

t Politikai biztos volt A miskolci rögtön- ítélő bíróság ítélte ha­lálra a Tanácsköztár­saság leverése után Endrejter Józsefet, a salgótarjáni munkás­zászlóalj volt politikai biztosát. A munkás- mozgalom tevékeny harcosát 1922-ben si­került fogolycsere út­ján a Szovjetunióba jut­tatni. Az ötvenes évek elején tért haza, s sok fontos vezető tisz­tet töltött be: többek között ö voli a Dunai Hajógyár igazgatója. Ma lenne nyolcvanöt éves. Városi üócsiag mém «0 • Ma tartja tanácstagi foga­dóóráját Krotos József, a Széchenyi út 6. sz. alatt (III. udvar.). Délután négytől vár­ja választóit. Vj bébiitalok Négyféle bébiital gyártá­sát kezdték meg a Kecske­méti Konzervgyárban. A két- decis üvegek hamarosan megjelennek a nagyobb fő­városi és vidéki élelmiszer- üzletek polcain. A háromféle vegyes gyü­mölcsitalt, amely almán kí­vül banánt és sütőtököt, ba­nánt és őszibarackot, illetve narancsot tartalmaz, 5,70-ért, a ribizlilét 6 forintért árusít­ják. Ezek a gyümölcslevek már kéthónapos kortól ad­hatók a csecsemőknek. Ked­vező a vásárlók számára, hogy a hazai termékek mi­nősége megegyezik az eddig importból származó bébiita­lokéval, s árúk lényegesen alacsonyabb. Az ellátás is egyenletesebb lesz, mert a Kecskeméti Konzervgyár az év folyamán igény szerinti mennyiséget szállít majd a kereskedel emnek. Bükköt aprítanak Lakásgazdálkodásunk jövője Télen a Ládiban Arányosabb teherviselés Cukrászremekek Szombaton sorakoztak a kereskedők (Folytatás az 1. oldalról) A lakásgazdálkodási gya­korlat jövőjének leginkább a figyelem középpontjában álló oldala kétségtelenül a lakbé­rek kérdése. A népfront ta­lálkozóján beszédes adatokat ismertettek. 1975-ben még körülbelül a felét fedezték a lakbérek a lakásfenntartás költségei* nek, 1980-ban ' már csak alig több, mint egyharma- dát. Ugyanakkor a nem bérlakás­ban lakók anyagi terhei fo­lyamatosan emelkedtek, az árváltozásoknak megfelelően. A növekvő különbségből ere­dő anyagi terheket közösen és egyenlően kell viselnünk, hiszen % a fenntartási mtmkák anya­gi fedezete lakásvagyommk fennmaradásának jövőbe­ni záloga. A lakbérek változtatása nem­csak egyszerű emelésben merülhet ki. hanem módot nyújt arra is, hogy a bérlők valós szociális, anyagi viszo­nyaihoz jobban alkalmazko­dó lakbérrendszert hozzanak létre. A vitában felszólalók töb­bek közt elmondták, hogy valóban szükségszerű az egészségtelen arányok meg­szüntetése, de azon is el kel­lene gondolkodnunk, hogy a fenntartási munkák gaz« daságosságán, szervezett­ségén javítva nem lehet­ne-e jelentősen lefaragni a tervezett költségekből? Felvetették azt is, hogy a lak­bérek megállapítását rendkí­vül differenciáltan kell vég­rehajtani, hiszen ha csak egy réteget vizsgálunk — mond­juk a nyugdíjasokat —, ezen belül is rendkívül változatos, szinte egyénenként más és más megítélést kíván a szo­ciális és családi helyzet. Szó­ba kerültek az elmaradt lak­bérek. Köztudomású, hogy sok a notórius nemfizető, az ingatlankezelővel szem­beni adósságuk milliókra rúg. Vajon a differenciáltabb, de sók esetben komolyabb anyagi terheket jelentő lak- bérrendszerben sikerül-e csökkenteni az adósok szá­mát, vagy épp ellenkezőleg, az összeg nőni fog? A sorjázó vélemények, ja­vaslatok sokféle szempontból közelítették meg a lakásgaz­dálkodás kérdéseit, s hozzá­járultak ahhoz, hogy kiala­kuljon az az egységes kép, vé­lemény. aminek figyelembe­vételével megszülethetnek a lakásgazdálkodásunk további korszerűsítését szolgáló in­tézkedések. (k—Ó) A hirtelen beköszöntött hi­deg időjárás, az ipar igen sok ágazatában érezteti hatását. Mit jelent a mínusz 17—22 fokos hideg a Borsodi Erdő­éi» Fafeldolgozó Gazdaság miskolci fűrészüzemében? Kérdésünkre Karsai János üzemvezetőtől kaptunk vá­laszt: — Sokkal figyelmesebb munkát követel a hideg dol­gozóinktól. Ezekben a hetek­ben főleg bükkfát dolgozunk fel. Ebből elsősorban talpfa­anyagot készítünk, amit a MÁV püspökladányi fatelítő üzemébe szállítanak. Bár a közvélemény úgy tudja, hogy a sínek alatt csak beton „talpfák” találhatók, de a váltóknál, elágazásoknál vál­tozatlanul az igen rugalmas bükköt alkalmazzák. Eddig ezt importálni kellett, de most mi is ráálltunk ennek a gyártására. A hideg egyéb­ként nagyon méretpontos vá­gást igényel, hiszen a fagyos rönkön hamarabb megcsúszik a fűrész. A talpfák mellett Kecskemétre szállítunk fű­részárut, valamint az újab­ban igen kedvelt úgyneve­zett „HD” frízt, amit panel­parketta gyártásához hasz­nálnak. (Solymos László felvétélei) Még két postát kinyitnak Az ötnapos munkahét be­vezetésének alapvető felté­tele, hogy az ellátás színvo­nala a kereskedelemben nem csökkenhet. Biztosítani kell tehát a vásárlás lehetőségét szombaton is. HATSZÁZ ÜZLETBEN VÁRJÁK A VEVŐT A vállalatok ennek elle­nére arra inspirálják a ve­vőket, hogy a ruházati vagy a tartós fogyasztási cikkeket a csütörtöki bevásárlónapon szerezzék be; sőt erre szol­gál ezután a pénteki ho6z- szabbított nyitvatartás is. Szombaton az üzletek több­ségében egyműszakos mun­karendben dolgoznak az el­adók. A vállalatok ugyanis arra törekszenek — a mun­kaerő megtartása érdekében is —, hogy a pihenőnaphoz csatolva, a dolgozók többsé­ge szombaton, illetve hétfőn kapja meg a szabadnapját. Miskolcon körülbelül 860 kereskedelmi egységet tarta­nak számon. Elenyésző azok­nak a boltoknak a száma, amelyek szombaton zárva tartanak. Ezek egy-kétsze- mélyes üzletek, amelyek a félnapos nyitvatartás idején egyébként sem nagy bevétel­lel dicsekedtek. A városi ta­nács kereskedelmi osztályán kapott tájékoztatás szerint Miskolcon 600 üzlet tart nyitva szombaton. Az ellá­tással az ötnapos munkahét premierjén nem is volt kü­lönösebb gond. A kereske­dőknek annál nagyoDb prob­lémát jelentett a napi bevé­tel feladása. Ezt ugyanis egyetlen postán, a Tiszai pá­lyaudvari 2-es számúban tudták megejteni. Szombaton egy órától kezdve kereske­dők százai vártak tehát so­rukra, hogy a bevételt fel­adhassák. Egy-másfél órát is kellett várakozniuk, hogy a pénzt biztos helyen tudják. TÉVES INFORMÁCIÓT KAPTAK fizethessék be a szombati bevételt? Elöljáróban magtudtuk: va­lamilyen félreértés, vagy té­ves információ folytán nem számítottak ennyi, szomba­ton nyitva tartó üzletre. Ere­detileg 160—180 bolt bevé­telével számoltak, s ennek ellenére 800 befizetés történt ezen a kritikus szombati na­pon. Két pénztár fogadta a befizetőket, sőt beálltak se­gíteni az igazgatóság munka­társai is, és ennek ellenére sem ment zökkenőmentesen a dolog. A szombaton nyitva tartó boltok és a befizetők szá­mának kétszázas eltérését azzal magyarázza a posta igazgatója, hogy minden valószínűség szerint pénteki bevétellel is sorakoztak ezen a napon. A gondjukat nö­veli, hogy sokan igen kis összeggel — 1500 forintos té­telekkel — jelentkeztek. ELFOGADJÁK A KRITIKÁT A posta mindenesetre jo­gosnak tartja a kritikát. Amíg a kölcsönös megegye­zés jegyében ki nem alakí­tanak egy jobb rendszert, ideiglenes jelleggel szomba­tonként kinyitják az -1-es, nagy postát és a 10-es kiliá- nit, s ezek szombatonként déli 12-től 2-ig csak a vál­lalatok befizetőit fogadják. Emellett természetesen válto­zatlan nyitvatartással üze­mel a Tiszai pályaudvaron a 2-es posta, ahol szintén be lehel fizetni a szombati be­vételt. A posta erről a vál­tozásról és lehetőségről tájé­koztatta a kiskereskedelmi vállalatok vezetőit is. O. E. Kölcsönkocsik tarifája Hiába a jogsi, ha nincs já Egy 30 év körüli fiatalem­ber kölcsönkocsiért jelent­kezett a közelmúltban a Cooptourist Arany János ut­cai irodájában Bemutatta öt­éves jogosítványát, majd pró- baútra indultak a belváros­ban. Már akkor gyanúsnak bizonyult az illető, amikor nem találta a kuplungot. Nagy nehezen 'elindult ugyan, ám a sebességváltó ritmikus rángatása után úgy döntöt­tek: sajnos, nein adhatják kölcsönbe a vállalat XX-es kocsiját. — Nagy ritkán, de előfor­dul, hogy kénytelenek va­gyunk megtagadni a kocsik kölcsönzését — mondja Rin­der György, a Cooptourist’ irodájának ügyintézője. S a szigorú gyakorlati vizsga el­lenére megesik, hogy ka­ramboloznak az XX-es La­dákkal. Sajnos, tavaly nyáron halálos végű karambol is történt az egyik kölcsönko­csi vezetőjével. Figyelmen kí­vül hagyta a nyéki fényso­rompó jelzését, s összeütkö­zött a vonattal. Ilyen eset­ben már az a speciális köl- csönkocsi-casco sem segít­het, amit az irodában köt­hetnek az autóbérlők. Én­nek az a lényege, hogy az önrészesedés is megválthátó, egy forintot sem kell fizetni a kocsi sérüléséért, javítá­sáért. Jelenleg tiz XX-es autójuk van, valamennyi Lada Com­bi 1200-as és 1500-as. A Cooptourist autókölcsönzési díja olcsóbb, mint más vál­lalatoké. Például egy 1200-as Lada napi bérleti díja 195 forint, ezenkívül kilométe­renként 2 forint 10 fillért kérnek. Minden autót teli tankkal adnak át, és ugyan­így várják vissza őket. — Mostanában bőven van kölcsönözni való autónk; a nyári hónapokban azonban csaknem órára be vannak táblázva. Sok vállalat egy­szerűbbnek találja kocsit bé­relni, mint új autót vásárolni. Rajtuk kívül külföldi turis­ták, üzletemberek, nyaralni szándékozók, kisiparosok a legfőbb ügyfeleink. Akiknek sürgős az útjuk és nincs, vagy rossz az autójuk, ked­vezőnek tartják ezt a szol­gáltatásunkat. Például 3 na­pos bérlet esetén napi 720 forintért korlátlan kilométer­használatot biztosítunk. Né­hány napos, hosszabb távú út megtételekor — öt sze­mély számára — ez olcsóba utazási lehetőség, mint a gyorsvonat. (sz. i.) Hosszúíülű lakat Koczka Antalt, a Miskolci Postaigazgatóság vezetőjét kerestük meg a kereskedők kérdésével: Terveznek-e va­lamilyen változást, hogy gyorsabban és nyugodiabban A saécsényi Elzett Zár- és Lakatgyár kísérleti műhelyé­ben kialakították a hagyomá­nyos Tuló biztonsági lakatra alapozott „hosszúfülű” kerék­pár- és kismotorkerékpár biz­tonsági lakatot. Az új gyárt­mány jóval olcsóbb a jelenleg kapható kerékpárlakatoknáL ★ A Miskolci Üveggyárban készülő U alakú profilüveg nem­csak a megyében ismert és keresett termék: a korszerű építő­ipari technológiák nagy részében használják építőelemként. a gyár nyolcszázezer négyzetméter U-üveget állít elő évente, az egymillió-kétszázezer négyzetméter hengerelt siltüveg mel­lett. Cukrászipari bemutató és vásár lesz vasárnap délelőtt a Stadion étteremben. Az érdeklődőket délelőtt tíz órá­tól várják a cikrászreme- kek seregszemléjére.

Next

/
Thumbnails
Contents